Corvina, 1884 (7. évfolyam, 1-36. szám)
1884-01-10 / 1. szám
Újévi elmélkedés. Ismét eltűnt egy év a mulandóság tengerébe s ezzel haladunk tovább a titokzatos jövőbe. A kinek jó bevételei voltak, az édesen emlékszik reá vissza, s szívesen kezd a fárasztó leszámolási munkához és a közeledő húsvéti vásárkor pontosan fizeti a járandóságot az eladott könyvekért. De a mai viszonyok között — amidőn nemcsak a kiadók iparkodnak előnyös ajánlatokkal közvetlen összeköttetésbe lépni a nagy közönséggel, nyújtván neki oly előnyöket, amineket egy sokiban dolgozó könyvkereskedés nem tehet, de számosan a szerzők maguk is reá tukmálják műveiket — nem sokan lesznek oly szerencsés helyzetben. Volt idő, még nem is oly nagyon régen: Vas Gereben egyik művében olvasható a többi közt, hogy két magyar ember Bécs városának utcáin sétálgatva, a már akkor is nagy raktárral bíró könyvesboltok díszes kirakatait szemlélve sóhajtva kérdezték egymástól: „vajon mikor lesz nálunk ilyen nagy csarnok tele magyar könyvekkel?" Immár megéltük azt az időt, hogy vannak oly nagyszabású könyvkiadó vállalataink, melyeknek nagy terjedelmű raktáraiban több százezer forint értékű könyv porladozik. Van az egész országban mintegy 160 rendes könyvkereskedés, mely készséggel közvetíti a magyar szellem terményeinek terjesztését. S valóban örvendünk, hogy annyi szép mű került a könyvpiacra a múlt évben is. Azonban nyújtsunk módot a könyvkereskedelemnek, hogy sikerrel működhessék. A kiadó urak legfőbb gondja, hogy kiadványaikat elsősorban az újságoknak megküldjék, kik azután azonnal hirdetik a mű megjelenését a közönségnek. Míg a könyvárus — nem lévén ideje a hazai lapokat sorra böngészni — legtöbb esetben csak akkor veheti tudomásul a mű megjelenését, ha 4—6 hét múlván megkapja 5—10 példányban, amidőn az iránta érdeklődők meg is szerezték azt közvetlen a kiadótól. Ezen okvetlen segíteni kellene, oly módon, hogy az újdonságok (néha ódonságok) rendelés nélküli szétküldése egészen beszüntetendő lenne. S e helyett értesítenék a kiadók a könyvárusokat idejekorán a mű megjelenése előtt, hogy aztán megrendelhetnék saját akaratuk és belátásuk szerint, ha szükséges postán is. Ily módon kevesebb költséggel több eredményt érnénk el. Nem hagyhatom említés nélkül, hogy a vidéki könyvárusok rendeléseinek, a kiadók általi gyors és pontos eszközlése sok kívánni valót hagy hátra. A közönség ma már azzal is alig elégszik meg, ha harmadnapra ígérjük a kívánt könyvet. Pedig ritka esetben jön meg a fővárosból egy postafordultával rendelt könyv harmadnapra. Márpedig a könyvkiadók egyik legfőbb elárusítója a könyvárus lévén, ezzel nem szabadna ilyen mostohán bánni. Azonban bízzunk a jövőben: „majd jőni fog egy jobb kor", ezt óhajtja is Dongó. Anthologia-harc. A karácsonyi könyvpiac.*) A karácsony ma már nemcsak ünnep, hanem ivad. A vásárok ivadja. S az, hogy miért az április Szent György hava, miért a szeptember Szent Mihály hava, az egyik sem olyan világos, mint az, hogy miért a december a karácsony hava. Mert amint a december beköszönt, már a Mikulás nem egyéb, mint egy kis karácsonyi előjáték. Aztán pedig az egész hónapban az ember nem mehet végig olyan boltkirakat előtt, mely a karácsonyra már előre ne figyelmeztetné. Diszmó, ékszer, illatszer, játékszer, fűszer, szappan, bádogos, cukrász és még ahány bolt, mind a karácsonyból akar meggazdagodni. Minden boltkirakat előtt ott átcsorog állandóan egy csomó ember, s ha máskép nem, hát a szemével vásárolja üvegen keresztül azt, amire pénze nincs. És istenem ! ilyenkor még a könyvkirakatok előtt is emberek álldogálnak! A könyvkirakatok előtt, melyekben nem gyémánt gyűrük, arany karperecek, bronc gyertyatartók, porcellán vázák, bábok, ólom katonák stb. vannak kitéve, hanem könyvek. Könyvek, melyeket Magyarországon az emberek legjobb esetben csak kölcsön vesznek, de meg nem vesznek. Szegény magyar irodalom! Hát igaz volna, hogy még neked is használhat a karácsony? Igaz volna, hogy az emberek karácsonykor még könyveket is vesznek? — Úgy van! Bármily hihetetlen, de mégis igaz. — Karácsony körül jobban fogynak a könyvek, mint egyébkor egész esztendőben. De érthető is. — Hisz ilyenkor az emberek nem maguknak veszik a könyvet, hanem másnak. — S nem mint könyvet veszik, hanem mint karácsonyi ajándékot. Veszik a borítékot a szalon-asztal számára — borítéknak. Elegáns és olcsó. Innen van, hogy karácsony felé mindig megélénkül a könyvpiac. Új könyvek jelennek meg, s ezek közt sok olyan, melyeknél legfőbb a pompás diszkötés. S természetesen a költői munkák, azok játszanak ilyenkor legnagyobb szerepet. A költői munkák, melyek egyébkor legjobban el vannak hagyatva. De hát karácsonyi ajándékul csak nem adhat valaki szakácskönyvet! Nem is. — Legjobban illik a szép kötéshez a vers. És minden túlzás nélkül mondva, sok ezerre megy számuk ama versköteteknek, melyek karácsonykor vételre kerülnek. Sok ezerre? — De hát hogyan lehet akkor, hogy mégis oly kevés még a , jeles költők műveiből is a több kiadás? Hogy van az, hogy Tompa, Eötvös, Lévay költeményeiből harmadik kiadás még ma sincs? Ez olyan kérdés, melynél érdemes és talán alkalomszerű is egy kissé időzni. Mert az mégis csak különös, hogy karácsonykor a költői munkák minden évben ezer számra kelnek, s maguk a költők mégis szegények maradnak. S nemcsak a költők maradnak szegények, hanem még a költészet irodalma sem gazdagodik. Pedig ilyen fokú pártolása a költői munkáknak, mint amilyen a karácsonyi időkben szokásos, méltán adhatna buzdítást a költőknek, s bizalmat a kiadóknak. És ha minden országban e három tényezőtől függ a költészet irodalmának virágzása, csak minálunk ne függene tőle? * * * *) A Pesti Napló"-ból viszszük át e cikket, és a reá adott választ. szerk.