Magyar Gyáripar, 1939 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1939-01-20 / 1. szám

L szám. MAGYAR GYÁRIPAR A családi munkabér Az iparban (kereskedelemben), valamint a bányá­szatban és a kohászatban alkalmazott munkások gyer­meknevelési pótlékáról szóló törvény, mint az 1938. évi XXXVI. tc. múlt évi december 80-án hirdettetett ki s egyidejűleg a december 31-iki hivatalos lapban jelent meg a m. kir. iparügyi miniszter 50.000/1988. Ip. M. számú rendelete, amely ezt a szociális reformot, amely a munkavállalóknak minden gyermek után havi öt pengő nevelési pótlékot biztosít, a húsz alkalmazottnál többet foglalkoztató, az ipartörvény és a bányatör­vény hatálya alá eső ipari (kereskedelmi) vállala­tokra vonatkozólag életbe léptette. Ugyancsak a hiva­talos lap december 31-iki számában jelentek meg a tör­vény hatályba lépése kapcsán szükségessé vált végre­hajtási rendeletek, így a többi között a 73.100. Ip. M. számú m. kir. iparügyi miniszteri rendelet, amely a gyermeknevelési pótlék költségeinek fedezésére az 1939. év első felére az 1937-ben alkalmazott munka­­vállalók átlagos létszáma után évi 48 pengő (női mun­kásoknál évi 32 pengő) járulék fizetésére kötelezi a munkaadókat. A járulékok kivetése a folyó év első ne­gyedére a m. kir. iparügyi miniszter által történt és az első negyedévre esedékes járulékok január hó 5-ikéig voltak befizetendők. A törvénynek ilyen gyors ütemben történt ha­tályba léptetése csak a munkaadói érdekeltségek inten­zív és áldozatkész közreműködésével vált lehetővé. A miniszter úr körülbelül már két héttel a végrehajtási rendeletek kibocsátása előtt fordult a gyáripari érde­keltségekhez azzal a felkéréssel, hogy szakmánként ma­guk szervezzék meg a családpénztárakat, amelyeknek feladatává tette átmenetileg a befolyt járulékok keze­lésével és a gyermeknevelési pótlékok mielőbbi folyósítá­sával kapcsolatos feladatok ellátását. Az egyes gyár­ipari szakmák ezt a feladatot vállalták, gondoskodtak az úgynevezett szakmai családpénztárak megszervezé­séről, a szükséges munkaerőkről, helyiségről, javasla­tot tettek ezen szakmai pénztárak igazgatóságába a munkaadók képviseletében helyet foglaló igazgató­­sági tagok kinevezésére, úgyhogy a végrehajtási ren­deletek megjelenésével egyidejűleg megtörténhetett a szakmai pénztárak felállítása és igazgatóságaik kine­vezése is. A hét ipari szakmai pénztár közül a II. számú (kő-, agyag-, aszbeszt-, üveg és építőipar) és a III. számú (fa-, csont-, papír- és sokszorosítóipar) szakmai pénztár előmunkálatai foglalkoztatták közve­­tetlenül Szövetségünket, amely még karácsony előtt és karácsony után több megbeszélést tartott az érdekelt szakmákkal, amelyek közreműködésével mindkét szakmai pénztár idejében megkezdhette működését. A Munka­adók Központja irányítása mellett természetesen az összes ipari szakmai családpénztárak azonos elvek és szempontok szerint alakultak meg, a gyáripari terme­lés vezető tényezői és érdekképviseleteinek hathatós közreműködésével. A szakmai családpénztárak felállításával átmene­tileg háttérbe szorult az úgynevezett vállalati család­pénztárak létesítése, amire a törvény alapján a m. kir. iparügyi miniszter adhat engedélyt. Mindenesetre kívánatos volna, hogy később legnagyobb vállalataink minél nagyobb számmal állíthassanak fel ilyen válla­lati családpénztárakat, ami minimális adminisztrációs költségekkel tenné lehetővé a vállalatok számára, hogy a maguk körében a családi munkabért a leggyorsabban bocsáthassák munkavállalóik rendelkezésére. A válla­lati családpénztárakra vonatkozó végrehajtási rendelet ez időszerint még előkészítés alatt áll s csak annak meg­jelenése után fog a családi munkabérrendszer keresz­tülvitelének végleges formája kialakulni. Még nem történt meg az Országos Ipari és Bányászati Család­pénztár megszervezése sem, amelyre pedig igen fontos feladatok várnak a szakmai családpénztárak legfelsőbb irányítása és ellenőrzése körül. A szakmai családpénztárak adminisztrációs költsé­geinek fedezéséről egyelőre oly módon történt gondos­kodás, hogy a gyermeknevelési pótlékok fedezésére szolgáló járulékösszeg 5 százaléka volt a szakmai pénztár javára befizetendő. Remélhető, hogy a gyer­meknevelési pótlékok folyósításával kapcsolatos alap­vető munkálatok befejezése után a szakmai pénztárak folytatólagos munkája erősen csökkentett költségekkel lesz ellátható. A szakmai családpénztárak első és legfontosabb teendője a munkavállalók igényjogosultságának a meg­állapítása. Azok a munkavállalók, akik 1939 januárjá­ban legalább 15 napra vagy négy héten át hetenként legalább három napra kaptak munkabért gyermekne­velési pótlékra vonatkozó igényüket január 25-ikéig kötelesek munakadójuknál bejelenteni. A munkaadó a végrehajtási rendelet értelmében hirdetményben kö­teles erre munkavállalóit figyelmeztetni. Gyermekneve­lési pótlékra van igénye a munkavállalóknak (a tanon­­cok, kereskedősegédek és természetesen tisztviselők kivételével) mind a saját, mind a házastársa törvé­nyes, törvényesített, örökbefogadott és házasságon­­kívül született gyermeke után, ha a gyermek eltartá­sának kötelezettsége terheli és eltartásáról gondosko­dik. Az igény a gyermek születési bizonyítványával, vagy amennyiben házasságon kívül született gyermek­ről van szó, helyhatósági bizonyítvánnyal igazolandó. Az igazolás alapján a munkaadó kitölti az állam­nyomdánál (később minden postahivatalban) kapható bejelentő lapot, amelyet a munakvállaló aláírni tarto­zik és a munkaadó igazolja rajta a munkanapok szá­mát. Köteles a munkaadó a bejelentés hiányaira a munkavállalót figyelmeztetni és őt a pótlásra felhívni. A bejelentéseket február 1-ig kell a szakmai család­pénztárhoz beküldeni. Az igény­jogosultság megállapítása körül tehát mindenekelőtt a munkaadókra hárul igen fontos fel­adat s a szakmai családpénztár munkáját igen nagy mértékben megkönnyíti az a munkaadó, aki a maga körében munkavállalói igényjogosultságának megálla­pítása körül reá váró feladatot lelkiismeretesen el­végzi. Ez minden munkaadónak érdeke is, nemcsak azért, mert ily módon saját munkavállalói részére a gyermeknevelési pótlék mielőbb folyósításra kerülhet, de azért is, mert ily módon a szakmai családpénztárt megkímélheti felesleges adminisztrációs munkától, me­lyek költségei végeredményben a munkaadókat ter­helik. Abban az esetben, ha az igény megállapításához szükséges munkanapokat a munkavállaló nem mind a bejelentő munkaadónál töltötte el a munkás, a beje­ .

Next