Borsodi Bányász, 1970. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-25 / 47. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK» ВQR S 0 BANYA5Z а во я $ o CiBány Aszok hírlapja XIII. évfolyam, 47. szám. Ara: 50 fülé# 1970. november 25. Rend és tisztaság... Az egységek „mozgékonyságát” nagyban elősegíti a munkahely tisztasága. Az egységek köré lepergett szenet a kaparóba kell lapátolni. Ezt a munkát végzi a képen látható Kiss János, a rudolftelepi fletcheres fronton. Nagy munka Szuhakállón Különösebb hírverést nem csaptak maguk körül, pedig olyan nagy munkán dolgoztak a szuhakállói bánya és műhely brigádjai, hogy megérdemlik a nagyobb nyilvánosságot. A II. aknán két új frontot építettek ki. És közben termeléskiesésük nem volt! Csurgott a víz a főtéről. A víztelenítéshez 200 méteres nyomócsőhálózatot kellett kialakítani. Ezt csupán „mellékes” munkaként említik, a nagy feladatok a következők voltak: — Beépítettünk hét darab P—500-as páncélkaparót, két gumiszalagot (450 méter hosszúságban). A kaparóknál Takács Bálint aranykoszorús szocialista brigádja jeleskedett a munkában. A bányabeli vágányhálózat átépítésénél értékes segítséget adtak a bányászbrigádok is, például Boros János és Bugyi Pál vezetésével. A villanyszerelők közül Boros József szocialista brigádja végzett igen lelkiismeretes munkát a több kilométer hosszú vezeték kiépítésénél. A két új fronton automatikus csilletöltő állomást alakítottak ki. Egyidőben sor került külszíni korszerűsítésekre is: körbuktatót és hidraulikus csilletovábbítót szereltek fel. Gyökér Gyula, Dorcsák Gyula szocialista brigádjai mellé még több nevet is sorolhatnánk. Mert egy nagy lelkiismeretes kollektíva jól összehangolt munkájának köszönhető, hogy a Mákvölgyi Bányaüzem szuhakállói II. aknájában egy hónap alatt kialakították a két új frontot. 1 a KM Vágánysár után, szerdán négyórás vágányzár nehezítette a somsályi üzem szállítását. Az iparvágány fenntartási munkálatai miatt szünetelt a vasúti szállítás A vállalat és az üzem vezetői körültekintő szervező munkával, gépkocsik segítségével biztosították a reggel 8 órától déli 12-ig tartó vágányzár idejére a bánya termelvényének elszállítását. Zuhogó esőben kötelesére a lyukói kötélpályán Mia Lura volt, 171С [UNK] Heid amikor a gépkocsik elindultak a sáros, csúszós úton a hegyek felé. Az ülésen az esőköpenybe burkolózott emberek fázósan bújtak egymás mellé és szidták az időt. Valamennyien az előttük álló feladatra gondoltak. A kötélcserére, melyet a lyukói kötélpályán kellett végrehjtaniuk. A munka máskor sem könnyű, de ebben az időben . .. — Jöjjön mindenki a parancsnoki sátorhoz! — kiáltotta Szabó Sándor művéremajd amikor az emberek odaérkeztek, még egyszer elismételte a már számtalanszor megbeszélt feladatot. — Mindenki érti? Akkor munkára! — hangzott az utasítás, s ezzel megkezdődött a harc az esővel és a kötelekkel. Az emberek pedig derekasan dolgoztak. Mindenki tudta kötelességét, senkit sem kellett biztatni. — Igyekeznünk kell, mert a pályának éjfél után már be kell indulnia — mondta Majoros Ferenc segédmunkás, miközben a régi kötél elvágását végezte. — Még hamarabb is kész lennénk, csak ez az átkozott eső ne esne. A két művezető felváltva járt-kelt a csoportok között, gondjuk volt rá, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. — Eredetileg november 15-ére terveztük a kötélcserét, de szállítási nehézségek miatt egy héttel el kellett halasztanunk — mondta Szabó Sándor. — Nem kis feladat végrehajtásáról van szó; a vonókötél hossza 1600 méter. Az előkészületeket már a hónap elején megkezdtük. Helyszínre szállítottuk a tartalék alkatrészeket, az új kötelet és az erőgépeket. — A kötélcsere végrehajtásának első fázisát a pálya tehermentesítése jelentette — kapcsolódik a beszélgetéshez Kovács Sándor. — Reggel 4—6 óra között 160 darab csillét szedtünk le az üres és tele oldalról. A régi kötelet — melyet a miskolci drótgyár készített — osztrák gyártmányúra cseréljük ki. Késő délután amikor az új kötél a helyére került. A dolgozók rövid pihenőt tartottak, majd újult erővel folytatták a munkát. A karikába hajtott régi kötelet előbb teherautóra rakták, utána megkezdődött a levonulás. Eközben besötétedett és a környező falvakban kigyúltak a fények. Az emberek fáradtan, de boldogan nézték, amint az új kötél elindult próbaútjára. Valamennyien érezték: nem dolgoztak hiába. — kola.i — A legnagyobb érték az ember A SZUHAVÖLGYI KOMPLEX ELLENŐRZÉS TANULSÁGAI A SZUHAVÖLGYI Bányaüzemnél október 27-én, 28-án és 29-én a Miskolci Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség, a BSZ és a Szuhavölgyi Bányaüzem szakemberei közösen komplex ellenőrzést hajtottak végre. Megvizsgálták a Bányatörvény, az ÁBESZ és egyéb OBF utasítások betartását, majd az egyes aknákon munkahelyi mélységig történő ellenőrzést végeztek. Az észrevételeket, a tett intézkedéseket a közel harmincoldalas jegyzőkönyv tartalma,77u * • A VIZSGÁLAT többek között kiterjedt az 1970. évre szóló műszaki-üzemi tervekre. A szakemberek megállapították, hogy az aknákban a művelés a jóváhagyott terv szerint történik. A fejtési terv végrehajtásában lemaradást nem tapasztaltak, a vágatkihajtási tevékenységet viszont fokozni kell a jövőben. Szeles-akna és Feketevölgy , II-es akna időszakosan árvíz alá kerülhető terület alatt művel. A vízvédelmi és riasztási terv mindkét aknánál az ÁBESZ előírása alapján el van készítve. A vállalati diszpécser viszont — akinek a Szelesaknai vízvédelmi és riasztási terv feladatot határoz meg — nem ismerte kötelezettségét. A BÁNYASZELLŐZTETÉS vizsgálata során megállapították, hogy az üzemhez tartozó aknák bányatérségei — Feketevölgy I-es akna X. ’égosztálya kivételével — az ÁBESZ VIII. fejezetének előírásai által meghatározott minőségű, mennyiségű és sebességű levegővel van szellőztetve. Az üzemben rendszeresen végeznek légmennyiségmérést és vegyelemzést. A légvezetési térképek — néhány kisebb hiányosság kivételével — az előírásoknak megfelelően vannak elkészítve. Ügyelni kell viszont arra, hogy az egyes légosztályokban foglalkoztatottak száma ne haladja meg a 100 főt. A NAPLÓK, NYILVÁNTARTÁSOK ellenőrzése közben több olyan hiányosságot tapasztaltak, amelyek megszüntetésére azonnali határidőt rendeltek el. Az omlasztási felügyeleti teendőket ellátó személyeknek a munkakör betöltésére vonatkozó megbízás nincs minden esetben írásban kiadva. Az átvételi elismervények hiányosak. Nincs feltüntetve rajtuk valamennyi érdekelt és nem minden esetben tükrözik az időközben beállt változásokat. JAVULT AZ ÜZEMBEN a baleseti helyzet, melyet hűen bizonyít a gyakorisági és súlyossági szám, valamint a baleseti szorzat csökkenése. A feketevölgyi aknákra azonban ez nem vonatkozik. Itt ugyanis a baleseti gyakoriság növekedett. Az emelkedés mintegy 16 százalékos. Az illetékeseknek felül kell vizsgálniuk a jelenlegi helyzetet és meg kell tenniük a megfelelő intézkedéseket. Az sem kerülheti el az üzem vezetőinek figyelmét, hogy 1970-ben már eddig három halálos baleset történt. Még akkor sem tekinthetik lezártnak a kérdést, ha az utólagos vizsgálatok a szerencsétlenül jártak felelőtlenségét állapították meg! A JEGYZŐKÖNYV közel kétharmad része a bányabeli észrevételeket tartalmazza. Az üzem csilleparkjának jelentős részén hiányzik a vonóhorogról a véletlen kikapcsolás ellen biztosító szerkezet. A lejtős pályák alatt és felett beépített zárósorompók több helyen nem felelnek meg az előírásnak. A vágatok, tömegtermelői munkahelyek biztosítása is sok kívánnivalót hagy maga után. A forgó gépalkatrészeknél a védőburkolat felszerelése nem történt meg mindenütt. Valamennyi hiányosság baleseti veszélyt hord magában. Számtalanszor hangoztattuk már, de sohasem elégszer: legnagyobb érték az ember. Szuhavölgyön is ezt kell szem előtt tartani. — kola.i — Példamutató mozdonyvezetők Mozdonyvezetők és mozdonyjavítók a tagjai Kiss Imre brigádjának, amely az edelényi I—IV. akna körletében dolgozik. A 15 ember 1965-ben kapcsolódott be a brigádmozgalomba, s 1968- ban bronzplakettel jutalmazták őket. Hogyan dolgoztak az idén? Erről tájékoztatta szerkesztőségünket Knez Frigyes, az akna főmérnöke: — A legjobbakat mondhatjuk róluk. Fő feladatuk a mozdonyok állandó üzemben tartása, s ezt olyan kiválóan teljesítik, hogy a mozdonyok hibájából nálunk szállításkiesés nem volt. Amint a továbbiakban az akna főmérnöke közölte: Kiss Imre brigádja háromhavi garanciát vállal a megjavított mozdonyért. De például az áprilisban javított mozdonyokkal sincs semmi baj. Az Országos Bányaműszaki Felügyelőség a legutóbbi szemlén a brigádot külön dicséretben részesítette. S ami még külön dicséretre méltó ennél a brigádnál: munkaköri kötelességükön kívül mással is segítik az üzemet. Ismerik például az anyagellátási nehézségeket és ezért vállalták, hogy felújítanak saját maguk mind több alkatrészt. Meg is tették ezt és így mintegy 50 ezer forintot takarítottak meg. Feketevölgyön felkészülnek —87 E üzembe helyezésére A Szuhavölgyi Bányaüzemben elkészítették a jövő évi műszaki fejlesztési tervet. A több, a gazdaságosabb termelés érdekében az üzem vezetői nagyarányú gépesítést ütemeztek be. Ennek első állomását a KM—87 E típusú szovjet önjáró biztosító berendezés üzembe helyezése jelenti. Bertalanfy Béla főmérnök elmondta, hogy a gép szállító berendezése és az első egységek már megérkeztek. A KM—87 E üzembe helyezésére január 10-e körül kerül sor, Feketevölgy I-es aknán ennek megfelelően már megkezdték az előkészületeket. A IV(2)A jelzésű front — ahol a gépi berendezés alkalmazásra kerül — szállító- és légvágatát már régebben kihajtották, a közeljövőben kezdik meg a két gumiszalag és az alapkaparó beszerelését is. Az aknaüzem vezetői semmit sem bíznak a véletlenre. A már megérkezett láncos vonszólót előzőleg a külszínen kipróbálják és csak akkor szállítják le a bányába, ha kifogástalanul működik. A tervek szerint az új fronton KB—125 Z típusú maróhenger jöveszti majd a szenet. A szakemberek a nagyobb teljesítmény elérését a széntelep vastagságának megfelelő átmérőjű tárcsa alkalmazásával kívánják elérni. A termelés növekedését szolgálja majd a gép, oda-vissza vágása is. A jövesztő gépnek a IV(2)A jelzésű tömegtermelői fronton történő beindítását nagyarányú kísérletezés előzi meg. Ki kell próbálni azt, hogy a maróhenger hogyan bírja a különböző átmérőjű tárcsák alkalmazását. Az oda-vissza torlasztáshoz a megfelelő alakú torlasztóeke kiképzése is az elkövetkezendő hetek feladatai közé tartozik. Az üzem vezetői a KM—87 E hidraulikus és energiaadó rendszerét az alapkaparó fölött mozgó kocsin kívánják elhelyezni. A rendszer felszerelésére a gép megérkezése után kerül sor. A szállító berendezések átürítő helyének kijelölése, a meghajtó- és beállófülke biztosításának meghatározása is az üzembe helyezés előkészületei közé tartozik. K. L. Előkészület rokánoz Felelősségteljes beosztás főmesternek lenni. Nagy figyelmet és hozzáértést igényel, így végzi a munkáját Bakos János Szeles-aknán. (Fotó: Laczó J.)