Budapesti Hírlap, 1894. október(14. évfolyam, 271-301. szám)
1894-10-17 / 287. szám
t akarja venni. Minden esetre üdvös dolog az egyházpolitika érájának befejezését siettetni: hadd jöjjön az ut, és legyen meg, a minek föltételei helyzetünkben immár adva vannak. Az egyházpolitika a pártkörökben. — Saját tudósítóinktól. — Budapest, okt. 16. Ma este mind a három nagyobb politikai párt értekezletet tartott s mindegyik egyházpoliticával foglalkozott. Tudvalevő, hogy a főrendiház a vallás szabad gyakorlásáról és az izraelita vallás recepciójáról szóló javaslatokat visszavetette. Ezekkel kell majd a háznak elsősorban foglalkozni. A kormány és pártja mindkét javaslatot csorbítatlanul óhajtja föntartani, a nemzeti párt nem hozott kötelező határozatot, de a javaslatokat elfogadja általánosságban s a főrendiházhoz való visszaküldés mellett fog szavazni. A függetlenségi párt értekezletétől függött, várjon a javaslatokat a ház hosszabb vita nélkül hamarosan visszaküldi-e a főrendiházhoz, jobb határozathozatal végett, avagy a főrendiház határozatát fölhasználja-e arra, hogy a kérdéses javaslatokról újabb és pedig kiterjedt vitát provokáljon? Az értekezletek eredménye az, hogy a dolog nem fog simán lefolyni s néhány izgatott ülésnek nézünk elébe. Tudósításaink a következők: A szabadelvű pártból, mintha a törvényjavaslatból kihagyott rendelkezéseket mellőzni kívánta volna, hanem hogy ez a törvényjavaslat a kapcsolatos házasságjogi javaslattal egyetemben további késedelem nélkül szentesítés alá legyen terjeszthető. A kimaradt rendelkezéseknek megfelelő szakaszt óhajt a kormány felvétetni a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvényjavaslatba s felhatalmazást kér arra, hogy ez iránt való javaslatát vagy a képviselőházban, vagy a főrendeknél tegye meg, a szerint, amint a parlamenti tárgyalás szempontjából célszerűbbnek fog mutatkozni. A vallás szabad gyakorlásáról s az izraelita vallásról szóló törvényjavaslatokat a kormány változatlanul, minden csorbítás nélkül kéri fenntartani, tekintettel nem csak az elvi szempontokra, de a gyakorlati élet követelményeire is. Az értekezlet egyhangú helyesléssel tette magáévá a miniszterelnök javaslatait. Még a belügyminiszter jelentette röviden be, hogy legközelebb válaszolni szándékozik Pázmándynak a Döblingbe vitt Széchenyi K. grófot illetőleg, és Sima Ferencnek két csongrádmegyei tárgyú interpellációjára, amelyeket még a nyári szünet előtt intéztek volt hozzá. Ennek tudomásul vevésével az értekezlet eloszlott. Nemzeti párté let túlnyomó többségének megállapodásait a holnap tartandó képviselőházi ülésen Apponyi Albert gr. fogja előterjeszteni, mely szerint: a vallás szabad gyakorlásáról és az izraelita vallás recepciójáról szóló törvényjavaslatoknak a főrendiházhoz leendő visszaküldését helyesli és szükségesnek tartja; a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslatot a főrendiház módosításaival együtt elfogadja, ellenben a felekezetnélküliség törvénybe iktatását magáévá nem teszi. Vihar a függetlenségi pártban. A szabadelvű párt ma tartotta az országgyűlés nyári szünideje óta első értekezletét, melyre a párt tagjai meglehetős számmal gyűltek össze, amit a pártelnök az értekezletet megnyitó bevezető szavaiban örömmel konstatált is. Az értekezlet először is a ház néhány bizottságában megüresedett tagsági helyekre kandidált új tagokat (a pénzügyi bizottságba Festetich Andor gr. és Pulszky Ágost helyett Fejér Miklóst és Gajáki Ödönt jelölték ki). Majd a miniszterelnök terjesztette elő a még el nem intézett egyházpolitikai, javaslatoknak további parlamenti tárgyalására vonatkozó propozícióit. Kijelentette, hogy a kormány hozzájárult a gyermekek vallásáról rendelkező törvényjavaslaton tett főrendi módosításokhoz, nem oly intencióval, párnájára s eszmélni, gondolkozni kezdett. Kábulata ködéből apránkint kibontakozott a közelmúlt egészen s világosan állottak előtte tényei. Tűnődött, latolgatott. Hogy is volt csak? . . . Csató Ákos szintén Vilmának udvarolt. Vilma kacérkodott, kedveskedett mind a kettőjükkel; ma egyik iránt, holnap a másik iránt látszott érdeklődni. Csató Ákos végre megunta a dolgot s határozottan kijelentette, hogy mivel kettőjük útja Vilmánál szembetalálkozott , egyiknek örökre félre kell állani, aztán kihivó, sértő szavakkal rákényszerítette, hogy húzzanak sorsot és akit a sors talál, az már a halál fia. Jól van, maga is elfogadta, mivel a gyávaság látszata nélkül, becsülettel nem lehetett előle kitérni . . . Hosszú, nehéz lélekzettel mozdult fel a könyöklő párnáról, mintha nyomasztó álomból ébredne. Körülhordozta a szobán tekintetét, hogy csakugyan ébren van? S szorgosan fűzte tovább a gondolatait ... De hát ellenfele meghalt . . . Többé nincsen követelő s igy a tartozás is megszűnt. Az élethez való ragaszkodás szertelen erejével ugrott fel helyéből s összeszaggatta a kész leveleket. Majd gyorsan felnyitá a csukott ablakot s a mint a fény és balzsamos reggeli levegő az arcába csapódék, szinte önkívületben tört ki a megszabadulás ujongó himnusza lelkéből: — Úgy van! Szabad vagyok ismét! . . . Egyéni az élet! . . . Enyém a világ! . . . Hanem azután csakhamar ismét szótalan lett s leverten sétált a szobában föl s alá. Valami jutott az eszébe s az erősen bántotta . .. Hiszen igaz, hogy ellenfele meghalt, de a becsületszó, melylyel annak a végzetes párbajban kötelezte magát, az még életben van és parancsol. Annak a gyilkosa egyedül csak ő maga lehet . . . Kikapta a zsebéből az órát és megnézte. Látva, hogy az idő már jó előre haladt, jóval A nemzeti párt tegnap este Horánszky Nándor elnöklete alatt látogatott értekezletet tartott. Az elnök mindenekelőtt bemutatta a kolozsvári gazdasági egyesületnek a párt elnökségéhez intézett megkeresését, melyben ez az erdélyi úrbéri kártalanításra vonatkozó törvényjavaslatra észrevételeit és óhajtásait nyomtatott kérvényekben megküldi és a párt támogatását kéri. A megküldött kérvények a párt tagjai között szétosztatván, fölhívja a párt ama tagjait, kik az illető bizottságban működnek, hogy annak idején e kérvény tartalmáról a pártnak behatóan referáljanak. Ezek után az értekezlet áttért a főrendiház által visszaküldött egyházpolitikai javaslatokra. A tárgyhoz szólottak: Apponyi Albert gróf, Sághy Gyula, Bánó József, Nagy István, Szentiványi Árpád, Bethlen Bálint gróf, Károlyi Sándor gr., Hódossy Imre, Issekutz Győző, Ábrányi Kornél, Gullner Gyula, Makfalvay Géza, Ivánka Oszkár. A tanácskozás befejezése után az elnök kijelenti, hogy a párt, úgy mint az egyházpolitikai javaslatok tárgyában azt eddig is tette, a kötelező párt határozatot nem hoz, az értekezesőbbre a párbajban a halálra kitűzött véghatáridőnél, csüggedten bólintott fejével: — Már a becsületszónak is vége! Azt magam öltem meg! . . . Forró homlokát végigtörülte kezével és nyögte: — Ha tudná valaki, hogy ilyen szószegő, hitvány ember vagyok! . . . Kínosan tépelődve kapkodott mentő érvek után, mezekkel eljárását legalább némileg igazolni tudja. Nem beszélt, de azért valóságos néma védbeszédet tartott. Először is ismételten elítélte magában az amerikai párbaj oktalan hóbortját s megállapította, hogy ez elöl kitérni talán mégsem becstelenség, habár egy fölhevült pillanatban becsületszóval kötők is le magunk. S pláne ily körülmények közt, mikor az ellenfél többé nem követel! . .. Majd távol lakó édesanyjával csitítgatta lelkét, kit kötelessége a szörnyű bánattól mindenképp megóvni, bármi nehéz áldozatok árán ... Ez leginkább szolgált megnyugtatá- sára. De még az is csak nyomott valamit a latban, hogy minderről a világ éppen semmit sem tud. Kettőjük titka volt, mely a Csató Ákos váratlan halálával örök időre át van adva a feledékenységnek . . . Ezekkel a gondolatokkal nyűgölődött egész dél feléig. Ekkor az az ötlete támadott, hogy elmegyen Vilmához. Most már szabad az út oda. Hátha ott egy kissé szórakozni tudna, amire földult lelkének ugyan szüksége van! Úgy sem volt ott többet, mióta az a fekete golyó halált mondott rája. Aztán azt is szeretné megtudni : milyen hatással van Vilmára a haláleseteire? Érdemes volt-e érette ez a bolond párbaj? Hamarosan átöltözött s indult. Vilmát a szalonban a zongoránál ülve találta egyedül s rendkívül meglepte, hogy a csapodár, szép gyermek éppen valami feltűnően víg dallamot játszott. A függetlenségi párt ma estére két részre szakadt. Egyik rész a következetesség és az elvek jelszavával, Komjáthy Bélával élén, azt kívánta, hogy a két el nem fogadott javaslatot a párt úgy, ahogy az van, fogadja el ismét egészében. A másik rész pedig Ugron Gáborral és Polónyi Gézával élén azt kívánta kimondani, hogy a párt elfogadja ugyan újból a javaslatokat általánosságban, de a részletekhez való hozzászólást szükségesnek tartja. A párt 16 szóval 15 ellen, tehát egy szótöbbséggel, az utóbbi indítványt fogadta el. S miután az 1893. évi május 19-iki határozat föntartása is kimondatott s ez az egyházpolitikában a párt tagjainak szabad kezet adott, kétségtelen, hogy már a holnapi képviselőházi ülésen éles fölszólalások fognak történni s a függetlenségi párt tagjai ellentétes álláspontokat fognak kifejezésére juttatni. Ezzel aztán az egyházpolitikai javaslatokra támadt két esztendős izgalmak újból meg fognak újulni. Részletes tudósításunk ime ez : Az ülést Kun Miklós alelnök nyitotta meg. Részvétét fejezte ki a párt elnökét, Justh Zsigmond halálával ért csapás fölött s tudomásul vétetni kérte, hogy ő a párt nevében Justh Zsigmond koporsójára koszorút rendelt. Az értekezlet ezt helyeslőleg vette tudomásul. Ez után tárgyalás alá vette a vallás szabad gyakorlására adott főrendiházi üzenetet. Komjáthy Béla indítványozta, hogy miután a párt ezt a javaslatot illetőleg már az alaptárgyalásnál állást foglalt s azt jelezte is : ezt az álláspontot most is tartsa fönn. (Helyeslés.) Ugron Gábor elfogadja Komjáthy indítványát, de úgy tartja, nem lehet szemet hunyni a kormány eljárása fölött s ha a múlt alkalommal a párt elfogadta is a javaslatot , ez az elfogadás nem azt jelentette, hogy azt minden részletében jónak tartja. Azért a legkiterjedtebb bírálatot tartja megokoltnak a javaslat részletei fölött. A II. fejezet ellenkezik a teljes vallásszabadság elveivel, miután föntartatnak — Jó napot, Vilma! — Jó napot, rossz ember! Száz esztendeje már, hogy utoljára láttam. Lám, azóta mennyi minden történt! Éppen az előbb haltam, hogy Csató Ákos meghalt. Pedig tegnap még nálunk volt. — Én is hallottam már. — Biz’ isten kár érte! Gyönyörűen táncolta a csárdást! Nyári Jenő megbotránykozva nézett a leányra, aki oly közömbösen beszél az Ákos haláláról, mintha csak arról referálna, hogy a keztyűjéről leszakadt egy gomb. Vilma szeretetre méltó kacérsággal ütött vendégére a zsebkendőjével. — Ugyan ne csináljon olyan Pilátus-képeket, mintha maga halt volna meg! Jóízűen nevetett és évelődve mondá: — Különben maga, tudom, nem hal meg egyhamar! Jobban félti magát, hogysem efféle magával megessék. — Gondolja? — Meg vagyok győződve, hogy ha a világ mind ilyen óvatos és eszélyes emberekből állna, a regényes amerikai párbaj tökéletesen kimenne a divatból. Az amerikai párbajnak ez a merő véletlenségből történt említése Nyári Jenőt szörnyen megzavarta. Érezte, hogy a vér mind az arcába futott. Vilma is észrevette a kellemetlen hatást. — Csak nem neheztel ezért a tréfáért? Mért lett olyan piros, mint egy bálrendező? — Rosszul érzem magam. Alig fejezte be szűkszavú válaszát: vette a kalapját s távozott. Otthon maga után bezárta az ajtót, hogy senki meg ne háborgassa. Ledőlt újból a heverő pamlagra s vigasztalan gondolatok hináros vizeit kezdé szomorún gázolni. Eszébe sem jutott, hogy már jó régen s ebéd ideje van. Kellett is neki most! BUDAPESTI HÍRLAP, (287. sz.) 1894. október 17.