Budapesti Hiradó, 1845. július-december (207-310. szám)

1845-08-08 / 229. szám

Péntek 229. Augustus 8. 1845. ( BUDAPESTI HIRAI­K). Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, gránátos­­utczai Ulaudy-házban 46-d ik szám alatt, és minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok, csak a bécsi császári posta­­hivatalnál rendeltethetnek meg. Ezen lapok minden héten négyszer, u. m­. kedden, csütör­tökön, pént. és vasáru.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez p. A hirdetmé­nyek minden apróbetű­s hasáb­­soraér­t 5 (öl) ez. kr. fizettetik. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Felelet Fáy András urnák a hazai létező és létesítendő takarékpénztárak ügyében (L.J.tól) — A pest-szegedi csatorna ügyében egy komoly szózat (Vásárhelyi Páltól. — Folytatás.) Megyék: Árvízi nyomor Szepesben. Tiszt­­választási jelenetek Zágrábban, 's az uj tisztikar. Tisztujitást előző korteskedés Vasban. — Fővárosi figyelmező. Nemzeti színház. Bala­tonfüredi levél (folytatása 's vége) Külföldi irodalom. XIII. (Les élection en Angleterre. Lettres publiées dans le Journal des Débats. I­ar M. John Lemoinne Paris 1841.) Ausztria. Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Schweicz. Németország. Törökország. Hivatalos és magánhirdetések. Loteriákban húzott számok. Nemzeti színházi játékrend. Gabonaár. Statusp­apirok és részvények árkelete. Dunavi/állás. ]YIA(;YAN­O és ERDÉLY. (Felelet Fáy András urnak a hazai létező és létesítendő Takarékpénz­tárak ügyében. *) Mióta ezen jeles hazánkfia az annyira üdvös takarékpénztár magvát elhintette, sőt a kö­zéppontit létre is hozta, magamnak is sajátommá jön az e felőli gondolkozás; örömest tanultam tőle ’s különös stúdiu­mommá vált az ebeli búvárkodás, figyelemmel kisértem nem­csak azt, mikép működnek ezek külföldön? ’s mikép nálunk? mikép hatnak az emberiség javára ? de egyszersmind külö­nösen föladatul tüzöm ki magamnak megvizsgálni: váljon egyedül philanthropicus nézetből lehet-e kiindulni, vagy pedig mérsékleti nyereséggel párosítva nem több sikert ígé­­rend-e, és tovább, jelen körülmények közt, mellyik legyen ezek közöl hazánkra alkalmazhatóbb? Ez volt tehát előttem mindig a kitűzött két út, megvizs­gálni: mellyik czélhoz­ vezetőbb , mellyik hoz dúsabb ered­ményeket nemzetünkre? — Kétséget nem szenved, hogy már maga e czim „Takarékpénztár“ a szó legszorosabb értelmé­ben föltételezi, hogy abban a philanthropismus nézeteinek, nem pedig a banquierságnak kell uralkodnia. — Kérdés azon­­ban mindig az marad, hogy nem szinte philanthropia-e az is, ha valaki arra törekszik, miszerint a hazánkban annyira el­harapózott magas kamatlábat, nagy uzsorát devalválja; nem használunk-e polgártársainknak szinte az által, ha 30,40 százlék­ kamat helyett, törvényes kamatra pénzzel szolgá­lunk, úgy megfordítva szinte nem philanthropia-é az is, ha valaki heverő tőkéjét rövid időre is hasznolhajtólag — addig is míg reá szüksége leendő —biztosan kikölcsönözheti,s ahoz ismét könnyen juthat? Vessünk egy pillanatot a már hazánkban létező takarék­­pénztárakra , és úgy találjuk , hogy némi remény a nyere­séghez több részvétet gerjeszt, több figyelmet varázsol elő; — igy p. o. a pesti csupán philanthropicus alapokra lévén fektetve, mind a bevételben , mind a kiadásban, a pozsonyi ellenben számítólag össze tudta párosítani azt a nyerhetéssel, még pedig igen helyesen, ’s kérdés: mellyik működik sike­resebben? felelet: a pozsonyi, melly mindamellett, hogy az ország szélén ötödrésznyi népesség között létezik, több ’s jobb eredményekkel kérkedhetik, a forgalom nagyobb; itt a philanthropia, nyereséggel párosítva, több osztálynak hasz­nál, pedig őszintén szólva, az intézet közhasznú vállalat bár, de mégis nem egyéb mint osztalékra munkálkodó részvényes társaság. Épen illy természetű takarékpénztár jött múlt évben Kas­sán létre; itt is a pozsonyi lelkűlét vezetvén a vállalkozókat, az emberiség iránti nézetek mellett magukról sem felejtkeztek meg ; eredménye pedig az, hogy az első nyolcz hónap alatt háromszáz­húsz­ezer pft lévén a forgalom, a részvények be­cse ötven forintról százra hágott, és így üdvös volt a bete­vőkre , hasznos a részvényesekre , miből ismét következik, hogy több osztálynak jutott segedelem, mint jutna a nem illy alapokra fektetett takarékpénztárból. De már magában véve is természetes, hogy minél inkább gyarapodnak nyere­mény által ezen intézetek, annál többet használhatnak a kö­zönségnek ; minél nagyobb az osztalék, annál lejebb vihetni a kölcsönöknél a kamatot, annál nagyobb a részvét, nő az irániai bizodalom, több pénzt forgathatnak, és így ismét többeknek használ.­­ A pesti takarékpénztár minden phi­­lanthropiája mellett százteli hatos kamatra kölcsönöz, a pozso­nyi ölre. Hátha még tekintetbe veszszük ezerhiányú hitel­vi­­szonyunkat, fizetési könnyelműségünket, törvényes eljárá­saink csekély szigorát, akkor még inkább előáll azon gondo­lat, hogy nyerni múlhatlanul szükséges, mert például, ha minden előrelátás mellett is, elvesz valaki tőkéje — ki fi­zeti azt meg? — nemde türhelőbb ezt a nyereségből megté­ríteni , mint a bár oda ajándékozott pénzemből? Az eddig létrehozott takarékpénztárak hazánkban kir. vá­rosiak, hol mind a birtokviszonyok állapota, mind az igaz­ságkiszolgáltatás gyorsabb és tisztább lehet, mint a me­gyékben, ott szorgalom, ipar, mind megannyi előnyök, a legelső kísértetett meg mezővárosban Miskolczon, kinyitta­tott 1. évi május első napján. Itt nincs, mint másutt sem a megyékben telekkönyv, miből ismét magából következik, hogy a biztosítás ingatagabb, mint kir. városban, működni mégis akar, használni a közönségnek igen is, de veszíteni nem ,­­­ vigyázóbbnak, szigorúbbnak kell lennie a kölcsön­zésben és ezt én tapasztalásom szerint talán túlságosan is tel­jesíti, de mégis mindezek daczára a birtok bizonytalansága miatt, inkább ki lévén a kárvallásnak téve, mint kir.­vá-A takarékpénztárak üdvös ügyét, minél többoldalról meg­vitatni tagadhatlanul czélirányos lévén, adjuk örömmel ezen czik­­ket is, azon kijelentéssel, hogy az ettől eltérő vagy ezt c­áfoló és útba igazító értekezéseknek is nyitva tartjuk lapunk hasábjait. S­z e r­ká­rosban telekkönyv mellett, nem foly ebből ismét azon meg­győződés, mikép egészen tökéletes biztosítás hiánya miatt, hogy fönállhasson, — miután a részvényes pénzét jobban koc­káztatja, — a nem várt veszteség esetére is számítva, nyernie mélhatlanul szükséges? Továbbá a választmány és an­nak lelkes elnöke mindent elkövetett, hogy mint mondá, ezen a kor igényeinek leginkább megfelelő intézetet, annak üdvös voltát a nép veséjébe bele­oltaná, — a megyei tisztviselők a járásban hirdették; a székvárosban minden el­len követve az alsóbb osztálynak részvétrebuzdítására , ’s mégis három hó­nap elforgása alatt alig mondhatni, hogy a szegény nép ál­tal betett tőkék háromszáz forintra növekedtek legyen , — pedig hogy van takarékpénztár, igen jó, mert ezen rövid idő alatt is használt több száz embernek, működik reményén felül; de hogyan? maga a tőkepénzes is biztos hypoideka hiányában, bár csekélyebb kamatra, csupán a tiszta keze­lés iránti bizodalomból ide viszi pénzét, hol ismét kiadatván, az eddig gyakran minden forgás nélkül hevert pénzek moz­gásba lővén, a pénzben szűkölködőnek mérsékelt kamat mellett nyújt segélyt. T. Fáy András úr azt mondja, hogy ha valamelly taka­rékpénztár a maga jótékonyságát előtüntetni kívánja, ne csu­pán pénzforgalmát, a­riási kelendősége kimutatását eszközöl­je, mert ezt tenni más intézetek feladata­i sal.. — és én igen­is kezet fogok vele abban, hogy ne ez legyen egye­düli kitűzött czéljuk a takarékpénztáraknak; de valljuk meg őszintén, minden az általa említett nemes czélok elérhetése utáni törekvésünk mellett is, nem mara­dunk-e mindig csak emberek, nincsenek-e anyagi szük­ségeink is, miket a jó polgárnak, a jó atyának fedeznie kell; már­pedig az általa tervezett takarékpénztárak elkerülhetle­­nül maguk után vonnák azt, hogy a közép, vagyis kisebb vagyonú polgárok, idő hiánya miatt, mivel az élelmek ke­resésére szükséges, nem járulhatnának azon örökös munká­lathoz, mellyet egy illy intézet fölállhatása föltételez, ha némi nyerhelés reménye is nem kecsegtetné őket, holott pol­gártársai javára jót eszközleni mindenki, és igy mind a va­gyonos, mind a szegényebb sorsnak szoros felebaráti köte­lességük, miből ismét világos, hogy vállalatoknál, — le­gyenek azok bármilly közhasznuak, bármilly üdvösök is, — mindig jobb szem előtt tartani azt, hogy ha lehet, a szépet hasznossal, a fáradságot jutalommal párosítsa. Ebből aztán még azon haszon is háramlik a közönség­re, hogy midőn munkánknak sikerét látjuk, a jó ered­mény megannyi vágyat, ösztönt ébreszt bennünk út meg új vállalatok létesítésére. Hazánkban még most, mind hypothe­­calis, mind letételi bankok hiányzanak, és mielőtt birtok­­viszonyaink el nem rendeztetnek, arra számolni alig lehet, és így alig hihető, hogy egy pesti banknak egy évtized alatt is fiókja legyen Losonczon vagy Rozsnyón. Azonban nem jó surrogatuma-e addig is a takarékpénztár, mellyet mind a tőkepénzes, mind a felvenni kívánó, használhat? Nem volna-e üdvös addig is oda törekedni, hogy minden megyé­ben , minden nagyobb kir. városban létesüljön takarékpénz­tár , melly a bank hiányát némileg kipótolja ? Ki nem egé­szen elfogult, eddig is könnyen átláthatja, hogy az alig egy pár tökéletesen, a többi csak zsengéjében létező takarékpénz­tárak is mármár milly jó sikerrel hatnak, ha nem egyebet, gátat vet az uzsorának, melly nem ritkán százról százra hágott. — Hát ha, mondom, minden megyében, minden kir. városban létezendik, ’s ezereken segitend, nemde áldani fogja a maradék azt, ki annak első magvát hazánkban elhintette? Ha tehát a takarékpénztárak pauperismus ellen órószerül szol­gáló és philanthropismus-szülte intézetek is, mint illyenek tagadhatlanul jótékonyan hatnak a szegény dolgozó és szol­gáló néposztályra, maradjon bár főfeladata, hogy eredeti típusát el ne téveszsze, miután azonban hazánk nagyobb ré­szében a népet erre még nevelés által érlelni és készíteni kell, és mint ezt az eddigi provinciális takarékpénztárak is eléggé bizonyítják, de azok mégis, mint igen hasznos és üdvös in­tézetek mutatkoznak , nagyon hibáznánk , ha addig is min­dent el nem követnénk azoknak minden kitelhető módoni ter­jesztésére , mert ha még most nem használnak is azon mér­tékben, mint kívánatos volna, az elszegényülés ellen, de használnak addig is közlekedés által sok ezereknek; ezek kö­zött hazánk minden rendű polgárinak, már pedig olly inté­zetet , melly több osztályok javára létezik, és igy mind a három képviselőnek, t. i. szegénynek, vagyonosnak és a részvényesnek is használ, nem ápolni, úgy tartom bűn volna. Már maga a magyar jellem, keletiességünk, mind megannyi győző ok arra, hogy legüdvösb vállalatunknál is szem előtt tartsuk az annyira szükséges sarkantyút. Eddigi hibánk úgy is főleg mindig az volt, hogy nem számítunk, szóval: min­dig hazafiság, emberiség ajkainkon, és mind­ez szalmatűz, melly hamar múlik. Milly sok szép és üdvös vállalat dűlt e végett dugába; kell tehát, mondom, sarkantyú; már pedig mi lehet jobb és czélszerűbb sarkantyú , mint a reménylhető nyereség ? Valamint tehát pusztán philanthropiára építeni még most nálunk, minden pénz-institutumok hiányában , bármilly szépen hangzik is, nem czélra vezető, sőt azoknak terjesz­tését gátoló, úgy másrészről a túlságos nyereségvágy is kár­­hozatos, mert már ekkor czélját egészen eltévesztvén, mé­tely lenne. — Az tehát a takarékpénztár fő feladata : a közép­utat , az egyensúlyt föltalálni, — ezt azonban a helybeli körülmények, pénzforgalom, ipar, kereskedés, szorgalom, eléggé mutatják mindenütt, ’s azon buzgó hazafiaknak, kik vidéküket ismervén, takarékpénztárak fölállításával foglal­­kozandnak, az szolgáljon mindig vezérfonalul, ’s midőn ar­ról tanácskoznak, hogy ők emberiségből mások felett gyám­kodni akarnak, számítsanak is egyszersmind, ’s magokról se felejtkezzenek meg. Lichtenstein József. (A pest-szegedi csatorna ügyében egy komoly szózat. Vásárhelyi Páltól.) Eszközölhető-e a Tiszának a Dunával egy csatorna általi egybeköt­etése Pest környékén. (Folytatás.) Nem zárha­tom be e tárgyat, mielőtt a tisztelt közönséget egy körül­ményre figyelmeztetném, mellyel e tárgy szemléleténél talál­koztam, ’s melly egy igen érdekes javaslattételre adott al­kalmat, ’s mellyet itt, minden részletes­ fejtegetést mellőzve, csak megpendíteni czélom. — Lehetne tudniillik e csatornát malmok hajtására is czélszerű­en következőkép használni. Képzeljük a csatornát kész­­ állapotában, és a javaslott két gőzkép mellett még egy harmadikat, mellyel a malomhaj­tásra kívánt víztömeg emeltetnék a felső tartányba. Képte­lenségnek látszik első tekintetre, hogy a gőzgépet vizem­e­­lésre akarom használni a végett, hogy aztán a viz állal ma­lom hajtathassák, ’s ezen előadásom valóban ke­vés fogalmat tanusitna a végsikerről (Nutzeffekt) azok előtt, kik nem tud­ják, hogy a Tisza vizszine 72 lábbal fekszik alább, mint a Dunáé, ’s hogy ehez képest, midőn a vizet, a Duna felöl 25 lábra emelem, az a Tisza felé 25­4-72—97 láb esést nyert melly 97 láb esetnek czélszerü használata által, a gépezet melletti erővesztés bőven kipótoltatnék. Eddig azon értekezésem , mellyben B. ur annyi ellenke­zést lát. ’S most már kísérjük figyelemmel B. urnak azon észrevé­teleit, mellyekről Wéber János ur, a csatorna-társaság ak­kori ideiglenes jegyzője azt jegyzi meg (lásd a B. P. Híradó múlt évi 53­. számát), hogy a kir. épít. igazgatóság által a csatorna tervére tett észrevételeket felvilágosította. A tett ellenvetések közöl B. ur. utolsó röpiratában kü­lönösen a következő négyet emeli ki, úgymint: 1) Folyóvizü csatorna nem divatos. — 2) Mely ásás hallatlan és drága, de kő is lehet abban (értsük a csatorna vonalában). — 3) Vizerőre nem lehet a vájást bizni. — 4) A Tisza eliszapoltatnék. Az Iső pontnál B. ur Magyarország rónáit előszárailván azt állítja, hogy ott divatosak. Nem tudom, a tisztelt olv­asó előtt tudva vannak-e azok, én jól ismerem Magyarország lapályait, de soha folyó csa­tornát nem láttam, sem róla mit sem hallottam, é s­ B. ur sem idéz egyetlen egyet is, minélfogva minden bizonyossággal állíthatjuk, hogy Magyarországban a folyócsatorna nem di­vatos. A Bégét­ rosszul szabályozott folyónak mondhatni, de nem Navigliónak, d­e szót B­­urnák értelmezése szerint vé­ve, mert hiszen az olasznál a „Naviglio“ tágabb értelmű. De csak­ugyan felleli azokat Olaszországban és Hollan­diában , mit mi Wollman, Windeking és mások után szinte jól tudtunk, de a kérdés nem azon pont körül forog, hogy folyócsatornák vannak, hanem a körül, hogy mikor épültek azok? tudniillik az újabb időben-e, vagy már régen? Ha az újabb időben épültek volna, akkor divatosoknak lehetne azokat mondani, de miután azok néhány századdal ezelőtt jöttek létre, t. i. akkor, midőn még a szekrényes zsilipek feltalálva nem voltak, és mivel azóta, tudtomra, egyetlen egy sem épült, igen alaposan lehet­ állítani, hogy folyóvizű csatornának építése nem divatos többé, vagy, mivel ál­­lóvizű szekrényes zsilipekkel ellátott csatorna czélszerűbb, igen alaposan azt lehetne állítani, hogy ki a 19dik század­ban folyóvizü csatornát hoz javaslatba, az tudományos te­kintetben legalább néhány századdal hátrább kullog. A 2dik ellenvetésre, melly abban állott, hogy az illy mély ásások hallatlanoknak és drágáknak állíttattak, B­­ur nagyszerű példákra hivatkozik, az uj világból úgy, mint a régiből, Chinából. Ezen nagyszerű építmények idézésénél azonban azt vet­tem észre, hogy, midőn mély ásásokra vagy feltöltésekre hivatkozik, tekintetbe sem veszi a hosszúságot, mellyben a feltöltés vagy mély ásás történt, és igy állításomat megcson­kítva adván elő­, látnivaló, hogy kétségemet el nem oszlatta, hanem csak a maga ellenvetését czáfolta meg. Tagadom te­hát most is, hogy illy nagy kiterjedésben, úgymint 8 német mérföld hosszában történtek volna valaha és valahol, illy mély ásások, vagy feltöltések. Azután , nem­ elég nagy munkálatokra hivatkozni, hanem szükségkép a költséget is meg kell érinteni, mellyek azokra fordittattak , mert akkor csak ugyan ki fog sülni, hogy illy munkálatok nem 3,300,000 forintból,mint B.Naviglióját szá­­mitá, hanem igenigen sokkal nagyobb pénzöszvegből kerül­tek ki. De a summák említésével ugy­e, nem akarta visz­­szariasztani a társaságot a vállalat megkezdésétől, és az illy módoni eljárást csakugyan ügyesnek kell elismernünk. A 3dik ellenvetésre, melly szerint az állíttatott, hogy, a Naviglio kiképezését, vizerőre bizni nem lehetne, egy, általánosan véve, igaz állítással felel; azt mondja tudniillik, hogy, a­ki folyóviz-erének ásási hatást nem tulajdonít, az a mindennapi tapasztalást ta­gadja, és ezen fogással csakugyan sikerült volna B. urnak megc­áfolni a fentebbi ellenvetést, ha annak ellenében ké­pesek nem volnánk mi is. B. urnak egy más tapasztalati igazsággal szolgálni, t. i. a következővel: A ki­folyóvíznek iszapolási tehetséget nem tulajdonit, az

Next