Békésmegyei Hírlap, 1939. augusztus (2. évfolyam, 94-105. szám)
1939-08-02 / 94. szám
1988 AUGUSZTUS 2 BÉKfilMEdia Hírlap HÍREM. Kilencven éve A magyar dicsősségről irta a mészáresmester halhatatlan fia, hogy üstökös, mely jött és távozik, hogy századok múltán újra lássák tényét a népik s rettegjék. Mintha önmagáról irta volna. Mert Petőfi Sándor volt ii magyar ég legdvnddelőbb üstököse, mely csak rövid ideig vett a magyar horizont felett, de tündöklő fénye azóta is és az örökkévalóság századain át fogja hirdetni a magyar dicsőséget. Kilencven évvel ezelőtt a legendáshírű magyar honvédségnek legcsodásabb vezére, Bem tábornok hadseregében szolgált egy 26 éves őrnagy, akit a feháregyházi síkon 1849 július 31-én láttak utoljára és aki azóta nyomtalanul eltűnt. Csodás volt addig való fiatal élete, csodás volt kaláia is. A legendák glóriás ködébe lényegüült minden idők legnagyobb lírikusa. Teste talán mésszel leöntve került egy tömegsír dekatomboljába, de lelke egy egész világ legdrágább értéke maradt. Mi magyarok megtanulhatjuk tőle, hogy a hazaszeretet nemcsak akkor drága és szép, ha a haza nyugalmat, jólétet, pozíciót, díszes társadalmi elhelyezkedést biztosít, hanem akkor leginkább, amikor szenved és gyermekei áldozatos szeretetére szorult. A magyar nemzet nem veszhet el, mert vannak Petőfi Sándorai. Márpedig legyen bármennyi Efiáltesz, a Leonidészok a jövő felépítői, Örök, irányt mutató fény vagy nekünk Petőfi Sándor, aki 90 évvel ezelőtt meghaltál a fehéregyházi síkon, hogy örökké élhess a magyar milliók szívében. Ezen a héten Kéler János gyógyszertára tart Ügyeletes szolgálatot. Várható időjárás. Nyugati szél, felhőátvonulások, délután néhány helyen, főleg nyugaton és északon záporeső, vagy zivatar. A meleg átmenetileg csökken, de holnap újból fokozódik. Ciklámen az új divatos illat, kapható a Corvin illatszertárban. Rasz Szájúm visszatért Etiópiába. Rasz Széjum, aki a négus legismertebb hadseregparancsnoka volt, hosszabb olaszországi számkivetés után visszatért Etiópiába. Amikor az olaszok elfoglalták Abesszíniát, a szétszórt abesszin hadsereg parancsnokát Olaszországba vitték. Rasz Széjum most Mussolini engedélye alapján utazott vissza Abesszíniába. Divatlap szerint készült nyári ruhák olcsón Friednél. KIRÁLY MOZGÓ, GYULA. Csütörtökön, pénteken A trópusok forró szenvedélye Pierre Richard Wilm fősz. vei Nulohhor nő Érdekes exotikus történet. Szombaton, augusztus 5-én Világsztárok vígjátéka! Errol Flynn, Olivia De Havilland, Rosalind Russel fősz. vei Hainall esküvő Előadások kezdete: Vasár- és alma*nap : 2, negyed 5, háromn. 7, 9 órakor. Hétkösn.: nagy. 5, háromn. 7, 9 órakor. Ősszel a Ház elé kerül a földbirtokpolitikai javaslat Teleky Mihály gróf földművelésügyi miniszter Kapuváron nagy beszédet mondott, melyben többek közt elmondotta, hogy bár sokan vannak, akik azt állítják, hogy a kormány nem akarja megoldani a földreformpolitikai kérdéseket, kijelenti, hogy a földbirtokreform javaslatot az ősszel beterjeszti. A kormány célja, hogy minél több földmívesnek jusson föld, de a kormány azokról is gondoskodni kíván, akiknek nem jut, mert lesznek olyanok is sokan. Ha mindenkinek juttatni akarnának, akkor még a húszholdas birtokokat is fel kellene osztani. A földbirtokreform során azok a birtokosok, akik intenzíven gazdálkodnak és sok jól fizetett munkásnak adnak kenyeret, nagyobb kíméletben részesülnek, mint a külterjes gazdálkodást folytatók Tovább akarja fejleszteni a kormány a házhely- és a házépítési akciót. De teljesíteni akarja azt a jogos kívánságot is, hogy a mezőgazdasági munkásságnak ne csak a férfi tagjai részesüljenek az aggkori biztosítás előnyeiben, hanem a nők, illetve a női hozzátartozók is. A román kihívás már nem ismer halált Lapzártakor értesülünk, hogy hétfőről keddre virradó éjszaka Técsőnél a románok anélkül, hogy erre magyar részről okot szolgáltattak volna, fegyver- és géppuskatüzet zúdítottak a magyar határra, sőt a hiderséget is tűz alá vették A lövöldözések során egy magyar határőr megsebesült. A magyar határőrség egy ideig viszonozta a tüzet, ami román részről kedden reggel 7 órakor szűnt meg. Kedden délelőtt a románok a tüzérséget is vonultatták fel. Egy üteg állásba ment, a lövegek Técsőre vannak irányítva. Lövés eddig nem esett. Egyről-másról Ebben a rovatban rányomórészt olyan kérdéseket szoktunk tárgyalni, amelyek elsősorban csak gyulai problémák. Szeretnénk, ha ezek a sorok legalább annyira érnék el, helyesebben közelítenék meg a kitűzött célt, hogy úgy a vezető illetékesek, mint városunk közönsége elgondolkozna a felvetett bajokon, kívánalmakon, indítványokon és az esetleg nem jól ismertetett kérdést világítanák meg helyesen, a hiányos ismereteket egészítenék ki, a nem jól, vagy nem egészen meglátott és javasolt megoldási lehetőség helyett ajánlanának jobbat, teljesebbet. Nagy nyereség volna már az is, ha ezek az igazán csak segíteni akaró sorok elgondolkoztatnának mindenkit és kialakulna olyan egészséges közfelfogás, ami édes mindnyájunknak hasznára válna. Mi nem haragszunk meg érte, sőt köszönettel vesszük, ha bebizonyítják nekünk, hogy felfogásunk nem helyes, csak a helyes tényállással ismertessenek meg bennünket és olvasóinkat, de mi is kérjük, hogy ezeket a sorokat, melyek igazán csak a cél érdekében íródnak, tartsák jóhiszeműeknek és jószándékúaknak. # * * Ezek előrebocsátása után legyen szabad egy-két már nem egészen új gondolatot ismételten felvetni. Azt írtuk a minap, hogy a városerdői vármegyei gyermeknyaraltató kutya majd el tudja látni vízvezetéki vízzel az építeni szándékozott egész vikendtelepet. Ezzel kapcsolatban eszünkbe jut, hogy milyen nagy bajban van a város a közkutak megkezdődött elapadása miatt. Eszünkbe jut az is, milyen kevés a fürdőszoba ebben a városban. Az is eszünkbe jut még, hogy már írtunk a polgármester által felvetett arról az elgondolásról, hogy házcsoportonként kellene kúttársaságokká alakulni a háztulajdonosoknak és a vízvezeték kérdését így megoldani, amint már a vármegyében erre van példa. Tudjuk azt is, hogy a háztulajdonosok szövetsége ezzel a tervvel a nem is oly tágdivatban nagyon komolyan foglalkozott. Most csak azt kérjük, hogy a tervet ne ejtsék el, hanem minden lehetőt tegyenek meg valóra válása érdekében. * * * Legutóbb arról emlékeztünk meg, hogy a Part-fürdőt tulajdonosai hajlandók átengedni a városnak bizonyos megváltási díj ellenében. Azt is felvetettük, hogy nem lehetne-e népfürdőt csinálni belőle? Dr. Varga Gyula polgármester az idevágó konkrét feleletet akkora halasztotta, ha már ismerni fogja a kérdés egész komplexumát és a szakértők véleményét. Mi ma is azon az állásponton vagyunk, hogy a fürdőt, mely előbbutóbb úgyis a város tulajdonába megy át, népfürdővé kell alakítani, amennyiben olyan olcsón kell hozzáférhetővé tenni, hogy a szerényebb keresetű társadalmi rétegek is hozzáférhessenek. Egészen bizonyos, hogy nem lesz kisebb jövedelmű és bizonyos az is, hogy akkor minden további nélkül meg lehet engedni a szabadban való fürdést minden arra való helyen. * * * Szüksége van azonban ennek a városnak , amelynek fiai olyan kiváló sportolók és akiknek olyan kiváló irányítói vannak, mint a helybeli testnevelési tanárok, akik közül az egyik az ország legjobb KISOK testnevelési oktatója címet érdemelte ki, a másik is kitüntetésben részesült kiváló munkásságáért, a sportuszodára is. Nem megoldhatatlan kérdés ez sem és hisszük, hogy megoldást is nyer belátható időn belül. Az Országos Testnevelési Tanács anyagilag is támogatni szokta az ilyen vállalkozásokat. Bizonyosra vesszük, hogy a gyulaiaknak ilyen irányú kérelmét — figyelemmel ifjúságunk kiváló sportkvalitásaira — a legnagyobb megértéssel kezelnék. * * * Kezdeményezzünk tehát ! Nyomtatványait rendelje a Dürer-nyomdában! kárpátaljai UTIKÉPEK Dr. Szénássy Barna (Folytatás.) A legeldugottabb kis erdőségből is ki-kibukkan néhány kis ruszin gyerek és kínálják eladásra ügyes kis főmunkáikat. Sajátságos kézlengetésük érdekes keveréke a fasiszta köszönésnek és az idegsokknak. Egész eredeti. A kiránduló helyesen teszi, ha néhány percet a huszti várnak is szentel. Fekvése hasonlít a munkácsi váréhoz, de a huszti vár már csak porlandó kőhalmaz. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy az ország legkedvesebb autóútja az, amelyik Huszttól a Tatárhágóig visz. A túlnyomórészt kifogástalanul jódarabig a Tisza jobbpartján kanyarog, közvetlenül a román határ mellett. Jó mélyen a Tisza kristálytiszta vize, balra a Mármarosi havasok, jobbra csonkahazánk legmagasabb hegységei. A legmagasabb hegycsúcsra, a Hoverlára aztán annál rosszabb szerpentin visz fel. Hatalmas fatelepek mellet megyünk el, a fenyőtörzsek két oldalt felrakva várják az elszállítást. Sokszor mintha házsor között mennénk oly magasra vannak felrakva, oldalról oszlopok rögzítik. Hej, ha egy ilyen oszlop meglazulna, hogy palacsintává préselné az embert a sok rázúduló fenyőtörzs. Az út olyan keskeny, hogy autónk épp csak elmegy. Már az is kellemetlen, ha egy lóháton túrót szállító ruszinnal találkozunk. A gazda megható ambícióval integet az embernek, hogy lassítson. Félti egyetlen vagyonkáját, a lovát. Az persze már nagy baj, ha egy szembejövő autóval találkozunk. Kitérő csak 3—4 kilométerentként van, azt még el nem érjük, hátrafelé kell mennünk. Megfordulásra nincs hely. Ez az út próbára is teszi az úrvezetők tudását és idegeit. Mert azt hiszem, hogy csak ilyen jár ezen a vidéken, bérautós nem hajlandó tönkrerázatni a kocsiját. * * * Terünk elfogyott, be kell fejeznünk rövid kis leírásunkat. Csak találomra kapkodtunk össze néhány kis mezei virágot. Az így szedett bokrétának csak egy rendeltetése lehet: vágyat ébreszt a hatalmas, letarolhatatlan mező után. 8 Meghalt Balog Endre A gyulai iparosságnak nagy gyásza van: meghalt Balog Endre lakatosmester, az Ipartestület volt alelnöke. A kiváló iparos nagy értéke volt Gyula társadalmának és nemcsak iparestársai körében örvendett általános szeretetnek és tiszteletnek, hanem a társadalom minden rétegében számos tisztelőt és barátot szerzett magának Hatvanéves korában, július 31-én déli egy órakor zárta le szemét hosszú szenvedés után a halál. Temetése augusztus 2 án délután öt órakor lesz a Szentháromság temető ravatalozójából a római katolikus egyház szertartása szerint. Az engesztelő szentmise-áldozatot augusztus 2 án reggel 8 órakor mutatják be a római katolikus anyatemplomban. Halálát özvegyén, sz. Rigler Katalinon és a széleskörű rokonságon kívül a barátok és tisztelők nagy köre gyászolja.