Borsodi Vegyész, 1972. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-07 / 49. szám
THAO PRO»'’TAR.?*! EOVPC'*» TFTEK’ A BORSOD MEGYEI VEGYIPARI ÜZEMEK DOLGOZÓINAK HETILAPJA V77. ÉVFOLYAM, 49. SZÁM Ala: 5. fillér 1972. DECEMBER 7. A magyar sajtó napján Ezerkilencszáztizennyolc december 7-én jelent meg Magyarországon az első kommunista sajtótermék, ötvennégy éve, hogy elhagyta a Kommunisták Magyarországi Pártjának nyomdáját a Vörös Újság első példánya. Az immár történelmi ereklyévé vált néhány megmaradt újságpéldányt ma már a múzeumok üvegvitrinjei alatt, féltett kincsként őrzik. A megsárnyult újságlapok már egyszerű kézérintésre is érzékenyek, az anyaguk, az ólombetűs papír „elöregedett”, az írott szó, a szellemük azonban ma egyre erősebben él sorainkban. December 7-e, a magyar sajtó napja. Ezen a napon az újságírók immár hagyományosan megemlékeznek az eltelt esztendő munkájáról, politikai, gazdasági feladatokat segítő tevékenységükről. Jóleső érzéssel, minden ünneprontás nélkül, őszinte és elvtársias légkörben elemzésre kerülnek ilyenkor a kevésbé jól sikerült, s a kiváló cikkek egyaránt. Lapozgatva az 1972-es év újságjai között, nem kis büszkeséggel gondolunk arra, hogy nem mindennapos események tanúi, s egyben krónikásai voltunk megyénk vegyiparában. Osztoztunk valamennyi gyár örömében és gondjában. Az idén olyan, immár történelmivé vált pillanatok megörökítői lehettünk, mint a TVK IX. sávüzemi egysége, és több millió forint értékű szélesfóliagyártó gép indításának, vagy a BVK nitrogén Ш. üzembe helyezésének. Visszapergetve a sárgulásnak indult lapokat, felidézhetjük az ÉMV kommunista szombatjainak, vietnami műszakjainak őszinte lelkesedéstől fűtött mozgalmas eseményeit. Képeinkről olajos kezű, szerelő overallos munkásemberek, mosolygó képpel néznek a fényképezőgép lencséjébe. Valamennyi írásunk, tudósításunk, vegyiparunk dolgos hétköznapjaiba pillant. Ma, amikor a magyar sajtó napját ünnepeljük, köszöntjük olvasóinkat, a terjesztőket, s mindazokat, akik szeretik, segítségünkre vannak lapunk szerkesztésénél. Sz. I. Tanácskoztak a BVK brigádvezetői A szocialista brigádvezetők 1972. december 5-én megtartott értekezlete a kombinát munkaverseny-mozgalmának fontos állomása. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg a tanácskozást Kerekes József, a BVK megbízott szbtitkára, s üdvözölte a 3256 brigádtag képviseletében megjelent 227 szocialista brigádvezetőt, valamint a meghívottakat. Bevezetőjében elmondotta, hogy a szocialista brigádok sikerei jelen vannak a vállalat eredményeiben, s a tanácskozást a brigádvezetők tekintsék munkaértekezletnek, amelyen a hozzászólók őszintén, felelősségteljesen számolhatnak be a megtett útról, a gondokról, és adják át egymásnak tapasztalataikat. A nagy érdeklődéssel kísért vitaindító referátumot Tóth Pál műszaki igazgatóhelyettes tartotta. Elmondotta, hogy a tanácskozás feladata: új lendületet adni a BVK szocialista brigádmozgalmának, értékelni az eddig megtett utat. Az igazgatóhelyettes abból az alapállásból indult ki, hogy a vállalatvezetés fő feladatának tekintette a Központi Bizottság 1971. december 1-i határozata nyomán, megszervezni és teljesíteni az 1972-es vállalati tervet, eleget tenni a rendeléseknek, mely döntően sikerült is, másrészt a dolgozókkal kapcsolatos kötelezettségeket is végre kellett hajtani. (Folytatás a 2. oldalon) Napirenden: a KB novemberi határozata Párttaggyűlések az ÉMV-ben Rövid idővel azután, hogy az MSZMP Központi Bizottsága november 14-15-i ülésén hozott határozat napvilágot látott, valamennyi pártfórumon ismertetik és megvitatják e fontos dokumentumot. Ezt tette nemrég az ÉMV pártbizottsága — amikor egy kibővített ülésen hangzott el tájékoztató az állásfoglalásról, s megbeszélték az ebből adódó feladatokat. Az elmúlt héten — november 30-án, csütörtökön, a délutáni órákban — taggyűlést tartott a sajóbábonyi vállalat valamennyi pártalapszervezete. A napirenden ez alkalommal is egyetlen téma szerepelt: a KB novemberi határozatának ismertetése. Természetesen ennek kapcsán a párttitkárok részletesen elemezték a jövő évi népgazdasági terveket, s azok végrehajtásának a legfontosabb feladatait. Szóltak a munkásság bér- és szociális helyzetének javítására teendő, és a jövő évben várható intézkedésekről is. A taggyűléseken a kommunistáik néhány részkérdéssel kapcsolatban elmondták a véleményüket, vitáztak is, ám ugyanakkor kifejezték egyetértésüket a X. kongresszus és a novemberi KB-határozatokban foglaltakkal. Együttes ülés Leninvárosban November 30-án együttes ülést tartottak a leninvárosi KISZ- és a pártbizottság. Fontos témát dolgoztak fel: a város ifjúságának véleményét a pártról, a párt irányításáról, jelenlegi politikájáról. A párt fontos feladatnak tartja az ifjúság érdekvédelmét, a fiatalok támogatását, épp ezért keresik a választ azokra a kérdésekre, hogyan vélekednek a fiatalok az eddigi segítésről. A következő kérdések hangzottak el: mennyire vannak tisztában a fiatalok a párt politikájával, célkitűzéseivel, a szocialista építés kérdéseivel, hogyan jut el a párt politikája a fiatalokhoz, milyen szemléletbeli, nézetbeli problémák jelentkeztek a városi ifjúságon belül, milyen politikai szerepet tölt be a város fiatalsága. A fiatalság körében széles körű vizsgálatot tartottak, hogy e kérdésekre megfelelő választ kapjanak. Az ülést megelőzően mintegy 620 fiatalt hallgattak meg, illetve kérték véleményüket személyes beszélgetéseken, a kiadott kérdőíveken. A vb-üléseken ilyen témájú anyag feldolgozása még nem szerepelt, ezért is fontos a sajtó nyilvánossága elé hozni, hiszen a tájékoztató hasznos útmutatót ad. E témára lapunk későbbi számában visszatérünk. Szovjet vendég az EMV-ben Magas rangú szovjet pártvezető járt a közelmúltban az EMV-ben. Leninszülőföldjének küldötte, V. Ny. Szverkalov, az SZKP Uljanovszk területi pártbizottságának titkára, a gyár MSZBT-tagcsoportjainak munkájával, a vállalat dolgozóinak életével ismerkedett. Képünkön: Horváth Róbert, az ÉMV pártbizottságának titkára köszönti a kedves vendéget. 4 tartalomból: ♦ GONDOLATOK A MUNKASZERVEZÉSRŐL (2. oldal) ♦ MÁRTA NÉNI A VOLÁNNAL (2. oldal) ♦ BUNA WERKEREVK (3. oldal) ♦ ARCOK A GYÁRBÓL (4. oldal) ♦ KIVÁLÓ LAPTERJESZTŐK (5. oldal) ülést tart a párt-vb Holnap, december 8-áig, pénteken tanácskozik az Északmagyarországi Vegyiművekben az üzemi párt-vb. Ez alkalommal három, időszerű témáról hangzik el tájékoztatás. Az 1972—73-as politikai oktatás szervezéséről, s a tanfolyamok első foglalkozásain szerzett tapasztalatokról Dimény Tivadar, a pártbizottság munkatársa ad szóbeli tájékoztatót. A vállalat dolgozói közül idén ősszel is sokan kezdték meg a tanulást az állami oktatási intézményekben testi vagy levelező tagozatokon. Erről szól az az írásos jelentés, amelyet Szvaratk Viktor, a személyzeti osztály vezetője terjeszt a vb elé. A munkásőrség vállalati szakaszának idei tevékenységéről Szarvas György szakaszvezető számol be. A biztonságos és balesetmentes járművezetés egyik legfontosabb feltétele, hogy a gépjárművek valamennyi berendezése kifogástalanul működjön. A Borsodi Vegyikombinátban rendszeresen vizsgálják, ellenőrzik a gépkocsik, különböző szállítóeszközök műszaki állapotát, az egyes alkatrészeket. Felvételünkön. Kovács Gábor, a garázs dolgozója az üzemanyag-adagoló műszeres beállítását végzi. Fotó: Almosd Szabolcs Elismerés lapunk kollektívájának Rendszeresen olvasva üzemi lapunkat, a Borsodi Vegyészt, örömmel állapíthatom meg, hogy az emalt hetekben határozott színvonalemelkedés figyelhető meg. A Borsodi Vegyikombinátról kiválasztott témák aktuálisak, a témák feldolgozása, megírása örvendetes fejlődést mutat. A cikkek hangneme, stílusa elősegíti,- hogy dolgozóink és a lap minden olvasója reális, pozitív képet kapjon a Borsodi Vegyikombinátról. Várhatóan ezek és a jövőben hasonló színvonalon megjelenő cikkek hozzájárulnak majd dolgozóink között a bizakodó hangulat kialakításához, amely a közérzetet, a munkához való viszonyt, a vállalati hűséget tovább javítja. Kérem, hogy a jövőben eredményeinket, eseményeinket hasonló lelkiismeretességgel és szakértelemmel tolmácsolják a közvéleménynek. Körtvélyes István igazgató Borsodi Vegyikombinát Versenyben a brigádok ! " Az év vége előtt" egyre szorosabbá válik a szocialista brigádok közötti verseny a Tiszai Vegyikombinát forgácsoló üzemében. A tizenhárom szocialista brigád az elmúlt években is jól szerepelt -amunkaversenyben. A Tiszai Vegyikombinátban kilenc ezüstkoszorús brigád van, ebből kettő a forgácsoló üzemben dolgozik. A két brigád név szerint a November 7. és a Kossuth szocialista közösség. Korábban mindkettő szerepelt már lapunk hasábjain. Előreláthatólag az idén is az eddigiekhez hasonló jó eredményeket érnek el a szocialista brigádversenyben. A TVK-ban járt a VOSZ nőbizottsága Kamarás Mihályné, a VDSZ titkára vezetésével, a Tiszai Vegyikombinátba látogatott a napokban a VDSZ nőbizottsága. A küldöttség tagja volt Gerő Rezsőné, a VDSZ nőfelelőse, valamint Kiss Pálné, a Magyar Nők Országos Tanácsának tagja. Kamarás elvtársnőtől kaptuk a tájékoztatást a látogatás céljáról. — A VDSZ elnökségének irányításával működő nőbizottság üzemlátogatással egybekötött tapasztalatcserén vett részt. Most vagyunk először ilyen „üzemi gyakorlaton” — mondotta —, s ha az ilyen jellegű tapasztalatcsere eredményes lesz, más vegyipari gyárakba is ellátogat a bizottság. — Az itteni tapasztalatainkat összegezve elmondhatjuk —, folytatta Kamarás elvtársnő —, hogy a TVK szakszervezeti bizottsága, a Központi Bizottság határozatának szellemében, az igényeknek és a követelményeknek megfelelően foglalkozik a nők helyzetével, anőbizottság tagjai felkészülten végzik munkájukat. Megnyugtató, hogy elemezték a nők bérezését, s törekednek az aránytalanságok megszüntetésére. Tapasztaltuk azt is, hogy a nők vezetésbe való bevonása napirenden levő feladat a gyárban. Külön hangsúlyozta a VDSZ titkára, hogy a szakszervezeti bizottság megkülönböztetett figyelemmel kíséri a nagycsaládos dolgozók és a gyermekeiket egyedül nevelő szülők gondját. Itt már a szemléletben is történt változás azért, hogy minden eszközzel anyagilag is támogassák ezeket a dolgozókat —, gondolok itt a mikulás csomagokra szánt összeg újszerű szétosztására. De példamutató az a kapcsolat is — egészítette ki észrevételei sorát Kamarás elvtársnő —, amit az üzemek nődolgozói a gyermekgondozási segélyen levő munkatársaikkal tartanak. Kamarás Mihályné, a VDSZ titkára a legfontosabb feladatok felsorolásával fejezte be a beszélgetést: — Meg kell értetni nő dolgozóinkkal, hogy saját érdekükben is növeljék a szakmai és az általános műveltségüket, mert enélkül a bérproblémákat nem lehet megoldani. Sürgető feladat még a nők önbizalmának növelése, hogy merjenek bátran résztvenni a vezetésben.