Borsodi Bányász, 1961. január-december (4. évfolyam, 1-52. szám)

1961-01-04 / 1. szám

2 BORSODI BÁNYÁSZ A kommunisták — és az ötéves terv ő­­szt délelőtt volt. Az emberek­­ épp oly mohón lapoztak az új­ságokban, mint máskor. Azért mégis feltűnt, valahogy nagyobb figyelem­mel, szinte felelősségteljesen olvas­sák — nem, ez nem is helyes: tanul­mányozzák — a központi lapokat. 1959. szeptember 29-e volt. Ezen a napon tette közzé a Magyar Szoci­alista Munkáspárt Központi Bizott­sága a gazdasági feladatokról és a második ötéves tervről szóló irány­elveket. Beszélni már korábban is sokat be­széltek erről az emberek. Vitatkoz­tak, javaslatokat tettek. Egyszóval az ügy fontosságának megfelelő felelős­ségérzettel beszélték ezt a nagyfon­tosságú kérdést. Ebben az időszak­ban az egész ország a párt VII. kong­resszusára készült. Üzemek és bá­nyák dolgozói, becsületes, odaadó, jó munkával tettek hitet a párt és a kormány vezette helyes politika mel­lett. A kongresszusi munkaverseny, amely ebben az időszakban egyre jobban terebélyesedett, újabb mun­kasikereket hozott. Gondoljunk csak vissza, milyen munka folyt ebben az időszakban a borsodi bányákban. Mindkét tröszt szinte hónapról hó­napra túlteljesítette mennyiségi és minőségi tervét. Csupán tavaly közel 150 ezer tonna szenet termeltek ter­ven felül a borsodi bányászok. Ezzel 1945 óta immár ki tudja hányadszor, bebizonyították a néphatalomhoz való hűségüket. Bebizonyították, korábban is, például akkor, amikor elindították hódító útjára a „termelj ma többet, mint tegnap” mozgalmat. Bebizonyították, amikor nagyszerű eredményeket értek el a széncsaták­ban és ezúttal sem vallottak szé­gyent. Úgy végezték mindennapi munkájukat, hogy az esedékes terv­feladatok túlteljesítésével, a három­éves terv határidő előtti befejezésé­vel biztos alapot teremtsenek a má­sodik ötéves terv beindításához. Mi is volt az erről szóló irány­elveknek a lényege? Ha erre a kérdésre egyetlen mon­dattal kellene válaszolni, azt monda­nám: befejezzük a szocializmus alap­jainak lerakását, meggyorsítjuk a szocializmus felépítését hazánkban. Ez a mondat magában foglalja az irányelvek valamennyi pontját. Ez a mondat világosan meghatározza a párt minden szervezetének, a kom­munistáknak a feladatát a gazdasági munka valamennyi területén,­­ a szénbányászatban is. Ezt a mondatot mindenkinek, de elsősorban a kom­munistáknak kell megérteni. E hivatásukat felismerték és kül­detésüket becsülettel betöltötték a Borsodi és Ózdvidéki Szénbányászati Tröszt kommunistái. Emlékszem, nem sokkal az irányelvek megjelené­se után Ormosbányán jártam, ahol alig pár héttel korábban és üzem­­ünnepséget ültek. Megkérdeztem Svidró József párttitkárt: Mi az em­berek véleménye az irányelvekről? Azt felelte: Néhány aknában lent jár­tunk, s beszélgettünk erről a kérdés­ről. Az a tapasztalatom, a bányászok nagy része áttanulmányozta az irány­elveket, és gondolkodik azon, amit az újságban olvasott. Úgy mondták, még sok hasonló élüzem-ünnepséget szeretnének tartani az ötéves terv időszakában is. Perecesen hasonló választ kaptam erre a kérdésre a párttitkártól és az üzem igazgatójá­tól. Árvai elvtárs különösen azt a részét boncolgatta az Irányelveknek, amelyik a termelés bővítésével fog­lalkozott. Azt mondta: Fején találták a szöget, amikor kimondták: a ter­melés fokozását nem új üzemek, mil­liós beruházások és létszámtervek emelésének igénybevételével, hanem a meglevő létesítmények és adottsá­gok céltudatosabb, helyesebb kihasz­nálásával kell biztosítani. Igen ám, csakhogy ez a javaslat valósággá váljon, ahhoz sokat kell tenni. Biz­tosítani kell elsősorban a kommunis­ták személyes példamutatását, fele­lősségérzetét. Nekik kell élen járni az új és jobb technológiai módszerek kialakításában, a termelési folyama­tok korszerűsítésében, a bányaüze­mekhez érkező gépek műszaki és gazdasági jellemzőinek fokozottabb kihasználásában. Ez persze magával hozza, illetve feltételezi a vezetési módszerek tökéletesítését, a jobb munkaszervezést, a termelési folya­matok korszerűsítését. Növelni kell a megfelelő képzettségű és szaktudású munkások és műszaki vezetők szá­mát. Állandóan fokozni kell e mun­kavállalók szaktudását és hozzáérté­sét. Ezek a szempontok szinte alap­ját képezik annak, hogy tovább foly­tathassuk a nehéz testi munka, vala­mint az egészségre ártalmas munka­­folyamatok gépesítését. Hogy valóság legyen ez a mondás: ahol lehetséges, dolgozzon gép az ember helyett. Ez kettős jelentőséggel bír: egyrészt megkíméli a bányászokat az amúgyis jelentős munkától, másrészt gépek­kel többet és jobbat lehet termelni gondoljunk csak arra, milyen fel­adatokat állít az ötéves terv a Borsodi Szénbányászati Tröszt dol­gozói elé. Ez évben például 55 vagon szénnel kell többet termelni naponta, mint tavaly, és az ötéves terv utolsó esztendejében — előreláthatólag — mintegy 1560 vagon szenet ad majd egyetlen nap alatt az egykori, úgy­nevezett „bicsak bányákat” magában foglaló, de az utóbbi 15 esztendő alatt nagyot változó borsodi szénme­dence. Ezzel párhuzamosan növek­szik az üzemek összteljesítménye, a géppel jövesztett és felrakott szén mennyisége. 1960-ban például a Bor­sodban kitermelt szénnek 2,3 száza­lékát jövesztették géppel. Ez igen alacsony. Éppen ezért az ötéves terv első esztendejében máris 7,9 száza­lékra kell emelni ezt a rendkívül fontos tervmutatót. Ide tartozik a gépi felrakás is, amely bár valami­vel kedvezőbb képet mutat, de ezzel az eredménnyel közel sem elégedhe­tünk meg. Napjainkban ugyanis a borsodi szeneknek mindössze 10—10,5 százalékát rakják fel géppel. Ezt a számot már 1961-ben a kétszeresére kell növelni. Ez sem könnyű feladat. Különösen akkor nem könnyű, ha némely üzemnél ez évben is oly mos­tohán kezelik majd a gépi rakodás kérdését, mint tavaly tették. A­ vizs­gálatok ugyanis megállapították, hogy a felrakó gépek egy részét nem üzemeltetik és karbantartásáról sem gondoskodnak. Pillantsunk csak vis­­­sza, némelyik gép miként vándorolt egyik üzemtől a másikhoz. Milyen hamar mondtak róluk elhamarko­dott, műszakilag sem megalapozott véleményt. És ilyen megnyilvánulá­sok után bizony, a fizikai dolgozók is idegenkedve fogadták ezeket a masi­nákat, meg sem győződve arról, elő­segítik-e munkájukat, vagy nem. Igaz, a kétkedéseknek volt némi alapja, mert valóban előfordult, olyan munkahelyen kísérleteztek gé­pesítéssel, ahol látni lehetett jó előre az eredménytelenséget. Ezek az erő­szakos „gépesítési tervek” nem hasz­náltak sem az üzemnek, sem a gépe­sítés gondolatának. 1961-ben újabb nagyteljesítményű, jó bányagépek érkeznek majd Bor­sodba. Hogy mást ne említsek: üzem­be helyeznek a feketevölgyi II-es ak­nában egy csehszlovák széngyalut. Lengyel gyártmányú fejtő-rakodó­­gépek érkeznek a szuhakállói II-es aknába. Maróhengeres és gyorsré­­selőgépek üzembehelyezése is lehetsé­ges. A feltételek tehát biztosítottnak látszanak, most már azon a sor, hogy ezeket az adottságokat használják is ki. Éberen őrködjenek a kommunista műszaki vezetők a gépek, a gépesítés felett. Gondoskodjanak arról, hogy megfelelő munkahelyek várják e gé­peket , és jól képzett szakemberek irányítsák. Ilyen feladatok várnak a trösztre, s ezek végrehajtása az üzemeken múlik elsősorban. Felvetődik a kér­dés: Hogyan készültek fel az üze­mek­­? Ismét egy példa: A napokban a Miskolci Bányaüzemnél jött szóba ez a kérdés. Nem érte váratlanul sem Dozsnyák János igazgatót, sem Árvai István párttitkárt. Olyan lelkesen be­széltek mindketten a második ötéves tervről, amelyre csak az képes, aki szívügyének tekinti. Kommunista módra, őszintén elmondták, hogy mi az, amit jobban akarnak csinálni. Hol tapasztaltak hibát. Mit tettek azért, hogy az aknák dolgozói vilá­gosan lássák az előttük álló felada­tokat. Azt mondja Dozsnyák elvtárs: Egyik legfontosabb tennivalónk az elavult normák rendezése, a gépesí­tés fokozása és a munkafegyelem megszilárdítása. K­ésőbb az utóbbiról beszéltünk a­­ legtöbbet. Megmondom őszin­tén, kissé megleptek a tények. El­mondták, hogy nemrégen megvizs­gálták a kieső létszámot és bizony, nagyon szomorú képet kaptak... Legalább százezer tonna szén maradt emiatt a föld alatt. Éppen ezért a pártszervezetek különös gonddal ke­zelik ezt a kérdést. Itt már kevés a kommunisták példamutatása. Ide egyrészt szigorú intézkedések kelle­nek, másrészt nevelni kell az embe­reket. És itt jön a párttagság felada­ta. Neveljék az embereket munka­szeretetre, becsületességre. Ők sokat tehetnek azért, hogy megváltozzon a munkafegyelem. Hogy kötelességüknek tartsák mások is azt, amit ők természetesnek vesz­nek. Azután itt a be- és kiszállás kérdése. Általános megállapítás, hogy a nyolcórás munkaidőből — a mis­kolci üzemnél is — alig hat órát dol­goznak a bányászok. Vajon, ha egy­­egy munkacsapatban a párttag dol­gozók me­gmagyarázzák majd ennek a káros voltát, megváltozik-e a hely­zet? Feltétlenül. Ha látják majd, hogy ők nem két órakor kezdik a leszállást, hanem fél kettőkor, való­­sz­íűleg a többiek sem várják meg a külszínen a két órát. És remélhető­leg, a fordítottját is el lehet érni: a sokat emlegetett melegcsákány-vál­­tást. látszólag apró dolgoknak tűnnek ezek, de ha figyelembe vesszük, hogy Borsod megyében mintegy 25 ezer bányász dolgozik, s naponta ez a sok ember másfél, két órával kevesebb időt használ ki, mint amennyi mun­kabért kap, éves vagy ötéves szinten óriási károk mutatkoznak. És ehhez lehet hasonlítani a kieső létszámot, az igazolatlan mulasztást, vagy akár a termelőberendezések rossz kihasz­náltságát. Igen drága forintokat je­lentenek ezek, amellyel valamen­­­nyien károsodunk. Lehet a miskolci üzemnél még egy érdekességet tapasztalni. Ez pedig: a pártfunkcionáriusok és műszaki ve­zetők hozzáállása a megnövekedett feladatokhoz. Mert­ annak ellenére hogy az idetartozó aknák dolgozói a hároméves tervben mintegy százezer tonna szenet termeltek terven felül, az ötéves terv komoly feladat elé ál­lítja az üzem minden dolgozóját. Már ez idén is, napi húsz vagonnal több szenet várnak a miskolci aknáktól. Ez nem kis feladat. Teljesítése ko­moly, megalapozott munkát igényel. Az összteljesítménynek az ötéves terv második esztendejében, a mai 0,848 tonna­ műszakról 0,933-ra kell majd emelkedni. És ezeket a feladatokat létszámnövelés nélkül, a helyi adott­ságok jobb kihasználásával, a mű­szaki feltételek tökéletesítésével, a munkafegyelem megszilárdításával kell biztosítani. Különösen az egyre jobban fejlődő Lyukóbánya dolgozó­ira vár nagy munka. Itt ugyanis ma­napság 44—45 vagon szenet termel­nek, s az ötéves terv végére ez az akna 120 vagon szenet ad majd na­ponta, tehát csaknem háromszor annyit, mint a hároméves terv ide­jén. Visszatérve a korábban felvetett kérdésre: e szokatlanul nagy felada­tok hallatán, a műszaki vezetők kissé megtorpantak. Az aknák párttitkárai, a kommunisták nagy többsége vi­szont határozottan állást foglalt a tervek teljesíthetősége mellett. Félre­értés ne essék: senki sem mondja azt, hogy a miskolci üzemnél nem kommunista vezetők állnak egy-egy akna élén. Azt sem mondhatjuk, hogy irreálisnak tartják az ötéves terv odavonatkozó részét. Nem, erről szó sincs. Csupán kissé tartózkodób­bak ezek a gazdasági vezetők, mint a pártfunkcionáriusok. Valaki talá­lóan meg­jegyezte: „ők először ki akarnak számítani mindent.” Készülnek a műszaki intézkedési tervek is. Ezekben műszakilag meg­alapozzák majd a termelési tervek teljesíthetőségét, amely végső soron a föld mélyén kialakított munka­helyen dől majd el. Mit érnek a legjobban elkészített tervek, a szép elgondolások, ha azok, akik végre­hajtják, nem tekintik szívügyüknek. Ha viszont a megalapozott tervek be­csületes, jó munkások kezébe kerül­nek, akiknek elsőrendű céljuk azok teljesítése — az eredmény nem ma­rad el. A­hhoz, hogy bányászatunk 1965- ben 27—29 millió tonna szenet termeljen, komoly munkát kell vé­gezni. S ebben a sok millió tonna szénben benne lesz az egész magyar bányásztársadalom jövőbe vetett hite. Ennek a nagy családnak egyik oszlopos tagja a Borsodi és Ózdvidé­­ki Szénbányászati Tröszt. Ezt tudják és érzik a borsodi bányászok. Érzik a kommunisták, akik példamutatóan végzik azt a munkát, amely egyre közelebb hozza a még szebb, boldo­gabb holnapot. De ezért a holnapért nemcsak a kommunistáknak kell harcolni, hanem valamennyi derék bányásznak is. PAULOVITS ÁGOSTON IMI. Január | Fejlesztik a központi raktárt Tizenegyezer féle cikkel foglalkoznak Bánszálláson • Az évi tevékenység százmillió forint Az Ózdvidéki Szénbányászati Tröszt központi raktára Bánszállá­son székel; itt, e raktárban futnak össze az üzemek anyagigénylései, s reggelente indulnak útba az üzemek, bányák felé a gépekkel, bányaanya­gokkal megrakott tehergépkocsik Ebből következik, hogy igen fontos szerepet tölt be a bánszállási raktár a tröszt életében, de következik eb­ből természetszerűleg az is, hogy el­képesztően sok a dolguk a raktár be­osztottainak. A tíznél több ezer féle cikk beszerzése, kezelése, tárolása, azután rendeltetési helyére szállítá­sa, gondolhatni, nem gyerekjáték. És különösen akkor nehéz, ha az üze­mek a segítés helyett hátráltatják őket. A központi raktár vezetője mondta ezt: “ Az elmúlt év során több olyan beruházás volt, amelyhez nem terv­szerűen adták le az anyagigénylést, nem időben, s kizárólag a beszerző­ink ügyességén, s talán a szerencsén múlott, hogy nem szenvedtek anyag­hiány miatt késedelmet a fontos épít­kezések. Egyébként a beszerzés, a kívánt cikkek raktárba gyűjtése a mostani évben sem ment mindig könnyűszer­rel. Az előző évekhez képest lényege­sen javult az anyagellátás, ám egyes villamossági cikkből és kábelekből nem kapták meg a kért mennyiséget. Ezzel szemben például a vágatfala­zásnál használatos betonidomkőből az év második felében már nem volt hiány. A kilátások azonban még mindig nem rózsásak, a raktár igazgatója, Sztranáth István elmondotta, hogy a tervekre kapott értesítés szerint né­hány cikknél még rosszabb lesz a helyzet, mint az ó­évben, így példá­ul kábelekből is kevesebbet kapnak, s általában a villamossági cikkekből nem lesz kielégítő az ellátás. A társadalmi tulajdon védelmének fokozása, azaz a drága gépek, hasz­nálati anyagok jobb megóvása érde­kében az új év során nagyarányú terv kivitelezésére készül a raktár. Most folynak a tárgyalások és meg­kezdődött a tervezés, amelynek ered­ményeképpen hatalmas gépcsarnok épül a raktár területén. Ha ez elké­szül, vele egy régi bajra kap gyógy­írt a tröszt, hisz ezután már sehol sem kell a szabad ég alatt tárolni a drága gépeket, a tröszt összes üze­métől ideszállíthatják őket, amíg használaton kívül vannak. A csarnok mintegy kétmillió forin­tos költséggel létesül, előreláthatóan 1962-ben készül el, s olyan nagy mé­retűre tervezik, hogy az üzemek ös­­­szes fölösleges gépét itt tudják majd összegyűjteni és szükséghez képest innen küldik azokhoz a bányákhoz, ahol legjobban hasznosíthatják őket. A létesülő korszerű csarnokban egyébként gépesítik az anyagmozga­tást és ezzel csaknem teljesen kikü­szöbölik a nehéz fizikai munkát, egy­ben pedig meggyorsítják az anyag­­mozgatást is. Új ötéves tervünk beindulása, zök­kenőmentes kezdése nagyon sokban múlik a központi raktáron. Ezzel kapcsolatban kijelentette Sztranáth István: — A terv első évéhez szükséges anyagokat, ha némelykor csak ne­hézségek árán is, de teljes egészében biztosítottuk. A kívánt­ anyagok zö­me már a raktárban van. A kötött gazdálkodás körébe vont anyagok pe­dig fedezik a terv szerinti szükség­letet. A raktárban lévő elfekvő készletek értékesítését napirenden tartják, míg az üzemeknél lévő fölösleges készletek mennyiségét belső anyag­­mozgatással, illetve szintén értékesí­tésükkel csökkentik. A központi anyagnyilvántartásban kitűnően fi­gyelemmel kísérhetik a legkülönbö­zőbb cikkek felhasználásának idő­tartamát és gyors beavatkozással se­gíthetnek azon, hogy a másutt eset­leg nagyon hiányolt anyag valame­lyik üzem raktárában feleslegesen ne heverjen. Elképesztő, hogy mennyiféle áru­val és milyen sok dolguk van a köz­ponti raktár beosztottainak. Ennek érzékeltetéséhez talán elegendő ez a két adat: 11 ezer féle árucikkel fog­lalkoznak és a tevékenységük meg­haladja az évi százmillió forintot. De van még egy érdekes adat is: száz­ötven gyártóművel, készletezővel és nagykereskedelmi vállalattal állnak közvetlen kapcsolatban. Évenként átlagosan tíz-tizenöt cikket hoznak be külföldről a tröszt üzemei részére, ezek között jelentős helyet foglal el a vastám behozatal, s természetesen a bányagépek im­portja. És végül még egy érdekesség: eredményes munkát végzett a köz­ponti raktár a hulladékgyűjtésben is. A tröszt vasgyűjtésének mintegy negyven százalékát ők teljesítették. A szuhakállói 1-es akna KISZ-fiataljainak kérése Tisztelt Szerkesztőség! A szuhakállói 1-es akna KISZ- szervezete nevében írom levelem. Alapszervezetünk — amelynél én vagyok a titkár — régebben helyiség hiánya miatt nem működött úgy, mint ahogy azt tőlünk elvárták. Most már van KISZ-helyiségünk, de nem kapunk tüzelőt. Itt a tél, megkezde­nénk a politikai oktatást. Szereppró­bákat, asztalitenisz, sakk és egyéb társasjátékok rendezését terveztük, de hideg, fűtetlen helyiségbe nyilván nem jön senki betegséget szerezni. Ezért a főmérnök elvtárshoz for­dultam, hogy segítsen rajtunk, kér­tem, adjon nekünk szenet és fát, visszautasító választ kaptam. Meglátásom szerint, elő kellene se­gíteni a dolgozók és fiatalok műve­lődését, szórakozását. Ez nálunk csak elmélet, mert mit mutat a gyakorlat? Például: a szakszervezet vett egy te­levíziót. A televíziót beállították a főmérnök elvtárs irodájába és így 2—300 bányász helyett 5—6 család nézi csak a műsort. Művelt, kultu­rált emberekre van szüksége a szo­cialista társadalomnak. Márpedig egyéb szórakozási lehetőség hiányá­ban, a kocsmát töltik meg az embe­rek. A kocsmázás munkanap mulasz­tásra, sorozatos hiányzásra vezet. Erre nekünk nincs szükségünk. Nem mindegy, hogy a szuhakállói I-es akna dolgozói és fiataljai mivel szó­rakoznak szabad idejükben. Ezért fordultam a szerkesztőséghez, segít­senek ezt a csekélységnek tűnő, de nekünk igen nagy jelentőségű problé­mát megoldani.­­ POTONYECZ ISTVÁN KISZ-titkár: Till István akna főmérnökkel nem sikerült beszélnünk Szuhakálló I-es aknán. Szuromi András bányames­tert kérdeztük meg, mi a­ véleménye a KISZ-fiatalok jogos panaszáról. Hogy lehetne sürgősen változtatni a helyzeten? Nevetséges és egyben el­szomorító dolog, hogy egy bánya KISZ-helyiségét fűtőanyag hiányá­ban kénytelenek zárva tartani a ta­nulni, szórakozni vágyó­­ fiatalok előtt! És a televízió? Valóban, a fő­mérnök irodája helyett nem találtak tágasabb, több ember befogadására alkalmas helyiséget?! Szuromi elvtárs megígérte, hogy megbeszéli az aknavezetőséggel a KISZ-fiatalok kérését és juttatnak a KISZ-helyiség részére tüzelőanyagot. A televízióval kapcsolatban elmond­ta, hogy senki nem vállalt felelőssé­get a gép kezeléséért, megóvásáért. Ezért vitték az irodába. Hát ez gyenge vigasz! Bízunk ab­ban, hogy sikerül közös akarattal ezt a problémát is megoldani Szuhakálló I-es aknán. KÖNYVTÁRÓRAN — Munkácsy életregényét szeret­ném megkapni, ha bent van... És valamilyen útleírást kérnék—mond­ja az egyik perecesi bányász. — Dickens, Dombey és fia — meg­van? — érdeklődik a másik, és Zá­­dor Imre, a könyvtáros készségesen adja a felvilágosításokat, tanácsokat az olvasóknak, s közben átveszi a már kiolvasott könyveket. A kicsik meséskönyveket szoron­gatnak kezükben. Velük a három „segédkönyvtáros” foglalkozik: Trisz­tián Lajos, Hostisovszki Pista és Du­nai Attila. Már évek óta segítenek a­­ könyvtárban, s a legújabb könyveket­­ ők viszik el először. S hogy szeretnek-e olvasni? Az csak természetes. A „leg­öregebb” köztük Trisztián Lajcsi. Már hat éve segít Imre bácsinak. — Hányadikos vagy? — kérdem. — Most járom a hetediket. — Szeretnél majd könyvtáros lenni? — Nagyon! — De tanfolyamra is kell addig még menni­­— veti közbe oktató han­gon Imre bácsi. — Minek?! Tudom én már, hogyan kell azt csinálni — vágja rá határo­zottan Lajcsi, s mi „megértően” mo­soly­gunk ekkora öntudatosság láttán. — Hány kötetes a könyvtár? — kérdem Zádor elvtárstól. — Majdnem hatezer kötet köny­vünk van. S ha ennek harmadrésze nem lenne állandóan kikölcsönözve, akkor nem is tudnánk hová tenni. Nagyon kicsi ez a helyiség. Fiók­­könyvtárunk is van. Mind a négy le­gényszállóban száz-száz kötet könyv van kint. — A rendszeres olvasók száma? — Több mint háromszáz. Ezek kö­zül sok a fiatal és a négyszáz mesés­könyvnek is bőven akad olvasója. — A felnőttek mit olvasnak legin­kább? — Legtöbben szépirodalmi műve­ket. Klasszikusoktól, mai íróktól — vegyese:.. A műszaki és ideológiai könyveket leginkább a tanfolyamok hallgatói kölcsönzik. Igyekszünk megvásárolni azokat a bányászati, gépészeti és egyéb szakkönyveket, amilyen tanfolyamot az üzem bein­dított, hogy ezzel is hozzájárulhas­sunk a dolgozók elméleti tudásának fejlesztéséhez. — Mennyit költenek havonta a könyvtár fejlesztésére? — Minden hónapban ezer forint értékű könyvet vásárolunk. S mivel az olvasók is vigyáznak a kikölcsön­zött könyvekre, évente csupán 25—30 kötetet kell kiselejtezni, így szépen gyarapszik könyvtárunk. Nem­ is kérdezgetem tovább Zádor elvtársat a könyvtár munkájáról, mert ugyancsak összegyűltek a reá várakozók, hogy a már kiolvasott könyveket újakkal cseréljék ki, hogy a következő könyvekből is tanulja­nak. Mert egyre jobban és jobban megszeretik a perecesi bányászok a könyvet, s egyre gyakrabban látogat­ják a könyvtárórákat.

Next