Budapesti Hírlap, 1927. szeptember (47. évfolyam, 197–221. szám)

1927-09-01 / 197. szám

s szerződésen alapuló semmi más bírói ítélet sem. Magyarország közvéleménye abból indul ki, hogy ha ez az ország teljesíti a békeszerződésben vállalt kötelezett­ségeit, teljesítse Románia is, de telje­sítse a Népszövetség, az új világbíró is. Ha döntőbíróság elé utaltak bizonyos kérdéseket, szerezzék meg, hogy az általuk alkotott perjog szabadon érvé­nyesülhessen s a bíró biráskodhassék. Az arbitrázs közönséges szélhámos­sággá aljasodik le, ha ily módon megakasztható az emberi jogok vé­delme. A Népszövetség inoghat, de le nem süllyedhet. Angolország nagy külügyminisztere alig tűrheti, hogy a bírói kérdésbe po­litika hozassák be s maga a Népszö­vetség nem fedezhet olyan gondolatot, mely lényegében azt jelentené, hogy egy felebbezhetetlen bírói határozatot akár a Népszövetség, akár más fórum bíráljon felül. Jogot, bírót kér Magyarország, nem nyeg le kompromisszumot, nem kiáltó igazságtalanságot,­ nem ravasz kitérést a népjogok érvényesítése elől, hanem nyílt szembenézést a politika torla­szaival, még ha elvész is a világ. De hiszen nincs szó pereaf mundusról! Csak egy kis nép követeli egyetlen jo­gát, amit meghagytak neki, csalétekül. A trianoni szerződés, tovább me­gyünk, a Népszövetség hitele, becsü­lete van szóban. Apponyi, a világtörténelemnek ez a grandiózus alakja, az emberiségnek ez a tisztalelk­i, tisztult ítéletű csodája, a bámulatos nyugalma, higgadt, nagy látókörű Walkoval együtt fogja ezt a nagy ügyet odakünn képviselni. Le­het-e ellenük az angol külügyminisz­ter, akit a világ igazságos jogásznak ismer, aki még nem felejthette el, hogy hazája az Egyesült­ Államokkal az Ala­­bama claims körül vívott perekben a választott bíróságtól hozott súlyos íté­letnek brit hidegvérrel s tisztelettel tett eleget és kifizetett tizenhatmillió dollárt. Lehet-e a Népszövetségnek be­fognia a fülét, mikor Bethlen s vele Magyarország azt mondja, jog nélkül a ti működésetek eltiprója az emberi­ség nagy eszményeinek, farsangi tréfa. Farsangi tréfára azonban Magyar­­ország nem kapható. Tragikai hős, az lettünk, de bohózat dummer Augusztra nem akarunk, nem fogunk lenni. Bízunk Genfben, hogy nem veszett el a mi ügyünk. Elalkudni nem enged­jük. A nemzetközi jogrend nem lehet alku tárgya. Már­pedig az erdélyi bir­tokperekben nemcsak háromszáz em­ber jószágáról van szó, hanem arról is, van-e még a világon becsülete a résén változtatni kell az életmódodon. Azután következett a „nem szabad" soro­zata. Hústól, dohánytól, bortól, éjszakázás­tól, munkaizgalmaktól eltiltott. Életem fájáról minden virágot és levelet gondosan leszedegetett. Még a meleg vizet is meg­vonta tőlem. Úgy állottam ott, mint egy megnyesett, lekoppasztott facsonk. Most mindjárt felcsaphattam bicsérdistának. — Te, — mondom, — nem adhatnád valamivel lejebb?­­— A tudomány nem alkuszik! Ezt felelte. No, de én meg alkudni akarok. A szépen összgyüjtött tőkémet csak úgy egy csapásra oda nem adom. Fogtam magam s elszaladtam Hévizre. Ott jelentkeztem Moll Károly barátomnál, aki a csúromat reparálja már vagy hét esztendeje. — Pajtás, gyógyíts meg, de ne nagyon! Az is szabályosan végigcsinálja velem a szíjat, a trombitát, még a bokáimat is megpü­föli. Azután azt mondja: — Hiába is mondanám el a tilalmakról szóló rendelkezéseket, azokat te úgy sem fogod megtartani. (— A vesémbe látsz.) Azonban hát okos ember vagy (— A fe­jembe látsz.). Tudod, mit szabad, mit nem". Ezért csak annyit mondok, hogy kí­méld a vesédet és ne felejtsd el, hogy már elmúltál huszonnégy esztendős. — Ez már beszéd! — szóltam felvidá­­lmilva s nyomban bele vettem magamat a pompás, meleg vizbe. Eürödtem na­ponta jó másfél órát s mindennap benne jognak s joga a becsületnek. Ha nincs ... De erre ma ne is gon­doljunk. Lehetetlen, hogy ne legyen. Egy azonban bizonyos: Magyaror­szág közvéleménye, a nemzet áll Beth­len mögött s ez a nemzet tudja, hogy­ Bethlen nem az az ember, aki kitér a veszedelmek elől. A nemzet Bethlentől energiát kér. A nemzet Apponyitól, Walkótól és társaitól azt kéri, hogy védjék meg ismét az igazát, azt a vég­várat, amit Trianon kegyesen meg­hagyott. Ha ez a végvár is összeomlik, akkor Magyarországnak revízió alá kell ven­nie azt a tiszteletét, amellyel a béke­­szerződéssel s intézményeivel szemben viseltetik. Mert a népjogok alfája, hogy mindenkire egyformán terjedjenek ki. De nem jog, hanem cudar gazság, csa­lás volna, ha a népek tengerében csak a fekete lobogó alatt bujkáló kalóz­nak volnának jogai s a becsületes zászló diszével járó hajót fenékbe fúrnák. Nem kérésünk van, hanem követe­lésünk Genfhez. Követeljük a szerző­dések betartását s betartatását akkor is, ha a joggal szemben politikai érde­kek állanának. Szégyene volna Genf­­nek, ha ott arculütnék a jogérzéket, ha ott kapná meg a halálos döfést a nemzetközi bíráskodás békekovács gondolata. S ezt a halálos tőrt nem veheti a kezébe annak a világbiroda­lomnak a külügyminisztere, amely öt földrészen terül el s amelynek népeit nemcsak a kalmárérdek tartja össze, de az a hódolat is, amelyet az anya­ország alkotmánytiszteletével, a népjo­gok becsülésével vívott ki világszerte. Világleigázó kardja mellett ennek a bi­rodalomnak főfegyvere az erkölcs volt. Chamberlain kardja is csak tiszta lehet. A Népszövetség ülésén nemcsak Ma­gyarország és Románia fog egymással találkozni, hanem az Igazság és a Ha­misság is. Könnyű kitalálni, hogy a Hamisság itt egyet jelent Romániával. Tudja ezt a Népszövetség is. Csak bá­torsága is legyen kimondani. Budapesti Hírlap 1927 Szeptembier T. r(l^* !*•)" A vegyes döntőbíróság hét napig tár­gyalta a magyarok román területre esett birtokainak a román földreformtörvénnyel történt elrablását. Párisban a rue de Va­renne 57. sz. al. ülésezett a bíróság és pe­dig az 1926. évi december hó 15—23-ig terjedő időközben. Nyilvánosan tárgyalt. Az elnök Cederkrantz svéd diplomata volt, a magyar döntőbíró Székács, a román An­tóniádé. Mindkét fél nagyszerű jogászi haddal vonult föl. A román államot „Mil­­lerand­ur, a párisi Cour d’appel ügy­védje", Politis tanár, Rosenthal bukaresti ügyvéd és Popescu Pion főkormánymegbí­­zott képviselte. Ha Millerand úr, a béke­­konferencia egykori elnöke, aki tehát a békeszerződést megfogalmazó gyülekezet vezére volt, magyar ügyvéd lenne s a maga alkotta törvény egyik rendelkezése ellen ügyvédi képviseletet vállalt volna, az ügyvédi kamarától régen fegyelmit ka­pott volna. De hát Románia jól fizet s el­végre abból nem lehet megélni, hogy va­laki összerombolta a világrendet. Politis tanár úr, Görögország volt miniszterel­nöke évek óta súgója volt az antantnak, nagy nemzetközi jogász, de most nem ju­tott neki babér. A felperes Kulin Imre debreceni lakost, aki érendrédi 312 kát. hold birtokát követeli vissza a román át­hagytam vagy másfél fokot a vérnyomás­ból. Hogy lehet ez? Én úgy képzelem el, hogy a kénes gázzal, szénsavval telt víz bizsergő hatásával, meg­nyomásával is megindította a renitens vesémet és cirógatásával jobbkedvű mun­kára hangolta. Az igaz, emellett kímél­tem is őkérmét, húst, bort, szivart a felére szállítottam le; ez körülbelül ötven száza­lékos kiegyezésnek felelt meg. És a vese — úgy látom — meg volt elégedve az al­kuval. Ellenséges magatartása a fehérjével szemben enyhült, kezdett szépen áteresz­teni, reakciója gyengült, beletörődött megint a szervi élet jogrendjébe. Erre a központi kormányzat, a szív fokozatosan csökkentette a vérnyomást. Minek erőltesse magát tovább, mikor a vesécske immár szorgalmasan dolgozik. Négy hét múlva százötvenet mutatott az óramű, nem is méregettem tovább. A fe­jem is megtisztult. Addig feszültség, nyug­talanság vibrált benne; az volt az érzésem, mintha álandóan a kisiparosok kongresz­­szusán elnökölnék. Most elhallgatott a belső lárma és megint tudom, mi a csend. És e mellett az alkutőkémnek ötven szá­zaléka megmaradt. Részvét fog el, ha is­merősökkel találkozom, akik már ott tar­tanak, hogy gyökeret rágnak szivar he­lyett s kávét vacsoráznak almával. Mit fog­nak ezek a szegények leadni, ha jön a vér­nyomás? Hol vannak a kidobható homok­zsákjaik? Úgy tekintek le reájuk, mint zsellérekre a középbirtokos. ­ A nagy per, amely nyolc év óta folyik és még sincs vége. Sámtól, Gidel és Brunet tanárok, a párisi Cour d’appel ügyvédjei képviselték, de meghallgatta a döntőbíróság Gajzágó Lász­lót, a magyar főkormánymegbízottat is. így került el az érendrédi föld tragé­diája Parisba a rue de Varenne 57. számú palotába, ahol a vegyes döntőbíróság 1927. január 10-én a békeszerződésnek megfe­lelő, szenzációs határozatot hozott. Előrebocsátjuk, hogy az ítélet rendes könyvalakban kinyomva, nyolc oldal, — de ez a nyolc oldal egyetlen mondat, a vi­lágnak talán leghosszabb mondata. Van benne él, jogászi bölcseség, átütő, vitázó erő, ezer hioadatra való. A világhírre emelkedett határozat lényege az, hogy a vegyes döntőbiróság a román állam részé­ről emelte azt a pergátló kifogást, —­ dé­monáé exceptionelle — hogy ez a per nem tartozik a vegyes döntőbiróság hatáskö­rébe, nem vette figyelembe és megállapí­totta a hatáskörét-Románia talán nem is ettől a hatáskör­­megállapítástól rémült meg, hanem inkább a megokolás egyes passzusaitól, amelyekből már-már kicsillant, hogy az érdemi hatá­rozat is marasztaló lesz. Románia ugyanis mindenekelőtt azzal érvelt a vegyes döntőbíróság előtt, hogy a felperes már a felperességi jogát is elvesz­tette. Azt adta elő ugyanis Románia, hogy a Népszövetség rendelkezésére a két kor­mány képviselői között Brüsszelben 1923. május 7-én folyt tanácskozások során a magyar kormány képviselője elismerte volna, hogy ezek a kisajátítások nem üt­köznek bele a trianoni szerződésbe. A ta­nácskozásról készített ismertető iratban (compte rendi) ugyanis ez foglaltatott: ,yA román törvény és a magyar optánsok jogaira vonatkozó szerződés rendelkezései közötti összeférhetetlenség kérdésében meg­engedhetőnek tekintetik és a magyar kép­viselők sem kifogásolják azt, hogy a szer­ződés nem helyezkedik szembe az optán­sok javainak közérdek indokából való ki­sajátításával, ide értve egy földbirtokre­formnak szociális szükségességét is.“ A do­log­oű története az volt, hogy a magyar meghatalmazottnak meghatalmazása a mi kormányunk részéről arra, hogy ilyen nyilatkozathoz hozzájáruljon, nem volt. Amikor azonban ez a meghatalmazott — egyik volt külügyminiszterünk — para­fálta Adatainak határozati javaslatát, amely a kérdés érdemleges eldöntését elhárítja s az elintézést a két kormányra bizza, sze­rencsétlen helyzetet teremtett, a magyar kormány nyomban dezavuálta. Adatai előtt tiltakozott a javaslat ellen, mire Adatai méregbe jött s a Tanács julius eleji jelen­­tésének tudomásulvételét kérte. A Tanács örült a lapszusnak, így könnyen kibúj­hatott a kényes érdemi döntés elől . Ap­­ponyi fényes érvelése ellenére Cecil lord javaslatára elfogadta a japán nagykövet határozati javaslatát. A vegyes döntőbíróság széttépte a Rop­ik szövetségnek ezt az álláspontját. A végzetes nyilatkozatot boncolva, ezt mondja: „. . . Kétséges, hogy a magyar képviselő részéről történt-e valamely kötelező nyi­latkozat". ..... a magyar megbízottak semmi esetre sem érthették a kisajátítás szó alatt, amely szó a felhívott szövegrész­ben szerepel, a magyar optánsok javainak elvételét teljes kártalanítás nélkül", „...ha a magyar képviselők a tárgyalások kezde­tén békülékeny nyilatkozatot tettek volna is, azt szükségképpen nem lehet másképp értelmezni, mint úgy, hogy az csupán kife­jezésre jutása annak a kívánságnak, hogy valami megegyezés létesüljön". . . egy feltételek mellett tett engedményt nem le­het ellene szegezni annak, aki azt tette". .. jogilag meg nem engedhető az ismer­tető irat szövegéből kiragadni egy egyedül­álló nyilatkozatot, amint azt Románia tette s nem számolva a körülményekkel, ame­lyek között a nyilatkozat létetett, azt fel­hívni mint hivatalos elismerést a magyar kormány részéről, mint olyan elismerést, amely kötelezné az összes magyar állam­polgárokat s ennek folytán megfosztaná őket attól a jogtól, amelyet nekik a 205. §. teljes határozottsággal biztosít". .. ily körülmények között még akkor is, ha a magyar kormány képviselői részéről tény­leg történt volna is valamely elismerés, he­lyénvaló ann­ak megállapítása, hogy annak nincs semmi értéke a jelen peres kérdés eldöntése szempontjából Románia azonban, mikor látta, hogy a vegy­es döntőbíróságnak nem imponál a Népszövetség álláspontja s ezt egyszerűen félredobja, mondván, Kovács Jánosék bir­­tokkövetelésébe csak én szólhatok bele, csüggedetlenül folytatta azoknak az akadá­lyoknak a kitalálását, amikkel a döntőbí­rósági tárgyalást megakaszthatta volna. Azzal kezdett érvelni, hogy a felperes bir­tokos maga is előbb román hatóságokhoz fordult s így nem fordultját már a vegyes döntőbiróság elé. A döntőbiróság finom szarkazmussal azt mondja erre: „Alperes — Románia — nem hozhat fel egy jog­elvet sem emez érvelésének támogatására; érvelése ellenkezik azzal az általánosan el­ismert jogi tétellel, mely szerint a nemzet­közi bíráskodásnál semmi sem állja útját annak, hogy az egyes érdekeltek kimerít­hessék a nemzeti törvény által biztosított jogorvoslatokat, mielőtt a nemzetközi bí­rósághoz folyamodnának.. Románia ezek után előszedte a tarsolyá­ból az érdemi érveit is, mondván gúnyos nagyképűséggel. Hiszen itt nincs szó a bé­keszerződés 250. §-ában említett lefoglalás­ról vagy felszámolásról, itt egyszerű, min­den állampolgáromra kiterjedő birtokre­formról van szó, ami nem tartozik a ve­gyes döntőbíróság hatáskörébe. Súlyos feleletet adott erre a vegyes dön­tőbíróság, híres határozatában a nemzet­közi jogot tudományosan fejlesztő követ­kező megállapításokat tevén. .. A 250. §. szerinti felszámolás lehet akár háborús felszámolás, akár háború utáni," „... az értelme mind az egyik, mind a másik felszámolásnak ugyanaz, azok csak céljaikban különböznek egymástól, úgy az egyik, mint a másik esetben arról van szó, hogy a volt ellenséges állampolgárok javai oly elbánásnak vettessenek alá, mely a nemzetközi jog általános szabályait sérti mind az idegenekkel szemben való bánás­mód, mind a szerzett jogok tiszteletben tar­­tásának elve tekintetében". .. a peres ügyben oly intézkedés forog szóban, mely egy volt ellenséges állampol­gár tulajdonát érinti, elvevén a tulajdont a tulajdonos beleegyezése nélkül teljes egé­szében." .. . .ez az intézkedés a szerzett jogok tiszteletének általános jogelvét sérti s túl­megy az általános nemzetközi jog által megengedett határokon." A vegyes döntőbíróság határozata tehát világos: a kérdés nem a Népszövetség, nem a hágai állandó nemzetközi bíróság elé tar­tozik, hanem elém. A mártást azonban, ami ezt a határoza­tot körülveszi, Románia keserűnek találta, a pervesztést olvasta ki belőle s visszahívta bíráját. A Népszövetség arra kötelezte magát .

Next