Átalvető, 2010 (73-76. szám)
2010-03-01 / 73. szám
EKOSZ^EMTE Híreink EKOSZ Az EKOSZ elnöke összehívja a Szövetség éves közgyűlését 2010. május 8-9-re Győrbe. A pontos helyszínről minden érdekeltet tájékoztatunk. ❖ ❖ ❖ Elkezdjük, ill. folytatjuk az országos gyűjtést a zsibói Wesselényi kápolna konzerválásának ill. felújításának céljára. Számlaszám: 52400054-10030826 Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet. Jelölés: „Wesselényi”. Adományokat várunk továbbá a Székely Nemzeti Tanács önrendelkezési statútuma kiadásának céljaira, szintén a fenti számlaszámra. Jelölés: „SZNT”. A körök tagjaitól jelentkezéseket várunk az EKOSZ ifjúságának táboroztatásához. Jelentkezzenek olyanok, akik gyermekeket vagy unokákat küldenének el néhány napra egy másik kör tagjaihoz, hogy az illető várost és térségét megismerhessék. Visszajelzést várunk azon tagjainktól is, akik esetleg fogadnák erre az időre a nyaralni vágyó fiatalokat. Jelentkezni lehet a körök elnökeinél, vagy az ekoszizsak@gmail.com drótposta címen. Szekszárd Húszéves az EMTE - 1990-2010! 2010 évre választott mottónkat Wass Alberttól vettük: „Magyar ma az, ki magyarul érez. Aki vállalja a magyarsággal járó felelősséget. Magyarnak lenni ma hűséget jelent és cselekvést a hűség jegyében”. Február 26-án tartottuk éves közgyűlésünket. Itt elfogadásra került a jubileumi évi tervünk, melyből két fontos eseményt emelünk ki: 1. Március 15., nemzeti ünnepünk tiszteletére szervezett találkozónkat Faddon tartjuk. Házigazdánk nr. Bereczki Zoltán és kedves felesége, Ibolya lesz. 10 órakor Istentisztelet, ünnepi megemlékezés — beszédet mond Serdült Benke Éva és Dr. Kövesdy Pál közreműködik a szekszárdi Bartina együttes és Vesztergám Miklós tárogató művész, majd koszorúzás a 48-as emlékműnél. 2. Április 17. Hagyományőrző bátyus bál (immár a 20-ik) Szekszárdon. Meghívott fellépők a sepsiszentgyörgyi Fenyőcske ifjúsági néptánc együttes, Sípos Katalin, Lakatos Béla, Orbán Gábor énekesek, Szekszárdról a Horizont tánczenekar. Kese Ferenc, az EMTE elnöke Sopron A Soproni Erdélyi kör és az Erdélyi Ház a 2010. évi programját egy igen szép kiállítás megnyitásával kezdte. Pleidell János felvidéki festőművész gyűjteményes kiállítását nyitották meg január 24-én. A kiállítás anyagát Takács Péter százhalombattai műgyűjtő bocsátotta az Erdélyi Kör rendelkezésére. A kiállítást is ő nyitotta meg a szépszámú, műértő közönség előtt. Február 20-án rendezte meg az Erdélyi Kör 18-ik alkalommal, az immár Sopronban hagyományossá vált Erdélyi Bált, ahol a Soproni Néptánc Együttes táncol erdélyi mezőségi táncokat. A bált Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője nyitotta meg. A talp alá valót Fajkusz Attila népi zenekara szolgáltatatta. Márciusban Kerekes Árpád előadására kerül sor „Bukovinából indultam” címmel. Ugyancsak márciusban kerül sor Eagner Róbert Tamás Székely bumeráng c. könyvének bemutatójára. Dr. Ury Előd elnök Monor A Monori Bethlen Gábor Erdélyi Kör 2010. január 16-án tisztújító közgyűlést tartott. Az egyesület (részben új) vezetőtestülete az alábbi: Dr. Szekeres Sándor elnök, Kozákné Székely Ildikó alelnök, Dr. Farkas Szabolcs, Boros Odett és Kocsis Csaba elnökségi tagok. A közgyűlés szomorúan vette tudomásul, hogy Jákóczi Iván István elnökségi tag (és családja) Zala megyébe költözött és még szomorúbb azért, hogy Benedek István elnökségi tagunk megromlott egészségi állapota miatt nem tud részt venni egyesületünk munkájában. Az egyesület közgyűlése e két utóbbi elnökségi tagnak eddigi munkájáért őszinte köszönetét fejezte ki. Dr. Szekeres Sándor beszámolt az EKDSZ legutóbbi döntéseiről, a közgyűlésen megbeszélték a 2010. évre vonatkozó terveket, elképzeléseket és programokat. A monori egyesület legközelebbi rendezvénye a nők tiszteletétére megszervezett, március 6-án sorra kerülő kulturális műsorral fűszerezett Nőnapi Bátyus Bál. Dr. Szekeres Sándor, aki egyúttal az EKOSZ alelnöke, 2010. február 20-án részt vesz Budapesten a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért közhasznú civil szervezet által szervezett Székely Autonómia Konferencián, melyen többek között jelen lesz Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Recsk A recski Bolyai Farkas Erdélyi Barátok Köre február 25-én jubileumi összejövetelt tartott a baráti kör megalakulásának 10. évfordulója alkalmából. Az est vendége Vesztergán Miklós tárogatóművész volt. Debrecen Dr. Szentkirályi István leveléből idézzük a következőket: „...Köszönöm a közel két éve elhunyt jó barátom, Dr. Pongrácz Antal fogorvos halálával kapcsolatos írásom közlését az Átalvetőben. Most ismét híradással lennék. Először is arról, hogy megalakult a Dr. Pongrácz Antal Közhasznú Alapítvány (Marosvásárhelyen Graf Ion Dumitrade 48, 540142, poszaszi@gmail.com — Magyarországon Dr. Péterffy Lajos, 3571, Alsózsolca, Kossuth L.u. 119). Az alapítvány célja többek között: „fiatal tehetséges sportolók (orvosok) szakmai képességének fejlesztése ill. versenyeken való részvételének támogatása”. A díj az elmúlt évben már kiosztásra került, egy orvostanhallgató fiú és lány részére. Továbbá néhány sor a debreceni erdélyi körről. Sajnos, Helmeczy József, miután sok éven át lelkesen szervezte a munkát, Budapestre távozott, és a szervezet feloszlott. Ez Erdély közelsége, az Erdélyből áttelepültek nagy száma miatt, és tekintetbe véve, hogy Magyarország második legnagyobb városa Debrecen, szomorú és szégyenteljes. Azért az is igaz, hogy az Erdéllyel kapcsolatos rendezvényeken szép számmal ott vagyunk, ilyen volt pl. Kristófi János (Nagyvárad) csodálatos őszi képkiállítása, színházi vendégjátékok, stb., de tény, hogy szervezett munka nincs. Az itteni erdélyi értelmiségiek inkább egyéni Szerkesztőbizottság: Dr. Kövesdy Pál főszerkesztő, B. Osvát Ágnes (irodalom és gyermekoldal) Kiadja az EKOSZ elnöksége Alapító főszerkesztő: lorbán László Levelezési cím: Dr. Kövesdy Pál, 7100 Szekszárd, Otthon u. 2., tel./fax:(36)74/417-705 E-mail: ekosz@tolna.net A kiadásért felel a lap főszerkesztője ISSN 1416-4698 Nyomdai előkészítés: Lugio-press Bt. • Nyomdai munkák: Böcz Nyomda, Szekszárd Atalvető