Csongrád Megyei Hírlap, 1982. június (39. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-06 / 131. szám
a több szabad időhöz Hunok, avarok, magyarok A szegedi Móra Ferenc Múzeum reprezentatív régészeti kiállítótermében a hunok, avarok, magyarok öszszegyűjtött régészeti leletei találhatók. A szeged-nagyszéksósi fejedelmi sír leletei jól szemléltetik az itt élő nép gazdagságát és egyben a hunok temetkezési szokásait is bemutatják. A hunkori leletanyag legnagyobb része a leigázott vagy szövetséges őslakosság hagyatéka, amely a századok során itt „pihent” a földben és jeles régészek ásatásai nyomán kerülhetett a vitrinekbe. Az avarok Baján kagán vezetésével 586-ban érkeztek a Kárpát medencébe. Leverték a Tisza—Maros—Körösök vidékén élő gepidákat és birodalmuk keleten a Donig, nyugaton a Bécsi medencéig terjedt Az avar népnév összefoglaló név: az avar birodalom kereteibe számos kisebb népcsoport tartozott, melyek régészeti leletanyagát a mai napig sem tudják elkülöníteni egymástól. Az igen kevert képet tovább bonyolítja az a tény, hogy az avar állam közel két és fél százados fennállása alatt több, keletről történt bevándorlással is számolni kellett. A besenyőktől elszenvedett vereség után 896-ban a Kárpát-medencébe költöző magyarok Árpád vezetésével elfoglalták az egész Dunántúlt és gyepűiket, a Bécsi-medencéig terjesztették ki. A régészeti leletanyagok a sírokból kerültek a felszínre. A honfoglaláskori leletek nagy részét ékszerek és ruhadíszek teszik ki. A rangosabb férfisírokban szablyák, íjak, nyilak és az övék aranyozott, ezüst veretei is föltalálhatók. A szegedi múzeum régészeti kiállításának legértékesebb darabjai a XVIII. század végén Nagyszentmiklós határában előkerült aranyedények, amelyek díszítése kaukázusi, iráni elemekre utal. A teremben látható „Attila-kard” legszebb honfoglaláskor szablyánk. Későavar lószerszámveretek A nagyszeksósi fejedelmi sír egyik Enyedi Zoltán) .aranya”. (Fotó: Megyénk a hazai lapokban 1982/22 BORVENDÉG Béla: Rerrich Béla emlékezete. Magyar Építőművészet, 1. sz. [Fényképekkel a Dóm térről.] DÖMÖTÖR János: Lantos Györgyi és Máté István szobrászművészek kiállítása a Gyöngyösi Galériában. Hevesi Szemle, 2. sz. [Fényképekkel.] LISZTÓCZKY László: Polner Zoltán: Arany fának arany ágán. Archaikus népi imádságok. Hevesi Szemle, 2. sz. [Könyvismertetés.] TORBA Gyula: Szociálpolitikai bizottságok tevékenysége a Dél- Alföldön. Erdőgazdaság és Faipar, május. KŐSZEGFALVI Ferenc: Hódmezővásárhely közkönyvtárának története 1880—1944. Könyvtáros, május. RÉVY Eszter: Vidéki színházaink történetéből. — A Szegedi Nemzeti Színház. Zalai Hírlap, máj. 8. [Fényképpel.] Csongrádban. — Ültetik a fűszerpaprikát. Esti Hírlap, máj. 22. KARÁTH Imre: Új szakmunkásképző. Képes Újság, máj. 22. [Fénykép Szegedről.] Nemzetközi vasúti együttműködés. Népszabadság, máj. 11. [A nemzetközi vasúti szervezetek munkacsoportjának ülése Szegeden.] Csongrád határában. — Alkalmi tógazdaság. Esti Hírlap, május 24. [SZÁVAY István] Sz. I.: Műszaki hónap Csongrád megyében. Műszaki Élet, máj. 27. Díszdoktorokat avattak Szegeden. Magyar Hírlap, Népszabadság, Népszava, máj. 28. VERBAI Lajos: A viharsarki munkásmozgalom az ellenforradalmi rendszer első évtizedében. — Bárány Ferenc könyvéről. Népszava, máj. 29. [Könyvismertetés.] MURÁNYI Gábor: Vélemények a felsőoktatásról. — A képzés szegedi forintjai Magyar Nemzet, jún. 1. [József Attila Tudományegyetem. ] [HORVÁTH Kálmán] : Kábeles huzalhulladék-feldolgozó épül Szegeden. Népszabadság, jún. 2. VADAS Zsuzsa: Kevesebb, ugyanakkor több is lett a papírmunka... — Szerződéses boltok Csongrádban. Szövetkezet. MA 1982. JÚNIUS VASÁRNAP Norbert napja A Nap kel 04 óra 48 perckor, és nyugszik 20 óra 37 perckor. A Hold kel 20 óra 25 perckor és nyugszik 04 óra 52 perckor, százhetvenöt éve, 1807. június 6-án született Tapolcán, és 67 éves korában, 1874-ben hunyt el Török János publicista, nemzetgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. IDŐJÁRÁS Ma estig időnként erősen megnövekszik a felhőzet, helyi záporok, zivatarok várhatók, néhány helyen jeges eső is lehet. A mérsékelt, változó irányú szél a zivatar idején átmenetileg megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 30 fok közelében valószínű. MOZI Csongrádi Szabadság: Egy elvált férfi ballépései. Színes amerikai filmvígjáték. 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Matiné: A kőszívű ember fiai. I—II. rész. Színes magyar film. Dupla helyárral! Kezdés: délután 2 órakor. Vásárhely: Béke: ördögbarlang. Színes szovjet .történelmi kalandfilm. Kezdés: fél 5, háromnegyed 6 és 8 órakor. Terv: Fél ház vőlegény nélkül. Színes csehszlovák filmvígjáték. Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Kert: Hurrikán. Színes amerikai kalandfilm. II. helyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: este 21.30 órakor. Makó: Vörös Csillag: Hegyi emberek. Színes amerikai kalandfilm. II. helyárral! Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Szabadság: Egy kis romantika. Színes amerikai—francia filmvígjáték. III. helyárral! Kezdés : 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Matiné: Én és a nagyapám. Színes magyar filmvígjáték. Kezdés: délelőtt 10 órakor. Szentes: Szabadság: Alma. Színes, zenés amerikai film. 14 éven felülieknek! III. helyárral! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. Matiné: Állami Áruház. Magyar filmvígjáték. Kezdés: délután 2 órakor. Szeged: Vörös Csillag: A mama százéves. Színes spanyol film. 14 éven felülieknek! Kezdés: délelőtt 10 órakor. A kobra napja. Színes olasz krimi. III. hetyarral! Kezdés: negyed 4, férfi és háromnegyed 8 órakor. Fáklya: A mama százéves. Színes spanyol film. 14 éven felülieknek! Kezdés: háromnegyed 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Matiné: Ezek a fiatalok. Színes zenés magyar film. Kezdés: délelőtt fél 11 órakor. November 7.: Az első nagy vonatrablás. Színes angol kalandfilm. II. belyárral ! Kezdés: 5 és 7 órakor. Matiné: Egri csillagok. I—II. rész. Színes magyar film. Dupla helyárral! Kezdés: délelőtt 10 órakor. Kert: Ez is Amerika. Színes amerikai dokumentumfilm. III. helyárral! Kezdés: este 21.30 órakor. RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 5.00 Előttünk a vasárnap! 7.23 Élelmiszermagazin az elfelejtett zöldségekről. 8.05 Öt kontinens hét napja. 8.21 Nóták. 900 Rádiómagazin. 10.0 1 ..Tündöklő konokság”. Az Ifjúsági Rádió műsora a pedagógusnap alkalmából. 11.00 Vasárnapi kokéi. 12.00 Hírek. 12.05 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.35 Édes anyanyelvünk. 12.40 Az utas és a nagyvilág. Antal Gábor írása. 12.50 Mi a titka? Lovro von Matachc művészete. 13.40 Ebéd utáni nótamuzsika.. 14.09 Így láttam Kodályt. 14.35 És ha azt hallja . . . foci? 15.05 Művészlemezek. 15.58 Eff*. Briest. Theodor Fontane regénye rádióra alkalmazva. 17.05 Jelentőben — a vezetőképzésről. 17.35 Operaáriák. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.40 A genovai Fiesco összeesküvése. Friedrich Schillen targédiája. 21.14 Népi muzsika. 22.00 Hírek, sport, fotó. 22.20 Kovács Lóránt fuvolázik. 23.20 Régi vokális zene. 24.00 Hírek. 0.10 Virágénekek. PETŐFI ADÓ 6.00 Népszerű muzsika a koránkelőknek. 7.00 A római katolikus egyház félórája. 7.30 Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05 Szabad a vásár ! Miska bácsi gyermektalálkozója Veszprémben. 8.56 Hidas Antal versei. 9.05 Mit hallunk? 9.30 Ritmus! A Bad Manners együttes felvételeiből. 10.00 Népdalok. 10.35 Operettdalok. 11.00 A Rádió Kabarészínháza III. Humorfesztiválja (II. rész). 12.10 Jó ebédhez szól a nóta. 12.58 A negyedik kívánság. Lux Alfréd hangjátéka. 14.00 Ha még nem tudná. . . Júniusi tudományos mozaik. 14.35 Táskarádió. 15.35 Poptarisznya. 17.20 Az 1VIRT gyermekkórusa énekel. 17.30 Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Hármashangzat. 18.12 Nóták. 18.35 Útközben hazafelé. 20.00 A vasárnap sportja. Totó. 20.35 Cannes után. 20.55 A denevér. Részletek Johann Strauss operettjéből. 22.00 Országtérkép hangjegyekből. 23.20 A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR 7.00 Szerb-horvát és német nyelvű nemzetiségi műsor. 8.11 Komolyzenei zsákbamacska. 9.45 A zeneirodalom remekműveiből. 10.45 Öt kontinens hét napja. 11.06 Szimfonikus zene. 12.30 Operarészletek. 13.05 A Piramis együttes felvételeiből. 13.35 Szvjatoszlav Richter felvételei. 14.36 Századunk zenéjéből. 15.20 Kis magyar néprajz. 15.25 Mit egyen a cukorbeteg? Riport. 15.50 Operaáriák. 1636 Ella István orgonahangversenye. 17.20 A Yes együttes összes felvétele. 18.30 Mozart: G-dúr vonósnégyes. 19.03 Zenekari muzsika. 20.30 Hi-Fi varieté. 21.30 Párizs csendjei. Albert Camus rádiójátéka 22.21 Attila. Részletek Verdi operájából. TV-MŰSOR MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.00 Tv-torna (ism.). 8.05 Óvo dások filmműsora. Kisfilm-öszszeállítás. 8.25 Játsszunk bábszínházat! Az V. fesztivál adásaiból. XIII/9. rész: Játék a tárgyakkal (ism.). 9.05 Zsebtévé (ism.). 9.35 A hat kópé. Kanadai kisjátékfilm-sorozat, 2. rész: A nyomozás. 10.00 Hírek. 10.05 Koldus és királyfi Zenés játék két részben (ism.). 15.05 A névtelen vár. Jókai Mór regényének tv-film változata. VI/1. rész: A menekülés, (ism.). 16.05 Reklám. 16.10 30 év legszebb népdalfeldolgozásaiból. 16.35 Műsorainkat ajánljuk! 17.00 Reklám. 17.10 „Magas hőfokon”. Rendhagyó köszöntő pedagógusnapra. 17.50 Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 18.20 Reklám. 18.35 A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Tv-torna. 18.45 Esti mese. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. 20.05 Víkendszerelem. Tv-film Thurzó Gábor regényéből. (16 éven felülieknek!) 21.15 Sporthírek. 21.25 Rubik kocka világbajnokság. 21.50 Szép szó. Illés Endre portré. 22.35 Hírek. 2. MŰSOR 20.00 Hírek. 20.05 Haydn szimfóniái. dr. Bartha Dénes előadása VI3. rész. 21.05 Pénelopé. Bolgár animációs film. 21.15 Új idők új dalai. Vili 8. rész. Az avantgarde. 21.40 Gutenbach 1982. NSZK-tévéfilm. JUGOSZLÁVTELEVÍZIÓ BELGRÁD 1. 10.00 Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 10.56 Hírek. 11.00 Vasárnap délelőtt gyermekeknek. 12.30 Népi muzsika. 12.58 Reklám. 13.00 Földművelőknek. 15.00 Mozaik — tájékoztató-szórakoztató adás. 15.45 Szereti-e a tv-t? 16.15 Ikonok — dokumentumsorozat. ifj.fí Veronai szerelmesek — játékfilm. ÍRJ7 Néha vasárnap. 19 53 Fajzfilm. 20 V Reklám. 20.97 Ma este. 20.30 Tvnanló. 20 55 Reklám. 21.00 Kevésbé rémes éjszaka — drámasorozat. *2.o6 Reklám. 22.05 Tanger, emberek, nartok — dokumentumriport 22.30 Sportszemle. 23.15 Tv-napló. BELGRAD 2. 10 oo meg, hogy önökhöz forduljunk — a Jugostiav réríha^öregnek szentelt TYiíísr»»’. 18."0 Z^n-'s ^»Diit^u. tn sn IVTiüirfiíl ’g** •»n/»’? 1*Ti. *0.*»0 ’r%--«ar»i6 20.55 Reklám. 2LOO A dzsessz nagyjai. 21.*5 Tegnar». ma. holnap. 22.00 Reklám. 22.05 1 ! Zenélj, hogy életben maradj - filmsorozat. ÚJVIDÉK 9.00 Tv-magazin románul. 10.00 Barázda. Faluműsor magyaru ’ 10.30 Gyermekműsor magyaru ‘ 10.50 Hírek.* 11.00 Tv-magazin ’ 20.15 Rajzfilm. 20.30 Tv-hírad magyarul. 21.00 Kevésbé szörny éjszaka Tv-filmsorozat. 22.05 Tenger, emberek, partok. Riport műsor. 22.35 Sportszemle magyarul. 23.05 A hétfői műsor ismertetése magyarul. ROMÁN TELEVÍZIÓ 7.40 Az egészséges életmód 8.30 Zeneszó. 9.00 A falu életéből. 10.45 Gyermekvilág. 12.0 Vasárnapi album. 17.35 A képernyő a kicsinyeké. 18.00 Tv híradó. 18.30 Román tájakon. 18.5 Dalok. 19.40 Megtaláltuk a " századot. Francia játékfilm. 21.0 Tv-híradó. 1982. JÚNIUS 7.. HÉTFŐ Róbert napja A Nap kel 04 óra 48 perckor és nyugszik 20 óra 38 perckor. A Hold kel 21 óra 22 perckor és nyugszik 05 óra 26 perckor. SZÁZNEGYVEN ÉVE, 1842. június 7-én született, és 78 éves korában, 1920-ban hunyt el Gobbi Henrik zongoraművész, zeneszerző és zenepedagógus. MOZI Csongrád: Szabadság: Alma. Színes zenés amerikai film. 14 éven felülieknek! III. helyárral! Kezdés: fél 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Vásárhely: Béke: A mama százéves. Színes spanyol film: 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Filmtéka (Zrínyi u. 1.): Töredék az életről. Színes magyar—NSZK film 14 éven felülieknek! Kezdés:6 és 8 órakor. Terv: Főúr, tűnés! Színes csehszlovák filmvígjáték. Kezdés: 3 és negyed 6 órakor. A bestia. Szenes lengyel film. 16 éven felülieknek! Kezdés: fél 8 órakor. Kert (Zrínyi u. 2.). ..I”, mint Ikarusz. Színes francia politikai krimi. 14 éven felülieknek! Kezdés: 21.30 órakor. Makó: Vörös Csilla**: Hegyi emberek. Színes amerikai kalandfilm. II. helyár*ral! Kezdés: háromnegyed 6 és 8 órakor. Szabadság: Ftry kis románkká. Színes amerikai—francia filmvígjáték. III. helyárral! Kezdés: negyed 6 és fél 8 órakor. Szentes: Szabadság: Egy elvált férfi ballépései. Színes amerikai filmvígjáték. 14 éven felülieknek! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. Kert (Delelő Étterem kerthelyisége). Nevem: Senki. Színes olasz—francia—NSZK westernfilm. III. helyárral! Kezdés: este 9 órakor. Szeged: Vörös Csillag: A kobra napja. Színes olasz krimi. III. helyárral! Kezdés: délelőtt 10, délután negyed 4 fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Fáklya: Fél ház vőlegény nélkül. Színes csehszlovák filmvígjáték. Kezdés: háromnegyed 3 és negyed 6 órakor. Kígyótojás. Színes NSZK—amerikai film. 18 éven felülieknek! Kezdés: fél 8 órakor. Szabadság: Hurrikán. Színes amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek! II. helyárral! Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. November 7.: Az első nagy vonatrablás. Színes angol kalandfilm. II. helyárral! Kezdés: este 7 órakor. Kert: Ez Amerika Színes amerikai dokumentumfilm. III. helyárral! Kezdés : este 21.30 órakor. RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 8.25 Színes népi muzsika. 9.00 A hét zeneműve. 9.30 A titkos lángot el ne oltsd. Hajnal Anna versei. 9.40 Ki kopog? 10.05 Nyitnikék — Kisiskolások műsora. 10.35 Két szimfónia. 11.25 Francia forradalmi dalok. 11.40 Szép remények. Folytatásos rádiójáték Charles Dickens regényéből. 12.00 Déli krónika. 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.35 Kalinkovics: A győzelem ünnepe — nyitány. 14.44 Kritikusok fóruma. 14.54 Édes anyanyelvünk. 15.05 A KISZ Központi Művészegyüttes „Rajkó” zenekara játszik. 15.28 Képek és jelképek. 16.00 Dvorzsák: E-dur vonósnégyes. 16.29 Látogatóban. 17.10 Kodály-művek. 17.57 Van út a Nap alatt. 18.30 Esti magazin. 19.15 A Rádió Kabarészínház TTL humorfesztiválja. Döntő. 21.00 Fehéren-feketén. 22.00 Hírek, sport 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Nyárközép csodái. Vészi [H) Endre rádiókomédiája. 23.22 Vs Lló királya. Részletek Lalo operája- 1* ból 24.00 Hírek. 0.10 Karácsony 13 János táncdalaiból. ló PETŐFI ADÓ . 8.05 Operettegyüttesek. 8.35- Figyelmébe ajánlom! 8.50 Slátgermúzeum. 9.50 Köznapi i- ügyeink. Jegyzet. 10.00 Zenedény előtt. 12.00 Fátyol József klarinétozik. Oláh Kálmán népi zenekara játszik. 12.35 Kis magyar néprajz. 12.40 Tánczenei koktél. 1- 13.25 Éneklő Ifjúság. 13.35 Régi i- muzsika gyermekeknek. 14.00 15 Kettőtől ötig. . . 17.09 a nyervmozás folyik. . . 17.30 ötödik sebes- J~ség. 18.35 Minden hangra emlé!a kezem. Tamássy Zdenkó műso- 7.ra. 19.30 Tin-Top parádé. r.•5 Joe-ol együttes felvételeiből. 20.00 Nóták. 20 35 A-tól Z-ig a popzene világában. 21.25 Senki többet? Harmadszor! 22.40 Pirouette operettdalaiból. 23.00 Firmák. sport. 23.20 Könnyűzene éjfélig. . 3. MŰSOR 9.00 XIX. századi zene. 10.30 Sarolta. Részletek Erkel operájából. 11.30 Barokk muzsika. . 12.19 Ravel-művek. 13.07 Végvári Rezső népzenei feldolgozásaiból. . 13.32 Operaáriák. 14.12 Zenekari muzsika. 16.00 Arcok művek, korok. Jávor Ottó előadása a görög irodalomról. 16.30 Nagy mesterek kórusmuzsikájából. 17.00 Robert Palmer felvételeiből. 17.30 Mozart-áriák. 1802 öt évszázad muzsikájából. 19.35 Vas megyei zenei hetek. Közben kb. 20.30 Jellemek jelmeze. Bebeszélgetés Gombár Judittal, a Győri Kisfaludy Színház jelmeztervezőjével. Kb. 21.35 Maynard - Ferguson dzsesszegyüttese játszik. 22.14 Németh Alice énekel-23.00 A hét zeneműve. 1 TV-MOSOH MAGYAR TELEVÍZIÓ 5 Adásszünet JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 6 BELGRÁD 1. 18.10 Magyar nyelvű tv-napló. 18.30 Videooldalak. 18.45 Gyér■mekek énekelnek — gyermekműsor. 19.00 Illusztrált mesék — gyermekműsor. 19.15 Tv-naptár. 19.45 Pop-parádé — ifjúsági adás. 20.15 Rajzfilm. 20.21 Reklám. 20.27 Ma este. 20.30 Tv- napló. 20.55 Reklám. 21.00 Z. Bajsic: Nézd, milyen szépen : kezdődik a nap — dráma. 22.10 Reklám. 22.15 Kiválasztott pillatat. 22.20 A világ ma —kuli politikai adás. 23.05 Dokumentumfilm 23.20 Tv-napló. BELGRÁD 2. 19.45 Telesport. 20.27 Ma este. 2 20.30 Tv-napló. 20.55 Reklám. 21. A megismerés útjai. 21.55 Zágrábi körkép. 21.55 Huszonnégy óra. 22.10 Reklám. 22.15 Jó estét! — könnyűzenei adás. ismétlés. ÚJVIDÉK 17.20 Sportkrónika. 17.40 Tv- híradó 1. szerb-horvátul, magyarul és Belgrádból. 18.45 Gyermekműsor. 19.15 A közlekedés iskolája. II. rész. 19.45 Sérülések a gyermekkorban. Ismeretterjesztő film. 20.30 Tvhíradó 2. magyarul. 21.00 Tribün. Magyar nyelvű műsor. 21.30 Vajdasági tükör — magyarul. 22.00 Tv-híradó 2., szerb-horvátul. 22.20 Játékfilm — szerb-horvát nyelvű felirattal. ROMÁN TELEVÍZIÓ 14.00 Magyar nyelvű adás. 16.50 A legkisebbeknek. 19.00 Tv-híradó. 19.30 Tudományos horizont. 20.00 Költészet. 20.10 Világhíradó. 20.35 Utak. (4. rész) 21.20 Tvhíradó. KEDD DÉLELŐTT RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH ADÓ 8.27 Gyanúsított. 8.52 Népdalcsokor. 9.44 Rímek és ritmusok. 10.05 MR 10—14. 10.35 Romantikus mesterművek. 11.39 Szép remények. Folytatásos rádiójáték. 12.45 Törvénykönyv. PETŐFI ADÓ 8.05 Népdalkórusok. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.35 Társalgó. 10.00 Zenedélelőtt. 12.25 Gyermekek könyvespolca. 12.35 Melódiakoktél. 3. MŰSOR 9.00 Szimfonikus zene. 10.03 Párkai István vezényel. 10.30 A Dimenzió együttes játszik. 11.05 Claudio Abbado operafelvételeiből. 11.40 Új Vivaldi-lemez. 12.35 A Melódia fúvószenekar játszik. TV-MŰSOR MAGYAR TELEVÍZIÓ Adásszünet A Mecsekben virít A legszebb magyar vadvirág Virít a legszebb magyar vadvirág, a vadontermő pünkösdi rózsa, amely hazánkban egyedül a tájvédelmi körzetté nyilvánított keleti Mecsekben díszült. Rendszerint pünkösd táján nyílik, innen származik a neve. Ezekben a napokban tömegesen pompázik a lilás-vörös virág, valósággal izzik tele a mező a zengő alján. Lenyűgöző látványban lehet részük azoknak a kirándulóknak, akik a vadrózsanéző túrára vállalkoznak mostanában. A legnagyobb virágú védett növényünk, a sötétzöld levelek között nem ritkán 15—17 centiméter átmérőjű rózsák nyíltak. A ritka, mediterrán eredetű vadvirág Magyarországon — a Mecsek hegységen kívül csupán Jugoszlávia egyes vidékein található meg, mint a jégkorszak előtti idő érdekes maradványa. A gyönyörű virág termőterülete korábban évről évre zsugorodott, mivel a kirándulók és az árusok tömegesen szedték, gyakran tövestől tépték ki. A Baranya megyei tanács végrehajtó bizottsága éppen tíz évvel ezelőtt természeti értékként védetté nyilvánította a vadrózsát és a lelőhelyét. 1972 óta terjedt ismét szemlátomást a növény. Ma már törvény is oltalmazza a mecseki növényritkaságot; az új polgári büntetőtörvénykönyv alapján elzárással büntethető a virágot szedő vagy pusztító személy. 1982. JÚNIUS 6,4------ vas Aknai*.