Atomerőmű, 1983 (6. évfolyam, 1-8. szám)
1983-02-01 / 1. szám
VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 1983. FEBRUÁR Tudjuk, február végén ez nem új hír. Ha mértéktartó terjedelemében is, de írtak már erről az országos napilapok, bővebben és színesen tudósított a megyei sajttó is. •Mégis, lapunk tudósítójának jegyzetei között akadhat néhány oldal, amely fontos és érdekes lehet mindenki számára. Akik alkotói, előkészítői, részesei volltak a két, hazafi léptékkel mérve történelminek is nevezhető pillanatnak: az I. sz. reaktorban a fékezett láncreakció megindításának, majd az új, párhuzamos kapcsolásnak, amikor áramot adott az I. sz. blokk az országos villamosenergia-hálózatba. Ezért, ezen dolgozott itt sok ezer ember évek óta, s joggal érezhették saját keze munkájuk eredményének, amikor a műszerek jelezték: fáradozásuk nem volt hiábavaló. A két jelentős dátum: 1982. december 14., 21 óra 45 perc, és 1982. december 28., 0 órai 13 perc. Krónilkajelleggel következzenek itt helyszíni tudósítások, melyek két hónap után próbálják meg visszaadni a napok, az órák feszült pillanatait, azoknak is, akik nem lehettek ott a központi vezénylőteremben, de lélekben társai váltak az éppen szolgálatban lévő ügyeletes mérnököknek, operátoroknak. A láncreakció megindítása tehát december 14-én késő este történt, de kevesen tudják, hogy megtörténhetett volna december 13. hajnalom is, ha... December 12., 21.30: Gergely József ügyeletes mérnök: — Egy percem sincs. Most adom át a műszakot, s a bent töltött három nap után szeretnék a 22.20-as busszal hazamenni végre. — Megindulunk ma éjjel? — Szerintem biztosam. Semmi akadályát nem látom. A teremben halk zsongás. Magyarok, szovjetek. Sokam nincsenek műszakban, mégis itt vanmak. Villogó lámpák, képernyők. A szabályozórudak (pontosabban szabályozó- és biztonságvédelmi kötegek) kijelző műszereinél nagyobb csoportosulás. Vajon miért? Mi történik most? — kérdezem az egyik operátort. — A szabályozórudak ejtéspróbáját végezzük. Ilyen „ejtésekre”, a láncreakció néhány percen belüli leállítására a későbbi üzemeltetés során csak rendkívül ritkán kerül sor. Minden rendben van, csupán az egyik köteg „siet” kicsit, 10—12 másodperc helyett 7—8 másodperc alatt ér be a reaktor aljára. 22.30: összeül a szovjet és a magyar szakértők, vezetők "nagytanácsa". A kérdés, folytatódhat-e az indítási folyamat, vagy a 2—4 másodpercet „siető” iköteg emelőszerkezetét ki kell cserélni? A teremben feszült várakozás*, mindenki sejti •az indító bizottság várható közlését,amely hamarosan meg is érkezik: ki kell cserélni a „sietős” Iköteg emelőszerkezetét! — Ez minimálisan 24 óra miürika! S aztán kezdhetjük az egészet elölről! — mondja valóki, fáradt sóhajjal. December 14., 6.00: — Mi történt az éjszaka? - kérdezem Vámos Gábort, az éjszakás ügyeletes mérnököt. — Többszörösen kipróbáltuk a kicserélt szerkezetet, újból felfűtöttük a primerkört, elértük a reaktorban az üzemi nyomást, megkezdtük a szabályozórudak ismételt ellenőrzését. — Fiatalnak látszol... — 31 éves, és ezzel a legidősebb ügyeletes mérnökök között. — Fáradt vagy? — Talán nem szabadna, de igen. Most alszom néhány órát, és bár nem leszek szolgálatban, délutánra visszajövök... 6.45: Megjelenik a vezénylőben Pányó József vezérigazgató. Megvárom, míg átolvassa az ügyeletes naplót, majd megkérdezem : — Mit érez, mire gondol most? — Még nincs itt az ideje, hogy érezzek valamit. Illetve amit érzek, amire gondolok, nem mondom el. 12.45: Megkezdődik a szabályozórudak előírás szerinti szakaszos kiemelése. A reaktorban magas koncentrátumú (12,4 gr/kg) boros víz, amely elnyeli a maghasadást előidéző lassú neutronokat. Ezt hígítják majd 8,1 gr/,kg töménységre, amelynél minimális teljesítménnyel, de „életre ikel” a reaktor. 16.00: A szivattyúik már dolgoznak. Ahogy hígul a sbaros víz, úgy sűrűsödik a teremben a levegő, pedig van még 5—8 óraismét itt a vezérigazgató és Szabó Benjámin kormánybiztos is. Külön riportra nincs mód. Kapocs György ügyeletes mérnöklőt azért megkérdezem: — Szeretnéd, ha a műszakodban indulnnának? — Gondolhatod! De ha nem, maradok, akár reggelig ill. 18.00: Mindenki biztatja magában a szivattyúkat, és fesi a hárompercenként érkező jelzéseket a bólvíz töménységéről. Nincs sok értelme, csak a türelmes várakozásnak, de ki képes itt most türelmes lenni? 35 tonna szivattyúteljesítmény kellene, de csak 20 van. A szovjetek azt mondják, csupán „csöpögtetük le". Engedelmeskedik végre a tolózár, és van 33. Jó ez! Egvesek fogadásokat kötnek. Kilenc? Tíz? Tizenegy? 21.30: A bórvíz 8,1! A hangszóróból megszólalnak a neutronérzékelő „földöntúli !” jelei. — Aha ! Dobban már a reaktor szíve! — No, még elég aritmetikus árn... Zárják a szivattyúkat. Vajon hogy dobog, most Balogi Jenő igazgatóhelyettes szíve? — Azt hiszem, most itt mindenkié egyformán, kissé szaporábban, mint máskor. 21.42: A vezérigazgató leguggolva figyeli a neutronszámot jelző műszert. 21.45: Kapács György ügyeletes mérnök mosolyba olvadó feszültséggel bejelenti: — Jelentem, hogy a paksi atomerőmű I. sz. reaktorában 1982. december 14-én, 21 óra 45 perckor megindult a szabályozott, önfenntartó láncreakció! A teremben, mintha újév lenne, mindenki mindenkinek aratuIa!. Egymondatos nyilatkozatok, mert most csak erre van lehetőség. Pónya József vezérigazgató: — Most már megmondom mit érzek: megkönnyebbülést! Tartoztunk ezzel az országnak! Gyarmati László MSZMP PAV vezetőségének titkára: — Sok ember munkájának eredménye ez! Elismerés ez alkotóknak! Dr. Czetner Tamás MVMT termelési igazgató: — Néhány erőmű jelentős eseményénél ott voltam, de ez életem nagy pillanata! Szabó Benjámin kormánybiztos : — 15 évi munkám van nekem is ebben... Mit mondjak? Boldog vagyok! S velem együtt gondolom — még sokan, s nemcsak iitt a vezénylőteremben. A „második” nap. December 27., 16.00: Balogh Jenő igazgatóhelyettes: — Nos, elérkezett ez a nap is. Ha sikerül, még írva áramot adunk az országos hálózatba. Igaz, egyelőre csak 40-50 megawattot, de ezt a reaktor által termelt gőzzel! — Mi történt december 14. óta? — December 25-én fejeztük be a reaktorfizikai kísérleteiket. Azóta a fejterhelési próbák tartóznak. Simon Péter üzemviteli főosztályvezető: — Hosszú volt (rövid volt?) az idő december 14-től a mai napig. A „kazán" rendben van, a turbináik, a generátorok is. Igaz, nemrég jelezték, hogy egy tolózár az 1500-ból nem tökéletes, de már dolgoznak rajta. Csak elismeréssel szólhatok a műszaki csapatról. Hetek óta szinte itt élnek, sokan itt karácsonyoztak, ha kértem, ha nem. 18.00: Újabb próbák, ellenőrzések. Mindegyik alatt feszült Várakozás, majd megnyugvás: jól vizsgáznak a berendezések. Faragó Péter ügyeletes mérnököt kérdezem: — Ismét fontos pillilóiatihoz közeledünk. Szeretnéd’, ha még a műszakodban következne ez be? — Hogy a csudába ne! Az eredmény természetesen csapatmunka, nékem életre szóló emlék lenine, s ha én jelentketnék. (Ha mégsem, maradok, s majd együtt örülök a váltással. Mutatnak egy műszert. Ha majd ez jelez, akkor...! Míg december 14-én a vezénylőterem bal oldalán (a reaktorosoknál), most a jobb szárnyon (az eletrikusoklnál) nagy a sokaság. A „főszereplő” pultnál Sándor László balokkelektrikus (váltója később Szabó György és Cseszári László főművezető. A turbinák az előírt fordultak számon. Megkezdődhetnek az un. védelmi próbák. 20.45: — Nem rajtunk,most már az elektrikusokom múlik minden — mondják a „reaktiorosok". — Nem irigykedtek, hogy ■ most rajttuk minden szem? — Ugyan! Ők is a mi kutyánk kölykei! Különben is a múltkor mi voltunk a főszereplőik... 21.00: Rövid utasítások, visszaigazolások. Mintha egy nagy hajó parancsnoki hídján lennénk. 22.00: Megkezdődnek a szinkronpróbák. (A periódus összehangolása az országos rendszerrel). Váltás a vezénylőpultnál, de a „lelépők” is maradnak. Egyre többen vagyunk. A fokozódó izgalomtól „elektromos” lesz a levegő is. Mire gondol az új ügyeletes mérnök, Bajsz József? — Mit mondjak, izgulok. 1978 óta készülök ezekre a percekre, bár arra soha nem gondoltam, hogy éppen én jelenthetek. Nem fogom elfelejteni ezeket az órákat! 23.00: Zsongás a teremben. Híre megy,hogy a szomszéd épületben itt van az ipari miniszter Méhes Lajos, Kapolyi László államtitkár, s eljött K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára is. 23.45: Megjönnek a vezénylőbe a vendégek Szabó Benjamin kormánybiztos és Pónya József vezérigazgató kíséretében. 1982. december 28., 0.07: Mindenki tudja, hogy maga a kapcsolás — ha az okos ellenőrző műszerek mindent rendben találnak — automatikusan történik, mégis minden figyelem a kezelőkön, az ügyeletes mérnökön, aki most a miniszterhez fordul: - Méhes elvtárs! Kérek engedélyt, hogy a II. sz. gépcsoportot a hálózatba kapcsoljuk! - Engedélyezem! 0.11: Újabb, rövid utasítások és visszajelzések hangjai, várakozás. 0.13: Felcsattanó taps, öröm az arcokon! Kölcsönös, boldog gratulációk. Megvan! 1982. december 28., 0 órai 13 perctől áramot ad az országos hálózatnak a paksi atomerőmű! A krónikának itt vége, a napok, órák emlékei sokakban és sokszor újra és újra felelevenednek majd. CZAKÓ TIBOR áramot ad a paksi atomerőmű Méhes Lajos elvtársnak, ipari miniszter BUDAPEST Kedves Méhes Elvtárs! A Paksi Atomerőmű első 440 MW-os reaktorblokkjának az országos villamosenergia hálózatra való kapcsolásáról küldött tájékoztatást köszönettel megkaptam. E fontos esemény alkalmából mindenkinek, aki az atomerőmű építésében és üzemeltetésében részt vesz vagy közreműködik gratulálok, egyben a további munkához sok sikert kívánok. Budapest, 1982. december 29. Elvtársi üdvözlettel LÁZÁR GYÖRGY