Bécsi Napló, 2013 (34. évfolyam, 1-6. szám)

2013-11-01 / 6. szám

2013* november-december BÉCSI NAPLÓ Még egyszer Gárdonyiról Olvasónaplómat - saját magam gyönyörködtetésé­re - 1968 óta vezetem. Abban az áll, hogy Jókai, Mó­ricz, Mikszáth, Krúdy és Fekete István után Gárdonyi Gézát olvastam a legtöbbet: nyolcezer oldalt. Kisebb gyűjteményem van könyveinek első kiadásából­, hogy azokat a kezemben tartva, lapozgatva, akár egy okkul­tista, magam elé képzeljem őt, s a lelkét. Furcsa ember volt. Kifundált egy olyan titkosírást, hogy alig bírták megfejteni. Dolgozószobája ablakait befalaztatta, kettős ajtaja belülről párnázva volt. Nyolc­vanoldalas öröknaptárt szerkesztett Krisztus születé­sétől 3301-ig. Új pókot fedezett fel, amelynek hírére Herman Ottó sietve utazott Bécsből Egerbe... Éjjeli te­metést kívánt. A szigorú Márai megjegyzi, hogy Gár­donyi népszerűségét „inkább magatartása építette, mint művészetének nemes elemei”. Pedig népszerű­ségre vágyott a legkevésbé. Kolostorba bújni, ahol ő a rendfőnök, ahol akkor ül a cseresznyefája alá, amikor akar; olyan vallásban hinni, ami neki tetszik, közben alkotni, olvasni, pipát tömni. Erre vágyott, és meg is valósította. Fű lenni a kő alatt. Hogyne irigyelték vol­na a kávéházi versfaragók, akik füstös redakciókban koldulták az előleget. „Zsugori német” - mondták rá a vékonypénzű duhajok. „Anatole France-i lélek, Roussoeau-i remete” - mondták rá a fennkölt slapa­­jok. „A magyar Dickens” - ahogy Ady jellemezte, aki viszont nem szerette Dickenst. „Nehéz, zárt, fojtott lé­lek” -írta róla Móricz, akit Gárdonyi nemcsak beenge­dett a dolgozószobájába, hanem elballagtak ketten egy egri kiskocsmába, s a két bornemissza néhány pohár­ka bort megivott. Barátok nem lettek. Gárdonyi bará­tai az egri fi Bródy Sándor, Szabolcska Mihály és Pósa Lajos voltak. (Az a Pósa, akinek gyerekkoromban min­den este elalvás előtt elmondtam az imáját: én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem... Ő írta.) Gárdonyi Géza a „lélek” szót írta le legtöbbször. Lel­kem világossága. Lelkem ereje. Lélek-ember. Valami­ért haragudott a testre, testiségre. Nem fogott kezet. Nála a test betegség, születés-elmúlás és a Nő. „Nőt sze­retve mindig egy testet szeretünk.” „A nőnek a teste a fő kincse.” Viszont azt is leírta: „Ha a női lélek ki tud bontakozni a földiségből, sokkal finomabb, fensége­sebb, mint a férfié.” Az a megrögzött nőgyűlölő Scho­penhauer nagyon hatott rá. Megfigyeltem, hogy aho­gyan öregszenek műveiben a nők, és betöltik az anyó­­si hivatalt, annál ellenségesebb. „A mama, akármilyen idő volt, belement a vízbe. Olyan volt szegény vörösbodros fekete fürdőruhájában, mint valami cir­kuszi sovány­­ vén csimpánz, csak a kutya hiányzott, hogy ráültessék.” Egyáltalán nem kedvelte a kövér nőket. Azokra szinte zuhognak a hasonlatai a skót malactól a fókáig. Gárdonyi a szangvinikus „lélekcsoportba” tartozott, haragja hirtelen lobbant fel. A Nemzeti Színházban „A bor” premierjén letépte Rózsahegyi Kálmánról a piros mellényt, mivel ő fakó lajbit” írt elő. Állandó harcban­­dacban volt kiadójával, műveinek kiadása darab ide­ig szünetelt. S akkor bújt el a bagolyvárban, amikor az Akadémia megnyitotta előtte a rozsdás nagykaput, s a nyugatosok maguk közé hívták... Oda meg Osváth Ernő nem engedte. Tóth Béla útmutatásával utazott vonaton Triesztig s onnan hajóval, első osztályon Sztambulig. Előtte el­olvasta Jókaitól a Janicsárok végnapjait, a Fehér rózsát, és sokat tanult „Effendi”-től, Tóth Bélától. A hajón megtanult törökül. Hat hét múlva hazajött, megírta Az egri csillagokat, a halhatatlan magyar regényt. Egy év múlva majdnem meghalt „értömődés” miatt (szív­trombózis), „hektikája” nem súlyosbodott, gyomor­baja megmaradt. Különben egészséges, nem pesszi­mista, innen-onnan összerakott hite töretlen. Igaz barátja csak Bródy Sándor volt. Gárdonyinak elég a cibereleves, Bródy gourmond. Gárdonyi a saját há­zában aludt, Bródy garnikban, manzárt szobában. Gárdonyi egyedül aludt, Bródy bezzeg ritkán. Fiata­labb korában elég forgalmas volt a szobája. Krúdy Gyula elmesélt egy történetet kettőjük igaz barátsá­gáról a Mélypincének nevezett vendéglőben. A világ­háború alatt Gárdonyi leruccant Pestre Bródyhoz. Öt­kilós egri kenyeret és egy oldal szalonnát vitt jó étvá­gyú barátjának. Gárdonyi tudta, hogy Bródynál egy krajcár sincs, de szivarral el lesz látva egész hónapra. Pesten a pályaudvarról gyalog indult a szállodába, ahol Bródy lakott. Kiadós séta volt, de megtakarított né­hány koronát! Krúdy: „Ők voltak az utolsó írók, akik megosztották egymással kenyerüket, szivarjaikat. Jó emberek voltak, szerették egymást.” Gárdonyi természetesen pipás volt. Otthon! Ha el­ment otthonról, a nyolcvancentis meggyfaszárat a pi­patóriumba tette, és a zsebébe szivart rakott. Vékony szivart szítt, szipkával. (Érdekes, ez Móra Ferencnél éppen fordítva történt: Móra odakünn pipázott, ása­tásnál, otthon vagy a hivatalban szivarozott.) Aztán az törént 1920 végén, hogy Szabó Dezső Bródy ellen sza­valt. Bródy felhorkant és emigrált. Szabó Dezső és Herczeg Ferenc életre hívták a Magyar Írók Nemzeti Szövetségét. Gárdonyit felkérték díszelnöknek. Elvál­lalta. Bródy megírta a híres „páduai levelet.“ „Odaáll­­tál mindjárt a hitetlenek közé! Egy meggörnyedt, há­­zsártos falusi tanító lettél!“ A nyílt levél egy bécsi szer­kesztőségen keresztül került Budapestre. Gárdonyi 1922. október 30-án meghalt. Sokan leírták már Gárdonyi kedvteléseit. Tudják-e, hogy nyelvészkedett is? „A német nem tudja megkü­lönböztetni a „fölkel“ és „föláll“ fogalmakat. Neki mind­kettő “aufstehen“. Az ágyból nem kel föl, hanem föl­áll. Ha pedig azt mondja, hogy én bizony nem állok föl, hanem „ich mache mich nicht auf“, az még a fölál­lásnál is cifrább nyilatkozat.“ Lel egy szót: laposfarú. Összerakja németül: „Wer einen mageren Hintem hat“. Gárdonyi élete végéig 48-as maradt. „Ne csüggedj magyar!“ - üzeni népének 1921-ben. Ahogy a csúf her­nyóból gubó lesz, a gubóban csodálatos változás tör­ténik, amit nem érthetünk meg, ugyanúgy a beteg magyar nemzet is erőre kapott mindig az ezer év alatt. Széchenyi hordozta körül azt a lámpást, amelybe az olajat a nyelvújítók készítették. Széchenyi, Kossuth, Jókai, Petőfi, Arany küldött lelkek voltak. Az újraépü­­lés törvényeit az idő előre magában hordozza, amely mögött az Értelem világok Sírjához nem megyek el, hiszen itt vannak velem a könyvei. „Csak a teste“ - áll a kereszten. Üzenet? Talán Gárdonyi tudott valamit? Márai Sándornak hosszú élete alatt egyetlen szava sem volt misztikus, de az utolsó levelében azt kérdezte: „Mégis van lélek?“ Szabó Ferenc László KO­S­SUTHKIFLI - Fehér Béla új könyvéről - Fehér Béla: Kossuthkifli, Magvető Kiadó 2012,336 old. Furcsa, hogy egy cím ennyire rejtélyes és egyben árulkodó legyen. Ha valaki azt hiszi, hogy a kifli szó miatt egy cukrásztörténetről esik szó, nem téved és mégis téved. Kossuth neve is jelzés és mégsem telje­sen az, csak annyiban, hogy az 1849-es időszakban ját­szódó kalandsorozatról szól a mű, de ennél sokkal több is. Szerelmi regény, krimiparódia, kémhistória, mese­beli, mitikus figurákkal teli ötnapos utazás a szabad­ságharc végén, a vesztésre álló időszakában. Tükör és görbetükör, múltunkról és jelenünkről, le­húz és felemel, de mindenekelőtt önfeledten mulattat. A szerző szórakoztatni akar. Durván, meghökkentően, valósághűen, a korabeli hétköznapok szintjén, néha Rej­tő Jenő humorát idézvén a XIX. század Magyarországára. A cselekmény háborúban zajlik, ám itt nem roman­tikus Jókai hősök léteznek, hanem kocsisok, fogadó­sok, fanatikus politikai megszállottak, kémhálózat­­szervezők és beszervezettek, gyilkosok és persze sze­relmesek, róluk szól ez a mű. A cselekmény egyszerű: Egy utazókocsiban Debre­cen felé menekülő szerelmespárt üldöz egy halottas­kocsi, benne zord atyáikkal - a kalandregény szabá­lyának megfelelően -, mindig elkerülve egymást. Fon­tos szerepet játszik a Kossuthkifli, ami valójában beigli lenne, csak politikai okból viseli ezt a nevet, így titok­zatosabb. Minden jelenet, szereplő sarkított, túlexpo­nált, egészen különlegesen szatirikus. Az ötnapos utazás közben megismerjük milyen uta­kon is jártak akkoriban a kocsik, tele sárral, vérrel, banditával, bővérű erotikával, de ínycsiklandozó ko­rabeli ennivalókkal is. Az élet élni akar: a szakadt ruhájú, cipő nélküli úton­­állóvá változott honvédek, a rájuk törő ellenséges csa­patok csak háttérszerepet játszanak, a lényeg a kaland, a korabeli hétköznapok. A stílus, a sokrétű, durva hu­mor az, ami a borzalmakat feledteti, valamint a kora­beli konyha ínycsiklandozó tárháza. Az utazók között ki-ki családon belül is más irány­hoz tartozik, komoly a politikai ellentét, de ez egyálta­lán nem érdekli az egyszerű embereket, ők esznek, főznek, szeretkeznek, élik életüket. Az igazi cukrász, fogadós a háború rémségei között is süt-főz, receptek izgalmas sokasága színesíti a kalandokat. Különös élmény megismerni, milyenek voltak és hol vezettek a korabeli utak, meghökkentő bepillantani a révészek, fogadók, csárdák körülményeibe. Az író ko­moly földrajzi, néprajzi, gasztronómiai kutatást végez­hetett a könyv megírása előtt. A szerző, Fehér Béla stílusa lenyűgöző, a cselekmény­hez külön nyelvezetet alkotott, melyben benne van a magyar nyelv valamennyi rétege, a Halotti Beszédtől kezdve a romantika sokrétű, soknyelvű Magyar­­országának mellbevágóan útszéli szóhasználatáig. Az épp hivatalossá vált, még alig lélegző korabeli magyar nyelv mellett az akkori­­ és korábbi valóság ízes humo­ra ott van mindenütt és magába foglalja a szemléletes trágárságot, ami soha nem öncélú, hiszen innen tudjuk, milyen körülmények között és hol vagyunk. Vágjunk bele, olvassuk el, milyen is a Kossuthkifli! Rudolf Péter, rendező 2013. július elején kezdte el forgat­ni a könyvből készült Kossuthkifli című hatrészes tévésoro­zatot, melyet egy év múlva láthat a közönség. Czellár Judit Lakiteleki Mozgókép Szemle A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület 2013. november 6-8. között 13. alkalommal ren­dezte meg a Kisközösségi Televíziók és Film­műhelyek Mozgókép Szemléjét. A filmszem­le fődíját, az Országgyűlés 500 ezer forintos különdíját a Szabó Attila által rendezett Úton­­útfélen c. alkotásnak ítélte. A film riportere a Heti Válasz c. lap különdíját kapta. További hét film 500.000 - 100.000 forin­tos jutalomban részesült: Református va­gyok, mindörökké az maradok, Kiss Réka filmje; Somogyvári Rudolf, A nagyfa árnyé­kában; Cséke Zsolt, Álmomban rétisas szállt a kertünkbe; Kecsenovity Egon és Zsolnai Ákos, Kicsi Klájd és a nagyvilág II.; Szoboszlay Péter, Minden fillér pénz!; Csubriló Zoltán Emlékképek a hatvanéves Magyarkanizsai Írótáborról. Jánosi Antal filmje, az Isten csavargója: Kiss Benedek portré 200 ezer forintos különdíjat kapott a zsűritől, emellett a film főszereplőjét, Kiss Benedeket a Bács-Kiskun Megyei Önkor­mányzat különdíjával jutalmazták. Transzcendentális világ ( N Csontos Márta Aforizmák ) Ha gondolkodom, akkor vagyok, de nem biztos, hogy vannak gondolataim arról, hogy létem miként értelmezzem. Legtöbbször saját tehetetlenséged adja más számára a lehetőséget. Mindig az sürgeti legjobban a megoldást, aki mástól várja azt. Lehetsz úgy is vesztes, hogy a másik fél ne érezze győzelme örömét. Nem szárnyáért irigyled a madarat, hanem a szárnyalás öröméért. Másokban könnyen felfedezzük önmagunk ellenségét, de mások ellenségeiben nem ismer­jük fel önmagunkat. Sok ember azért érzi magát olyan fontos­nak, mert rosszul számítja ki, hogy hol a vi­lág közepe. Ha tüntetően próbálsz szerény lenni, csak azért van, hogy vegyenek már észre. Nem jó az ördögöt a falra festeni, mert könnyen ikon lesz belőle. Ha a zsák nem találja meg igazi foltját, ak­kor folt hátán folt. A szerelemben az a legszörnyűbb, ha már a visszautasítás lehetőségét is elveszítjük. Böröndi Lajos Csak horzsolás Csak horzsolás csak roncsolás Ahogy a papír beheged De sokáig őrzi vers nyomát Sokáig vérzik még a seb Még sokáig emlékezik Néhány sor még föllebeg Nem őrzi papír semmi sem Nem őrzi emlékezet így van ez törölni kell Ott van a gomb­a delete Amit töröltél ott se volt A múltad törléssel van tele így kívánja ezt förtelem A szennyes történelem.­­________________________________) ni r­­­S. Csorna János Kérdés Urunk! ha fürdünk reggel, délben, este megtisztulunk? Véd ne feledd a hont, hol a hős ha kellett naponta szablyát vont V____________________) JELEN SZÁMUNK KÉPEI A Bécsi Napló olvasói számára kevésbé is­mert szobrászművészt és alkotásait mutatjuk be. Életútja, különös sorsa, mélyen elgondol­kodtató. Faykod Mária-Zsuzsa Balatonfüreden született, orvos-tanár szülőktől. Apja az 56-os forradalom alatt sebesülteket gyógyított, ezért többször börtönbe került és ott is halt meg. Édesanyját a „megbízhatatlan tanárnőt” 1957- ben 5 gyermekével a fővárosból egy tanyára száműzték. Évekig ott éltek. A 70-es évek elején Faykod Zsuzsát felvették a Képzőművészeti Fő­iskolára. Közben kápolnáknak, templomoknak készített márvány, fa és bronz szobrokat. Ezek az alkotások politikai konfliktusokat okoztak a főiskolán. Határozott művészi elképzelései szemben álltak a hivatalos irányvonallal. Ezért el kellett hagynia a főiskolát. 1975-ben politi­kai menekültként telepedett le Párizsban. Rög­tön számos megrendelést kapott, szobrait kiál­lították és kitüntetésekkel díjazták. Egyidejű­leg, a Sorbonne-on Filozófiai tanulmányokat folytatott és a párizsi Szépművészeti Főiskolán másfél év alatt szobrászdiplomát szerzett. Pá­rizs legismertebb művésznegyedében a «De Faykod» galériájában kiállított alkotásai elis­mertté váltak a műkritikusok és művészetked­velők körében. Alkotóidejét megosztja párizsi és carrarai műtermei között, mert mint Miche­langelo, ő maga választja ki szobrai anyagát a márványból. 1988-ban Felső-Provance-ban te­lepedett le és létrehozta a De Faykod múzeu­mot. Alkotásai szoborparkot képeznek a medi­terrán környezetben. Múzeumát Nyugat-Euró­­pától Amerikáig látogatják az érdeklődök és megrendelők. Nagyméretű szobrait különböző városokban állították fel. 2003-ban tőle rendel­ték meg a Lourdes-i kegyhely 17 stációjának márványból faragott világhírűvé vált monumen­tális szobrait. A keresztutat megtekintette és nagy elismeréssel illette II. János Pál pápa is. Faykod Mária­ Zsuzsa művészete egyedülálló. A kortárs művészettel ellentétben, újjáéleszti a spirituális szép” fogalmát, mint a művészet alap­vető értékét. Műveiben az ember belső világá­nak energiája, harmóniája tükröződik. Szomo­rú, hogy döbbenetes hatású lírai szobor­ kompo­zícióit nem ismerik szülőföldjén. Talán még meg­érjük, hogy az egyetemes magyar kultúra kivé­teles értékeit Magyarországon is bemutatják. Jánosi Antal

Next