Békés, 1873 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-05-04 / 18. szám
Második évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyvárus üzlete, V főtér, Prág-ház. 1 18-ik szám. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél - Pesten Haasenstein és Vogler hirdetési irodájában (úri utsza 13. sz.) — Bécsben Schmid Edmund hirdetési irodájában (Weihburggasse, Nro. 22.) Hirdetésdij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. ( ) Felhívás Békésmegye polgáraihoz. Miután alolirt többek megbízásából Rómában megtelepedett hazánkfiának Haan Antal urnak régiség gyűjteménye egy békésmegyei muzeum alapjául igen jutányos áron ezer osztrák forintokon és pedig törlesztési feltételek mellett megvétetni, hazafi kötelességnek ismertetett, és szándékoltatok, s arra nézve megyeszerte tett felszólamlásom következtében már annyi pénzbeli adakozások folytak be, hogy az előintézkedés megtétele és egy kellő tanácskozás szükségessé vált, hazafiui teljes bizalommal felkérem megyei polgártársaimat, miszerint a f. évi május havában megtartandó megyei bizotmányi közgyűlés első napján d. u. 4 órakor a megye termében megjelenni szíveskedjenek. Kelt Gyulán ápril hó 22-én 1873. Id. Mogyoróssy János. hetenként egyszer, minden vasárnap. Előfizetési dij: Három hóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft Kilencz hóra . 3 ft Egy évre . . 4 ft W__________/ Községi iskola-e, vagy felekezeti? i. Kratochvill Gy. a „Békés“ ez évi 16-ik számában ismét a községi vagy másképpen a közös iskolákról értekezvén, „a jelenben iskolázó ivadékot a közös iskolák életbeléptetése által találja boldogitandónak.“ Ugyanazért semmi fáradságot sem kímél a Gyulán megalakulandó uj bizottmányi testület figyelmét már előre is oda terelni, hogy ez a haladó korszellem igényeit (?) szeme előtt tartván, az iskolák hiányait, egyedül ezek felekezetiségében keresse; miért is annak idejében minden áron azon legyen, „hogy egy jobb jövő megalkotására az alapot községi iskola alapításával letegye, mielőtt a felekezeti roskadozó iskolák romjai szellemi haladásunkat végkép eltemetnék.“ Többször feszegette már Kratochvill Gy. a közös és felekezeti iskolák kérdését, de mindig csak általánosságban szólván, sem a felekezeti iskolák speciális hiányait, sem a közösek miben rejlő előnyeit mindeddig még tüzetesen nem okadatolta, kivévén, hogy az előbbeniekben a káté, azaz: a hittan tanittatik; — és ez lenne nézete szerént a szellemi haladás ama nagy hátránya, melyet a tanodákból kiküszöbölni óhajt. — Kratochvill Gyur nagyon hamar közzétette a tanügy körül szerzett s világra szóló ismereteit. Előbb azokat megkellett volna jól emésztenie, és nem a vallás és papokat gúnyoló napilapok kurjongásait majmolni! Ön a községi, illetőleg közös iskolákat tartja előnyösebbeknek. És ezen előnyt ön ékes szavakba burkolt, de semmit sem bizonyító száraz frázisokkal igyekszik kimutatni. Én a felekezetieket tartom előnyösebbeknek, mert ebben mozdulatik elő szellemi haladásunk, jólétünk, a haladókor követelte műveltségünk. Mielőtt tételemet bebizonyitanám, megkell jegyeznem, hogy ismerek községeket, melyekben az elközösités ideje óta, — tehát mióta a feszület és szent képek — néhány más vallásunk kedvéért, a hittan, és más vallási gyakorlatok kiküszöböltettek, mióta a közösdiség miatt maguk a tanítók is elhanyagolják vallásos kötelmeiket, mióta katholikus tanodákban más vallású tanítók is működnek, mióta a közös iskolás tanítók önmaguk is kevés kivétellel a kath. egyház s papság ellenségei s az újkori Istenellenes haladás hü uszály vivői, — nem csoda, ha növendékeik — kikre szintén a példa s nem a szó bír hatással — látva az ily példákat, hasonló irányba ragadtatnak s a vallást s ennek gyakorlatát megvetik, pedig „egy ország legközelebbi veszedelmét semmi oly biztosan nem hirdeti, mint a vallásnak megvetése“ mond Machiavelli. És Kratochvill Gy. ur a vallásos szellemet mégsem tűrheti az iskolákban, ő csak tudást, tudományt óhajt, nevelés nélkül. Pedig a kettő egymástól elválaszthatlan, ha a „haladókor követelte műveltségnek bizonyos fokára jutni akarunk.“ Igazi szellemi haladás, nevelés és tudomány ott van, hol a hit gyökeret vert, és ennek alapján terjed az erkölcs , mert erkölcs, hit nélkül ismét nem képzelhető. Tapasztalásból tudom, s K. Gy. úr is tapasztalni fogja, hogy közös iskoláiban a gyermek hamarább megtanulja szülőit nem tisztelni s magát tőlük függetlennek, sőt képzettség dolgában felettük állónak hinni, hamarább kártyázni, dohányozni, irodákat rendezni, udvarolni s. t. eff. — Ily szellemi haladásból nem kérünk. Tartsa meg azt Kratochvill Gy. önmagának, ha úgy tetszik. Ez nem támogatásra, de megtámadásra méltó. Mert lássa K. Gy. úr, ha közös az iskola, a hit és erkölcstan előadója, a többi tantárgyak előadója által nem támogattatik akként, hogy a gyermekek vallásos érzülete a legfőbb tekintély : Isten iránti hódolatuk öregbedjék, legfőképpen ha egy vallástalan tanító választatik meg Pedig ilyen választható, mihelyt közös az iskola, így önnönmaguk ásnák alá a társadalom alapjait ; egy vulkánt teremtenének, melynek gyomrából kirontó vész megsemmisíti a társadalmat. Ön azt mondja, hogy a felekezeti iskolának czélja a hit, a községinek a tudás.“ „Az a káté álláspontján nyugodtan pihen meg; ez a korral karöltve halad.“ — Már ily állítás után vagy azt kell következtetnem, hogy K. Gy. urnak kevés vagy semmi fogalma sincs a felekezeti tanodákról , vagy pedig részakarat beszél belőle. Ha csak egy kis jártassága és ismerete van is a történelemben, el kell ismernie, hogy az egyház, illetőleg ennek tagjai, a papok, a kereszténység kezdete óta a tudományok minden ágaiban jeleskedtek; a hittudományban szintúgy, mint a nyelvészetben, a földleírás és időtanban, a költészet és ékesszólásban, a törvénytudományban, a természet, mű, vegy- és mértanban. Mindezeket az egyház mozdította elő és ápolta. De tekintsen be K. Gy. úr bármely felekezeti iskolába, tapasztalni fogja, hogy ott a hitágazatok mellett több, a törvényekben előírt tantárgyak mind taníttatnak. Természetes, hogy nem azon szellemben, mint a közös iskolákban a semmi vallású tanítók által, így például : a felekezeti tanodákban a tanító a teremtéstörténetét magyarázván, nem fogja azt mondani, hogy az ember a majomtól származik, hanem hogy isteni teremtés műve. Vagy pedig a természet és földtant magyarázván, nem fogja tanítványainak azt mondani, hogy a világ, ég és föld magától jött létre, hanem a földtant összeegyezteti az isteni teremtés művével, a kinyilatkoztatott isteni igazságokkal, és azt mondja : „Isten teremtette hat nap alatt.“ Borzadtam, midőn egy társaságban többen egy asztalnál ülvén, saját füleimmel kellett hallanom, midőn egy közös iskolabeli elemi tanító tudományos tárgyak fölötti vitatkozása közben azt mondta : „hogy nincs Isten, „ha az ember meghal oda van, — Krisztus által művelt csodák, mind mese stb.; a mellékszobában egy asztalnál ebédlő gyermekek pedig mindezt hallották. Most kérdem, milyen szellemi haladást és műveltséget várhat az emberi társadalom az ilyen tanitók kezei alól kikerült gyenge csemetéktől ?! Máskép e tanitó a tudás mesterségében, u. m. a számtan, földrajz, TÁRCZA. Az utolsó Árpád-leány. Történeti beszély.*) Jutalmat nyert pályamű. Irta: Miskei-Jugovics Béla. (Folytatás.) III. Messze kívül a kazán mindkét felől kopár szikláktól medrébe szorítva hömpölyög a királyi Duna, komolyan csapdosva fodros babjaival a mohos hegyek sziklalábait. Még az ég is komor itt, nem mosolyg erre oly rózsafénnyel a nap, nem kacérkodik vele soha a „puszták leánya“ a délibáb. Mértföldenként nincs ami gyönyörködtetné a szemet, nincs ami oly kedves ábrándokba ringatná a lelket, csak magasan, a felhőkkel ölelkezve nyúlik fel itt-ott egy-egy komor épület, honnan nyugodt keblek tisztult imája száll az ég felé. Ki tudja azonban, valjon-e csöndes falak eltudják-e némitani a szív panaszait ?. . . . ki tudja, nem fájóbb- e, ezen magányos csend, mely szellemi orkánhangokon dörgi fülükbe elhagyatottságunkat?!... Az égnek kék mezejére kiültek a csillagok fényesen, ünnepi pompájokban, s mintegy várni látszottak halvány királynéjokat a holdat, hogy együtt megfuthassák éjjeli pályájukat. Egy ezredéves kolostor csöndes falai közt, távol az édes, az annyiszor megsiratott hazától élt, vagy inkább hervadt Erzsébet, a honából távozni kényszerült utolsó Árpád-leány. Hitted volna-e királyi szűz, midőn arany és bíboros bölcsődben már első játékod korona volt, hitted volna-e, hogy e korona, midőn megérsz rá, töviskoronává fog változni? . .. Hitted volna-e, midőn még egy ország nézett reményteljes szemekkel családodra, hogy valaha szerencsédnek fogod tartani, ha egy sötét kolostor csöndes keblébe befogad, hogy ott ifjú napjaidat átsirassad?.. .. .„Forgó viszontság járma alatt nyögünk. Tündér szerencsénk kénye hány vet, játszva emel, s mosolyogva ver le!“ . ... Szomorúan ült kicsiny szobája rostélyos ablakánál Erzsébet fejét kezére hajtva kibámult a vak éjszakába, hallgatva a Dunának a hegy lábánál megtörő egyhangú moraját. Fennkölt vonásaiban az Árpádok magasztos királyi arcza tökrözödött, nyílt homlokát, merészen hajló finom orrát atyjától, tündöklő szemeit, picziny ajkát, hosszan csüngő éjsötét fürteit karcsú hajlékony termetét anyjától örökli. Tagjait hófehér éji öltöny fedé, s látva őt a puszta űrbe merülő szép szemeivel, egy kriptás szellemnek vagy egy égből szált angyalnak gondolnék. Erzsébet sokáig ült így, b gondolatait öntudatlanul fennhangon sóhaj és könyök kiséretében fejezé ki. .........Te távol viruló drága éden, te rég látott szép haza, váljon megszünt-e már benned az öldöklő harcz, melyet nagyravágyás világtalansággal ? .. . mig én távol tőled, csak emléked által tudom földeritni siralmas napjaimat. Te páratlan paradicsom, mely a lelket oly magasztos gyönyör érzettel töltöd el, csak te tudod lekötni gyermekid szivét bájaid varázsával, csak a te szülöttid olyan árvák, ha benned nem élhetnek; csak téged tud úgy szeretni a honfi, miként semmi más hazát gyermeke; mert te legszebb vagy minden haza, minden világ között, és még a sir álma is édesebb, ha kebledben, ha áldott hantjaid alatt nyughatunk meg, az éltünket emésztő keservek után ily szavakat ád ajkára a lángoló honszeretet, a bájos királyi szűznek, ily ábrándokba merül el hosszasan, míg végre jött az álmok angyala szelíden lecsókolta szemeit, s a hatalmas királyok elhagyott unokája, kemény fekhelyén sóhajtva hunyta be szemeit, és elszenderült. Álmodott..... Almában megjelent atyja, jobb kezében egy szűz pártát, baljában egy koronát nyújtva felé. Ő mindkettőt elvevő és fejére tette. De a párta onnan lehűlt, s ekkor mindkét kezével a korona után kapott, de ijedve húzta vissza kezét — a korona halálfővé változott. A szegény leány álmában úgy sirt, úgy reszketett , keblére kulcsoló kis kezeit és tovább fűzé álmát. .... Most bűvös, tulvilági zene hangokat hallott, kényes arcza mosolyra derült... a mennyben volt. Ott ültek az Árpádok egy sorban. Legfelül a honszerző fejdelem, két oldalt mellette a két szent király, István és László. Ott volt a szűz herczeg Imre. Ott voltak az Endrék, a Bélák, a Lászlók, ott volt a bölcs király Kálmán, ki még itt sem mert vak Bélára tekinteni,... óh e fénynélküli szemgödrök még itt is oly vádolók !. .. Ott volt mint megtört zarándok Salamon, ott volt a lovagias Géza. Ott voltak az Istvánok. Ott volt a sokat zaklatott Imre. Ott volt két ősnénje Erzsébet és Margit. Legvégső volt atyja, azokkal a halvány, szenvedő vonásokkal, melyek úgy betudják a szivbe vésni magukat. Ott voltak mindnyájan, fényes koronázott fővel, koronájok a tulvilági fényben úgy ragyogott, úgy tündökölt És ö megállóit félve ősei, rokonai előtt. — Ki vagy te földi lény ? ... szólt hozzá a hatalmas Árpád. — Én vagyok utolsó unokád, a honunkból kibujdosni kényszerült Erzsébet, ki félek közétek jönni, mert fejemen nem ragyog négyszázados koronátok. — Jöjj leányom, foglalj helyet bátran közöttünk, hisz királynő vagy te korona nélkül is, szólt hozzá nyájasan Árpád. S a szegény leány álmában oly boldog volt, keblére kulcsolá kis kezeit és tovább fűzé álmát. .... Hazájában volt, az oly rég látott, oly rég óhajtott Magyarhonban. Útja egy diadalmenet volt. Lelkesült hosannákkal fogadák, és útjába