Budapesti Hírlap, 1921. október(41. évfolyam, 218–244. szám)
1921-10-14 / 229. szám
^ ———BBBWJ Budapest, 1821. Péntek, oktober 14 XLI. évfolyam, 229. szám . Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árasz: Egész évre 440 K, félévre 220 K, negyedévre 110 K, egy hónapra 40 K. Egyes szála ára 3 korona. Ausztriában 5 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. s. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 33—84. fiuelence! hirnenál. Budapest, okt. 13. Még nem szigorúan hivatalosan, de elég biztos formában jelentik félhivatalosan, hogy a velencei tanácskozás eredményes volt, a felek megegyeztek. Hogy Soproniban és vidékén népszavazás lesz, s az dönt Nyugatmagyarország e kis részének hovatartozandóságáról. Előbb azonban egy héten belül meg kell történni a lefegyverzésnek. Időközben folyik egy bécsi tanácskozáskétheti terminussal, amelyben Ausztriával egyéb követeléseink iránt meg kellene jósználnnunk a kosputust. Ha ez újabb két hét alatt eredménytelen lenne, akkor e kérdésbendönt a vegyes bíróság a trianoni szerződés műrelése szerint és akkor a velencei tanácskozás érelmében el van intézve a nyugatmagyaroriszági kérdés. A területi veszteségek dolgában ez lennea legkisebb, de erkölcsi tekintetben ez a legsúlyosabb. Nemcsak azért, mert az viszi el, akit eddig évszázadokon át manden háborújában veszteségektől megoltalmaztunk s hogy együtt véreztünk ebben a háborúban is, a melyért minket dobtak oda prédának. Nem főleg ezért. Mert amit elvesz tőlünk az erőszak és a hatalmi szó, az ellen nem tehetünk.. . Itt abbaa gyötrelmes helyzetbe hozták a magyar kormányt, hogy megalkudjék, egy részét a testéből adjon oda önként, alku útján, hogy egy másik részt megtarthasson. Pókaniné kínját kényszerítik magyar államférfiakra, akiknek választani kell, hogy melyik fiát adja oda a vérpadnak. A bölcs Salamon előtt perlekedő két asszony, szerepet kell játszaniok s az ítélet nem az, hogy a gyermeket odaadják az édesanyjának, hanem hogy kettészelik. És a két asszony, egyik sírva, a másik röhögve visziez a zsákmányát, amaz a halottját. Nincsen kétségünk Sopronra nézve a népszavazásban, ámbár nemzeti erkölcstelenségnek tartjuk az országrendezés e módját. Nyugatmagyarország nem azoké, akik véletlenül ott laknak, oly értelemben, hogy rendelkezhessenekvele az iránt, hogy hová tartozzék. Az a föld Magyarország és Magyarországé. Elvenni elveheti tőle a nagyobb erő, de senkinek arra nézve joga nincs, hogy szavazatával máról-holnapra Ausztriát csinálhasson csak egy barázdájából is. Sírva mosolygunk azon, hogy legalább Sopron a miénk maradhat. A többit olybá nézzük, hogy elvették. Hogy ennyire is juthatott a dolog, az annak a jele, hogy egynémely antant-hatalomnak kezd az elméjében derengeni, mily világraszóló oktalanságot csináltak Kelet- Európa arculatának botor eltorzításában. Nem irigylem sem a magyar, sm az idegen diplomatákat, akik Velencében együtt ültek s a nyugatmagyarországi kérdés füzénél sütögették a maguk pecsenyéjét. Nekem ugy tetszik, mintha álarcban ültek volna egymással szemközt, mert nyilván mindenük mást gondolt, mint a mit beszéd. Persze, a magyar urakat természetesen Nyugat Magyarország érdekelte. A bécsi uraságok fejében nem tudom, mi motoszkált. Ha Bécs és Ausztria érdeke járt volna az eszükben, akkor kezdettől fogva visszautasították volna azt az infámis gondolatot, hogy ők hasítsanak maguknak részt Magyarországból. De Bécsországot is hetvenhét pártra tépte az egyedül üdvözítő általános választójog s ott sincs már, a ki ne a párt- és az osztály- és a hatalmi érdekre, hanem az országa érdekéregondolt volna. Olaszország nagyon barátságosan játszta a közvetítő szerepét. Szóba került a magyarolasz szimpátiák hagyománya is. De bizony nem szentimentális megindulások játsztak ott szerepet. Ezek voltak a szók. A gondolatok az álarc mögött az új európai berendezkedés veszedelmei körül jártak. Meglátták az olaszok, amit a cseh történetíró már ötven-hatvan évvel ezelőtt konstatált, hogy a szlávok legnagyobb szerencsétlensége, hogy a magyarság beékelte magát közéjük s elválasztotta a délieket az északiaktól. Meglátták, hogy a trianoni béke ezt a nagyszerű válaszfalat döngeti és kezdte ki, amely Európa keletén lehetővé tette az államok egyensúlyát, stabilitását és lokalizálta Európa javára az örökös balkáni tüzeket. Ennek a hatását kezdőik érezni és a velencei diplomatikus karnevál álarcosainak álarca ezt a valóságot takarta el. Illfóz érelmező Tanács, a liszt és a Swracatufa. Irta Vatnay Béla er., a miskolci G. O. K. osztályvezetője. Óhajunk beteljesedett Most már minden rendben lesz, mert a tanácsok száma újra megszaporodotk Ebben az országban mindenki tanácsot ad, esznéket, ötleteket gyárt, csak éppen senki sem cselekszik. Pedig az éhező és a rossz kenyértől beteg emberek nem arra kíváncsiak, hogy kinek mi a véleménye az egyes dolgokról, de gyors és eredményes intézkedést várnak, helyzetük jobbulásáit sóvárogva. A Közélelmező Tanács tagjai egyenként mindannyian nagyszerű emberek. De van egy nagy hiba. A jelenlegi helyzet nem alkalmas arra, hogy a sürgős és halasztást nem tűrő, az ország életére kiható fontosságú dolgokat nehézkes és a politikai érdekekre reagálni kénytelen testület intézze. Nem Közélemmező Tanács, de — mindenkitől független — közélelmező diktátor kell! Mi történik eddig? A Közélelmező Tanács naponként összeült, azután albizottságokra oszlott — és újra összeült. A lapok a megjelenés időpontja szerint, úgyszólván óránként, hatalmas cikkeket közölnek a tanács és albizottságai,határozatairól. Ezek a határozatok — a lapok szerint — a legellentétesebbek. Termszetesen senki nem gondol azzal, hogy ezeknek az egymással homlokegyenest ellenkező híreknek milyen káros hatásuk van közgazdasági életünkre és a külföld előtti hitelünkre. A kereskedő, a malmos a leghihetetlenebbhelyzetbe kerül. A néhány órával előbb kötött üzleteit a hírek megjelenésére érvényteleníteni kénytelen, hogy azután ezt az elhatározását, az újabb hírekre, ismét megmásítsa. A piac, az árak nem tudnak kialakulni, a legnagyobb bizonytalanság jellemzi a helyzetet, arról nem is szólva, hogy minden számítás lehetetlenné vált, mert a kiviteli illetékek napról-napra változnak s egyáltalán nem bizonyos, hogy a fizetés ellenében a kiszállítás lehetséges lesz-e. A sokszor félrevezetett külföldi kereskedő elveszti bizalmát és átmegy azokra a piacokra, ahol esetleg nagyobb áron, de megkötött üzleteinek teljesítését biztosítva látja. Ez azután megint a valutánkat rontja. Arról is felesleges tanácsozni, hogy miként javítsuk meg a jelenleg sokszor élvezhetetlen kenyeret. Hallatlanul egyszerű a megadás. Meg kell változtatni a kiőrlésre vonatkozó M. E. 6485/1921. számú rendeletét, amely 80 százalékos kiőrlés mellett 25 százalék nullás liszt és 15 százalék rózslángkivételét rendeli el. Amíg ez meg nem történik, száz ankét sem serüt. Viszont rakétákkal még senki éhségét nem sikerült csillapítani. Egyre nehezedik a helyzet Nemsokára iftt a tél, amikor a szegény magyar néhány rossz koronáját nemcsak kenyérre, de tüzelőanyagra iskénytelen lesz kiadni. Pedig mindkettőre a magyarnak a mai szegénység mellett nehezen telik. Hogy az ország milyen szegény, hogy az állam kasszája miyen üres, erről tár minden valószínűség szerint a jóvátételi bizottság is tudomást szerzett, aminthogy ezzel minden kenyér után sóvárgó magyar is tisztában van. A kiőrlési rendelet megváltoztatása éppen ezért nagyon nehéz, mert bűzen az minden korába számítást megéönt, de viszont annak, a Közélelmező Tanács nélkül is, mindenki tudatában van, hogy nemcsak az a fontos, hogy az állam kenyeret adjon, a lényeg az, hogy az a kenyér, amit hallatlan áldozatok árán ad, élvezhető is legyen. Hogy az állam honnan vegye a fedezetet az így felmerülő több kiadáshoz, erre nézve a Budapesti Hírlap 207-ik számában már kifejtettük álláspontunkat, amelynek megvalósításához a Közélelmező Tanács helyett szintén közésehhező diktátorra van szükség. Megcáfolhatatlan igazságként hirdettük, hogy a föld ma is aranykoronával — (búzával) — fizet, a minthogy 1 katatsztrális hold föld most szintén pontosan annyi aranykoronát jövedelmez, mint 1914. augusztusában, amikor még papírvaluta nem volt ebben az országban. A Köztelek legutóbbi számában a kenyér problémája címen írt cikkemre hivatkozással, annak megállapítására törekszik, hogy a 400 koronás termelésű köfejtégekire vonatkozó adapsmaniiástsum helytelen és igazolni akarja, hogy ezek a költségek a So 0—900 koronát is meghaladják, úgyhogy a mezőgazdasági termékeket termelő osztály a mai árak mellett sem jut ezek szernt a szokottnál nagyobb jövedelemhez. Az említett cikk állításainak igazolására öszszeállítást is közöl arról, hogy egy katasztrális hold búzaföld megművelése milyen összegbe kerül. Természetesen az egész fabeliáris összeállítás a mezőgazdasági termelő osztály — nézete szerint megtámadott — érdekeit igyekszik megvédeni és egy katasztrális hold föld haszonbérét, illetve járadékát az 1919—20-as gazdasági évre 1000 koronába veszi fel, míg a 90 kgr. vetőmag értékét ugyancsak erre az évre 1200 koronában állapija meg. Ez nem helytálló számítás. Az 1919—20-as gazdasági évben nem voltak 1000 koronás haszonbérek és a vetőmagot sem lehet a legnagyobb uzsoraáron számításba venni, mert hiszen tavaly még a termés zárolva volt és 1920. augusztusában a búza maximális ára 500 koronában volt megállapítsa. Ugyanilyen alapon történt e többi számítás is. Azt is mondják, hogy p, "gazdaközönség a háború alatt megtette kötelességét — és most már nincs tovább. Rendben van. Senki sem vonja kétségbe, hogy a magyar föld urai igaz és jó hazafiak voltak, ám azt is kevés gazda állíthatja, hogy a háború alatt nem kétszerezte meg a vagyonát. Nem papírvattában, de marhában és földben. A háború előtt az aranykoronán vásárolt föld: egyharmada átlag a Jelzáloghitelbanké volt, ma pedig a föld — a földtulajdonosé — és a jelzáloghitelbankos kétségbeesetten azon töpreng, hogy miként fizessen a visszakapott papírpénzből a francia frankban osztalékot. Itt nem lehet vitatkozni. A helyzet adva van. Az ország lakosainak a nagyobb fele nincs kenyérrel ellátva. Szegény, pénze nincs, hogy a papírvalutájáért aranykoronát és ezen búzát vásároljon. Az állampénztár még a magángazdaságoknál is szegényebb, tehát nem segíthet. Át kell hárítani hát ez a feltétlen eliminálandó terhet arra a társadalmi osztályra, amely elbírja a megterheltetést, anélkül, hogy jogos magánérdekei megsértetnének. Az államnak legelemibb joga adót szedni, minthogy pedig csak a progresszív adórendszer: az igazságos, az állami csak jogait érvényesíti, mikor aranyhozadékból (búzából), aranyban (búzában) követeli az adót. Ha Hegedűs Lóránt adórendszerét a búzavaluta alapján építi föl, nagyon sok keserűségtől szabadult volna meg és eszméit sokban megvalósíthatja. .. kenyérkérdés elintézésére ezt előbb-utóbb feltétlen meg kell csinálni. • . . És, hogy igazunkat egészen bebizonyítsuk, legyen szabad még a Mosonból Búza és korona címen érkezett, a Budapesti Hírlap 221-ik számában megjelent levélre is röviden válaszolni. 1. Már előbb is elismertük, hogy a rettenetes háború terheinek a nagy részét a falu viselte, de ezzel szemben a falu élvezte a háborúnak csaknem összes gazdasági előnyeit. A föld a háború alatt is aranyban (búzában) fizetett és az állam által megállapított térítési árak mindenkor arányban voltak