Budapesti Napló, 1903. április (8. évfolyam, 90-118. szám)

1903-04-12 / 101. szám

101. szám 1. Budapest," vasárnap BUDAPESTI NAPLÓ 1903. április 12. " hogy ne járjon seprőjével a mi házunk körül, mert itt nincs seperni való, hanem igenis jól tenné az Egyetértés, ha meg akarná látni, hogy a saját főmunkatársa nyílt sisakkal kel ki az indemnitás megobstruálása ellen. Hát ilyen körülmények között nem illet volna az Egyetértésnek hamarább arra gondolnia, hogy mindenki a saját háza előtt söpörjön? De hagyján a szerencsétlen közmondás — ez még nem volna baj. Az Egyetértés azonban kolumnás cikkben támadja a Budapesti Naplót, mert négy esztendővel ezelőtt, a Bánffy-féle obstrukcióval szemben nagyon is barátságos volt. Egy csomó idézettel is szolgál a Budapesti Napló akkori cikkeiből. S hogy megkoronázza támadását, a védekezéstől is előre elüt bennünket, azt mondván, hogy előre mulat védekezésünkön, mert hiszen csak azt fogjuk mondani, hogy akkor egy erőszakkal toborozott többség ellen ment a harc, míg a mai többség tiszta választásokból alakult ki. Isten látja lelkünket, hogy nem húsvét napján, de még hétköznapokon se tüzel az az ambíció, hogy az Egyetértést mulattassuk. Se előre, se utólag. S nem is védekezünk. Ebben a tekintetben minden védekezés alól felold bennünket az az egyszerű körülmény, hogy mindazok a tényezők, melyekkel karöltve a Budapesti Napló akkor a késhegyig menő harc jogosultságát hirdette, ma is egy táborban vannak, ami annyit legalább is bizonyít, hogy ezt a mai alkotmányt mindenesetre féltenivalóbbnak látják, mint az akkori papiros-alkotmányt. Hát miért védekeznénk? Ellenben az Egyetértés négy esztendővel ezelőtt az egész obstrukciót elítélte s nemcsak az alkotmányt, nemcsak az indemnitást, de egyáltalán mindent féltett az obstrukciótól. Akkor ellene volt az obstrukciónak s reszketett a következményektől, ma tüzeli az obstrukciót és lesi a következményeket. Akkor eltűrte a függetlenségi párt gyanakodását is, mely nyíltan fordult ellene, ma pedig — amikor a függetlenségi párt elfordult tőle — még a Lengyel Zoltánok kegyét is keresi. Akkor az öregekre se hallgatott, ma az ifjabb generációt is túllicitálja. Ha itt valakinek védekezni kell, az nem a Budapesti Naplónek tagjai voltak. Két bíró azt mondta, hogy ők csak a tárgyaláson bemutatott okmányok alapján szavaztak Dreyfus bűnösségére, a harmadik bíró szerint pedig Mercier tábornok csak egy borderéről tudott. Ugyanebben az ügyben Brisson cikket ír egy francia lapban, részletesebben kiszínezvén azokat, miket a kamarában Cavaignacról mondott a minap s a cikk végén így kiált föl: Hogy lehet csak némi biztonsággal is kormányzani, ha oly fontos ressort, mint a hadügyi, elkülönített életet és s a kormányelnök előtt még az oly fontos eseményt is elhallgatják, mint Henry alezredes öngyilkossága ! Pála április 10. A Gaulois elküldte egyik munkatársát Montpellierbe, hogy interjúálja meg Merle őrnagyot a breylus-ügyről. Az őrnagy a legnagyobb faggatásnak is ellentállott és minden kérdésre igy válaszolt: — Je ne parle pas de l’affaire. (Nem beszélek ez ügyről.) — Jó, ha most nem beszél, majd megszólaltatják, — mondotta az újságíró. — Nem olvasta a hivatalos lapot? — Nem én — válaszolta az őrnagy. — És miért nem ? — Mert a Dreyfus-ügyről volt benne szó. Erre az újságíró másképpen próbált hatni az őrnagyra. — Ha nem ad cáfolatot, akkor dr. Dumas előadását igaznak fogják tartani. Erre is így válaszolt az őrnagy: — Je ne parle pas. (Nem beszélek) A balkáni forrongás. Török jelentések szerint egy 100 főnyi banda Bulgáriából Males Planina mellett benyomult és három csoportra oszolva, délkeleti irányban a szerreszi szandsák felé vonult. Ihimi basa főfelügyelő nagyon túlzottaknak mondja az okridai kerületben legutóbb történt eseményekről szóló jelentéseket. A veszteség mindkét részen csekély volt. Davidov bandavezér halálának a hírét megerősítik. Alaptalan az a híresztelés, hogy az albánok Mitrovica körül ismét támadásra gyülekeznek. Az albánok, konstantinápolyi jelentések szerint azzal igyekeznek megpuhítani a szultánt, hogy áttérnek a keresztény vallásra. Az albán felkelésnek esetleg fegyveres erővel való leverésére Mitrovica környékén összesen 36 zászlóaljat vonnak össze. Scserbina konzul az egyik távirat szerint csütörtök éjjel 1 óra 55 perckor, másik szerint éjjel féltizenkettőkor halt meg. Úgy a konstantinápolyi orosz nagykövetségi kápolnában, mint a belgrádi székesegyházban gyászistentisztelet volt a lelke üdvéért. A merénylő Ibrahim fölött hozott ítéletet, amely 15 évi fegyházra szól. Maskow üszkübi orosz konzul intervenciója következtében megsemmisítették és új vizsgálatot rendeltek el. A francia kultúrharc. A kamara legutóbbi határozatai értelmében Combes miniszterelnök a püspökökhöz körlevelet intézett, amelyben utasítja őket, hogy az összes hitszónokokat, akik valamely szerzetesrendnek tagjai, okvetlenül távolítsák el. A püspököket felszólítja továbbá a rendelet, hogy haladéktalanul szüntessenek be minden vallásos cselekményt oly istentiszteletekre szánt helyeken, amelyeknek fenntartása engedélyezve nincs. KÜLFÖLD A Dreyfus-ügy. A Dreyfus-ügyben megijedtek az interújúk. A Temps munkatársa beszélt három katonával, kik a rennesi haditörvényszék Deák szívéből, s ő, akitől egyetlen egy szerelmi vallomás sem maradt fenn, melyet nőhöz intézett volna, és ő, Deák Ferenc, valóságos szerelmi nyilatkozatok alakjában ömlengett, midőn azt hitte, hogy Kossuth kételkedik barátságában, vagy teheztel reá. A pozsonyi országgyűlésen kezdődött ez a brátság, még abban az időben, midőn Kossuth -város, még mint teljesen ismeretlen nevű ügyvéd, az Országgyűlési Tudósításokat megindította. Hogy Kossuth már akkor is melegen vonzódott Deákhoz, természetes, hisz Deák, fiatal kora dacára, már akkor vezérszerepet vitt s országos tekintély élt. De hogy Deák már akkor is épp oly meleg baráti érzéssel viszonozta Kossuth közeledését, s azt jelenti, hogy nemcsak a Kossuth egyénsége nyerte meg őt, hanem hogy Deák volt z első, aki Kossuth Lajosban az oroszlánörmöket felismerte. A külső pozíciónál fogva emerkedésük első éveiben Deák Ferenc magasan Kossuth felett állt. Deák Ferenc nemcsak pártezér volt már akkor, de megvolt hozzá aagyoni függetlensége is, Kossuth Lajos ellenbe nemcsak teljesen ismeretlen nevű ember volt, hnem azonfelül szegény ember is, akinek a minennapi munkájából kellett megélnie. Érdekes, 5t bájosan jellemző Deákra nézve, hogy ezeket külső ellentéteket mennyi tapintattal és mennyi göngédséggel iparkodott mindenkor eltakarni ésegyenlíteni. Különösen olyankor, ha pénzbeli gyekről volt szó. Pedig nem egyszer került erre sor. Deák Ferenc a Kossuth Lajos vállalatait smcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is támaszta ■— s valahányszor Kossuth pénzügyi bajoközé jutott, Deák mindig azok közt volt, akik sgélyére siettek, — de mindig úgy és olyan abban, hogy távolról se érinthesse a Kossuth önérzetét és még lehellet alakjában se sérthesse a Kossuth büszkeségét. De másként nem is lehetett volna. Egyrészt, mert maga Kossuth sem fogadta el, s másrészt, mert mindenki tudta, hogy a Kossuth pénzügyi bajai sohasem a rossz gazdálkodásnak, hanem mindig a politikai üldöztetésnek voltak következései. A bécsi kormány, hogy a Kossuth kezéből kiüthesse a tollat, úgy akart célt érni, hogy előbb kivette a szájából a kenyeret. Előbb üldözte, betiltotta vállalatait s midőn igy sem tudott célt érni, fogságra vetette Kossuth Lajost. Mindezekben a szomorú és válságos időkben Deák Ferenc nemcsak a leghűbb barátja, hanem odaadó támasza is volt Kossuthnak. Mert Deák semmit sem becsült jobban, mint az erkölcsi erőt, s Kossuthnak ebben a harcában nemcsak csodás bátorságot látott, hanem az antik hősökhöz méltó erkölcsi erőt is. S a barátság teljes intimitásából mit sem vont le, hogy a viszony Deák és Kossuth közt az első években inkább volt udvarias, mint fesztelen. Egészen addig az ideig, mig Kossuth ki nem szabadult fogságából s mig Deákot Kehidán meg nem látogatta, nem tegezték egymást. Deák még abban a levelében is, melyet 1840. junius 27-én irt Kossuthhoz s melyben négyévi távollét után viszontlátásra várja, kegyednek szólítja Kossuth Lajost. De már ez a levél is eléggé feltünteti annak a baráti érzésnek hőfokát, mely Kossuth iránt Deák szivében lakott. „Hosszú, keserves négy év folyt le már azóta, — írja Deák Ferenc, — hogy utóljára öleltem kegyedet, nekem aggodalommal, kegyednek szenvedéssel tele; sok változott azóta körülöttünk, de mi nem változunk sem érzéseinkben, sem egymás iránt buzgó barátságunkban, s ezt — úgy hiszem — idő, szenvedés, hatalom meg nem tönk, sőt nem is Megjelent Mikszáth Kálmán - évi Almanachja 18 elbeszéléssel első Íróinktól. Ára diszkótésben 2 korona. — 2 kor. 20 fillér beküldése esetén portómentesen küldik a kiadók . Singer és Wolfner ■ VI. ker., Andrássy út 10. szám. HÍREK Az ünnep. Az ünnep úgy szép, ha hozzá illendő az idő is. Karácsonyhoz a cipő alatt vígan ropogó hó, húsvéthoz pedig a természet megifjodása, üde, friss tavasz. A természet azonban sok apró tréfát enged meg magának azokkal a szegény, alárendelt szerepet játszó földi férgekkel szemben, ami az ember. Hideg van, csúnya, zimankós idő, szél is. Táncol a tányér a borbélyműhelyek előtt. Hogy talán fölakasztotta magát valaki. Ámbár hiszen akkor sohase volna szép csendes napunk, mert minden napra esik akasztás és nem is egy. — Egyébként se igen ünnepi a hangulat. Nyomottak a kedélyek, borongósak az arcok, kedvetlenek az emberek. A jövendőben éppen csak annyira bizakodunk, ahogy a szegény megboldogult Justh Zsigmond parasztja mondja, hogy: valahogy csak lesz, mert sehogy sohse volt. — Hát valahogy csak lesz. Eltengődünk egyik napról a másikra egészen az utolsó napig, amikor aztán majd sehogyse leszünk. Ennek a városnak hiába hirdetik ki holnap reggel minden templomban, hogy: Föltámadott. Elhiszi és lemorzsolja a maga imádságát is annak az ünnepére, hogy az Ur fia a közönséges földi ember felett valónak bizonyult, amikor fölméne mennyekbe és üle az Atya Istennek jobbjára, — hanem benne marad a jelen idő nyomasztó hangulatában. Nem emeli ki belőle az ünnep, a csodaszép költemény, ami nélkül Jézus Krisztus csak emberi bölcs lenne a szemünkben s nem maga a földön járt Isten. Az ünnepléshez levegő kell. Olyan, ami éltet és nem fojtogat. S ez nincs nekünk. Nem igen tudnék — a Lipótmezőt és az angyalföldi tájékot kivéve — köröskörüs embert megnevezni, aki nyugodalmacsökkentik soha. Jöjjön tehát kegyed minél előbb, sovárgok látása után'1“. A kehidai látogatás után megszűnt ez az udvarias magázás és a tegezés alakjában is beállt köztük a teljes összeolvadás. Nemsokára ezután Kossuth átvette a Pesti Hírlap szerkesztését s ezzel nyílt meg előtte az a pálya, mely a nemzet sorsának urává tette őt; de ebből eredt egyszersmind az első félreértés is, mely a Kossuth Lajos szivében föltámasztá Deák iránt a kételkedést. Mód nélkül fájt ez Deáknak s habár igyekezett is fájdalmát a humor és a tréfa leplével eltakarni, — de a szívnek vére, mely ezt a leplet megfogta, elárulta, hogy seb van alatta. Az anyag, mely Kossuth szivében ezt a kételkedést megszülte, sokáig gyűlt; s a külső látszat Deák ellen szólott. De csakis a látszat. Mert a valóság, mint ez dokumentumokkal megállapítható, a látszatnak éppen ellenkezője volt. Három és fél évig szerkesztette Kossuth Lajos a Festi Hírlapot s e hosszú idő alatt Deák Ferenc, aki pedig a Törvényhatósági Tudósításoknak rendes levelezője volt, sohasem kereste fel a Pesti Hírlapot cikkeivel. Ezt Kossuth megjegyezte magának s midőn 1844. julius havában a Pesti Hírlap szerkesztésétől visszalépett, sokáig nem irt levelet Deáknak, aztán pedig egy keserű hangú levélben Deák szemére vetette ezt. De igaza volt-e Kossuthnak? Azok a levelek, melyeket Deák Ferenc a Törvényhatósági Tudósítások számára írt, névtelen politikai tudósítások volt, nem csupán a lap számára, hanem Kossuth Lajos tájékozására is. S a Pesti Hírlap számára Kossuth cikkeket kívánt Deáktól, mégpedig nevének aláírásával. S főként abban az időben kívánta volna ezt Kossuth Deáktól, mikor Széchenyi és Dessewffy Aurél megindították Kossuth ellen azt a gyűlölködő teliharcot, mely Kossuth-