Bolond Miska, 1868 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1868-06-14 / 24. szám

Munkácsról azon örvendetes tudósítást közült velünk, hogy az ottani finanezdi­­rektor úr már tud ennyit magyarul: jó napot, hogy­ van?, ez igen jó bor.­­ A többit pedig aztán elvégzik az alsóbb ma­gyar hivatalnokok, kik a munkára igen, de a finanezdirektorságra képességgel nem bírnak. Történt vala pedig­­ Khinában, hogy az al­kotmányos belügyminiszter Wenk­ing­heim­­king, az ő alkotmányos voltának gyönyörűséges jelét aként is adá, hogy egy 10,000 lélekből álló városnak nyakára tolt vala egy Babilaszt. (Babi­­lasz : gyógyszerész az „Ördög pirulái-ban”.) Azok a szegény emberek csak mondták, hiszen választottunk mi magunknak egyhangúlag Babilaszt, hiszen ez a Babilasz nekünk fogja csinálni az „Ördög piluláit“, nem pedig a mi­niszter úrnak, hiszen nekünk a mi Babilaszunk tetszik s nekünk ebben nem parancsol senki, de a miniszter nem hallgata rájuk, hanem bizá az ügyet Hebeghy főispánra, a ki aztán kinevezi Babilaszul a miniszter egy hajdani iskolatársá­nak a fiát. — így tisztelék ezen idő szerint Khi­nában az autonómiát, hogy egy egy városnak azt sem engedék meg, hogy magának Babilaszt vá­laszthasson, hanem nyakára tolának valakit csak azért, mert az apja a miniszterrel valaha egy iskolába járdogált vala. Chicago-ban közelebb egy szónok kilencz óra hosszat beszélt. Ott ez szabad. Halász Boldizsár ennélfog­­va egy határozati indítványt fog a ház asztalára tenni, hogy ez nálunk is szabad legyen; h­a nem, ő kiván­dorol Chicago-ba. Ц 1­3 íme itt van! Ez a mi állandó országos hadseregünk; tartásuk 2.300,000 forintba kerül, tehát körülbelül annyiba, mennyibe a kisebb államok hadserege. Szomorodott szívvel látjuk, hogy Wodiáner Béla nemesi levelét Pest vá­rosa nem akarta kihirdetni, így tesz majd valószínűleg Pest vármegye is. A nemesi levelek kihirdetésére nézve tehát alig van más mód, mint az, hogy erre a nemesség iránt még tisz­telettel viseltetni tudó hírlapok vállal­kozzanak. Ajánljuk tehát magunkat ezen nemes czélra. Mi minden nemes levelet kihirdetünk s közlünk, czimer­­rel, vagy a nélkül, a hogy az illető megnemesitett jobbnak fogja találni. A „P. Hírnök A napokban egy jobb sorsra méltó fia­tal ember ezen kiáltással ugrott a láncz­­hidról a Dunába : Isten veled szép magyar honom ! — A német ily esetben rendesen azt mondja: adieu du schönes Welt. Ez a különbség a német és magyar között. A német a világot sajnálja, a magyar em­ber pedig hazáját. —OC§)@:g2G— A múltkori embermarczangolás foly­tán nem lesz szabad Pesten nagyobb kutyákat, bulldogokat sat. tartani. A félhivatalos pincsek tartása azonban a kormánynak megengedtetik , különben kiket lehetne az ellenzék férfiaira­­­­uszítani. 94 Bankrott-é, vagy nem? Bécsi levelezi V. de­­. Omnia mea mecum porto. Ez tiszta, magyar nyelven annyit tesz, hogy nekem semminemű veszteni valóm nm­­mel nézhettem azt a parlamentáris verekedést, melynek zajától visszhangoztak Európa összes börzéi. Végignéztem, s arra a tapasztalatra ju­tottam, hogy­­ a föld csakugyan gömbölyű , egy álló hétig folyton velük jártam az urakkal, belegázoltam velük az üres kasszák szörnyüle­­tes mélyedéseibe, átúsztam velük a tengernyi sok számokon, velük együtt beleütöttem tyúk­szememet a deficit-szirtbe, megmásztam velük a hadi büdzsé óriási hegyeit, átléptem velük az adófelemelés ingatag hidait, és noha mindezt csak referensi kiváncsiságból tettem, s higgad­tan lestem a hadonázók zörejét,— a hosszú út után épen ott állok, a­hol állottam, mielőtt ki­indultunk. A nagy pénzügyi zsenitől, Lónyai minisz­ter úrtól azonnal al­lam­ fogadom el a megma­radt vasúti részvényeket, ha nekem úgy ha­marjában megmondani képes: bankzott-e az,a­mit az osztrák testvérek csináltak, vagy nem ? Mikor még az iskola padjait metélgettem penecilusommal, roppantul bámultam azt a böl­­cseséget, melylyel a bölcs görög bölcsek böl­csen bebizonyították, hogy egy hajszál el­vesztése kopaszszá teheti az embert. A­ki nem hitte nekik, s meg akart győződni állításuk va­lóságáról, azt — lett légyen akárminő bozon­tos fejű demokrata — leültették, s kihúztak hajpemetéből egy hajszálat.— „Kopasz vagy-e már, barátom?“ Ez persze azt felelte: „nem.“ Jól van, húztak egy másik szálat, „hát most kopasz vagy-e?“ „Dehogy vagyok kopasz!“ Húztak aztán egy harmadikat, tizediket, szá­zadikat, ötvenezerediket, s midőn véges-végül a kínzott atyafi koponyája olyan sima volt, mint a borotvált telehold, akkor egy uj hajszál kihúzására végre valahára — akarva, nem akarva — a szakadatlan kérdések egyikére csakugyan rá kellett mondani: igen is, kopasz vagyok. Azok, kik a bankzott szó hallattára ideg­­vonaglásokat kaptak, de a koupon-adó mellett tele torokkal hősösködtek, úgy tűnnek fel előt­tem, mint a hajdani Graecia hajszálhasogató bölcsei. Az „egy és oszthatlan“ Ausztriának pénz, pedig sok pénz kellett. Na, ez nem szégyen, kell nekem is, másnak is. Kölcsön kért, köl­csön kapott, no, ez meg szerencse, a­mint sze­rencse volna rám nézve, másra nézve. Egy­szerre aztán szűkült a nadrág, nemcsak Árpád ivadékainak czombjain, hanem Ausztria asz­­szonyság vádliján is, ergo megadózták az adó­­talan interest 7 percenttel. Ez távolról sem volt bankzott, simpliciter kellett zsinórra. A nagy világ csúnya grimaszokat csinált ugyan, hanem azért megnyugodott. A világ kereke fordul. Magyarországban a nadrág bővebb lett, Ausztria asszonyság mindinkább szűkebb. Bresztiur szép szerényen 17 kamatnyi koupon-adót kért. Hát ez bank­­rott-é ? Läc­erlich, hisz сзак tizzel felebbezték, marad még nyolc­vanhárom. És elkezdődött a nagy trójai ütközet. — Skene-Odysszeusz s liygor-Achilles kihúzták a széles pallost, azt harsogtatták, hogy rosz chi­­rurgus az, ki езира jószívűségből betegét dere­kasan megvágni sajnálja, és egyszer­ minden­­korra kerek huszonöt percentet ajánlottak ki­szelni a sápadt hitelezők mellzsebéből. Vae tibi, Ryger! Terque, quaterque vae tibi, Skene! Mint megannyi kigyófő sziszegett fel ellenük a mérges minoritás. Huszonöt per­cent ! Szerencsétlenek, bepiszkítani akarjátok szűz, szenvtelen hírnevünket ? A hetes nem volt bankrott, a tizenhetes sem az, sőt a hu­szas kamat sem képezi még a bankrott árnyát sem, de a h­u­s­z­o­n­ö­t­ö­s, s­oh, ez egészen más, ha ötöt hozzátesztek, ebből olyan bank­rott lesz, hogy a világ nem látott ilyent, mióta az első börze talpkövét letették ! És Skene, Ryger és kompánie gyászosan elestenek a havezmező­k, és dicsőségesen győze vola a Bájxrátnak házában a húsz, és a sze­gény gazdagok úgy néznek egymásra, mint a borjú az új kapura, és váltig kérdezgetik egy­mástól : bankrott-é, vagy nem ? ránk, azt hiszed, hogy a „Hon“ helyett a „Pays“-t veszed kezedbe, czikkeket szemlélhettél volna benne, melyek homlokzatán ott ragyogott a büszke czím : „Tu l’as voulu, George Dandin !“, és „As tu déja déjeunné, Cocotte?“ Pest utadba esik, nagy nagybátyád hű, habár csak testi hasonmása, üdvözöljük jöttédet. Nem vagy te nálunk ismeretlen. Nagy becsületben állsz te mindenfelé honunkban. Mikor évek előtt a Schmer­­ling-szabadság beütött, s politikus népünk kissé sza­badabban kezdett — házába adóexekuciót — létet­ni, akkor gyakorta emlékezett meg a „vörös her­­czeg“-ről. Nincs oly hivatal, az alispánságtól kezd­ve, le a tiszteletbeli bizottmányi tagságig, melyre téged, nagy idegen, meg nem választottak volna. Tehát Törökországba méltóztatik utazni! Hja, ha teheti az ember, mért nem ? Aztán meg herczeg uram előtt ez a vidék nem ismeretlen, szép emlékek kötik herczegségedet ahhoz a tájhoz. Ott küzdötték a népek a véres krimiai csatákat, ott arattak babért hazád büszke katonái, ott láttad te is diadalmasan röpködni a franczia sasokat. De aztán, altesse impérial, mért utazik incog­nito ? Sokat törtem már ezen a fejemet, meg is kér­deztem már Zavaros Péter barátomat, ő sem tudja, pedig csakugyan nagy politikus. Mondani mondott ugyan valamit, de ki érti ba­dar beszédét ? Előbb azt hitte, hogy azért történik az, mert herczegséged demokratikus elvei által már többször kompromittálta magát, s igy nem mer saját neve alatt utazni ott, a­hol a demokratákat épen most mast régelh­ozzák, de csakhamar elállt ettől a véleménytől, egy herceg Napoleon, és nem merni ! Ridicule ! Aztán meg azt gondolta, hogy azért, mert így kevesebbe kerül az utazás. Pardonnez lui, altesse, il ne sait pas, ce qu’il dit! Kinek javadalmai vannak Svájczban, Olaszországban, Hollandiában, kinek egész famíliája csupa császárokból s királyokból áll, az a­kaikkereskedést bizonyára hitéből sem ismeri. Beszélt sokat a nagy, politikus czélokról is, melyeket herczegséged ez utazással elérni törekedik, — no de a nagy politika a szegénynek kedvencz vesszőparipája, s nem csoda, ha herczegségedet is arra ülteti. De akár inde, akár unde, — altesse imperiale, soyez salué en Hongrie ! V. de V. Soyez salué, prince Napoleon, en Hongrie! Uram, uram, herczeg uram, üdvöz légy Magyar­­országban ! Ne csodáld a barbár nemzet franczia szavú üd­vözletét, tekintélyes lapjaink már franczia vezérczik­­keket is írnak , ha csak egy héttel jösz elébb hoz­

Next