Déli Hírlap, 1998. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-02 / 127. szám
• Már hétközben is számos gyerekműsort rendeztek a különböző intézmények, ám a pálmát a vasárnap vitte el, amikor több ezren látogattak el a miskolci repülőtéri ünnepségre. Bábszínházzal, musical-részletekkel, koncerttel kedveskedtek a gyerekeknek, a legnépszerűbbek azonban a repülőgépek voltak. (CIKK A 2. OLDALON.) Negyedszázados jubileum Mezőkövesd negyedszázada kapta vissza városi rangját. A jubileumon díszpolgári címet adományoztak, de kitüntették a településért legtöbbet dolgozókat ie. A kistérségi barangolóban a 6. oldalon a tardi iskolásokról olvashatnak, akik országos túlélő versenyen vettek részt. Beszámolunk arról is, hogy nem kellenek a multik a matyóvárosnak. Bírságra számíthatnak a késlekedők Bár az eredeti határidő május 31-én lejárt, de tekintettel a háromnapos ünnepre, a társasági adóra kötelezettek még ma éjfélig postára adhatják bevallásukat. Az adóhatóság az idén több, mint 85 százalékos teljesítést vár az adóalanyoktól. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az adóalanyok döntő többsége az utolsó két-három napban adja be bevallását az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH). A mulasztók maximum százezer forintos bírságra számíthatnak, amelynek kiszabásánál az APEH figyelembe veszi, hogy az illető először követett-e el szabálysértést, vagy „visszaesőnek” számít. a WESTEL 900-tól Encsson GH 888/SLiór bruttó 1500 Ft-tól Hiltii 6110/SL már bruttó 56 000 Ft-tól Siemens S8/SL Power már bruttó 24 500 Ft-tól Mindhárom készülék új Westel 900 előfizetéssel együtt és csak Westel 900 előfizetői kártyául - három szerződésül! |1 éves előfizetés esetén az ár bruttó 7500 forinttal többi) lmmnnlH humUn telékeáS Iravéna ugyanitt novino toitneto kartya ás mobiljegy tavalyi árts! Dominó kártya bruttó 13 375 Ft Dominó kártya ♦ Alcatel/SL bruttó 3975 Ft (Na oltsiru Alcatel, ai érik módosulnék) További feltételek az üzletekben. Csak amíg a készlet tartl Kihangosítók headsat-ßk bőrtokok nagy választékban! Érdeklődni: 48/412-2S0-as telafonon Vásárolni: Miokolc, Széchenyi u. 5. az. (a Pátria-ház alatt) mmi-mmiM Új gyógyszer a rák ellen? Pár héttel ezelőtt bejárta a világsajtót az a hír, hogy Bostonban két olyan szert fedeztek fel, melynak hatására kísérleti állatokba oltott emberi daganatok eltűntek. Várható-e, hogy néhány év múlva az emberiség birtokában lesz a rák igazi, univerzális gyógyszere? Mit mond erről az onkológus? "(CIKK A 4. OLDALON.) XXX. ÉVFOLYAM, 127. SZÁM Ára: 38 Ft előfizetőinknek; A NÉPSZABADSÁGGAL EGYÜTT ELŐFIZETVE: 3,05 Ft Kommunikációs partnerünkü l ARANYOS LAKATOS A diósgyőri oearokben rendezték az Imrik Károly felnőtt szabadfogású birkózó emlékversenyt, amely egyben világbajnoki válogató viadal volt. A diósgyőriek kitettek magukért, sportolóik közül Lakatos nyerte a 76 kilósok küzdelmét. Az összecsapásokat megtekintette Bella József szövetségi kapitány, aki benyomásairól nyilatkozott. (TUDÓSÍTÁS A 14. OLDALON.) /í i_uAirffr 355-555 SZEMÉIV- és TSHSRSzálUrAS AUTÓ és KAMIONMINTéS NINSTOP MISKOLC KPT TAXI Észrevételével, javaslatával hívja a 368-666-os üzenetrögzítő* V telefonszámot. V ■dojoro Ma Körmén, Anita napja van. A Napkel 4.51, nyugszik 20.34 órakor. Holdkelte 12.43, , holdnyugta 1.26 órakor. Zivatarok A több-kevesebb napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és zápor, zivatar várható. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon északnyugatira fordul. A hőmérséklet délután 24-29 fok között alakul. Családi ünnepségek, cégrendezvények, konferenciák Igényes vendéglátását hidegkonyhai háttérrel vállal|uk, helyszíni szervizeléssel. Hidegtálak készítése 20-150 főig. Miskolc,Dáryn*utca 7. Tel.: 46/344-425 ^pEUROPROFURt. 3530 Miskolc, Nugyvdthy u. I. TTbl./fax: 46/327-300. Ttol.: 46/412-248 Másolt már olyan másolón, ami szinte ingyen másol? íme a legújabb A/3-as (legnagyobb méret) másoló. Legolcsóbb fenntartási költségekkel és hogy teljesebb legyen a kép, most 20 OOO másolatot is kap ajándékbal Legnagyobb másolat: A3 Másolási sebesség: 16 A4/9 A3/perc Másolási arányok: zoom 9 db rögzített másolási arány: 30-200% Alaptartozékok: induló készlet, takarófedél 8060201-K/7098/9B Nubiro -300 000 FI AKCIÓ! ÖRÖMTÁNC A TEMPLOM ELŐTT SZÍNVA HOLDING KFT. ÉRTÉKPAPÍR-ÜGYNÖKSÉG 3530 MISKOLC, Munkácsy u. 4. Tel.: (46) 323-646 A karizmatikus megújulási mozgalom miskolci csoportjának tagjai a minorita szerzetesakkal együtt vidám tánccal köszöntötték szombaton a miskolci Minorita-templom előtt a Szentlélek eljövetelét és az egyház születésnapját. DAEWOO Borsodi Autójavító un...loo ooo fi Használt autó Icqanza *500 000fi beszámítás! Miskolc, Zsoltál Kapu 3-9-11. Szalon: 46/358-070 Szerviz: 46/324-008 ^ í Penta Stúdió MILAX Építő és Szolgáltató Kft.• épületek fenntartása, felújítása • magasépítőipari kivitelezés • épületgépészeti tervezés, kivitelezés • egyedi asztalosipari termékgyártás • bútorgyártás • kivitelezések bonyolítása, műszaki ellenőrzése • fémszerkezetgyártás ikolc, Futó u. 78. - Tel./fax: (46) 369-: • gépek, berendezések technológiai szerelése • burkolatkészítés (hideg, meleg) • építési szakipari munkák végzése • épületács- és épületasztalosipari termék • gyártása • gipszépítészet • bolti építőanyag kiskereskedelem 5 - Tel.: (46) 362-245, (46) 369-241