Budapesti Hírlap, 1921. november (41. évfolyam, 245–270. szám)
1921-11-25 / 266. szám
V Budapest, 1921. XII. évfolyam, 266. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Blőfuté*l árft* i Egész évre 680 K, félévre 340 K., negyedévre 170 K, egy hónapra 60 K. Egyes szám Ars 3 korona. Ausztriában 8 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Ára 3 korona. Péntek, november 25. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-kürút 5. szám. Telefonszámok ? József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tisztelettel kérjük igen t. vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. A kultáregyesületek. Budapest, nov. 24. Bethlen István gróf immár azon fárad, hogy uj vagy megfejelt kabinetje tagjait összeszedje s megtegye a kezdőlépéseket annak a belső rendnek a helyreállítására, amelynek szírijein már vagy öt minisztérium hajója törött össze. Ő eddig szerencsésen evezhetett e szírt körül, de most már veszedelmesen közelébe jutott. Aki a rendet kívánja, a ki tudja, hogy minden jelszón túl csak a biztosított munka, a nyugodt polgári rend és a magyar alkotmány uralma, kötelességei és szabadságai emelik ki nyomorúságából az országot és semmi egyéb, annak magát, ha program szerint ellentétes állást foglal is el a deszignált miniszerelnökével, magát türelemmel kell vérteznie. Mert hiszen rend, belső béke és a törvények biztos és becsületes uralma nélkül minden program csak üres szó és emberbolondítás. Meg kell hát, ha jóhiszeműen akarjuk az ország boldogulását, ezt az utoló kísérletet várnunk. Komolyabban, elszántabban eddig senki se próbálkozott: lássuk hát, mit tud csinálni Bethlen azokból, akikből eddig senki se tudott (kivéve minisztereket, államtitkárokat stb.) csinálni semmit, akik ellenben eddig el tudtak bánni Bethlen István gróf minden elődjével. Tehát várjunk, nem sokáig kell várnunk, s addig keressünk magunknak más témát. Emlékezik-e az olvasó a magyar kulturaegyesületekre, melyeknek élén jelentőségük szerint a lefolyt évtizedekben az Emke,lkunké, a Magyar Iskolaegyesület, a felvidéki és a délvidéki egyesületek haladtak, követve egy szép légió kisebb ilyen társadalmi intézmény által. Tudjuk, mi volt a feladatuk: az állami intézményekkel párhuzamosan társadalmi tevékenységgel kiegészíteni, néhol helyettesíteni, néhol pótolni a közművelődés munkáját. Gyönyörű sorát a feladatoknak szolgálták ezek az intézmények, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel, s nyilvánvaló, hogy hivatásuk kimerítve nincsen, de sőt, ha a nemzetre lesújtott végzet őket is meg-bénította, itt az ideje, hogy ébredezzenek s ismét, munkába állva, megkeressék az új helyzetben azokat a tereket, amelyeken hasznos szolgálatot tehetnek a nemzetnek. Bele kell illeszkedniük Csonka-Magyarország új viszonyaiba. Ki merné mondani, hogy itt nem fokozottabb kötelesség vár rájuk. Szinte szerencsének kell mondani, hogy a pusztítást, mely végigsöpört az országon s az embereken, ezek a kipróbált szervezetek túlélték s ismét rendelkezésére állanak a nemzetnek. Vagy húsz éve annak, hogy a Közművelődési Tanácsban ezek a szervezett egyesületek úgyszólván középponti orgánumot nyertek- Azt hiszem ennek a Tanácsnak, melybe az első lelket Széll Kálmán lehelte s melynek utolsó cselekedeteit Wekerle szelleme intézte: ennek a Tanácsnak csak most jött el igazán az ideje. Most kell a forradalmak által terrorizált, és gúzsba kötött egyes ibegeket uj életre kelteni, irányítani, munkával és fegyverzettel ellátni. Ezt kell a Tanácsnak kezébe venni, hogy koncentrikus működésre indítsa a tagokat, melyek hivatva vannak az állam kultúrfeladatainak a talaját megművelni, termőképességét fokozni, s oly feladatok végzését vállalni, melyek a kormánynak, mint ilyennek, a beavatkozását természetesen kizárják. Nincs kétségünk benne, hogy a magyar kormány ezeket a kész szervezeteket, fundált intézményeket, melyek az önzetlen hazaszeretet munkáit évtizedek óta vállalják, áldozatkész szeretettel fogja segíteni hivatásuk teljesítésében. Arra a feladatra, hogy sokat hánytorgatott kultúrás felsőbbségünket elnyomorodott állapotunkban is fentarthassuk, a kormány hathatósabb, biztosabb, önzetlenebb és munkára készebb munkatársakat nem találhat, mint e régi közművelődési egyesületek, élükön a Közművelődési Tanáccsal, az ő szép és nemes tradíciói értelme szerint.----- - HI——— | HM A kaolikus irodalom a hanszu óta. A Budapesti Hírlap számára írta Andrá Sálmon. Az ember csak habozva meri állítani, hogy lett volna a háború óta a katolikus irodalomnak valamely megújhodása. Sőt helytelen volna a harcos katolikus irodalom mozgalmáról is beszélni. Ellenkezően, éppen a háború előtt lehetett effélét látni, amikor is a legkiválóbb szellemek tettek tanúságot szóban és cselkedésben — arról, hogy ők is érzik azt az általános lelki elfogadást, mely a nagy összeomlás előtti tíz esztendő jellege volt. Ebben az időben igenis a szubjektív kritika kénytelen volt följegyezni, hogy félszáz év óta először összeállt, vagy legalább próbált tömörülni egy aránylag homogén és eléggé szoros irodalmi csoport, mely nem érvén többé be egy ködös vallásossággal, a bizonytalan miszticizmussal, harcot akart, magát alávetve a katolikus diszciplína minden szigorának. Ha Paul Claudel hatalmasan megfogalmazva, amit Francis James inkább csak odavetett, lelki feje lett a halom előtti fiatal katolikus íróknak, egy alig idősebb testvér befolyása, ha nem is sokkal jelentékenyebb, de legalább is elhatározóbb lett. Gondoljuk csak meg egy ilyen zászlótartó lelki értékét: Ernest Psichari, ki Renan unokája, korán eljegyezve magát az irodalomnak, — egy neon eléggé harcos élet megvetéséből — a gyarmati hadseregbe beállva, maga behódol. Lavigerie ezalatt elrebegi hitvallását s megtéríti atyját, a szkeptikus professzort ésbaloldali politikust." Ennek az Ernest Psicharinak, aki tiszti rangot nyerve, kiadta ,,A centurio utazása" című művet, szinte határtalan hatalmat kellett nyernie ama fiatal lelkeken, kiket az erkölcsi béke szeretete zaklatott s kiket elfoglalt Ugy az istenség, mint a társadalom problémája. Ez ifjuemberek nagy száma belecsöppent Ugyanakkor, mikor Ércest Psichak, a háború első hónapjaiba. Becsöppentek ateisták, intettek,velleki vagy oly nép oldalán, melyet 1914. augusztusában nagy vallásos áramlat ragadott magjával. Nem vitatkoztak már a hazán. A mobilizált külvárosi szocialisták a mártírjukat, a szentjüket, Jauxes-t mentek megbosszulni. Ki tudja, a frontbeli élet rettenetességei, maguk a formái: a közösség a fedezetekben, az árkokban, az ételfőzéskor a tűz körül, afronton lévő temeők nem hoznak-e létre egy felsőbbrendű keresztény életet? Sehol a feldpáterek, még azok se, akik nem voltak a fronton lőtávolban, nem találkoztak tréfálkozó kedvvel, vagy gúnnyal. Otthon pedig a lelki szorongás megtöltötte a templomokat. Mégis, bárha számos katolikus főcselekedett láttunk, nem volt ismétlem, valamely nagyobb katolikus szellemi mozgalom. Miért? Az elmúlt húsz esztendő előharcosai közül számosan meghaltak. Mások késleltetik a mozgalom óráját, melynek jelentőségét a hadd balsikerek kegyetlensége leszállíthatná. A harcra legalkalmasabbak elhatározták, hogy kinyújtják az elmélkedés óráját. Hiszen a katolikus irodalom legalább is elkezdett már rendezkedni: gyönyörű munkák láttak napvilágot és nem látszik — hivére, mint az istentogadóra nézve oktalanságnak, megengedni annyit, hogy majd 1930-ban fog kitűnni az 1920-iki katolikus irodalom reális jelentősége, akármi lesz is a valóságos sorsa. Henri Gheon reprezentatív alakja azoknak, akiket a csaták borzalmai térítettek meg. Mint liberlinus a maga szabados életét művészi tökéletességre vitte volt s most térdenállva írja napról-napra az ambulancián, melyet igazgat, a könyvet, melynek megindító címe: Egy megtért ember tanuságtétele. A háború maga is elég lett volna neki- De Gheon találkozott a háborúban a Falvéres-féle tengerész-hadosztály egy hősével, Daponay sorhajóhadnaggyá, kinek halála után kiadták csodálatraméltó leveleit. Néhány találkozása a katolikus Daponayval Gheont besegíti, még nem a kegyelem állapotába, de alkalmassá tette arra, hogy mindeneket megvizsgáljon s eljusson odáig, hogy imádkozzék. Kincses erkölcs a megtért Gheoniban az a képesség, mellyel kifosztja a régi embert magában, gyöngeség nélkül, de mindig simulva a gondolathoz, hogy megmentse, úgyszólván, a mi tisztaságot tud találni a régi, a halálraítélt emberben. A könyvét befejezvén, ezt írja. ..Az egyén elenyészik,a keresztény sorompóba lép. És ha nyugtalanította a hit nélkül valók békéjét, megerősítette a gyengét és habozót, megmutatván nekik, a nélkül, hogy csodákról beszélt volna, mily hatással lehet ránk a szent ember példája, a háború, a szenvedés és a halál tüzes birodalmában. .. , immár megvagyon neki az ő jutalma." Semmi egyéb irodalmi nyoma a tűzben való térítésnek nincsen. De régibb intenciók szabatosabban jelentkeznek. Katolikus hangok egészen új szavakat hallanak.Szinte csapás-csapásra adnak ki két gyönyörű könyvet Carm és León Cathlin, az egyiké; Az emberiesség a háborúban, a másiké. A szegény Jób tizenhárom szava- León Cathlín oly meglepett akcentusokat talál a háborúban, melyeket a háború igazol, s mineket a háború előtt senki se mert volna próbálni, de elég művészettel arra, hogy szívszakgató volta túlélje a háborút. Megfesti a katona gyötrelmét, aki semmit sem tagad meg katonakötelességéből, ami hálája iránti kötelessége, amikor mar katolikus ember vonakodik magának dicsőséget keresni e rettenetes kénytelenségbe. Egyedül való siralma az, mely megfelel a kereszténység egy töredéke érzelmeinek, mely azonban soha kifejezésre nem jutott katolikus közlönyökben. Egyébként az ifjúság feláldozza magát, amig Jean Marc Bernard a lövészárkok mélyéből — mielőtt ott érné a halált, hallatja nagyszerű kiáltó szavát, rimánkodva Istenhez, könyörüljön meg a hű,de tévelygő katonán, amíg Henry Marxis hadnagy__ Bennett megkezdte tárgyalásait a pártokkal. A kormányválságban megtörtént a döntés. A kormányzó, miután meghallgatta a kormányzópártok vezetőinek véleményét, ma délben tizenkét óra tájban kihallatáson fogadta Bethlen István grófot. A kihallgatás után — amely ötnegyed óra hosszáig tartott — Bethlen István gróf mint deszignált miniszterelnök hagyta el a kormányzó dolgozószobáját. A miniszterelnök, — a mint avatott helyről értesülünk, — ragaszkodik az egységes párt tervéhez és programja is ezen épül fel. A program közjogi részében nemcsak az 1920■ t. t.-c.-et, hanem az 1921. XLVII. (trónfosztó) t.-c.-et is alapul veszi. A program konkrét pénzügyi terveket tartalmaz, gazdasági és társadalmi részében nagyjában egyezik a kisgazdapártprogramjával, kiegészítve a kereskedelmi és ipari kérdésekkel, a középosztály és a munkásság jogos kívánalmaival. A program általában a polgári és kisgazda alakulás kereteit tartja szem előtt és körvonalazza a nemzetgyűlés legsürgősebb feladatait, így a választójog korlátozását, a főrendiház és a közigazgatás reformját. Bethlen István gróf a mai nap folyamán már meg is kezdte tárgyalásait a pártvezérekkel. Délután három csoportban kérette magához a kör