Apostagi Napló, 2000 (9. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-01 / 1. szám
IX. ÉVF. 1. SZÁM APOSTAG KÖZSÉG IDŐSZAKI LAPJA ÁRA: 35.-Ft 2000. január Újévi köszöntő! Tisztelt Apostagiak! Önkormányzatunk képviselő-testülete, az apostagi közszolgálatban dolgozó munkatársak és a magam nevében tisztelettel köszöntöm Önöket az új esztendőben. Magunk mögött hagyva az 1900-as évek utolsó esztendejét, az ősi gyakorlatnak megfelelően számvetést kell tennünk. Mit hagyunk magunk mögött, és mit viszünk az új évezredbe. A számvetés különböző szintű lehet, személyes és közösségi, ugyanakkor lehet részletes és kevésbé részletes. Bármilyen tartalmú értékelés egyben közös, vagyis abban, hogy nem lehet teljes. Éppen ezért az alábbi - Apostagra vonatkozó - közösségi számvetésemtől se várják a teljességet, mivel én is csak azt remélem, hogy írásom többsége a lakosság többségének véleményével találkozik. A XX. századot érintő számvetésnél az első 50 évre vonatkozóan a ránk maradt emlékekre, a második 50 évnél már személyes élményekre is hagyatkozhatunk. A magam korúak, amikor a XX. század első éveire gondolunk, leginkább nagyszüleink fiatal kora, szüleink gyermekkora jut eszünkbe, az akkor készült fotókról ránktekintő ruhákban, családi összetartozásban, ünnepélyes megjelenéssel. Az évszázadot indító idilli évek emlékeibe robban az I. világháború szörnyűséggel teli véres valósága, az értelmetlenül elveszett 52 fő apostagi áldozat emlékével, a szinte férfi nélkül maradt község hétköznapjai megpróbáltatásaival. Őseink, szeretteink elvesztésén túl, a sokat szenvedett népünket sorozatban érték a súlyosnál súlyosabb megrázkódtatások. Az 1918-as biztató polgári átalakulás gyengeségeit kihasználva beindult a vörösterror, majd a „Lenin-fiúk” működését büntető statáriális viszonyok, valamint a hazánk történetének legsúlyosabb csapásaként következett a TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM által elrendelt országcsonkítás. Magyarország „egy tollvonással” elvesztette a területének 2/3-át. Máig és még nagyon sokáig fájó sérelem érte a magyarságot. Vajon mikor gyógyulnak be a sebek, és kik lesznek azok, akik képesek lesznek a gyógyításra? A szenvedések nem szűntek. A vörösterrort felváltó fehérterror fenyegetettsége szilenciumra intette a haladó erőket. A gazdasági fejlődés folyamatát megtörő 30-as évekbeli világválság után egy rövid évtizeddel máris itt volt őseink nyakán az újabb veszedelem, a fasizmus és a mindjobban elburjánzó kommunizmus. E szélsőségek csatája „áldásaként” kitört a II. világháború, megtörtént a nemzetközi környezetünk újrafelosztása, amiből ismét vesztesen került ki sokat szenvedett népünk. A háborúban elszenvedett veszteségeink sora végtelen. Mi apostagiak is sokat veszítettünk. Mindenekelőtt a legnagyobb veszteség volt a szeretteink elvesztése. A háborúban meghalt 42 fő, egyéb háborús események áldozata lett 5 fő, az oroszok által kényszermunkára hajtottak közül repülőtámadás áldozata lett (1944. december 24-én délután) 38 fő, 142 apostagi zsidó vallású lakost koncentrációs táborba hajtottak, akik közül 6 fő tért vissza. Hajtsuk meg fejünket, gyászoljuk az áldozatokat, és soha ne felejtsük emléküket. 1948-ig, az ún. fordulat évéig volt esély az európai kultúra megőrzését és az emberi alkotókészség kibontakozását lehetővé tevő polgári társadalom kialakítására, illetve megőrzésére. Sajnos a szovjet fegyverek segítségével ismét hatalomra jutott a „gonosz”, Rákosi Mátyás és népnyomorító köre képében. A falusi parasztemberek szenvedései és rettegései soha nem tapasztalt szintre emelkedtek. A község nyakára ültetett sötét lelkű emberek örömüket és szórakozásukat lelték a sanyargatásban, a megfélemlítésben. Mindez 1956-ig folyt, amikor ismét talpraállt a magyarság. Forradalmi lépésekkel térdre kényszerítette - még, ha csak néhány napra is - a kommunizmus jelképének tekintett Vörös Hadsereget. A túlerő és a nyugati hatalmak érdektelensége következtében csatát vesztettünk. Igen, csak csatát vesztettünk, de háborút nem! - mivel a háborút 1990-ben megnyertük. A következtetés és az 1990-es rendszerváltozás eredményesnek történő értékelését nyilván sokan vitatják. Ennek jogosságát nehezen lehetne vitatni, hiszen a rendszerváltozást kísérő tulajdonjogváltozás, a piaci viszonyok érvényesülése nagyon sok hordalékkal jár, ami esetenként súlyosan érintheti az egyéneket. Mindezek ellenére a történelmi tapasztalatok bizonyító erejével állítható, hogy csak a magántulajdonra, a működő piaci viszonyokra és az emberek felelősséggel vállalt alkotó tevékenysége érvényesülésére, valamint az önhibán kívüli okokból ténylegesen rászorultak megsegítését gyakorló szolidaritási rendszerre épülő polgári társadalomban találhatja meg sokat szenvedett népünk a boldogulását, az emberhez méltó tisztes életet. Apostag lakói előtt is nyitva az érvényesülés lehetősége. Ne riadjanak vissza a napi nehézségektől. Gondoljanak a II. világháború előtt és az 50-es években élőkre, családfenntartókra. Az ő hitük és kitartásuk, önfenntartásra, gyarapodásra való törekvésük kell ma is. Ne legyenek passzív követői az eseményeknek, mert a ma is folyó gazdasági (tulajdonjogi) átalakulás vesztesei lehetnek. Gyermekeink, unokáink, a község jövője érdekében, folytassuk együtt közös megértéssel szeretett községünk fejlesztését, ne hanyagoljuk el erkölcsi és jogi állampolgári kötelezettségeinket. Lépjünk fel együtt az élősködőkkel szemben, akik javaink megszerzése érdekében valótlanságokat, rémhíreket terjesztve megfélemlítésben tartják az egyszerű tájékozatlan lakosokat. A nyilvánosság erejével lépjünk fel a községünk szerény javait nem tisztelőkkel, a jövedelmüket eltitkoló, ugyanakkor úri módon élő és mindezek után arcátlanul segélyért folyamodókkal szemben. Nem vállalhatjuk a felelőtlenek terheit! A Tavasz utcai 280 fm vízhálózat kivételével a község teljes (víz, villany, gáz, telefon, szennyvíz) közművesítése befejeződött. Kívánom, hogy használják örömükre e korszerű közműveket. A számvetésben szereplő megpróbáltatások után, a XXI. század küszöbén kívánok mindenkinek boldogságot, egészséget sok-sok családi és apostagi örömöt. Tisztelettel: Szabó József polgármester