Brassói Lapok, 1974 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1974-04-27 / 17. szám
AZ RKP BRASSÓ MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A NÉPPEL A NÉPÉRT Az egész társadalmi haladás azt bízónyitja, hogy az eszményeihez mélységesen ragaszkodó ember csillapíthatatlan többetakarásában, örökös jobbító szándékában rejlik az az erő, amely az emberiség történetének, a civilizáció fejlődésének kiapadhatatlan forrásává lett. Az emberi lét szempontjából sosem volt, nem is lehetett közömbös, hogy a termelő-alkotó folyamatokba fektetett munka milyen eredménnyel, mekkora haszonnal jár. A társadalmi rendszerek váltakozása végső fokon éppen azzal magyarázható, hogy az egyik rendszer jóval magasabb szinten tudta ki- és felhasználni a termelőerőket, mint a másik, és új produktív erők felszabadításával a munka magasabb termelékenységét valósította meg. Mennyivel inkább áll mindez napjaink és társadalmunk valóságára, amikor a dolgozó népnek, termelői és tulajdonosi minőségében, tudatosan kell cselekednie a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtéséért, amikor a tudatosan épülő jövő egyik legdinamizálóbb tényezője az, hogy a szocialista demokrácia biztosító, a feltételek között a széles néptömegek nemcsak kivitelezői a „jobb és igazságosabb világ" grandiózus programjának, de a társadalomvezetés közvetlen részesei is. Sőt, a nép az egyetlen olyan „méltóság" ebben az országban, amely előtt mindenkinek felelnie kell munkájáért. ,,Tartsuk állandóan szem előtt - hangsúlyozta Nicolae Ceauşescu elvtárs a minisztériumok és központi intézmények párt és állami aktívájának április 11 -i tanácskozásán hogy az egész államapparátus a széles néptömegek ellenőrzése alatt fejtse ki munkáját, és feleljen érte előttük. Hangsúlyozni kívánom ezt a dolgot, mert megítélésem szerint az államapparátus egyes dolgozói még annak a mentalitásnak a foglyai, hogy végső fokon a néptömegek kötelesek alárendelni magukat az államapparátusnak és a tisztviselőknek, és nem fordítva Meg kell érteni, hogy a társadalmunkhoz szervesen hozzátartozó szocialista demokrácia elvei abból indulnak ki : az ország sorsának igazi ura maga a nép, ő alakítja tudatosan saját jövőjét, a tisztviselő, mindennemű államapparátus pedig a nép szolgálatában áll.“ Más szóval ez azt jelenti, hogy kivételi tisztségre való tekintet nélkül, a társadalmi hierarchia minden szintjén, mindenkinek hasznos munkát kell végeznie, a néppel, a népért, önmaga és a társadalom javára. Az egyén munkája azáltal válik megbecsülendővé, ha emberi kapcsolataiban is embertársai, a néptömegek érdekét, jólétét szolgálja. A szocialista forradalom első ízben adta meg a munkának az őt megillető rangot, mivel a munkát a becsület és tisztesség rangjára emelte. És minden elbírálás alapvető kritériumává tette Érthető tehát, ha a munka kapcsán olyan kérdések is előtérbe kerülnek, mint például : „Lehet-e hasznos tagja a közösségnek az, aki mint termelő egyed haszontalan ?“ vagy : „Lehet-e jó gazdasági vezető az, aki amúgy, személyében rendes, megbízható ember, de a gondjára bízott egység rosszul működik ?" Bárhonnan vizsgáljuk is a dolgot, a gazdasági kérdések és ügyek iránti közérdeklődés, az érdekeltség általános voltára utal. Huszti Gábor (Folytatás© a 2. oldalon. i (597) ■ na Il SOROZAT ■■ VI ÉVFOLYAM ■■ 1974. ÁPRILIS 20. ■* 12 oldal ára 50 bani Fogadalom és cselekvés a május elsejét köszöntő versenyben Ezekben a napokban a munka ünnepére, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napjára készülődve, Brassó megye iparának és mezőgazdaságának dolgozói is kimagasló sikereket érnek el a széleskörűen kibontakozott szocialista versenyben. Minden munkaközösséget az a szilárd elhatározás vezérel, hogy példásan teljesítse a tervfeladatokat és a vállalásokat. Ez ismételten kitűnt azokon a pártaktíva-gyűléseken, amelyeket a napokban az üzemekben és vállalatokban tartottak, és ahol a kommunisták a bírálat és önbírálat szellemében, mély felelősségérzettel elemezték ez évi munkájukat és újabb belső erőforrásokat tártak fel, hogy meggyorsítsák a rájuk háruló feladatok teljesítését. A napokban érkezett a hír, hogy a brassói traktorgyártók az idén 640 traktort gyártottak terven felül, s ezáltal lehetővé vált, hogy a nagy ünnep tiszteletére elkészítsék a 370 000-ik román traktort. A fogarasi vegyipari berendezéseket gyártó vállalat dolgozói is jelentős munkasikerekről számolnak be : április első tíz napjában több mint 90 tonna berendezést állítottak elő a most épülő vegyipari kombinátok részére, s ily módon mintegy 40 százalékkal túlhaladták az említett időszakra előirányzott tervfeladatokat. A gépgyártóipari egységek között folyó lelkes munkaversenyben az acélöntők az élvonalban haladnak. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a Hidromecanica üzemben mindössze tíz nap alatt 52 tonna ötvözött acélt állítottak elő terven felül. Ezért külön dicséret illeti a Domokos Árpád, Viorel Burea és Stefan loader által vezetett munkacsoportokat. A tehergépkocsi-üzem acélöntői vállalták, hogy hazánk ez évi kimagasló jelentőségű eseményeinek - az ország fasiszta elnyomás alóli felszabadulásának 30. évfordulója és a XI. Pártkongresszus - tiszteletére az idén 750 tonna acéllal túlteljesítik tervfeladataikat. Néhány nappal ezelőtt az acélöntöde munka közössége jelentette : év elejétől 350 tonna acélt állítottak elő terven felül. Brassó egy másik jelentős gépgyártó ipari egységének, a gördülőcsapágy-üzemnek a dolgozói elhatározták, hogy az idén 30 000 darab különböző típusú gördülőcsapággyal túlszárnyalják előirányzataikat. Az erőteljesen kibontakozott szocialista verseny eredményeként eddig 20 000 gördülőcsapágyat gyártottak terven felül, s így lehetővé vált, hogy az eredeti vállalásukat a továbbiak során megtetézzék . Az év első napjaiban a szecselevárosi Electropnecizie üzem dolgozói pártunk főtitkárának munkalátogatása alkalmával (Folytatása a 2 oldalon)