Brassói Lapok, 1937. augusztus (43. évfolyam, 153-178. szám)
1937-08-01 / 153. szám
1937 augusztus 1 VILÁGPOLITIKA A Csendes Óceán vajúdó világháborúja mögül A ispánok és az angolok ..Szólnak az ágyuk, a gépfegyverek, de ez még nem az igazi háború. Még csak a hadviselő felek állanak egymással szemben, de nem a partnerek. A spanyol polgárháborús műkedvelők viadala volt mindaddig, amíg a harctér mögött ki nem fejlődött a komolyabbik arcvonal: a német—olasz összefogás a francia —orosz érdekeltséggel szemben. A kínai—japán ellentét is még csak „konfliktus" mindaddig, amiig az igazi partnerek a háttérből elő nem lépnek. Ezek az „igaziak*" pedig: Anglia, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió. Izgalmasan érdekes és sorsdöntően fontos tárgyalások folynak most mélyen a kuliszszék mögött. E diplomáciai verekedéseknél a legnagyobb súlya tagadhatatlanul Angliának van A partnerek közül ugyanis Anglia az egyetlen, amely Japánban is rokonszenves. Komoly japán politikai körök szeretnének Angliával imét összebarátkozni, sőt Kínát illetőleg is megbékélni és ez még mindig nincs kizárva Volt már angol- japán szövetség és lehetség. Mióta Isirota, az erőskezű Kína-politikus, a japán Monroe-elv hirdetője és a washingtoni és londoni flottaegyezményen filkorítója ,ez aki külügyminiszter, az ihm megegyezés nem lehetetlen. A kormány feje, Konoye herceg, tagadhatlanul angol barát, a Genro, a császár .Főtanácsadója ugyancsak az angol barátság pártjánáll, sőt a hadsereg is egyezkednék mert tisztában van azzal, hogy Anglia semlegessége, vasérce, petróleuma és gyapotja nélkül nem lehet Kínát meghídítani. De nem lehet a Szovjetet sem megtámadni. Az orosz—japán háború is csak azért sikerült, mert Anglia segített. igen ám, de Anglia egyezkedni akar ugyan, csak éppen Kínát nem akarja adni. A dolog a következőképpen áll : Japán az utolsó két-három évtized során a Csendes-óceán medencéjében megverte Angliát. Ezt nem lehet szépíteni. A világháború előtt Anglia és Japán , Kínában szinte egyenlő mennyiségű és mértékű árut tudott elhelyezni. Ma? Háromszor annyi árut helyez el Kínában Japán, mint Anglia. A kínai textilipar negyven százaléka japán kézben van,ezzel szemben Angliénak Kínában már csak három textilipari üzeme vegetál. De megverte Japán Angliát Indonéziában, a Maláj szigeteken, sőt Indiában is. Indiába például Anglia még 1925-ben hatszor annyi pamutszövetet vitt be, mint Japán. Ma egyforma a mennyiség. A Csendes-óceán partjain a hajózásban is legyűrte Japán Angliát. Ezek azok a reál- és gazdaságpolitikai okok, amelyek miatt Anglia „belefeküdt“ Kínába. Japánban mindenki tudja: nem a nankingi kormány és Csang-Kaj-sek állította talpra Kínát, vert bele nemzeti ellentállást és ,,egységet“, hanem Angiin. Látják, tisztán és világosan, hogy mindaddig, amíg Anglia fel nem adja Kínát, vagy össze nem áll Japánnal Kína ellen (az angol politika mindig kikalkulálja mi az érdekesebb és hasznot hozóbb s ezért ez a fordulat sem kiizárt) addig Japán hadat viselhet ugyan, de a piacharcteret nem hódíthat. Természetesen a megegyezésnek ára van. Yoshida, Japán londoni követe, most tárgyal Edennel és a gyarmatügyi miniszterrel alkudoznak. Angiin a következő feltételekhez köti magát: 1. Kelet-Hopej önállóságát meg kell szüntetni. 2. Észak-Kína gyarmatosításáról Japánnak le kell mondania. Ezek a feltételek is gazdasági meggondolásokból erednek. Az „autonóm" északkínai részek ugyanis Japán számára arra jók, hogy ezeken a területeken át Japán áruját vám nélkül csempészhesse be Kína testébe és legbelsőbb belsejébe. Ezzel a törvényesített csempészéssel az angol kereskedelem nem tud megverekedni. Különböző helyeken és formákban hajlandó Japánnak ellenszolgáltatásokat nyújtani, de Észak-Kiából kifelé!!! Az ellentét a tárgyaló felek között az, hogy a hadsereg nem akar kivonulni. Arról már-már lemondana, hogy Észak- Kínában tovább menjen, de az eddigi pozíciókat nem akarja feladni. Otthon, Tokióban, azzal érvelnek, hogy Anglia csak fenyeget, de komoly háború esetén mit sem tudna tenni, hiszen nagyon elfoglalt Európában és különösen a Földközi-tenger körül felmerült bajaiban. ..Nem kell félni tőle, — mondják a japán hadsereg háborús párti hangosai —, de ha gazdasági vagy politikai meggondolások miatt mégis meg kellene egyezni, úgy teljesítse Anglia az ellen feltétételt: lépjen be a japán—német—angol szövetségbe! — Ha már Kínával nem végezhetünk — mondja a hadsereg — végezhessünk legalább, Anglia segítségével, a — Szovjettel. Ha Észak-Kínát, mint fogyasztóterületet nem kaphatjuk meg, hasíthassunk legalább Szibériából nyersanyaglelőhelyeket. Mereven, nagy vonalakban és összefogva igy áll a helyzet most s ezért, ,elszigetelt távolkeleti háborúskodás" egyelőre a Csendes-óceán vajúdó világháborúja. No meg azért, mert az angolokkal való megegyezésnek Japánban is nagy ellenzéke van. Ellene van e megállapodásnak: a) az exportőr, b) a nagyipar és c) a japán haditengerészet. Nekik hármójuknak sohasem tetszett a nyugati terjeszkedés. Az ipar és a tengerészet mindig délnek akart előretörni. „Délen — mondják ezek a körök — trópikus nyersanyagok vannak és ezek jobban kellenek nekünk mint a kínai fogyasztók. Ha nyersanyagunk lesz, gyarmati munkabérrel előállított és vámmentesen behozott nyersanyagunk, találunk mi az olcsó árura fogyasztói eleget“. E felfogás szerint Észak-Kína meghódítása esetén utat kapna ugyan az áru, de Japán nyersanyag-rabszolgasága nem enyhülne, már pedig előbb legyen nyersanyag és csak azután fagyasztó. A déli terjeszkedéssel szemben azonban ott áll ugyanez az Anglia és a gyámsága alatt tartott csendesóceáni Hollandia. A Maláji-szigetek, Ausztrália. Új Zeeland mind Hollandiáé, vagy Angliáé. Olyan egyezséget Angliával pedig kötni nem lehet, amelyben a brit világbirodalom ezekből az értékeiből valamit is leadjon.“ Most lövöldöznek és tárgyalnak. A nagyvilág csak az ágyuk és a bombák hangját hallja, de nem hallja az asztalcsapkodást. Majd ha az is kihallatszik az utcára, akkor tör ki az igazi japán—kínai háború, mert előtérbe lép az első számú partner, a brit világbirodalom. Halász Sándor BE. 3 oldal AMELY HÁZBA LEVEGŐ ÉS NAP JÖN BE nem jön be az orvos... mondja a nép ! De ez a közmondás megfeledkezett a legyekről, amelyek tömegesen jönnek be a nyitott ablakon, házát elárasztják baktériumokkal és veszélyeztetik egészségét az általuk terjesztett betegségekkel ! Küzdjön a légyveszedelem ellen FLY-TOX segítségével ! MOVIC1 Hibás váltó állítás folytát* Kisiklok és részben összetört *Simumbaso egy expresszvonat 19 51 Franciaországban Az áldozatok között több lisieuxi zarándok is van Páris, julius 50 A P. L. M. vasúttársaság tulajdonában levő Saint-Étienne—párisi vasútvonalon rettenetes vasúti szerencsétlenség történt a csütörtökről péntekre virradó éjjel. A Saint-Etienne-ből Párisba tartó expressz vonat Villleneuve-Saint-Georges állomásnál hibás váltóállítás következtében kisiklott és jórészt pozdorjává zúzódott. A szemtanuk elbeszélése szerint, a zsúfolásig tömött rapidvonat éjszaka 11 órakor menetrendszerű pontossággal hagyta el a Paristól nem messze fekvő corbeili állomást, majd a nyílt pályára érve, 120 kilométeres sebességgel robogott Páris felé. Az utasok csomagjaikat készítették elő s a folyosók végén fáradt férfiak, nők és gyermekek szorongtak. A távolban már Páris lámpái tűntek fel, amikor bekövetkezett a szerencsétlenség. A vasúti kocsik egymásba fúródtak és a mozdony, valamint az első vasúti kocsik a magas töltésről a mélységbe zuhantak. A mélységbe alázuhanó kocsikból velőtrázó sikolyok hallatszottak s az egymásba fúródott kocsik folyosóin szorongó utasok szivettépő segélykiáltásaitól viszhangzott a töltés melletti erdő. A kevésbé sérült kocsik utasai magukhoz térve, a sebesültek segítségére siettek. Borzalmas látvány tárult szemeik elé. HUSZONHÉT HALOTT, ÖTVEN SEBESÜLT A vonat mozdonya, a podgyász-, valamint egy másod- és egy harmadosztályú kocsi sötét körvonalait pillantották meg a mélységben. A villeneuve-saint-georgesi állomásfőnökség jelentésére Párisból mentőkülönítmény és vasúti segélycsapatok érkeztek a szerencsétlenség színhelyére és azonnal hozzáláttak a mentési munkálatokhoz. Több órai megfeszített munka után sikerült a romokat eltakarítani. A romok alól 20 halottat és 50 súlyos sebesültet húztak ki. A sebesülteket a meluni kórházban helyezték el, míg a halottakat a hatóság intézkedésére, ideiglenesen a villeneuve—saint-georgesi állomás várótermében ravatalozták fel. Az állomás épülete előtt — a jelentések szerint —, megrázó jelenetek játszódnak le. Az áldozatok hozzátartozóinak hatalmas tömege lepte el a várótermet és szivettépő jelenetek között ismerték fel a megcsonkított hullákban övéiket. A francia kormány utasítására a vasúttársaság szigorú vizsgálatot indított a szerencsétlenség részleteinek tisztázására és a felelősség megállapítására. Újabb híradások szerint a szerencsétlenség méreteit fokozta az, hogy a nehéz vasúti kocsik között egy régimódi favázas kocsi is volt, amelyet a többi kocsi valósággal szétmorzsolt. A szerencsétlenség áldozatainak egy része szénné égett, mert ■a vasúti kocsik kigyulladtak, így ezek szemétazonosságát nem tudták megállapítani. Az áldozatok különben javarészt Lisieuxből jövő zarándokok, valamint gyarmati katonák voltak. Chautemps miniszterelnök, két miniszterrel kíséretében, azonnal a szerencsétlenség színhelyére utazott. Megszabták a szövetkezeti búzavásárlási árakat Bucuresti, július 50. Mint az előző években is, a kormány terményértékesítési akciót folytat le s a terményárak megszilárdítása céljából a szövetkezetek útján terményvásárlásokat eszközöl. A „Cecopava“ szövetkezeti köz-pont a terményfelvásárlással kapcsolaton a következő utasításokat adta ki az ország összes terményvásárló szövetkezeteinek: A búza ára súly vagononként (10 ezer kg) 42 ezer tej, ad feladó állomást a, esetben, ha a fuvardíj a kikötőig vagononként 3000 lejnél több és 44 ezer lej, ha a fuvardíj legfeljebb 3000 lejre rúg. A fenti árak egészséges, 77 kg-os búzára értendők, 3 százalék idegen anyaggal. Az ár 1 százalékkal növekszik, illetve csök-ken minden kilogram után, amellyel a hektólitersúly kedvezőbb, avagy kevesebb. Hasonló arányban csökken az ár, ha az idegen anyag több. Halálos gázolás a fővárosban, Bucurestiből jelentik: A Colentina úton pénteken reggel halálos gépkocsiszerencsétlenség történt. A B. 18.598. rendszámú tehergépkocsi halálra gázolta Marinescu Marin munkást. Folyik a vizsgálat a felelősség megállapítására. — Razzia a fővárosi közkertekben. A fővárosi rendőrség csütörtökön éjszakai Cismigiu kertben és a Károly-parkhim razziát rendezett, amelynek során többszáz egyént vettek őrizetbe.