Az Est, 1921. április (12. évfolyam, 69-93. szám)
1921-04-20 / 84. szám
Előfizetési áraki Egy hónapra 340.— korona fegyedévre no.— korona Félévre 320.— korona Égése évre—nép.— korona Külföldön a fenti árak kétszerese Egyes szám ára 2 korona Politikai napilap Felelős szerkesztő: Miklós Andor XII. évfolyam * 64. számi Szerkesztőség: t£ VII. kerület, Erzsébetek 3rat 7a Kiadóhivatalt VITe, Erzsébetek érát 18—20.*t Fiókklatt 6 hivatalok* V., Vilmos császár*ut 14. szoláb és IV., Vácie utca 12. Wien I., Kohlmarkt 7. Erős várunk féltünk a Törvény. ^Kezünkben a CorpusJuris* Hungáriái Szentségével erőt vehetünk a poklokon is. Nincs várunk^' nincs vértünk, nincs pajzsunk nincs ágyunk más, csak a Törvény. Az uj kormány fzje ennek a szent palládiumnak hathatós védelmét vallja programjának. Az uj miniszterelnök, akiben közeli és alapos ismerői mindenek fölött a gondolkodás komolyságát, a léha cinizmustólés felületességtől irtózó felelősségérzetet dicsérik, keresztény, nemzeti és agrárius politikát hirdet, de „a keresztény irányzatot nem a lármás antiszemitizmusban látja. A szabadságjogok olyan kezelését sérti, amely teljesen a keresztény erkölcsnek felel meg“. Idején való, hogy tekintélyes helyről határozott szavak mondjanak kárhoztató ítéletet a gyűlölködésről, a nemzetgyűlésbeés a sajtóba beférkőzött útszéli hangról és az osztály ellen való izgatásról. „A forradalom megszűnt, mondotta Bethlen István, meg kell tehát szűnnie aforradalmi szellemnek is.“ Ez pedig csak akkor válik lehetővé, ha kicsinyek és nagyok átérzik az állami és nemzeti közösség iránti felelősséget egész súlya szerint, ha helyreáll az a jól organizált rend, amely minden tényezőnek kijelöli a maga helyét, nem tűri a túlkapásokat, nem enged rendszert csinálni a hatásköri összeütközésekből.A forradalmak és ellenforradalmak mindenfelé kiskirályokat növeltek nagyra. Bethlen István azt ígéri, hogy a jogrendet, a hőn óhajtott és gyakran nevetség tárgyává tett jogrendet megvédi akár jobbról, akár balról eredő támadások ellen s hogy a legszigorúbb eszközökkel elfojt minden akciót, amely akár a felekezeti béke, akár a társadalmi rend ellen irányul. Váltsa szavát valóra és a magyar nemzet egyetemét fogja vele hálára kötelezni. A legnagyobb bajt fölismerte, az orvosszert megtalálta. Legyen hozzá ereje és bátorsága, hogy alkalmazásba is vegye. Egy sebeiből megépült nemzet fogja a bátor orvost megtapsolni. " ... Bethlen István a nemzet nagy tradícióira és Az uj kormány bemutatkozása a nemzetgyűlése n—Est tudósítójától — A Ház folyosói már a kora délelőtti órákban® nagyon népesek és a mikor háromnegyed 11 órakor megszólalnak a csengők, jobban benépesedik a tárgyalóterem is. Az uj kormány bevonul a terembe. M ■ JíUlMl 1 |(í ÖL pácinul a Stakovszky István elnök megnyitja az ülést. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök felolvasta tiszt a kormányzó kéziratait az uj kormány kinevezéséről. A felolvasás közben Lukovich háznagy vezetésével bevonul az uj kormány. A háznagy után gróf Bethlen István miniszterelnök lép a terembe, őt követi Nagyatádi Szabó István, majd Hegedüs Lóránt, Belicska Sándor, Tomcsányi Vilmos Pál, Vass József lépnek be egymásután. A kormány bevonulását gyenge taps kíséri. Gróf Bánffy Miklós még hiányzik. Nagyatádi Szabó Istvánt a kisgazdák lelkesen megéljenzik. Rakovszky elnök ! A miniszterelnök úr kíván szólni. [) Felolvassák a kormányzó leiratát Gróf Bethlen István miniszterelnök ! A kormányzó ur ő főméltóságától leirat érkezett. Kérem annak a felolvasását. Az elnök felolvastatja a leiratot, a mely igy szól: A magyar nemzetgyűlésnek kormányzói üdvözletemet. Tisztelt nemzetgyűlés! Gróf Teleki Pál miniszterelnök saját kérelmére történt fölmentésére gróf Bethlen Istvánt neveztem ki magyar királyi miniszterelnökké. Isten áldása kísérje a nemzetgyűlés munkáját a haza javára és dicsőségére. Rakovszky István elnök : A miniszterelnök úr kíván szólni. A miniszterelnök programozódé ! Bethlen Istvánt miniszterelnök : Tisztelt nemzetgyűlés ! A közvetlenül előttem működött kormány nagy érdemeket szerzett. (Gyenge ellentmondások.) Abban az időben, amikor a kormányzást átvete, még nem volt megszilárdulva a jogrerd és a kormány egész munkásságát arra fordította, hogy a jogrend megszilárdulása minden irányban megtörténjék. Ereki Károly : Vlains Gróf Bethlen István minisztermegalkotni a földbirtokreformot és sikerült keresztülvinni igen fontos pénzügyi reformokat. Az új kormánynak az a feladata, hogy szilárd alapot adjon a nemzetgyűlés munkájának, megtisztítsa a politikai életet az itt-ott hozzátapadó falaktól. Nemn elég azt mondani, hogy nemzeti keresztény, agrárpolitikát akarunk folytatni, meg kell mondani azt is, hogy melyek ennek a politikának a pozitív céljai. Melyek az utak, amelyeken oda el akarunk jutni. A nemzet ösztönszerűen megtalálta a helyes politikai irányt, de a további utakat megjelölni a nemzetgyűlés és a kormány föladata. Ú Új politikát kell kezdeni (Fölkiáltásokt Már megint !), mert ott, a hol jót Tisza István abbahagyta, nek ii lehet folytatni. Az új politikát azonban össze kell kapcsolni a múlttal, azokkal a nagy tradíciókkal, amelyeken fölépült az ország és amelyek nélkül a nemzet romba dől. A magyar nemzet életének vagyunk az őrei, nem pedig felekezeteknek, pártoknak, osztályoknak. Sutba kell dobni sok cafrangot. Ez a nemzet és a nemzetgyűlés is úgy érzi, hogy moranista, aki tudja, hogy a méreg árt, de nem tud róla leszokni. Meg kell semmisíteni a mérget, amely az országot romlásba vinné. Ez az ország elérte leghőbb vágyát, a függetlenséget, ehhez minden körülmények között ragaszkodni kell. (Nagy taps és helyeslés), de a függetlenséghez olyan utón jutottunk el, amely szerencsétlenséget hozott ránk, a bajba azonban önhibánkon kívül jutottunk. Vizsgálnunk kell a múltat, vizsgálnunk kell, melyek voltak azok a hibák, amelyek ebbe az állapotba taszítottak bennünket. Három dologra vezethető vissza a romlás. Először a történelmi helyzetre, amelyben négyszáz éven keresztül voltunk, másodszor faji hibákra, amelyek testünkön és lelkünkön jelentkeztek, harmadszor az utolsó ötven esztendőre, amely alatt intellineprisunk leromlott. Erek Károly: Rossz szabadelvű politika. Gróf Bethlen István miniszterelnök: A nemzet elvesztette nagy külpolitikai látókörét, nem látta a monarchia keretén kívül történő eseményeket. Ennek súlyos és nehéz következményei lettek. A magyar nemzet begubózva a magyar glóbusba, önámításba meredt és kifejlődött benne egy egyoldalú, jogászi észjárás. Azt , hittük, hogy a rogi könyvekkel miden den kérdést megoldunk, pedig Maciit is slaerker, als Recht (a hatalom erő*, sebb a jognál). Azt hittük, hogy jogászi észjárással, jelszavas politikával képesek leszünk a nemzet érdekeit, megvédeni és a nagy kérdéseket Jneg- oldani. ^ (Túlbecsültük az állami élet jelen*tőségét és megfeledkeztünk a társadalmi élet fontosságáról, a kultúrfeladatoknak és a gazdasági munkának hatalmas feladatairól. Az állami életben láttuk a nemzeti élet egyedüli kifejlődését.Ezt fokozták a műfaji hibák, amelyek miatt Széchenyi egy katasztrófát élt át egyénileg és amelyekre állandóan figyelmeztette nemzetét. A nemzeti hiúság, a jelszavak, az önfegyelem hiánya, — ezek azok a hibák, amelyek súlyos történelmi momentumainkban mindig előtérbe léptek. A harmadik tényező, amely a katasztrófát felidézte, sár az intelligencia új gazdasági gyengülése. A Bach,Korszak ellenséges erővel feküdt tér a magyar középosztályra, amely gazdaságilag akkor bukott el. De a baj az volt, hogy a középosztály, ahelyett hogy azután kereskedelmi és ipari térre lépett volna, a hivatalokat népesítette be. A kereskedelem és vállalkozás pedig olyan kezekbe került, amelyek nem voltak azonos érzésűek a nemzettel és egy részük talán ma sem az. A koalíció alatt kiderült, hogy a nemzet jogai mögött nem áll az állam, és ennek katasztrófánk hatása volt, mert desperáció lett úrrá a nemzeten, amely mögött azok a catilináris exisztenciák kerültek napfényre, a akik kezet fogva a nemzetköziséggel és még ellenségeinkkel is, saját hatalmuk meg-,szilárdítására törekedtek. Katasztrófánk okai önmagunkban rejlenek. A külső körülmények elősegítették, de a nemzet belső hajait és sebeit idézték fel. A kormány előtt nagy feladat állt Először is meg kell fékezni a destrukció minden nemét. A világ ma dertüfetiv áramlatok befolyashattóik A bolsevizmus eszméi Behálózták geosz Európát, meg itt is megvannak a feszítv ereik és ha szabadjára eresztenék őket, rofistásba vinnék az országot. A maeopS. feladat a társadalom gyógyítását , gazdasági csatornákon át kézbe ülíti. Erős középosztályt kell szervezni, meg kell erősíteni a kisgazda-társadalmat, mert ez a nemzet gerince. (Nagy tapd a kisgazdapárton.) ■■■,& VI