Az Én Ujságom, 1942-1943 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1942-10-03 / 1. szám
3 Egy reggel az jutott Liba néni eszébe, hogy a kis szigeten máriztosan megérett az alma, ellene menni egy jókora kosár-t, szedni belőle. Nem is töprengett sokáig. Felöltözik, elkéri Hód úr csónakját, megy almát szedni. Ilyen kirándulásra persze megfelelően kell öltözni. Liba néni is felvette a régi, kockás kartonruháját. Vastagtalpú cipőt húzott, mert abban könnyebb járni és nehogy megfájduljon a feje, széleskarimájú kalapot vett fel a nap ellen. Nemsokára útnak indult. Félóra múlva már be is kopogott Hód úr vízparti házának ablakán. — Ki zavar? — hallatszott Hód úr barátságtalan válasza Liba néni udvarias kopogására. — Ne keltsenek fel, mert alszom. — Aki alszik, nem beszélget, tehát Hód úr még biztosan nem aludt el, — felelte Liba néni. — De alszom, csak álmomban beszélek, — kiáltott ki Hód úr. — Akárki van is itt, menjen el gyorsan és ne zavarjon. És hogy a kellemetlen látogató minél hamarabb tovább álljon, a barátságtalan Hód úr kidobta cipőjét az ablakon. Még szerencse, hogy nem ütötte meg Liba néni orrát. — Ilyen gorombán fogad, pedig csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy kölcsön adja-e a csónakját, mert a szigetre szeretnék menni, almát szedni, — magyarázta Liba néni sértődötten. — A csónakot viheti, — kiáltott ki Hód úr, — de jó lesz, ha minél előbb tovább áll, mert fel találok ébredni és akkor biztosan nagyon dühös leszek. Liba néni örömmel sietett le a tópartra. Beült Hód úr szép, kalandos almaszedős kékre festett csónakjába és evezni kezdett. Evezett, evezett nagy buzgóan, de a csónak csak nem mozdult. Pedig Liba néni ugyancsak igyekezett. Egyszerre csak szégyenkezve vette észre, hogy a csónak meg van kötve. Gyorsan kioldotta a kötelet és most már nem hiába mozgatta az evezőket, a csónak gyorsan haladt előre és nemsokára ki is köthetett a sziget partján. A szigeten a hollók károgva vették tudomásul, hogy kövér, öreg Liba néni jár itt. De Liba néni ügyet se vetett erre a rosszmodorú, neveletlen társaságra. Megkereste az almafát és szorgalmasan szedte a pirosarcú, pompás almákat. Mikor a kosara megtelt, visszament a csónakhoz és visszaevezett Hódúr kis kikötőjéhez. Ijedten látta, milyen magasra kell felkapaszkodni, hogy szerencsésen partra érjen. Mikor elindult, észre se vette, milyen meredek a part. Nagyot sóhajtott hát Liba néni. Nem volna jó vízbe pottyanni, mert itt nagyon mély a víz és vastagtalpú cipőjében, nehéz kosárral bizony nem tudna úszni. Mikor szerencsésen kiugrott a partra, először Hód úr házához sietett. Kivett kosarából hét szép almát és hálája jeléül sorba rakta az ablakdeszkára. — Majd megörül Hód úr, ha felébred és megtalálja, — gondolta elégedetten Liba néni. Amint hazafelé bandukolt, egyre csak azon járt az esze, milyen veszélyben is forgott. Milyen rettenetes lett volna, fia a meredek partról lepotyog a mély vízbe. Az almáit mind elvesztette volna és még jó, ha nem fullad be a tóba. Amikor ez eszébe jutott, úgy elszomorodott, hogy otthon leült a verandán kényelmes hintaszékébe és keservesen elkezdett sírni. Arra sétáltak kedves barátnői, a Kacsa kisasszonyok. Mikor meghallották Liba néni hangos zokogását, nagyon megijedtek. Megálltak és bekiáltottak. — Mi történt, Liba néni? Valami baj van? Vagy eltört valamit? — Sokkal fenyegetőbb volt a veszedelem, — szipogott Liba néni. — Életveszélyben forogtam... — Mi történt? Jaj, jaj, Liba néni, mesélje el, mi történt! — sápitoztak a Kacsa kisasszonyonyok. — Majdnem megfulladtam, — mondta Liba néni és közben hol a szemét, hol az orrát törölgette pöttyösszélű zsebkendőjével. — Hol? Hol? — kérdezősködtek a Kacsa kisasszonyok. — Hód úr házánál, mikor a csónakból kiszálltam. — Hála Isten, hogy nem történt semmi baja, — örvendeztek a Kacsa kisasszonyok. — Bejövünk, főzünk egy jó teát és kiteregetjük a nedves holmiját, ne fáradjon, Liba néni, a nagy ijedség után. — Nem lettem vizes, — magyarázta Liba néni megszeppenve. — Nem estem a tóba, hála Isten. Mert ha beestem volna, biztosan megfulladok, olyat, mély ott a víz. — Hát csak azért sír, Liba néni, mert baj lehetett volna? — álmélkodtak a Kacsa kisasszonyok. — De akkor nem szabad búsulni, akkor éppen nagyon kell örülni. Jöjjön velünk Gyöngytyúkék üzletébe, Liba néni, vesz egy kis süteményt, ha azt megeszi, megvigasztalódik. Liba néni kicsit szégyenkezett. Besietett a szobába, kivett egy tiszta zsebkendőt, megtörölte a szemét, azután elment a Kacsa kisasszonyokkal sétálni. És közben már örvendezve gondolt, arra, milyen szerencsés is, hogy nem pottyant a vízbe és nem fulladt a tóba Hód uram háza előtt. M. C. P.