Amerikai Magyar Népszava, 1958. október (60. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-21 / 248. szám
4-iK OLDAL Számok kabalája AMIKOR A BŰNÖST NEM VÉGEZTÉK KI, MERT "BARÁTSÁGOS" SZÁMA VOLT Az emberiségnek, mióta csak az Írott történelem tanúskodni tud erről, törekvése volt, hogy a bölcsek kövét megtalálja. Ezzel a törekvéssel függ egybe a kabala tudománya, főleg pedig a számok kabalája. A bölcsek kövének kutatása tette félelmetessé a számok erejét és irányította atudósok gondolkodását és figyelmét a számokra. Nagyon jól ismerjük például olyan számok mint 3, 7, 13 és 21 jelentőségét az emberi gondolkodásban, de ezek csak kiragadott példák arról, hogy a számok kabalája milyen fontos szerepet játszott az emberiség művelődéstörténetében. Külön tudományágak foglalkoztak a számok eredetének és jelentőségének magyarázatával és a csillagjós, a mágus vagy a természettudományok bármely primitív művelője a középkorban a számok erejére támaszkodott. A számok rejtélye A mai modern primitív tudomány természetesen egészen más szempontból vizsgálja a számokat és a természeti jelenségek megértésében segédeszköznek tekinti őket. Nem úgy a régiek, akik valósággal hipnotizálva voltak egyes számoktól. A primitív ember a számoktól akkor volt először megbűvölve, amikor észrevette, hogy bizonyos természeti jelenségek — például az évszakok változása — szabályosan megismétlődnek. Idővel úgy találta, hogy érdeke megfigyelni mennyi idő alatt ismétlődnek meg — például mennyi idő telik el az első hó leestétől, amíg a hó megolvad és a fák ikirügyeznek. Ezt azért kellet tudniok, hogy elegendő élelmiszert gyűjthessen arra az időre, amikor a növényzet elsorvad és az állatokra is nehezebb vadászni. Természetesen, azokat a számokat, amelyek valami “jó” felé vezették — például a tavasz felé — tisztelte, míg azokat a számokat, amelyek a tavasztól a hó beálltáig jelezték a napok múlását, baljóslatúnak tekintette. Számok és törvény Amikor az ember kilép primitív ősi állapotából és a civilizáció jelei mutatkoznak, ezt a babonás tiszteletét a szájmok iránt nem veti le. Érdekes kutatás lenne megállapítani, hogy egyes népeknek babonás hiedelme bizonyos számokkal kapcolatban miféle ősi élményre nyúlik viszsza. Tudjuk azonban, hogy az ókorban még a törvényhozásban is speciális jelentősége volt annak, hogy a vádlottnak mi a “név száma.” Akkoriban ugyanis minden betű egyúttal számot is jelentett, így tehát könnyű volt a vádlott névbetűinek számát öszszeadni. Ha a bűnös halálos ítéletet kapott, akkor az évnek csak azon a napján lehetett kivégezni, amelyet a névbetűinek összeadott száma kijelölt. Ha azután a bűnösnek olyan szerencséje volt, hogy névbetűi számának összege meghaladta a 365öt, akkor egyszerűen szabadon engedték, mert “nem volt az évnek olyan napja”, amelyen ki lehetett volna végezni, mert “barátságos száma” volt. A 13-as szám A számok kabalájának kutatóit leggyakrabban az a kérdés foglalkoztatta, miért “szerencsétlen szám” a 13-as. Mert sajátos módon a világnak majdnem minden részén annak tartják. De a kutatók észrevettek egy bizonyos dolgot: csak a fehér ember világában baljós a 13-as szám. Aszínes népek közül pedig csak azoknál, amelyek sűrű érintkezésben voltak a fehér emberrel, vagy pedig keresztények. Ebből kiindulva, "a tudósok majdnem biztosak benne, hogy a 13-as szám babonája Jézus megfeszítésével függ egybe. Jézus tizenketted magával ült le az utolsó vacsorához, vagyis 13-an voltak. És a 13 között volt egy, Judás, az áruló, aki a bajok csiráját már magában hordta. Azóta idegenkednek az emberek a 13-as rámtól, főleg pedig attól, hogy 13-an üljenek le az asztalhoz. Perzsák, babilónok Itt érdemes futólag megemlíteni, hogy a pénteki nap szerencsétlenségének fogalma szintén Jézus életével függ össze. Mint az Újtestamentumból tudjuk, a megfeszítés napja péntekre esett, és azóta tartják azt szerencsétlennek az emberek. A MEGVÁLTÓ SAN SALVADOR, Közép- Amerikai Új törvény elrendeli, hogy ezentúl a köztársaságot nem szabad egyszerűen Salvadornak nevezni, a hivatalos név: El Salvador — A Megváltó. A kormány a jövőben semmiféle közlést, külföldi kormányoktól diplomáciai jegyzékeket nem fogad el, ha a köztársaság nevét nem írják az egyedül hiteles, hivatalos formában: El Salvador. (Itt említjük meg, hogy Arkansas államban törvény írja elő, hogy az állam nevét így kell kiejteni: Arkanszau.) A JÓ PATIKA A fó patikába a beteg vagy hozzátartozója bizalommal megy, mert tudja, hogy receptjét okleveles gyógyszerész lelkiismeretesen készíti el, vagy ha kész gyógyszert kíván vásárolni, akkor azt kapja, amire szüksége van. A gyógyszervegyészet egyike a tudomány legértékesebb ágainak. Nem mindegy nekünk, hogy kire bízzuk rá legdrágább kincsünket: az egészségünket. A gyógyszerész, aki elkészíti orvosságunkat nem hihet közömbös előttünk. Csakis okleveles gyógyszerész által készített lehetőleg általunk személyesen ismert és megbízható patikus által szakszerűen kevert orvosságot vegyünk be és vigyázzunk arra, kinek adjuk receptjeinket. Ezért fordulnak oly sokan Grets Imre és Rotman Béla gyógyszerészekhez, 11824 Buckeye roadi Vörös Kereszt Patika tulajdonosai. Ebben a patikában amerikai és európai oklevéllel rendelkező gyógyszerészek készítik az orvosságokat, tehát mindenki bizalommal fordulhat hozzájuk. Postán rendelésre elküldenek mindenféle gyógyszert Az ókori világ számos szám-kabalája szintén a vallással függ össze. A perzsa Baák istennek három feje volt és ha áldozati ígéretet tettek neki, háromszor kellett megismételni, mintegy mindegyik fejének külön. Azóta a hármas szám valami ünnepélyes, nyomatékos jelentőséget nyert, ítéleteket, esküvőket háromszor egymás után kellett kihirdetni. A babilónoknak volt egy 7 napos böjtjük, amelynek során nem volt szabad húst és bort fogyasztaniuk, hanem gyümölcsön és főzeléken éltek. A böjt befejezése örömünnep volt, amelyet népmulatások követtek. A 7-es számot tehát szerencsésnek tekintették, mert utána jó napok következtek. A keresztes hadjárat Hogyan kerültek ezek az ókori keleti szám kabalák a nyugati világba? A keresztes hadjáratok során. A kereszteslovagok évszázadokig tartózkodtak a Szentföldön, várakat, városokat alapítottak és sűrű érintkezésbe kerültek a keleti népekkel. Sokan közülük csodálói lettek a keleti népek kultúrájának, utánozták építkezési stílusukat, modorukat, ruhaviseletüket. ők hozták nyugatra ezt a számkabalát —, mint ahogy a közelkelet mohamedán népei szintén szerencsétlennek tartják a 13-as számot, amelyet a kereszteslovagoktól tanultak el. Mindezek csak futó adatok a számok kabalájából, amelyek mindig valami babonás hatást gyakoroltak az emberre. És ha arra gondolunk, hogy ezek a kabalisztikus babonák máig is erősen élnek bennünk, hatásukat aligha lehet alábecsülni az ember fejlődéstörténetében, vagy illatszert. Egy doboz Purgaret ára $1.00, egy üveg Saturnin $1.50, öt üveg $7.00 egy üveg Oreon $1.50, öt üveg $7.00, egy tégely Liliom krém $1.50, egy db. Liliom szappan 50 cent, egy üveg Naphímkenőcs $1.50, egy doboz Liliom púder $1.50 postán elküldve a megadott címre. A Vörös Kereszt Patika a három fő betegség ellen tud hathatós segítséget nyújtani: 1) Gyomorrontás, székrekedés és bélbántalmak ellen tartson kéznél Purgaret gyomor és béltisztító cukorkát, amely a hashajtók királya. Előzze meg az elhájasodást és legyen divatosan karcsú a Purgaret használata által. 2) Idegesség, álmatlanság, kimerült idegek megnyugtatása legbiztosabb a Saturnin Idegital használatával. Tegyen kísérletet ezzel az ideg- csillapítóval és álma nyugodt lesz. 3) Csuz és köszvény fájdalmai biztosan enyhülni fognak, ha az Oreon kanalas gyógyszert szedi. Ne várjon, ne késlekedjék, mert kár szenvednie. Vegyen Oreont és fájdalmai csillapodni fognak. Fontos, hogy tartsunk a háznál DIANA SOSBORSZESZT, ezt a kitűnően bevált háziszert, amit nagyanyáink is használtak. Dörzsöljük be fájó tagjainkat és enyhülést találunk. Gyomorfájás ellen néhány cseppet kockacukorra cseppentve, feltétlen használ. Vigyázzunk! A Vörös Kereszt Patika készítményeit hamisítják. Ezért legjobb közvetlenül a Vörös Kereszt Patikához, 11824 Buckeye Road, Cleveland 20, O, fordulni akár személye««n. akár p«a» » utján. MI ÚJSÁG A NAGY VILÁGBAN? BONN. — A német igazságügyminiszterek konferenciáján elhatározták, hogy ezentúl a náci bűnösök elleni pereket központi, országos vizsgálattal fogják elindítani. Ily módon minden egyes esetben az ítélőbíróságnak rendelkezésére fognak állani az ország különböző részeiben elrendelt nyomozások adatai. KIEL, Németország. — Schleswig-Holstein tartomány parlamentjébe beválasztották Hein Reinefarth westerlandi polgármestert, aki a náci SS terrorbanda tisztje volt és a varsói felkelés alkalmával lemészároltatott sok polgári személyt. RÓMA. — Házasságtörésbűntette címén vád alá helyeztek egy nőt, aki mesterséges megtermékenyítés útján gyermeket szült. Olaszországban nincsen megengedve a válás és a házasságtörést szigorúan büntetik. KABUL: — Afganisztán királyságának újabb 30 millió dollár hitelt ajánlott fel, itteni látogatása alkalmával. Vorosilov, az orosz szovjetköztársaság elnöke. A szovjet és Amerika egymással versengenek hitelnyújtásban és Afganisztán királya és kormánya egyenlően szereti a dollárt és a rubelt. LONDON. — A munkanélküliek száma a múlt hónapban 11 év óta legmagasabb volt: 476,000. Tavaly 267,000. KONSTANTINÁPOLY. — Sart falu határában George Hanfman, a Harvard egyetem régészeti osztályának tanára ráakadt egy ősrégi híres város nyomára: megtalálta Sardist, a legendás Krőzus perzsa király fővárosát. De nem talált semmit Krőzus kincseiből. Nem is találhatott semmit, mert azokat a mesés kincseket már a király korában szétlopkodták. PAU, Franciaország. — A "Pireneusok Negyedik Köztársasága" című napilap most, amikor megszületett az ötödik francia köztársaság, megváltoztatta a nevét. De nem ötödik köztársaság van a lap új nevében, hanem egyszerűen csak Köztársaság. Mert nem lehet tudni, mit hoz a holnap és a holnapután. NEW YORK. — Sligo angol márki árverésen megvásárolta 2800 dollárért III. George angol királynak 1776-ban Lord Howe amerikai angol főparancsnokhoz intézett rendeletét, amelyben meghagyja a tábornoknak, hogy állítsa helyre a rendet és békességet az ő amerikai gyarmataiban. GRAVESEND, Anglia. — A napokban leplezték le itt Pocahontas indián hercegnő életnagyságú bronz szobrát, a Jamestown, Va.-ban egy templomban álló szobor mását, melyet Virginia állam népe adományozott. Abban a virginiai templomban volt az esküvője az indián hercegnőnek John Rolfe angol telepessel 1613-ban. LONDON. — Az angol kormány eladott Izraelnek kéttengeralattjáró hadihajót. WASHINGTON — Chennault repülő tábornok, aki nemrég tüdőrákban meghalt, több mint 400,000 dollárt hagyott fele-felerészben elvált . Gyász esetén hívja HOLLO INVNG diplomás temetkező és balzsamozót 7920 Lorain Ave. OL 1-2652 Betegszállítás éjjel-nappal. GERZSENYI c. FIA KÖLTÖZTETŐ, HELYBEN—VIDÉKRE PONTOS • ORVAHIAS MEGBÍZHATÓ MODERN, TISZTA KOCSIK CEL^- mIaTOSITASI FEDEZ* Hívjon nappal vagy est* 1924 -ORAIN AVE. MUE 1-121 CLEVELAND. OHIO CHARLES F. NUNN TEMETKEZÉSI OTTHON 4434 LORAIN AVENUE — ME 1-0550 16605 DETROIT AVENUE — LA 1-2500 Betegszállító kocsi szolgálat. Alapítva 1865-ben. Karimán J. Károly temetésrendező és balzsamozd GYÁSZ ESETÉN HÍVJA HARTMAN J. KÁROLY ÉS TÁRSA MAGYAR TEMETKEZÉSI OTTHONÁT 11410 Buckeye Rd. SW 1-8200 Cleveland 4, Ohio UJ KAROLNA « MODERN BERENDEZÉS — Betegszállító kocsi éjjel-nappal — GYÁSZ ESETÉN HÍVJA Murai* A. Károly MAGYAR DIPLOMÁS TEMETKEZÖT 13115 LORAIN AVE. CLEVELAND, OHIO Telefon: WInton 1-3434 If j. HRICZO JÁNOS TEMETKEZÉSI INTÉZETE A LEGJOBB TEMETKEZÉSI SZOLGÁLAT A VÁROSBAN 17504 Harvard — SK 1-8900 ÚJ KÁPOLNA: 12519 Buckeye Rd. — LO 1-2030 LUKÁCS ISTVÁN Engedélyezett Temetésrendező BETEGSZÁLLÍTÁS CLEVELAND, OHIO HA GYÁSZ ERI A CSALÁDOT HÍVJA Temetkezési Intézetünket HÁROM kápolnánkban gyors, pontos és kegyeletes szolgálatot nyújtunk. 8923 Buckeye roadon CE 1-0384 — 11713 Buckeye roadon, WA 1-4421 12014 Buckeye roadon, LO 1-7524 CLEVELAND, OHIO JAKAB-TOTH & CO. Legyen az egy különleges alkalom vagy az udvariaság kifejezője, a világ mindenkor szívesen látott ajándék. Ha ünnepi ebédre hivatalos, vagy a hétvégére látják vendégül, a háziasszonynak semmivel sem fejezheti ki jobban háláját és köszönetét, mint egy csokor virággal. Válassza ki virágajándékait nálunk! Ingyen költségvetés lakodalmi terveit illetően. — Új üzleti órák: Hétfőn és szerdán nyitva este 6-ig. Kedd, szerda, csütörtökön nyitva este 8-ig. Szombaton este 7 óráig. ORBAN’S FLOWERS 11520 BUCKEYE ROAD CLEVELAND, OHIO RA 1-1500 SZÜLETÉSNAPI ÉVFORDULÓ TAIPEI, Formosa — Afőváros házai zászlódíszbe öltöztek, tűzijáték szikrázott a magasságban egész éjjel, minden nagyobb téren ünnepi szónoklatok hangzottak el múlt vasárnap Confucius születésnapján. A kínaiak nagy bölcse 2508 évvel ezelőtt született. Petőfi is az övék . .. Moszkvában megjelent egy Petőfi Sándor nevű szláv származású költő életrajza. Nyoma sincs a könyvben annak, hogy Petőfi Sándor mennyire gyűlölte az oroszokat, akik Paskievics herceg tábornagy vezetése alatt vérbefojtották Kossuth Lajos szabadságharcát. SALAMONI VÉGRENDELET és második feleségére. Az első feleségétől nyolc gyermeke volt a tábornoknak. Slidbe Road Auto Wrecking 3735 RIDGE ROAD AT 1-1400 Legmagasabb árat fizetünk ócska kocsikért. Shaker—Lee Hall & Continental Hall rendelkezésre áll díjazás nélkül. Teljes magyar lakodalmi rendezés: SK 1-3073 HOLLÓ ISTVÁN • FESTÉS ÉS DÍSZÍTÉS • KÜLSŐ ÉS BELSŐ MUNKA, FALMOSÁS • TELJES BIZTOSÍTÁSI FEDEZET • EGY RÉTEG A SPECIALITÁSUNK • INGYEN KÖLTSÉGVETÉSŐL 1859• MAGYARUL BESZÉLÜNK AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA NASSERISTA LÁZADÁS IRAKBAN Miután a királyt és a miniszterelnököt lemészárolták, Irak forradalmár tisztjeinek békés együttműködése nem sokáig tartott. Kassem miniszterelnöknek inkább vetélytársa, mint munkatársa volt a helyettes miniszterelnök, Aref ezredes. Kassem az ország függetlenségét akarná megóvni, Aref az egyiptomi diktátor egyiptom-szíriai köztársaságához szeretné csatolni írókat. A vetélkedés arra vezetett, hogy a miniszterelnök elbocsátotta helyettesét és most ez, Aref ezredes, tiszttársaival összeesküvést szőtt a Kassem kormány ellen. De a puccs nem sikerült, Kassem ébersége meghiúsította. Aref házi fogságban van, a kormány megdöntésére Aref ezredes által kirendelt ezredet lefegyverezték. Keménykezű diktátor Ezalatt Nasser tovább erősíti pán-arab diktátori pozicióját. Szíria tartományának eddig meghagyott fél önállóságát kezdi lefaragni. Rendeletet bocsátott ki, amely szerint az egyiptomi-szíriai köztársaság központi kormánya 21 tagból fog állni és ezek közt csak 7 szíriai. Az egyik szíriai alelnököt, Sabri el Assalit, Nasser kiebrudalta, azzal vádolva őt, hogy négy évvel ezelőtt összeesküvést szőtt, amelynek célja az volt, hogy Szíriát odacsatolja Irak királysághoz. Őrjöngő diktátor Néhány nappal ezelőtt Nasser diktátor hivatalos és titkos rádiói őrjöngésig felfokozták Amerika-gyalázó kirohanásaikat. Állítólag arab megbízható forrásokra hivatkozva, azzal vádolják Amerikát, hogy összeesküvéseket szított arab kormányok ellen, a szuezi krízis idején török segítséggel meg akarta szállni Szíriát stb. A damascusi, privátnak álcázott Nasser rádió még a most divatos propagandaháborúban is szokatlan durvasággal támadja Eisenhower elnök személyét. Azt írja, hogy az elnök testéből újra meg újra leoperálnak egy darabot és ezeket a darabokat végül a szemétdombra fogják hányni. Az Egyesült Nemzetek közgyűlésén Fauzi egyiptomi külügyminiszter védelmébe vette ezt a gyalázkodást, mondván, hogy Egyiptomban teljes szólásszabadság van és az Egyesült Nemzetek alapokmánya is védi a szólásszabadságot.