Családi Lapok, 1858-1860 (Új folyam, 2. kötet, 1-4. szám)
1858 / 1. füzet
KORUNK JELLEME, S OLVASMÁNYAI. Midőn valaki hosszú napokat, éjekkel megtoldva tölt görnyedten íróasztala mellett, s test- és lélekben kifáradva folytatja sisyphusi munkáját, nem csuda, ha ollykor különös gondolatok szállják meg ábrándozó lelkét ; nevezetesen az a felőli tűnődés, hogy hát minek is i ő tulajdonképen, és ki számára ? Olvassa-e munkáját valaki ? hogy méltó legyen érette annyit szenvedni : búvárkodni egy régen kihalt világ néma, szoros emlékei közt, és e miatt egy élő, s éltető jelennek bizonyos javait nélkülözni; keresni a borús eszmék tömkelegében elejtett ariadnei fonalat, s azért elszalasztani az élet valódi, s tettleges használását; könyvekbe, ez átalánosan holtnak ismert tökébe ölni azon sok pénzt, mellyen a virágzó kor, és szerencse kedvenczei, millióktól irigyelt élvezetek paradicsomává tudják az olly sokaknak szomorú földet varázsolni. S ha történetesen az ekkép tűnődő nem elégszik meg azon vigasztalással, hogy hiszen a bájhangú fülemile szinte kiönti bús panaszát az árnyékos bokorban, a pacsirta is dalolva száll föl az emelkedő naphoz, bár ha senki sem hallgatja is énekeket, — talán elcsüggedve teendi le tollát az iró, s mondani fogja : ,Én és e kor, mi nem értjük egymást. Hiában én az ő nyelvén, és ízlése szerint nem tudok, de nem is akarok írni.... S igy minek töltöm az időt vele hasztalanul? Avagy nincsenek-e elegen, kik sóvárogva lesik a közönség kivánatát; és sietnek a szerint gondolkodni s érezni (?), mint annak ingatag szeszélye hozza magával?__Az egész világ olvas; és örökké olvas : nem csudálatos-e, hahogy épen azon fölséges tárgy nem kelti föl kíváncsiságát, mellynek én is erőmet szenteltem; nem csudálatos-e, ha csak én nem tudok olly közönségre találni, melly vágyódnék az általam írottat olvasni, s gyönyörködnék abban, mi egész lelkemet elfoglalja?! Bármilly alapos volna is az ekkép sopánkodónak panasza, mi mégis tartózkodnánk azt vele együtt hangoztatni , mivel ez kiáltó bizonyítványául nézethetnék azon, egy íróra nézve rendkívül nagy, és talán meg sem bocsátható bűnnek, melly ,a világ nem ismerése/ Kétségkívül a világ ízlése nem egy, a maguknak valláserkölcsi czélt kitűzött irókéval: neki más olvasmány tetszik; s a mit, és a miről például a ,Családi lapok szeretnek írni, arról a világ természetesen legkevesebbet akar hallani, következőleg olvasni is. Min azonban legkisebbet sem lehet csudálkoznunk. A világot, és így az olvasóközönséget is, legnagyobb részben olly emberek képezik, kiknek gondolataik, érzeményeik, vágyaik, sokkal alantibb körben forognak, mint melly a valláserkölcsi mi-