Budapest, 1981. (19. évfolyam)

9. szám szeptember - Fischer József: Amikor újjáépítési kormánybiztos voltam . . .

ményt a Közmunkák Tanácsának megszüntetése után bontották le. A Bristol-szálló csekély sérülésé­nek helyreállítását azért sürget­tem, mert a Ritz és a Hungária megsemmisült, a Gellért-szálló pedig súlyosan megrongálódott. Számtalanszor azonnali intéz­kedésre, sürgős beavatkozásra volt szükség. Például: a Rákóczi út 30. számú, négy utcára néző hatalmas épület homlokzati vas­pillére­i alaposan meggörbültek, a kiváltó vasgerendák behajlot­tak. A VII. kerületi főmérnök ha­tározatban utasította a lakókat, hogy 24 órán belül ürítsék ki a lakásokat. A felelősség elhárításá­nak ez a legegyszerűbb módja. Kétségbeesett, népes lakóküldött­ség jelentkezett nálam. A hivata­los hatósági intézkedést felülbírá­landó, megbízható magánmérnö­köt küldtem a helyszínre. Egy óra múlva, véleménye alapján, vállal­tam a felelősséget, s megbízott mérnököm utasításai szerint más­nap elkészült a homlokzatnak és kapcsolt részeinek az aládúcolása , így a kilakoltatás elmaradt. Sérült tetők keserítették meg a felső emeleteken lakók életét. Mindenekelőtt hozzávetőleg meg kellett állapítanunk a sérülés mér­tékét. Lázár Jenő miniszteri ta­nácsossal padlásablakokon búj­tunk ki a tetőkre, konstatálni, hogy a sérülés kisebb-e 20 négy­zetméternél, mert akkor a helyre­állítást a háztulajdonos saját ere­jéből is elvégeztetheti. A nagyobb méretű károk helyreállításához 6 százalékos kölcsönt biztosítot­tunk. Mindkét tetőrendelet záros határidőhöz volt kötve, a szüksé­ges anyagokról a kormánybiztos­nak kellett gondoskodnia. Persze először meg kellett ál­lapítani, milyen és mennyi építő­anyag fölött rendelkezünk. A fel­lelhető építőanyag-készleteket bejelentési kötelezettség alá von­tam, hogy azokat a legszüksége­sebb helyekre irányíthassuk. Fo­kozni kellett a cserép-, mész-, üveggyártást, faanyagot kellett szerezni. Miután behozatalról nem lehetett szó, magunkra vol­tunk utalva. Kézenfekvő megol­dásnak kínálkozott, hogy az óvó­helyeket aládúcoló gerendákat vegyük igénybe. Az óvóhelyek a honvédelmi miniszter hatásköré­be tartoztak. Telefonon megálla­podtam a miniszterrel, ő felsza­badítja, én pedig ugyanazon a fal­ragaszon lefoglalom az így nyert faanyagot. A begyűjtött 3100 köbméter fát hevenyészett fűrész­telepünkön a szükséges méretre feldolgoztattuk és kiutaltuk. A tetőcserép-gyártást tüzelő­anyag biztosításával ösztönöztük. 1945-ben 18 millió cserepet, egy­millió tetőfedő palát 27 800 te­kercs fedéllemezt utalhatott ki a kormánybiztosság. Mérnökök és más szakemberek ostromoltak különböző kivitelez­hetetlen ötletekkel. Például, hogy az épen maradt tetők ún. kettős cserép fedését rakassuk át egy­szeri fedésre, ezzel nagy mennyi­ségű cserepet nyerhetünk. Igen ám, de az emiatt bekövetkező be­ázások a tulajdonosok kártérítési követeléseinek özönét zúdították volna a nyakunkba. Természete­sen elutasítottam a javaslatot, ez­zel is azt a látszatot keltve, hogy nem élek a kínálkozó lehetőségek­kel. Az Országos Újjáépítési Kor­mánybiztosság zárolta az építő­anyagokat, hogy ne kerüljenek a feketepiacra. A bejelentett, lefog­lalt, gyártott, kiutalt üvegmennyi­ség 1945 végéig 292 720 négyzet­méter volt. Elsősorban a MÁV és az iskolák kaptak üveget, magán­személyeknek csak 2—3 négy­zetméteres adagok jutottak. Növelni kellett a fővárosban az építő szakmunkások számát. Vi­déken toboroztunk embereket, szállás kellett nekik. A MÉMOSZ vezetőivel közösen, szakmai át­képzéssel, fél év alatt mintegy 300 szakmunkást állítottunk munkába. 1945. november végére 19 500-at sikerült a 21 500 sérült tetőből helyreállítanunk. Az elsők között került sor a fontosabb épületek közül a Nemzeti Színház és az Operaház megroskadt tetőzetének helyreállítására. Akármilyen sok tetőt sikerült is kijavítanunk, bő­ven maradt még sérült is. Akiknek hetekig, esetleg hónapokig kel­lett várakozni, meglátogattak a hivatalomban. Mint például Szép Ernő, egy szál szegfűt nyújtva át minden esetben, járt nálam Ró­zsahegyi Kálmán, Ferenczy Noé­mi — ő a festményeit féltette. Major Tamásné az édesanyjára csordogáló esővíz miatt panasz­kodott — hogy csak néhány ne­vet említsek azok közül, akik kedvesen vagy kedvetlenül sür­gettek. M­árcius közepén a Nemzeti Bizottság ötös bizottságának ülésén ismertettem ún. köz­munkaváltság rendeletter­vemet. Rákosi Mátyás a kisgazda­párt egyik neves közgazdászával együtt hívatott magához a ren­delet részletes megtárgyalására, a Tisza Kálmán (ma Köztársaság) téri ideiglenes pártházba. A kor­mánybiztosi rendelet a megbe­szélés után, április elsején jelent meg falragaszokon. Az újságok főhelyen ismertették, azzal a ki­egészítéssel, hogy a pénzügyek kezelését a kormány a belügy­miniszter hatáskörébe utalta. Ezt az intézkedést sérelmesnek tar­tottam, és rövid levélben közöl­tem a miniszterelnökkel lemon­dásomat. Néhány órával később Balogh István („Balogh páter") miniszterelnöki államtitkár kére­tett. Elutasítóan viselkedtem, s erősen bíráltam a lapjukban, a Magyar Nemzetben megjelent közleményt, amely súlyos követ­kezményekkel fenyegette a háztu­lajdonosokat, amennyiben három hónapon belül nem állítják helyre sérült ingatlanukat. Beszélgeté­sünk eredménytelenül végződött. A déli órákban Rákosi kéretett. Érdeklődött a folyamatban levő ügyek felől. Majd a tárgyra tért, és a pénzügyek belügyminiszteri hatáskörbe utalásával kapcsolat­ban a fővárosban működő kor­mányra és az ügyrendi szabá­lyokra hivatkozott. Biztosított róla, hogy nem személyemnek szóló bizalmatlanságról van szó. (Ezek után a következőkkel for­dult hozzám: ő csak nemrég jött vissza, nem ismeri minden mun­katársát, tudja, hogy én sokat is­merek közülük, szeretné hallani, mi a véleményem például Péter Gábortól Valami nagyon csúnyát válaszoltam. Rákosi hátradőlt a székében, megsimogatta a fejét, és csak ennyit mondott: „Na azért". Nem kérdezett tovább. Szívélyesen az ajtóig kísért.) Élesen támadta közmunkavált­ság rendelettervemet Kossa Ist­ván, a szakszervezet főtitkára egy tömeggyűlésen: „Megint a dolgozó néppel akarják megfizettetni az urak okozta károkat" — ez volt a beszéd lényege, melyet első ol­dalán közölt a Szabadság. Azon­nal a lap József körúti szerkesztő­ségébe indultam jogász titkárom­mal. Mivel autóm nem volt, gyalog. Révai József főszerkesztőt A Petőfi Sándor utca árkádosításának terve. Megjelent a Tér és Forma 1948. februári, utolsó számában

Next