Budapesti Hiradó, 1847. július-december (618-722. szám)

1847-08-08 / 640. szám

06 orvosolhatják, úgy mi leszünk elsők: indítványozni, hogy emlék állittassék föl tiszteletökre, még pedig a Mátyás-emlék tőszomszédságában. Az éjszakát pihenésre adá a természet, ki tehát ennek csöndét botrányosan háborgatja, az egyenesen az emberiség ellen vétkezik é s legnagyobb büntetésre méltó. És mégis vannak emberek, kik ragokat Lisztnek képezik, ámbár korpa telnek csak belőlük, ’s kik éjjel ablakaikat meg­nyitják, zongorájokat egészen fölnyitják és­­ zongoráznak? Nem, hanem majd lábaikkal, majd ólmos botokkal döngetik a billentyűket, össze-vissza, minden értelem nélkül, ’s olly ördögi zajt csinálnak, hogy legalább is három utcza lakosai szemöket sem hunyhatják be éjfél előtt, hacsak kétségbe­esésből előbb tökéletesen le nem részegülnek. A rendőrség tehát igen jól tenné, ha az illy zenedühönezöket legalább oda utasítaná, hogy ablakaikat éjjel zárják be, ’s ne kínozzák ár­tatlan embertársaikat, kik miattok utoljára kénytelenek a részegség ocsmány bünére vetemülni; mert Budán a várban például milly nagy és tágas a diszpiacz, ’s mégis egyetlen illy zongoratipró képes volna a több százra menő lakosokat bujdosókká tenni. — A nagypiaczon a vásári fabódék ismét helyet kaptak, mert különben a körülálló házak tulajdonosai nagy kárt szenvednének, ’s a kedves pénzért a sokkal na­gyobb kárt okozható tűzveszélynek is örömmel kiteszik ma­gukat. — Nagy zajt támaszta e napokban egy kisasszony eltávozása kedvesével, kiket a hölgy szülei nem engedtek házasságra lépni; a szülők elhatározák, hogy igen érzéke­nyen fogják a csábitót megbüntetni, ’s azért békés birtokában hagyandják őt a szép hölgynek, természetesen ház és pénz nélkül. — Párisban némelly nagy hatású színműveket egy­másután százszor is eljátszanak, ugyan mit szólnának ehez bizonyos urak és asszonyságok, kik mindjárt orvost hivatnak, ha egy hét folytában kétszer vagy háromszor kell játszaniok? — E napokban egy nyolcz éves lyánykát láttunk fuvolázva házalni, egy hasonló korú fiú kíséretében, minden irás nél­kül, ’s a rendőrség mégsem látta őket; ugyan mi lesz az illy szegény elhagyatottakból, ha senki nem figyel rájok? — Mindkét „Kör“ szállásait pontásan díszítik, ’s nem so­kára mindkettőt meg fogják nyitni, természetesen lako­mával és czigányzenével, mert nálunk csak ez bírja nem csupán a testeket, hanem a szellemeket is összetartani. Igen érdekesen jellemző azon körülmény, miszerint a két kör egyikében legparányibb az olvasóterem, épen mint vala­­melly szerény nőtlen férfi alvószobája, a játékterem ellenben már sokkal nagyobb, és legnagyobb a társalgási terem, mint­hogy a magyar mindenek fölött leginkább beszélni szeret.­­ A jövő iskolai évre sokan ajánlkoznak már a hírlapokban tanulók ellátására étellel és szállással, és e jelentések egyike többi közt ezen ígéretet tartalmazza ajánlásképen: „A tár­salgási nyelv egyedül magyar leend.“ Ezen jó család bizo­nyos lehet abban , hogy tanuló nélkül fog maradni. — ,— Több oldalról komolyan fölszólittattunk, hogy Óbuda be­csületes kiköveztetését sürgessük; boldog isten, hiszen az épen annyi volna, mintha azt sürgetnék, hogy Pest városháza ho­zassák villanysodrony által közvetlen érintkezésbe a khinai főváros tanácsházával. Tehát csak lassabban, t. indítvá­nyozó urak ! — Múlt héten egy tizenöt éves fiú Szent End­réről egy házamban Budára úszott, és nagy jutalomban ré­szesült, atyja tudniillik a parton várá­st, derekasan megiz­zasztotta, hogy az áthülés ártalmára ne váljék. — A „P. Di­vatlap“ nyilvánítja, hogy a „St. G ropezi úrnő“ czimű dráma már 1845ben be volt színházunkhoz adva, tehát a betanulás csak két évet kívánt, ez igen helyes, mert jó betanuláshoz idő kell, ’s kár lett volna sikerét elhamarkodás által koczkáz­­tatni. — A magyar könyvek füzetenkinti kiadásának egye­beken kívül egy furcsa kártékony következménye is van. Egy táblabir­ótól ugyanis kérdék Eötvös,Falu jegyzője* első füzeté­nek megjelentekor, nem fogja- e ezen érdekes regényt meg­venni? Oh, igen, viszonzá­s, de így darabonkint belefárad az ember, majd megvárom, míg teljesen megjelenik. A regény utolsó füzete is megjelent, és a buzgó irodalombarát ismét figyel­­mezteté a tekintetes urat, de most már ezt nyerő válaszul: „Nem veszem meg, mert unalmamban a casinoban lassan kint lemor­­zsolgattam, arra pedig nincs időm, hogy kétszer olvassam el.“ úgy hiszszük, egyszerre megjelenő munkából mindig több kel el nálunk, mert az újdonság ingere ’s pillanatnyi föllobbanás sok vevőt szerez, kik a hosszas füzetezés mellett elmaradnak. — Ki hinné , pedig betű szerint igaz! A csá­­szárfürdőben most egy igen gazdag külföldi úr mulat csalá­déval , kinek terjedelmes erszénye mindig tömve van ara­nyokkal , ’s vannak szerencsevadászok , kik mindennap rög­tön utána iparkodnak megfürdeni, azon reményben, hogy aranyat lelnek utána ! Annyi bizonyos, hogy aranyat még eddig egyik sem talált, de a folytonos fürdés miatt már te­temesen soványkodni kezdenek.­­ Ismét vannak török der­visek Budán, és az egyik múlt csütörtökön ugyancsak meg­járta , az utczáról ugyanis fölbámulván egy két­emeletes ház ablakaira, egy éhes favonszoló ló unalmában a szerencsétlen­­örök barát egyik fülét leharapta,­­a balt, vagy jobboldalit, azt teljes bizonyossággal nem állíthatjuk, ámbár nagyon ipar­kodtunk ezen fontos körülmény iránt magunknak teljes hitelű tudomást szerezni). A kocsis el akará ugyan a lótól a fület venni, de az éhes állat nyomban elnyelé, ámbár mondják, hogy nem tartozott épen a legpiezurkább példányok közé. Eddig csak emberek szoktak barátfület enni, de mit nem te­het a polgárisulás haladó szelleme ! — Egy pipes assszony­­ságtól e napokban ezen eredeti megjegyzést hallottuk : „Ah, istenem, hiszen olly olcsó már ez az istenadta burgonya, hogy valamire való ember szégyenli megvenni, pedig kü­lönben nagyon szeretem !“ Ha a burgonyán kívül természe­tesen még minket is szeretne ’s hozzánk szöknék, biztosítjuk az illető férjet, hogy minden jutalom nélkül lüstint viszsza fogjuk őt hozzá küldeni! — © NYÍLT LEVÉL •­ Döbrentei Gábor kir. taná­csos ’s főtartománybiztos úrhoz. Nagyságos úr! Minden, mi a magyar nemzet és nemzetiség fejlődése és szilárdítására nézve hasznos és üdvös történik , engemet is, mint a nagy nemzettest egyik, ha­bár parányi tagját, igen közelről érdekelvén, hazafiui örömmel olvastam sz.kir.Buda városa nagyérdemű tanácsa és polgárságának hírlapokban nyilvánított ama végzését, mellynél fogva elhatározá, hogy birtokának azon völgyeit és bérczeit, mellyeket maradandó emlékül a természet képezett haszonra és élvezetre, a ré­gibb vagy újabb történet némelly szakaira vagy eseményeire vonatkozó magyar nevekkel diszesütle , hogy legyenek köz­emlékei , mellyek a múltat a jelennel összekapcsolják, ’s a jövendőhöz szólanak , ’s ez által egyszersmind a közczél, t­i. az egy nemzetté­ olvadás megközelitésére buzdittassanak mind azok, kik azon tájakon örvendenek és kéjelegnek, vagy azokat művelik , és szorgalmuk verítékével hasznosít­ják ; és óhajtva vártam az elnevezéseket, mellyekröl eleve is föltettem, hogy nemcsak szépek és jók, hanem a helyek és körülményekkel tökéletesen megegyezők, ’s igy a közvá­rakozásnak megfelelők leendőnek; mert olly tudományos ’s ismeretekben gazdag férfiúnak jegyzeteiből merittetnek, ’s közremunkálásával készülnek, minővel nagyságod szemé­lyében büszkélkedik nemzetem. *) Közöljük ezen beküldött Nyílt levelet minden megjegyzés nélkül, itt csupán azt érintvén meg, hogy ezen új elnevezésekre nem sokára más szempontból térendünk vissza. — S­z­e r­k. Illyen remények és illyen érzetekkel teli kebellel Vettem kezembe sz. kir. Buda városa f. évi június­okén tartott köz­gyűlése jegyzőkönyvének közzé tett kivonatát, és haladtam pontról por­ra, ’s örömem fokonkint növekedett, ’s hálával érzettem magamat lekötelezettnek hazám fővárosa lelkes pol­gársága iránt, hogy megértette a nemzet szózatát ’s méltá­nyolni tudja a kor kivonását; és hálával nagyságod iránt, azon szíves közremunkálásért, mellyel időt ’s fáradságot nem kimélve, a nemzetiség szent ügyének ezúttal is áldozott. Azonban sajnálkozva kényteleníttetem nyilvánítani, minő nagy volt meglepetésem, midőn a 31dik pontra jutottam, melly azt mutatja, hogy egy régi díszes, tiszteletteljes, ’s nemcsak a magyar anyaszentegyház, hanem a keresztény­ség tekintetéből az egész magyar nemzetre nézve emlékeze­tes ’s tökéletesen magyar hangzatu elnevezés, egy más ke­­vésbbé ismert ’s kevésbbé emlékezetessel, nem tudom minő okoknál fogva, fölcseréltetett. Értem szent Gellért hegyét. És ezen pontra nézve, minthogy az ügy nyilvánítás által a közönségévé lett, ’s a közönségnek joga van fölötte véle­ményét kimondani, bátorkodom nagyságoddal a magam ész­revételeit egész tisztelettel közleni. ítéletem szerint sz. Gellért hegyének Kelembérczre le­endő átváltoztatása igen szerencsétlenül sikerült: 1ször az­ért, mert helytelen; 2szor azért, mert szükségtelen; 3szor azért, mert vallásos érzelmeket sértő. Ugyanis lássuk csak, minő okot hoz fel a jegyzőkönyv ezen átváltoztatás támoga­tására? A jegyzőkönyv azt mondja: „A magyar megszállás óta e hegy neve Thuróczy II. r. 40. fej. szerint mindig az lé­vén , t.­­ Kelembércz, a foglalás emlékének fentartására, va­lamint több év folytán már történt, d­e fölélesztett név hasz­­náltatik.“ Igaz, hogy pogány őseink Dunán történt átkeltök után azon földet, melly Budán alul elterül, Kelemföldnek ne­vezték, ’s a fölötte levő hegyet is; de azon gyászos ese­mény óta, mellyet Turóczy épen a 31dik pont alatt ér­deklett helyen e képen ir le: „Cumque ad praedictum por­tum venissent (Gerardus, Beztritus, Buldi et Benetha epi­­scopi, et Zonuk comes, qui de civitate Alba egressi, ducibus Endre et Leventhe obviam iverunt) „ecce viri impii, scilicet Vatha et complices eius, daemonibus pleni, quibus se ipsos dedicaverant, irruerunt in episcopos, et in omnes socios eorum , et lapidibus eos obruerunt. Beatus vere Gerardus episcopus, eos , qui se lapidabant, indetinenter crucis signo insigniebat. At illi, hoc viso, multo magis saevientes, im­­petum recerunt in eum, et everterunt currum eius in rippam Danubii; ibique abstracto eo de curru eius, in biga positum, de monte Kelenfeld submiserunt; et dum adhuc palpitaret, in pectore langea percussus , super unum lapidem contrive­­runt cerebrum eius. Sicque gloriosus martyr Christi, ab aerumnis mundi huius, ad aeternam beatitudinem transiit.“ ’s t. és gróf Batthyány Ignácz erdélyi püspök (sancti Gerardi Episcopi Csanadiensis scripta et acta 35.1.) azután Ranzan Péter (Epitome Rerum Hung. Ind. X.) és Charluisius (vita S. Stephani) és több más hazai és külföldi irók munkáikban följegyzettek; a keresztény magyarok ezen hegyet a most emlitett vértanúnak emlékezetére, kit biographusa primus in Pannonia martyrnak mond, szent Gellért hegyének nevez­ték , és méltán. Bizonyságot tesz erről Paulus Jovius, korá­nak történetében: „Mons praealtus ex adverso arci, urbique imminens , intercedente valle , atque fossato ita assurgebat, ut media montis pars fastigium arcis aequaret, summo autem cacumine regiones , plateae, inferioraque tormentorem lctibus subjecta spectarentur. In eo templum erat divo Gerardo , a­quo nomen ducit (mons) dedicatum , cujus nomen in pesti­­lentia rite invocantibus salutare esse, piesae imagines, et persolutis votis adpensa donaria cumulate testantur.“ (Lib I till [IMIIM I MII llllllll Mill I mill m mi Bir. azt hiszi, hogy földgömbünk képződéséről tulajdon theó­­riámat adom elő. Köszönöm, hanem már ennyi eredetiséggel nem bírok , azt egy nevezetes munkából írtam ki. Egyébiránt, ha némelly kis olvasottságú bíráló előtt eredetinek tetszik , róla nem tehetek. Mondja azt is kir., hogy több helyen volnának ki­fogásai tudományos állításaim ellen. (Hiszen mondott már néhá­nyat, de láttuk mi ilyen szerencsével.) A hely szűk volta miatt csak egynek megemlítésére szorítkozik, és ez már bevág az or­vosi gyakorlatba , t. i. hogy „azon nézet valóságát, hogy (az én állításom és szavaim szerint) némelly bőrkiütések, fekélyek, fo­lyások igazi tulajdonságának megismerésére nem keveset tesz tudni, mik azok az állatok, mellyek által fentartatnak, — soha senki be nem fogja bizonyítani.“ (Itt ad terrorem számos neveket hoz fel, kik azt, mit én állítok, összevéve sem tudnák megbi­­zonyitni). Ugyan nem hallotta-é bb­., ha már csakugyan vakmerő volt írni illyen tárgyról, nem hallotta-é , mondom, nevét annak az insectumnak , (acarus scabiei) melly által származik és fen­­tartatik a rüh? Menjen fel Bécsbe, ott egész osztályban lát­hatja , hogy, ha az acarust kiirtják, megszűnik a rüh is. Hát a prurigo pedicularisnak nem hallotta hírét bir.? Épen most olvastam erről egy derék értekezést D­e vergie­től (Jour­nal de Médecine et de Chirurgie pratiques par L. Champonniére. Paris 1847. Feuilles 3. et 4.). Hasonlóan nem tud semmit azon daganatokról ’s fekélyekről, mellyeket pulex penetrans hoz elő a bőrön? Tessék megtekinteni a tudós Hodgkin-t (Die Krankheiten der serösen und mukösen Häute, in’s Deutsche übertrag, v. Dr. Behrend 1. Th. Leipzig 1845, S. 194). Ugyan­azon írónál (i. c. S. 194) olvashatsz oestrus által okoztatni szokott fekélyekről is. Néha igen szépen segít a nőszemélyek ondófolyása fészkének meghatározásában bizonyos infusoriumnak jelenléte a kifolyatban (Meissner: Frauenzimmerkrankheiten etc. II. B. 2. Abth. Leipzig 1846. S. 1045, hasonlóan F­r­o r­­­ep : Neue Notizen I­. B. S. 40.) A magfolyást a prostata által elvá­lasztott nedvességtől néha csak a magállatok (spermatozoa) fel­tűnése által különböztethetni meg. ’sat. Le tehát a triposzul bí­ráló ur:­tecum habita et neris quam sit tibi curta supellex. Azon észrevételemre, hogy kevés idő fordíttatik az orvosi pályán a természettudományokra, azt az észrevételt teszi kb­., hogy az idő nem volna kevés, hanem roszul taníttatnak. Ez már szent és égrekiáltó igazság. Ezt én is igen jól tudom és érzem. Különben én nem is azt óhajtom , hogy már az orvosi pályán fordíttassék több idő a természettudományok tanulására, hanem mint a 30.­1. mondom , a gymnasiumban és philosophiai években kellene bevezetni a tanulót legalább első csarnokába a természet­templomának. Óhajtottam volna, hogy bíráló erre fordította volna különösen figyelmét, Bi­. azt hiszi, hogy akkor lehet segítni az orvosi és sebor­vosi elhanyagolt pályán, ha egy a kor kívonatának megfelelő fő­iskola rendeztetik. És miért nem előbb? E­­ben nehéz az a vá­rakozás. Én pedig azt állítom: lehet és kell tenni előbb is. Bécsben már darab idő óta köteleztetnek természettant tanulni a jövendőbeli sebészek; miért nem lehetne ez nálunk? És né­melly tárgyakat nem lehetne már­is gyakorlatiabban tanulni ? Igen szomorú dolog volna , ha a kar és a haza ollyan elfogult nézetű volna itt mint bíráló. A következő sorokban több tárgyakat hoz fel kb­., mellyeket kihagytam, vagy mellyeket bővebben kellett volna előterjeszte­nem. Ezt én jól tudom. Munkám csak parányi töredék; de töre­dék volna, ha itt annyira szaporodott volna is. A művészet szép mezeje — a gyárak, mesterségek roppant köre ’stb. ’stb. mind kimaradt. A­mit adtam, csak egy kis kóstoló, sok tárgyba, több tudományba bevág, hogy a természet gyönyörűségeit megizlel­­tethesse. Ha ollyan vágyat tudna gerjeszteni, mi által a több­es táplálatban gazdagabb eledelek megszerzésének kívánsága ki­vált némelly magasabb állásunkban felgerjedne, szerencsésnek tartanám magamat. Bir. azon állításomnak, hogy Anglia főképen az elterjedett reálismereteknek köszönheti az anny­ra virágzó mezei gazdasá­got, ellenmond, ’s azt mondja, hogy „annak fő oka a földek drá­gasága.“ No ennek megadta bir.! E szerint nem kell semmi egyéb csak földdrágaság, szükség ! Meg van ugyan írva, hogy a szükség nagy mester, de hogy magában mi módon varázsolhassa elő a hasznos ismereteket, ezt már csak az érti , ki azt hiszi, hogy ítélet nélkül is lehet combinálni — és az illyen emberrel nem is illik szót váltani. Azonban nevetségesen ellenmondva ma­gának , fényes előmenetelt bizonyító példák felhozása után így kiált fel: „Mindez fényes példája annak, hogy ismeret­es ipar által csudát lehet tenni.“ Libiconvenientia finge. ’S az illyen em­ber aztán még tollat sem szégyent fogni, hogy bíráljon ! És az angol virágzó mezőgazdaság felhozása nem tartozik a kérdésre ? Elhiszem, nem, ön non sensa szerint, melly annak fő okát a szük­ségben keresi, és csak akarata ellen folyt ki tollából a reáli is­meretek nagy befolyása. „A kérdés­edik részére való feleletnek legnagyobb része pa­naszokból áll, mellyekben van sok igaz is , de sokkal több az elferdített és túlságos.“ De hát mellyek tartoznak az első, mely­­lyek viszont a második categoriába , ahoz kir. természetesen semmit sem tud, és ezt nagy bölcsen el is hallgatja. Az academia mentségére azt hozza fel bíráló, hogy „annak feladata nem kézikönyvek kiadása, nem a természettudományok művelése.“ Én ezt tudtam eddig is mind az alapszabályok után, mind a szomorú tapasztalásból, hanem hiszen talán nem ollyan megváltoztat­atlanok azon alapszabályok, mint egy nyolc­száza­­dos constitutio ? Egyébiránt, lám, dolgozott ki már tervet is ké­zikönyvek kiadására az alapszabályok értelme felett vagy ellen. Azt is jól tudom , hogy az academiának nincs elegendő pénze , és semmi sem mutatja világosabban a nemzet quintessentiája sü­­lyedését, mint hogy ezen intézetet annyira lesülyedni engedte. Tisztelet azonban az academiának , mert csakugyan annak kö­szönhetjük főkép , hogy szép magyar nyelvünk gazdagítása által a múzsák templomának meredek útja annyira elkészült, miszerint az odajuthatáshoz már semmi egyéb nem kívántatik, csak maga a tudomány. „Azt mondja szerző, hogy a drámából rejlik ki a szigorú tu­dományosság.“ Tessék csak egy parányi figyelmet fordítni bírá­lónak az 50dik lapra, olvassa el in ne­u az idézett helyet, és azután szégyenelje el magát Már mondtam, hogy az idézésben lélekismeretesnek kell lenni, mert különben majd nemcsak az ész orgánuma fog vádoltatni, hanem az a másik is, hová hely­­hezteti bi­. az érzést; az pedig ugy­e­bár a szív? Nehezen esik bírálónak, hogy a tudománynak költészet általi háttérbe szorí­tása ellen kikelek, és ha telnék tőle, már itt, tudom, még a der­­matopathologiához is kész volna folyamodni erősségekért. Ő, úgy látszik, valami rész drámaíró vagy novellista. Hogy semmi erős­séget nem tud felhozni ellenem, az igen természetes — már itt nincs erősség. A nemzetek története szól mellettem. Azonban bezzeg van elég hókus-pókus — a sok ! — ! ? — sic ! Hiába.

Next