Budapest, 1967. (5. évfolyam)
1. szám január - Kemény Gábor: Eminescu felfedezése
A „Família" az irodalmi és művelődési kérdéseken kívül már pesti korszakában fokozódó figyelemmel kísérte a közélet eseményeit s ezen belül a nemzetiségi kérdés alakulását. Vulcan álláspontja ebben a kérdésben is kezdettől világos és mindvégig töretlen. A pesti román lap szerkesztője szemben állt a kiegyezéskorabeli kormányok és uralkodó osztályok elnyomó nemzetiségi politikájával, de éppúgy minden fajta magyarellenes antagonizmussal is. Vulcan következetes harcot vívott a két nép közötti megértés és baráti együttműködés gondolatáért. Ezeket a gondolatokat rögzíti a késő szemlélő számára a pesti Família 1878. május 8-i, 31. számának — a lap ekkor már kétszer jelent meg hetenként — emlékezetes Mocsáry-méltatása. A cikk a lap első oldalán, Mocsáry arcképével jelent meg. Abból az alkalomból íródott, hogy Mocsáry a képviselőház és a politikai közvélemény színe előtt szembefordult az ország nem magyar ajkú népességének érdekeit sértő Trefort-féle népiskolai törvényjavaslattal. „A román nép kötelességének érzi, hogy megismerkedjék testvérnemzetünknek e nagy fiával. Románok! Zárjátok mélyen a szívetekbe Mocsáry Lajost, mert ő igaz testvéretek a magyarok közül" — hangzik a lap felhívása. Ez volt a Família és szerkesztőjének állásfoglalása a népek közötti kapcsolatok, a magyar-román megértés ügyében. Vulcant a fővárosi sajtó és az irodalmi közvélemény nagyra becsülte. A Pesti Napló már 1867 június 11-én — a Kisfaludy Társaság új szervezeti szabályzatát ismertetve — „a nem magyar ajkú magyarországi írók" közül az elsők között ajánlja, hogy műfordítói és egyéb irodalmi tevékenysége elismeréseként válaszszák be — külső tagként — a Társaságba. Vulcan beválasztása nem sokáig váratott magára. A Kisfaludy Társaság titkára ekkor Greguss Ágost volt. Greguss a Társaság választását a következőképp indokolta: „Benne (értsd: Vulcanban) a Társaság nem azt a férfiút szemelte ki tagjának, aki a szomszéd Románia nemzetének irodalmát oly sikeresen műveli, hanem aki e nemzet irodalmát egyszersmind a szomszéd magyar nemzet irodalmával kölcsönös érintkezésbe hozza ... Értsük meg egymást ... társaink ismerete megtanít társainkat szeretni". A Família ekkor már országosan ismert szerkesztője a román népköltészetről szóló székfoglalóját — 1871 május 31-én, a Kisfaludy Társaság Budapesten tartott ünnepi ülésén — ezzel a megállapítással kezdte: „E díszes írói körbe meghíva, mint a román irodalom igénytelen munkása s itten annak egyedüli képviselője, alig választhattam volna alkalmasabb s hozzám illőbb tárgyat beköszöntőmül, mint nemzetem irodalmát .. Vulcan irodalmi és kultúrpolitikai példája nem maradt hatás nélkül a magyar közélet s a századvég és a századforduló neves magyar irodalmi képviselőire sem. Ismeretes, hogy egész életén át mennyit küzdött a magyarországi román színházalap megszervezése ügyében. Feltehető, hogy az a javaslat, amit 1870 elején Hodosin József, a brádi kerület román nemzetiségi képviselője a hazai román színházügy támogatása ügyében a képviselőház elé terjesztett, az ő kezdeményezésére készült. A Nemzeti Színház állami támogatása körül kialakult vitában Eötvös József, Jókai és Simonyi Ernő kedvezően nyilatkoztak a javaslatról, illetve a javaslatban kifejezésre jutó, a magyarországi más ajkú nemzetek kulturális intézményei állami támogatásának elvéről. Az önálló magyarországi román színházért egy emberöltőn át folytatott lankadatlan küzdelme időszakában a Família szerkesztője és kiadója közelebbről tanulmányozta a hazai színházi életet. E tanulmányok eredményeként maga is kedvet kapott a színműírásra. Egyik színművét, az István vajda című történeti drámát 1903 márciusában magyarul is bemutatták a nagyváradi Szigligeti Színházban. A bemutatóról az akkor Váradon újságíróskodó Ady Endre emlékezett meg a Nagyváradi Naplóban, méltatva Vulcan írói erényeit és emberi érdemeit, a népek közötti közeledés és megértés ügyében vívott harcát. Eminescu tehát Vulcan pesti lapjához küldte el verseit. Ehhez lehetett leginkább bizalma az ifjú költőnek, amikor, még saját költői tehetségében is kételkedve , állítólag felveti: ha nem tetszenének első zsengéi a szerkesztőnek, szívesen ír levéltudósításokat is Bukovinából. Vulcant viszont megragadta az eminescui vers könynyedsége, fordulatossága, az ifjú költő kifejező ereje. „Most is emlékezem — idézzük Eminescu életrajzírójával Vulcant — arra a februári reggelre, amikor levelet kaptam Bukovinából, amelyben egy fiatal — mint írja: tizenhat éves — irodalmi próbálkozásokat küldött címemre. Az ifjú Mihail Eminescu volt." (Vulcan nevezte így el a szlávosnak érzett Eminovici, a költő családi neve helyett, már az első vers közlésekor — az utólagos hozzájárulás reményében, így nemcsak felfedezője és elindítója, de irodalmi névadója is lett az ifjú költőnek, ami valóban nem szokványos jelenség.) „ .. . A versek hangzása, költői képei, kivált irodalmunk akkori viszonyait és a szerző korát tekintve, kellemesen megleptek — írja. — Ezért örömmel nyitottam meg a lap hasábjait az új tehetségnek s a költőnek, akinek jövője van". Az első három év megjelent terméseként összesen nyolc Eminescu-verset találunk. Közülük hét Vulcan pesti lapjában jelent meg 1866 február 25 és 1867 június 18 között. Csupán az Aron Pumnul halálára, az első kinyomtatott Eminescu-vers, mely hat diáktársa versével együtt 1866 januárjának végén közös emlékfüzetben jelent meg Csernovicban, indult el más úton — nem a Família hasábjairól — vlágirodalmi útjára. Ha mindehhez még hozzávesszük azt a közismert adatot, hogy 1868 őszén még egy prózai műfordítását (Aurel Adam: Az aranylánc) is közli a pesti román lap, elmondhatjuk, hogy Eminescu a pesti román sajtóban tűnt fel, felfedezése Vulcannak köszönhető, s mint költő innen, a Famaia hasábjairól indult a román olvasók s a világ meghódítására. Érdemes a Calinescu-féle román és a Kakassy Endre-féle magyar életrajz (Az ifjú Eminescu, Bukarest 1964) nyomán arra is rámutatnunk, miyen tudatosan és milyen megértéssel támogatta Vulcan lapja szerkesztői üzeneteiben Eminescu pályakezdését. Már az 1866. évi 6. számban, ahol az első önállóan megjelent Eminescu verset közli, ezt olvassuk a szerkesztői üzenetekben: „Csernovic, M. E. Leveleket is örömmel vennénk". Két számmal később, 1866 március 15-én így üzen, nyilván a költő időközben érkezett válaszára.„Mindent örömmel fogadunk, csak kérünk, amenynyiben lehetséges, írja mi helyesírási szabályaink szerint." A lap június 15-i számában Vulcan újabb szerkesztői üzenetben értesíti Eminescut novella-fordítása közeli megjelenéséről, sürgős választ és további verseket kér: „Nem kaptad meg levelünket? Miért nem küldesz verseket?" Vulcan tehát nemcsak felfedezője és elindítója, költői elhivatottságának elmélyítője is volt. Nem túlzás kijelentenünk: az ő közvetlen és hatékony támogatása, buzdítása nélkül az ifjú Eminescu elakadt, esetleg elhallgatott volna. A koplaló kóborlás hónapjain, a keserves balázsfalvi szakaszon és a Munténiába való újabb emigráció szakaszán — az év végén és 1867 elején Giurgiuban kikötőmunkás — a pesti sajtó, az itteni román irodalmi lap volt egyetlen támasza, biztató vezércsalaga. Ez Eminescu felfedezésének, pesti irodalmi indulásának vázlatos története. KÓNYA LAJOS Hétfő Egy bohó mókus követ az erdőn, fáról fára száll, oly selyempuha mozdulatokkal, mint a gondolat. Kecses sportoló, a testet öltött arany és szabály. Napestig nézném, de dolgom hajszol, gondom szólogat. Ez a kis pamacs élet mit tud a sugárveszélyről? Ennél egyszerűbb dolgok is alig nyugtalanítják. Mogyoróbokor s jó makktermő tölgy a Szabadsághegy, s a törzsek odva kibélelt fészek, ahol lakbér sincs. Csupán az embert verte meg sorsa tudatossággal, hogy ijesztővé növelje apróbb-nagyobb gondjait. Ó, hogy futna a szesz gőzeibe, mámor ölébe, hogy eltemesse szorongásait s szomorúságát! De minden mámor vége a metsző kijózanodás. Megint kísértet-maszkot öltenek a jelenségek, és üvöltözve körültáncolják kiürült szívét, s nádszálat ütnek fejébe, hogy dúlt agyát kiszívják. Nem is adatott más, csak az ágak tánca a szélben, bozontos farkú mókus tündéri cikk-cakkozása, s az anyag, melyből kikalapáljuk ámulatunkat, s kiverjük vele önmagunkból is kísérleteinket. 35