Magyar Czipész-Ujság, 1905 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1905-01-01 / 1. szám

1905. п -тщт'Wi’.vr MAGYAR CZIPESZ-ÚJSÁG. szijj hátulról nyitott végeit ferdén befelé huzzuk és azo­kat úgy simitjuk, hogy a parafaráma vastagsága a szélen meglehetősen leapadt. Most aztán fényesítjük és simitjuk a parafarámát köröskörül, a „vágást“ egy fából a czélra készült, úgy­nevezett parafakörítővel még utánsimítjuk, azután a czipőt legalább egy óráig feküdni hagyjuk, hogy a csi­riz jól megszáradjon és a parafaráma kantja megszilár­dulhassák. A belsővarrással aztán a saroknál kezdünk, a glenktől a féltalpbélésig felfelé, az orr körül, aztán a másik glenkig le ismét a sarokig. Aztán a glenket be­­töltjük. Az egyes glenkdaraboknak a féltalpbélésen túl kell egy kissé érniök. Mikor aztán végre a talpat dol­gozzuk fel, vigyázni kell arra, hogy a parafaráma a kalapácsütésektől meg ne sérüljön. A többiben az alfa elkészítése semmiben sem különbözik a közönséges előreálló varrott aljmunkánál. Olcsó czipőknél némely czipészek „szeges parafás aljat“ is készítenek és pedig egyszerűen úgy, hogy egy felszegezett talpkéder által képezett űrt parafával töltik ki és aztán a talpat felszegezik. Ez a munka azonban egyáltalán nem hasonlítható a paraforámás varrotthoz, és bizony nem tanácsos a rendelőnek azt ajánlani. H. L. Czipészek és felsőrészkészítők. Mostanában lettek szentesítve a czipőfelsőrész­­készítők körének alapszabályai. Ebből kifolyólag több szaktársam felkeresett és véleményemet kérték e mozga­lomra vonatkozólag. A kérdezősködés lényegében akörül forgott, hogy mit tartok a mozgalom tovább­fejlődéséről, mi lehet annak végeredménye, és ,milyen eszközöket lehetne felhasználni a mozgalom ellensúlyozására ? Mind­ezen kérdésekre e sorokban felelek meg, egyrészt, hogy egyes rosszul informáltaknak a valódi tényállást magya­rázzam, másrészt, hogy könnyebb és helyesebb utat jelöljek a czipészeknek is czéljuk eléréséhez. A több oldalról hozzám intézett kérdéseket ugyan mosolyogva hallgattam meg, csodálkozva azon, milyen szétágazók a vélemények egy tárgyról is szaktársaim között. Ebből arra lehet következtetni, hogy bizony mi czipészek sem tettekben, sem elvekben nem tartunk össze, aminek hátrányait mindannyiunknak érzékenyen viselnünk kell. De térjünk a tárgyra. Ha az ember a mozgalom keletkezéséről és annak okairól beszélni akar, elsősorban is kutatnia kell, hogy tulajdonképen mi vitte a felsőrészkészítőket arra, hogy a czipészektől elkülönítve indítsanak mozgalmat önérde­kükben, amely mozgalomnak és szervezkedésnek ered­ményeként tekinthető az immár törvényes alapon álló felsőrészkészítők köre. Az okot a rossz viszonyokban találjuk, mely mindnyájunknak veszedelme és ennél fogva a czipészekkel szoros összeköttetésben lévő felső­részkészitők is erősen érzik annak hátrányait. De a mozgalom voltaképenn indító oka nem a rossz viszo­nyokból eredt. A felsőrészkészítő munkások tudvalevőleg kitűnően vannak szervezve és hol nagyobb munkabért, hol pedig kevesebb munkaidőt követelnek. Ez állapotok rendsza­bályozására indult meg a mozgalom, amennyiben mun­kás-szervezkedésre mester­ szervezkedéssel feleltek a felső­részkészítők. Ne higgyék azonban t. szaktársaim, hogy eme sokat követelő munkások eljárása igazságtalan volna. Ismerek én olyan szakmát, ahol a munkás 3—4 forintot kereshet meg magának naponta, míg a mi munkásaink (n. b. a felsőrészkészítő munkások is) leg­feljebb 1—2 forint napi keresetre szorulnak. Pedig az a munkás, akinek 3—4 forint a keresete, nem mondható sem nagyobb szellemnek, sem szakképzettebb vagy munkabíróbb egyénnek. Hol van hát itt az arány ? Hogy miért vannak a mi munkásaink rosszabbul díjazva, az szintén a tarthatatlan viszonyok kinövése, mert tudva­levő dolog, hogy a rosszul fizetett munkás összehason­líthatatlanul kevesebb szorgalommal dolgozik, mint a rendes fizetéssel bíró munkás ; ennek a bajnak hát ismét mi, kisiparosok isszuk meg a levét. A felsőrészkészítő munkásoknál is így van. A munkásokat nem fizetik élnek.: „Csinos, mintegy báb­czipő.“ Ez a közmondás: „Fényes czipő és tiszta fehérnemű minden embert ne­messé tesz“, mélyen igazolja a franciák hiúságát. A Provence-n (Délfrancziaország), ahol a nyugati fran­­cziákra nagyon haragszanak, az a közmondás járja, hogy „a párisiak csattos czipőbe bujtatott majmok.“ És mégis voltak párisiak, akik nem hordtak csattos czipő­­ket. Midőn Corneille „Phüdra“ czímű szomorújátékát nagy sikerrel adták először, a franczia tudományos aka­démia tagjai sorába helyezte és meghívta őt legköze­lebbi ülésére. Corneille azonban nem tehetett eleget a meghívásnak, mert nem volt czipője. Erre vezethető vissza az a franczia közmondás, hogy „nem a czi­­pőben rejlik a zsenialitás.“ „A faczipőből a báli czi­pőbe bújt“ mondják az olyan nőről, aki karriert csinál. A lusta, de becsületes török azt tartja, hogy „az adósság jobban szerít, mint az új czipő.“ A szabadság­szerető albán, ki minduntalan háborús hangulatban van, egyszer a montenegrók, másszor a török adószedők ellen, azt mondja ellenségeiről: „Szívesen lehúznák a czipőmet is.“ A szerb azt tartja egy újonnan megnyílt és rossz viszonyok között élő kantonistáról, hogy „ez sem fogja görbére taposni itt a czipője sarkát.“ Az orosz paraszt, ki a saját czipésze, szabója, kőművese és asztalosa egy személyben, azt feleli a panaszkodónak, s ki hozzá fordul bajával: „Ha szőrít a czipő, ennek ma­gad vagy az oka.“ Találó ez a kisorosz közmondás:­­ „Az iszákosnak rongyos a czipője és éhes a gyermeke.“ [ „Parasztczipő, uriczipő mindakettőnek bőrszaga van“– mondják Nagyoroszországban. Az írek, kik tudvalevőleg nem sokat adnak a jó czipőre, ezzel vigasztalják magukat: „Senki sem jön czi­­pővel a világra és a sírba sem viheti azt magával.“ Kína a közmondások országa. Órákon át beszélgethet-­­ nek ott az emberek kizárólag közmondások felhaszná­lásával. Magától értetődik, hogy a czipőnek is szerepe­­ van az ilyen sokat használt közmondásokban. A sze­gények vigasztalására — kik ott is mezítláb járnak — szolgál a következő: „Buddha nagy szellem volt, még k I sem volt czipője.“ „Nem a czipőt, a fejet nézd, ha va­lakiben meg akarsz bízni.“ „Okos fejjel és erős talppal­­mindenki utoléri a szerencsét.“ A nyugatamerikai indiá- I­nusok a czipőre vonatkozó következő közmondásokkal élnek: „A czipők olyan különfélék, mint a rézbőrüek és a sápadtarczúak.“ „Ne kövesd a czipő nyomát, mert az a romláshoz vezet.“ Ha a japánok a földi javaknak elmúlását akarják kifejezni, akkor azt mondják: „Két cseresznyeérés ideje alatt minden czipő tönkre megy.“ .

Next