Déli Hirlap, 1929. július-szeptember (5. évfolyam, 148-223. szám)
1929-07-04 / 148. szám
“ ia“M 4 . € Román pilóta lélekjelenléte megmentette egy repülőgép utasait a biztos haláltól Brassó, július 3. (Tudósítónk telefonjelentése.) A Bukarest és Kolozsvár között közlekedő utasszállító repülőgépet tegnap reggel majdnem végzetes baleset érte. Brassó közelében a repülőgép utasai hirtelen nagy rázkódtatást éreztek. A pilóta a megrémült utasoknak hátraszólt, hogy maradjanak nyugodtan. A gép egyik propellere eltört ugyan, de a másik segítségével tovább haladhatnak. A megrémült utasok szeme elé ekkor a Kárpátok egyik sziklás vidéke tárult, ahol feltétlenül elpusztultak volna, ha a repülőgép lezuhan. Orteanu pilótafőhadnagy az épségben maradt másik propellert nagyobb sebességre kapcsolta be és tíz perc múlva Brassó mellett simán leszállott. Senkinek baja nem történt. A leszállás után megállapították, hogy az a légcsavar, amely eltört, a pilóta ülése alatt fúródott a gépbe. Amennyiben a légcsavar néhány centiméterrel feljebb éri a gépet, akkor a pilóta ülését és a pilóta lábait is elvágja.. Ebben az esetben a katasztrófa feltétlenül bekövetkezett volna. făjnian. Cseh kémet fogtak a magyarok, erre a csehek beszüntették a vasúti forgalmat, mire viszont a magyarok bojkottálják a cseh fürdőket Budapest, jul. 2. (Tudósítónk telefonjelentése.) A cseh szlovák távirati iroda Hivatalosan közli, hogy julius másodikától kezdve a livasnémeti állomáson át lebonyolított vasúti tranzitforgalmat Csehszlovákia és Magyarország között beszüntették. Ez a rendelkezés azért történt, mert a magyar hatóságok a hidasnémeti állomáson szolgálatot teljesítő egyik csehszlovák vasúti alkalmazottat letartóztatták és ezáltal a csehszlovák vasutigazgatóság alkalmazottai személyi biztonságát veszélyeztetve látja. A prágai hivatalos jelentéshez a magyar távirati iroda illetékes helyről a következő megjegyzést fűzi: A csehszlovák vasutigazgatóság rendszabálya valószinüleg Pecha Vince letartóztatásával áll összefüggésben, akit június 28-án kémkedésen értek tetten és ezért letartóztatták. A budapesti sajtó felháborodott hangon ír a vasúti forgalom önkényszerű beállításáról és diplomáciai lépések szükségességét helyezi kilátásba A hidasnémeti incidenssel kapcsolatban a magyar távirati iroda újabban a következőket jelenti: A magyar hatóságok már hosszabb ideje tudják, hogy Pecha Vince azon dolgozik, hogy bizalmas katonai adatok birtokába jusson. Junius huszonnyolcadikán a hidasnémeti vasúti vendéglő egyik pincére aki régebbi idő óta teljesit közvetítő: szolgálatot Pecha részére, katonai adatokat tartalmazó iratot juttatott el Pechához. Ez az iratokat átvette, elolvasta, majd távozott a vendéglő helyiségéből és az iratokat a vendéglő mellékhelyiségében elrejtette. Pecha gyanús magaviseletét figyelték a magyar közegek és nyomban őrizetbe vették. Előkerítették az elrejtett iratokat is és mivel tettenérés forgott fenn, Pechat nyomban letartóztatták. Több tanú van arra, de Pecha maga is beismerte, hogy hosszabb idő óta áll összekötésben olyan egyénekkel, akik bizon mos katonai iratokat juttatnak el hozzá. Hidasnémetiről érkezett jelentés szerint tegnap délben féltizenkét órakor a csehszlovák vasútigazgatóság az összforgalmat, nevezetesen úgy a személyforgalmat, mint a teheráruforgalmat Hidasnémetin beszüntette. Magyar részről Budapestről Hidasnémeti felé a vonatok a tátrai ekszpressz kivételével továbbra is menetszerűen közlekednek. A prágai Cesko Slovo című lap a következőket írja: A csehszlovák vasútigazgatóságnak Hidasnémetin egy Pecha nevű kereskedelmi megbízottja és pénztárosa volt. Pénteken délben Pecha az állomás éttermében levelet kapott ismeretlen egyéntől, akiről kiderült, hogy pincér. A levelet Pecha félrevonulva elolvasta azután eldobta. E pillanatban a magyar hatóságok letartóztatták. A Ceseo Slovo értesülése szerint a külügyminisztérium diplomáciai lépéseket fog tenni Pecha érdekében. A hidasnémeti esemény hatása alatt a magyar közönség körében, főleg Budapesten, nagyarányú bojkottmozgalom indult meg a csehszlovák fürdőkkel szemben. A menetjegyirodákat tömegesen kereste fel a közönség és visszaadja a már megváltott jegyeket. A táviróhivatalok százával küldik csehszlovák fürdőkbe a magyar vendégek lemondó táviratait. Eddig magyar nyaralók évente több millió a pengőt hagytak a cseh fürdőkben, Két munkást agyonütött és egy hivatalnokot súlyosan megsebesített a villanyáram Nagyvárad, július 3. (Tudósítónk telefonjelentése). Tegnap reggel megdöbbentő szerencsétlenség történt a Villányi úti Schwarz Sámuel féle ecetgyárban. Lévai István tizenkilenc éves munkás hasított fát akart hozni a kamrából. Az Udvar közepén megbotlott egy telefonvezetékben, amely érintkezésben állott egy magasfeszültségű villamosáram vezetékkel. A fiatal munkást a hatalmas áram ereje a helyszínen megölte. Az udvaron tartózkodott Fülep György szolga, aki Lévai segítségére sietett, de a magasfeszültségű áram pillanatok alatt őt is megölte. A gyár egyik tisztviselője, aki szemtanúja volt a kettős szerencsétlenségnek, fadarabbal akarta a drótot eltávolítani, mire az áram őt is földre sújtotta. Értesítették a rendőrséget és a mentőket, akik azonban Lévai és Fülep esetében már csak a beállott halalt állapíthatták meg. A hivatalnokot súlyos égési sebekkel a nagyváradi közkórházba szállították. A vizsgálat megállapította, hogy a két munkás halálát gondatlanság okozta. Néhány nap előtt ugyanis lebontották az egyik raktárhelyiséget és a telefonvezetéket elfelejtették leszerelni. A gyár ellen megindult az eljárás, Csempészett cigaretta után kutatnak a lakásokban és közben gorombáskodnak Temesvár, jul. My house is my castle ... Az én házam az én váram, mondja az angol közmondás. Ezt a közmondást azonban hálunk, sajnos, nem lehet alkalmazni. A monopol igazgatóság emberei bizony behatolnak magánakásokba és azokban bélyegezetlen kártya csempészett cigaretta és tiltott dohány után kutatnak. Nem mindig az a fő, hogy ott találjanak is valamit Hogy ezek a kutatók mi mindent engednek meg maguknak, arra példa Radu Vazul esete, aki a Központifürdőben masszőr és a Strada Pavel Rotariu 9. szám alatt lakik. Radu Vazul lakásán tegnap megjelent a bukaresti monopolvezérigazgatóság repülőtisztviselője, Zárié Ján, vele volt a temesvári monopoligazgatóság részéről Mustera hivatalnok, mint rendőri karhatalom Bacris rendőrkomiszárus kisérte őket. A bár más bizottság beállított Radu Vazu lakásába, ahol csak Raduné tartózkodott. Zárné rákiabált az asszonyra cigánysöpredéknek szidta és megfenyegette, hogy baj lesz, ha nem adja elő az elrejtett kártyát, cigarettát és dohányt. Felforgatták az egész házat, kidobáltak mindent a szekrényekből, de külföldi cigarettát és dohányt nem találtak. Azután, elindultak a Központi fürdőbe Radu Váradért, akivel a kapuban találkoztak, amint mit sem sejtve hazafelé tartott. Bekísérték a rendőrségre, ahol jegyzőkönyvet vettek föl vele. A jegyzőkönyv azonban zagyva és olvashatatlan volt, amiért Radu Vazul megtagadta annak aláírását. A masszőrt estétől reggelig a rendőrségen tartották, reggel pedig átkísérték az ügyészségre. Az ügyészség látva, hogy a fogvatartásra semmi alap nincsen, azonnal szabadlábra helyezte Radu Vazult, aki most ügyvédje útján feljelentést tesz a monopolhivatal közegei ellen. Ez az eljárás valóban példátlan és a hatóságnak meg kell a polgárságot védeni mindennemű sikanériától A VÉTELNÉL OLCSÓ de a használatban, minőségénél fogva MÉG SOKKAL OLCSÓBB A VALÓDI DORCO V ASZONCIPŐ GUMMITALPPAL Győződjék meg a védieavrőll Hogyan lesz a tanúból vádlott Temesvár, júl. 3. A temesvári ügyészség, amint a Déli Hírlap megírta, vádat emelt Popescu János rékási adóellenőr és Daniel Sándor rékási adóügynök ellen. Az ügyészség vádirata szerint mindketten hivatalos állásukat arra használták fel, hogy megzsarolták Rékás és környékének lakosságát. A temesvári törvényszék a múlt héten tartotta meg a főtárgyalást és a tárgyalás során a két vádlott azt vallotta, hogy az egész eljárás csak hajsza ellenük. A tanuk közül többen ellentétes vallomást tettek, sőt ellentmondásba keveredtek. Érdekes, hogy a vizsgálat során Weiszberger Mária, Schmidt Keresztély, Andreics Tódor és Céjar Pál tanuk ellen, akik a tisztviselők megvesztegetését beismerték, megvesztegetés miatt vádat emeltek és a főtárgyaláson már szintén vádlottak voltak. A bizonyítási eljárás után a törvényszék tegnapra halasztotta el az ítélet kihirdetését. Időközben Pincu Valér dr. ügyvéd a károsultak megbízásából beadványban kérte a törvényszéket a bizonyítási eljárás kiegészítésére, mert módjában áll a zsarolási vádat igazolni. Tegnap hirdette ki a törvényszék döntését, amely szerint elrendeli a bizonyítási eljárás kiegészítését és többek között kihallgatja Lázár Kornél dr. pénzügyigazgatót is. Ezért a bíróság új tárgyalást tart szükségesnek és ezt valószinüleg csak ősszel tartják meg. ^JDÉLI HIRLAP-ban feltétlenül kell hirdetnie. DÉLI DULAP-I hirdet az Ön konkurrense és eredményt ér el