Atomerőmű, 2001 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2001-01-01 / 1. szám

„Paks életem szerelme volt és ma is az!” A Paksi Atomerőmű Vállalat 1976. január 1-i megalapításával egyidőben kinevezésre került a vállalat három vezetője, Szabó Benjá­min igazgató (képünkön), Pónya József műszaki igazgatóhelyettes és Lakosa József gazdasági igazgatóhelyettes. A negyedszázados évforduló kapcsán arra kértem a volt első számú vezetőket, hogy elevenítsék fel emlékeiket és osszák meg velünk - hacsak gondolatban is - egy vállalat megindulásának gondjait. - Egy vállalat megalapítása nem egyik pillanatról a másikra történik, Te hogyan emlékszel a megalapítás körülményeire?­­ A Paksi Atomerőmű Válla­lat (PAV) alapításával kapcso­latban két kulcskérdést emel­nék ki. Először: az említett dá­tum a jogi értelemben vett in­dulást jelenti, hiszen már az 1972-es újraindulásnál úgy vet­tük fel az embereket, hogy a majdan megalakítandó vállalat meghatározott posztjaira fog­nak kerüli. Én magam is úgy vállaltam a munkát, hogy én leszek az igazgató. Má­sodszor: az MVMT 1972- től biztosított, egy létszámke­retet, bár nem voltunk még vállalat. A lét­számkeret terhére felvett fiatal embereket kihelyeztük tanulni a KFKI-ba, az ERBE-hez, vagy kiküldtük a Szovjetunióba. Ez azt jelentette, hogy 1976. janu­ár elsején a vállalat létszáma több tíz fő volt, és év végére már 63 főre emelkedett. Tehát a vezetés magja már jóval az alapítás előtt megvolt, ők tár­gyaltak a szovjetekkel és vettek részt a műszaki tervek elfoga­dásában. - Sok konfliktusról hallottunk már a kezdetektől. Mik voltak ezeknek a forrásai? - Elsősorban abból adódott, hogy Paks eltért minden koráb­bi erőműépítési gyakorlattól. Magyarországon az volt a gya­korlat, hogy az erőmű vállala­tot csak az első blokk indulását megelőző 1,5 - 2 évvel hama­rabb alapították meg. Mivel 1980 volt kitűzve - bár mi már akkor tudtuk, hogy ez nem va­lósul meg - mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy térjünk el a szo­kástól, és hamarabb alapítsuk meg a vállalatot. Ezt rendkívül nehéz volt el­érni, mire végül sikerült a be­ruházási javaslatba betenni, amelyet aztán 1975-ben elfo­gadott a kormány. Ma is az a véleményem, ahhoz, hogy Paks ilyen színvonalasan irá­nyította a beruházást és az üzemeltetést, annak az volt a kulcskérdése, hogy 1976-ra megalakuljon a vállalat. En­nek a hasznát sok minden bi­zonyítja, többek között az, hogy 1978-ban már minden technológiai berendezést a PAV vett át, mi hajtottuk vég­re a revíziókat, nem egy külső vállalat. Ez már akkor pénzt jelentett a vállalatnak, mert ha nem mi csináljuk, akkor az ERBE-nek más vállalkozó­nak kellett volna kiadnia. - A konfliktusok eredőjét vala­hol a tudat alatt kell ke­resni, mert minden felsőbb szervnél megvolt a Pakstól való idegenkedés, Paks igazi megértésének a hiá­nya. - Mindig irritált ben­nünket az, amikor azt mondták, hogy két nagy beruházás van Tolna me­gyében: a szek­szárdi húskom­binát és a paksi atomerőmű. A minisztéri­um azt mondta: két nagy beru­házás van az energetikában, az inotai gáztur­bina, meg a paksi atomerő­mű. Tehát a paksi beruházás egy volt a sok közül, szerintük. Holott kezdettől fogva folyama­tosan bizonyítottuk, hogy ez nem így van, hogy ez az évszázad beruházása. Ennek a megértése csak 1978-ban indult el, ettől kezdve lehet halványan érzékelni. Nekem az életem ezért kemény konfliktusokból állt. Sokszor személyem­ben sértettek meg, és gondolkoznom kellett, hogy szabad-e ilyen felté­telek mellett tovább csi­nálnom. Erre a korra jellemző volt, ha volt egy kormány­ülés ahol elfogadtak vala­mit és azt lehetett hinni, hogy másnap minden si­mán megy. Nem, kezdő­dött minden újra elölről. -Hogyan emlékszel az induló csapatra, sikerült az elvárások­nak megfelelni? - Én nagyon jól emlékszem és jó emlékeim vannak erről az időszakról, mert ez egy nagyon tudatos - általam kiválasztott - csapat volt. Én 1967-ben úgy vállaltam el a beruházás koor­dinálását miniszteri biztosként, hogy én leszek az igazgató. Ha ezt nem ígérik meg, el sem vál­lalom. Én nem­ beruházó akar­tam lenni, hanem erőműves, nekem a szerelmem mindig az erőmű üzemeltetése volt és nem pedig a beruházás. Sajnos a sors másképp akarta ! Azt hiszem, nagyon jól ki­egészítettük egymást és jó csa­pat volt. Az volt a fő szemlélet, hogy egy erős üzemeltetői gár­dát hozzunk létre időben, és nem az utolsó pillanatban. Abban is közös volt a gon­dolkodásunk, hogy a beruhá­zási munkálatokból az erőmű jobban vegye ki részét és job­ban szóljon bele, mert mi fo­gunk itt élni és nem a beruhá­zók. - Hogyan érzed, bizonyított az erőmű az eltelt 25 év alatt? - Bizonyított és nagy öröm ez számomra, és az a bána­tom, hogy 1983-tól nem va­gyok az üzemeltetők között. Én 1966-ban kerültem Pakssal kapcsolatba, nekem az életem szerelme volt és ma is az, nagyon örülök Paks minden eredményeinek. - Mi a véleményed a talán már csitulni látszó atomerőmű ellenességről ? - Az egész atomerőmű elle­nességet - környezetvédelmi alapon - egy politikai törek­vésnek érzem és nem ténye­ken alapuló műszaki érvnek. Bárhol megvizsgálhatjuk, az évek során akár a svédeknél, akár a németeknél, mindenütt a politikai harc zászlajára van tűzve és nem műszaki kérdés­ként kezelik. Én meg vagyok győződve róla, hogy az atom­­energetika pár év után vissza fog kerülni zenitjére. Európá­ban is és az egész világon na­gyobb tért fog hódítani, mint ahogy most szerepel. Nincs leírva az atomenergetika. - béri - - Nem volt nagy szenzáció, hogy megalakultunk, mert ad­dig is a tröszthöz tartoztunk, az fizetett minket. Először a papírmunkákat intézték, és számomra az volt a döbbene­tes, hogy jött a következő hó­nap és nem kaptunk fizetést. A tröszt segített ki bennünket, ki­fizette a bérünket, és ez után gondoltuk végig, hogy mit kell itt csinálni, hogy éljen és tény­leg tudjon fizetni a vállalat. Az adminisztráció minden gyermekbetegségét elkap­tuk. Terveket kellett készí­­teni a felvételekre, elfogad­tatni egy vállalati sémát, amely 1430 fő volt. Üte­mezni kellett az éves felvé­teli létszámon túl az okta­tást is. Végül csak nem az lett amit terveztünk, mert minél jobban ismertük az erőművet, an­nál magasabb lett a létszám. Ez örök vi­tát eredménye­zett, mert a bankok azzal vádoltak ben­nünket, hogy mi minden nö­vekvő létszám­hoz lakást ké­rünk. Ezzel szemben mi a létszám 70 %­­hoz kértünk lakást. Akkor egyébként nem volt könnyű előteremteni a szükséges létszámot. Ma nem is lehet elképzelni, milyen nehezen mozdul­tak meg az emberek. Ahol eddig dolgoztak, ott jó munkájuk volt, az as­­­szonynak szintén munka­helye, a gyerek a megszo­kott iskolába járt. Sokszor úgy kellett udvarolni az embereknek, hogy jöjje­nek Paksra, mert kezdet­ben csak az atomerőmű­nek mint névnek volt szakmai vonzása. Az volt az elképzelésünk, hogy erőműveseket, nagyüzem­ben dolgozókat kell Paks­ra hozni. Olyanokat, akik már láttak turbinát és ge­nerátort, majd ezek maguk köré gyűjtik a fiatalokat és betanítják őket. Ez volt az elfogadott szem­lélet a villamosiparban, bár volt amikor megorroltak ránk a száz­­halombattaiak és az olajosok, mert sok embert csábított el Paks. Visszagondolva ezekre az időkre, azt kell mondjam, hogy jó gárdát sikerült összeszedni, amelyet alátámaszt az a tény, mi­szerint a kilépők száma százalé­kosan alig fejezhető ki. - Mi az, amire nagy örömmel gondol, ha nem is minden nap, de ha szóba kerül az erőmű, akkor beugranak ezek az emlékek? -Nem emlékszem egy jó emlék­re sem az erőmű beindulásáig, hi­szen le volt az ember terhelve, az nyomasztott, hogy milyen lesz itt ? Az, hogy külföldre jártunk, ebből még nem tudhat­tam, hogy mi lesz. Nem tudhat­tam, hogy mi van ezeknek az embe­reknek a fejében, hogy tanulnak-e vagy sem. Ez ter­het jelentett szá­momra, és nem örömet. Amit a Szabó Béniék át­éltek az építkezés­nél, számomra az nem jelentett él­ményt. Egyszerűen nem érdekelt engem, hogy mennyi betont épí­tettek be. Én attól kezdve figyel­tem, amikortól a berendezéseket kezdték szállítani. Én tudtam, hogy ez a lényeg, nekem semmi dolgom a fallal, az ajtóval és a be­tonnal, viszont hallatlanul érde­kelt, hogy működik-e a berendezés és milyen a minősége. Tudtam, hogy mindenki el fog menni és csak mi maradunk itt üzemelte­tők, és én erre összpontosítottam minden idegszálamat. Örömöm igazából azért nem volt, mert én magam sem tudtam, hogy hol tar­tunk. Talán az jelentett megnyug­vást, amikor nullrevízióztunk, kéz­be vettük a berendezéseket és min­dent átnézhettünk és üzembe he­lyeztük. Ezáltal olyan csapat jött létre, amely már ismerte a beren­dezéseket, és azt hiszem itt tanul­tuk meg mi a szakmát. (Folytatás a 7. oldalon.) Pónya József neve fogalommá vált Pakson, és ha belátogat az erőműbe, az emberek ma is örömmel és tisztelettel veszik körül. Tudják, hogy mindene ez az erőmű. Őt is arról kérdeztem: Hogyan emlékszik a vállalat megalakulására? Nagyon eredményes lett ez a cég Az 1959. IV. tv. 32. § /1/ bekezdése, valamint a 11/1967. /V.13./ Kom. számú rendelet 1. és 2. §-a alapján - a pénzügyminiszter­rel egyetértésben - az alapítási határozat 1. és 2. számú mellék­letében foglaltak figyelembevétele mellett az alábbi vállalat a­­lapítását rendelem el: A vállalat elnevezése: Paksi Atomerőmű Vállalat /PAV/ A vállalat székhelye: Paks A vállalat tárgya: NEHÉZIPARI MINISZTÉRIUM 22/41/1975. ALAPÍTÁSI határozat lOOOGWh A Paksi Atomerőmű villamosenergia-termelésa ­ei könyvtár

Next