Családi Kör, 2021. október-december (32. évfolyam, 40-52. szám)

2021-11-04 / 44. szám

TÁRCA I­tt, nálunk a hidakról általában és leg­többet a rendszerváltáskor meg a választások előtt beszélnek. Jobbára azonban csak beszélnek és ígérgetnek, a hídépítés viszont nehezen indul be, sőt, gyakran csak ígérgetés marad. Az ígérge­tések hidjai ezek. Már maguk az újvidékiek sem tudnák például pontosan megmonda­ni, hogy választások előtt a városvezetőség meg a hatalmi pártok hányszor ígértek hi­dat a Horgász-szigetre a gyalogos és a ke­rékpáros szavazók számára. Újabban egy negyedik Duna-hidat is ígérnek az Európa sugárút folytatásában, át a szerémségi ol­dalra, egyenesen a Tarcal-hegységbe (Frus­ka gorába). Sőt ennél is újabb az az ígéret, amely híd gyanánt íveli át a Dunát, Karlóca és a tekljai templom között. Ez viszi az au­tópályát alagutakon át Szerémségbe. Az 1928-ban épült és 1941-ben felrobbantott Tomislav király hídjának ma is álló pillérjeire is ígértek már néhányszor legalább gyalo­gos hidat, amely egyenesen fel a várba ve­zetne. Úgy látszik azonban, hogy maguk a szavazópolgárok rontották el valahol, mert ezekből a beígért hidakból egyelőre még semmit sem látni. Esetleg csak az 1941-ből visszamaradt hídlábakat. Ezért is gondoltam, hogy talán érdeke­sebb és szavahihetőbb lenne, ha maguk a hidak mesélnének. Mivel ez lehetetlen, én fogok helyettük elmondani három igaz me­sét, illetve eseményt a három újvidéki hídról. Kezdeném a legfiatalabbak a strandot átívelő Szabadság híddal. Ennek egyik ér­dekessége, hogy kezdetben feleslegesnek tartották, amit esetleg az is alátámaszthat­na, hogy alig 9 évi„szolgálat" után a NATO le is bombázta. Különlegesség lehetne, hogy a három közül egyedül ennek a bombázá­sánál voltak áldozatok. A másik két híd rob­bantásánál szerencsére - mintha megérez­ték volna - senki sem tartózkodott rajtuk. Az 1999. április 3-án lebombázott Szabad­ság hídra viszont a figyelmeztetés ellenére (!) néhány autós és kerékpáros felhajtott­­ és a Dunába is estek, kisebb- nagyobb sérü­lésekkel. A parton ügyeleteskedő csónakok azonban gyorsan kimentették őket. Lehet, hogy csak mese az egész, de abban a zűr­zavarban egy bátor kerékpárosról is beszél­tek, aki nem ijedt meg a NATO-tól: felhajtott a hídra, amely felrobbant, ő pedig a Dunába esett, és hősi halált halt. Már majdnem ut­cát neveztek el róla, amikor kiderült, hogy - állítólag - ittas volt, és nem is halt meg. A második, a közeli híddal kapcsolatos meséért viszont már kezességet vállalok, hiszen én voltam az egyik résztvevő. Azt tudjuk, hogy a NATO csak a 12. kísérletre döntötte a Dunába ezt a hatalmas betonhi­­dat. Az előző kísérletekkel kisebb-nagyobb károkat okozott, de a bombák szaggatta lyukakat bedeszkázták, és a bátrabb újvi­dékiek továbbra is közlekedtek rajta. Egy alkalommal maga a városelnök és politikus szakemberekből álló kísérete sétált át raj­ta, és tekintette meg a megrongált hidat. A városelnök (különben orvos) jó barátom, régi ismerősöm volt, én pedig mint újságíró velük gyalogoltam át a hídon. Amikor a vá­roselnök meglátott, odajött, és bosszúsan a fülembe súgta:„Most szólj hozzá! Másod­szor látom ezt a hidat, és elvárják, hogy én döntsek a továbbiakról. Pénzzel nem ren­delkezel mert nem Milosevic-párti vagyok, a hídépítéshez pedig annyit sem értek, mint a hídépítők a vakbélműtéthez."Talán ezért is kellett 18 év a híd teljes újjáépítéséhez. A harmadik a legigazibb és a legmegrá­zóbb. Talán azért, mert az 1945-ben épített Tito marsall hídról van szó, melyet 1999. áp­rilis 1-jén elsőként bombáztak a Duna hul­lámaiba hajnali 5 óra tájban! A történetben szereplő hölgy nagyon jó ismerősöm, kol­légám és barátom, aki Péterváradon lakott, Újvidéken dolgozott, és a reggeli műszak, il­letve ügyelet miatt igyekezett át a Tito mar­sall hídon. A péterváradi oldalon azonban elébe állt egy rendőr, és nem engedte, hogy felhajtson a hídra. Nem mondta, miért, de amikor hallotta, hogy hajnali ügyeletről van szó, azt mondta: Asszonyom, adjon gázt, és igyekezzen minél gyorsabban át a hídon! így is tett, és egy-két percen belül 200-300 méterre a hídtól le is parkolt. És amikor ki akart szállni az autóból, egy hatalmas és borzalmas robbanás légnyomása visszalök­te a kocsiba! A híd robbant fel, amelyen egy perccel előbb ő autózott. Mi történt volna, ha egy percet késik? Később bevallotta, úgy meg­ijedt, hogy még azt is elfelejtette - hogy áp­rilis elseje volt. NAGY Nándor A hidak is mesélhetnének SZIVÁRVÁNY A DUNA FELETT Újvidék három lebombázott hídja kö­zül tulajdonképpen csak a Tito marsallról elnevezettet építették egészen másként újra, mint ahogyan eredetileg kinézett. A közeli betonhíd és a Szabadság híd ugyanúgy néz ki, mint a bombázás előtt. A Tito marsall híd azonban arra lehet büszke, hogy a leggyorsabban épült újjá, hiszen már 2000-ben felavatta és átadta rendeltetésének a milosevici rendszer, il­letve hatalom. Még a szeptemberi válasz­tások előtt. A színpompás és szebb jövőre utalva a Szivárvány nevet adták neki, de ez valahogy nem tetszett a rendszervál­tozásra készülő szavazópol­gároknak. Olyannyira, hogy az ünnepélyes avatás előtti estén a demokrata fiatalok (Nenad Canakkal az élükön) már felavatták, és a Varadin híd nevet adták neki. Ez a név aztán maradt is. A híd hossza mindössze 304 méter, de jelentősé­ge ennél sokkal nagyobb, hiszen rajta keresztül akár gyalog is 10-15 percnyi séta után Péterváradra és a várba lehet érni. Valóban kellemes séta a Duna felett és a kö­zepéről végignézni Újvidék főutcáján (Pupin sugárút) vagy a péterváradi várváros fő utcácskáját megpillantani. NN 2021. november 4. 27

Next