Demokrácia, 1945. április-december (4. évfolyam, 1-38. szám)

1945-07-08 / 13. szám

_____________РшйЬиай________________i „Itt is hazámért halok meg" Kiss János altábornagy ellenállási harca és vértanúsága Még alig féléve, hogy Kiss János altábornagyot, a Magyar Ellenállás bőslelkű katonai főparancsnokát a Dominics Vilmos hadbíró-őrnagy vezetésével működő hóhérbíróság a Margit-körúti fogház udvarán kivégezték. De nemes székely arcát már a nemzet emlékébe faragta be az Idő, amelyet egy francia költő nagy szobrásznak nevez. Élete, sorsa: ős-székely ballada. A múlt év novemberében a 22-ről 23-ra virradó éjjelen, éjfél után egy órakor fogták el egy tárnok utcai házban, hol nyolc napon át viszonylagos biztosággsem tartózkodott feleségével együtt. A személyes fenyegető veszélyt azonban túlzottan kicsibe vette és 22-én délután hazament kékgolyó utcai otthonába, valami rátért. Nem sejtette, hogy otthonát már Radó hadbíró százados nyomozói vették körül, akiknek nem volt nehéz dolguk az altábornagyot felismerni, hiszen jobblábára erősen sántított. Nyomonkövették a Tárnok utcáig, ahol azn*P éjjel elfogták.*A Margit-köruti fogházban Radó hadbíró-százados vallatta embertelen kínzások kíséretében, december 8-án pedig bitófán végezték ki a nagy magyar katonát, a hadsereg egyik büszkeségét. Utána ugyanott, ugyanaz a sors érte küzdőtársait, Nagy alezredest és Tarcsay századost, 16 nappal Utóbb pedig a sopronkőhidai Jegyeny udvarán Bajcsy.Zsilinszky Endrét, az Ellenállás vezérét, akit 27 éves baráti kötelék fűzött Kiss Jánoshoz. A legvitézebb katona Kiss János emelt homlokkal, nyugodt pillantással, de bicegve ment a bitófához. Bicegve, mert az első világháborúban jobb térdét roncsá lőtték, úgyhogy féllába a sebészi műtét után is merev maradt. Az egyetlen tiszt volt a hadseregben, akit ilyfokú rokkantsággal az aktív szolgálatban visszatartottak. A hadsereg egyik legvitézebb katonája és legnépszerűbb parancsnoka volt, mellét az arany tiszti vitézség érem díszítette. Legénysége vakon bízott benne, mert mindig utolsónak pihent le és mindig az élen indult rohamra. Talán ő volt az ország nemcsak legbátrabb, de legszerényebb embere is. Nem szívelte a páthoszt, a mindig emelt hangú karake vezérkedést. Altábornagy és gyalogsági szemlélő korában is csak olyan közvetlenül és magyarosan adta elő nézeteit a vezérkari tanácskozásokon, mint ahogy a bakonypécselyi parasztszülők között hányta-vetette a présház gondjait a galambősz Gombás bácsival. Hogy történhetett meg, hogy már a Margitkörúti fogházba is behallatszott minden égtáj felől az orosz ágyúk közelgő döreje, amikor hát az «exemplaris» kegyetlenségnek sem láthattuk már célját, hogy akkor bestiális megkínzás és lefokozás után bitófán végezték ki a hadsereg egyik legtiszteltebb katonáját? Ma már tudott dolog: a statáriális eljárást elrendelő végzést Feketehalmi Czeydner, az újóidei embervágóhíd főparancsnoka írta alá. Kiss János tagja volt annak a hármastanicsnak, amely az újok déki mészárlás világgiyarázatában Feketehalmi'Czeydner, Grassi és Zöldi főbenjáró bűnösségét megállapította és ítéletileg kimondta. A kivégzés után mintha Feketehalmi- Czevdner maga is megrettent volna, megüzente Kiss János özvegyének, hogy „kegydíjra számot tarthat’. Nem kell mondanunk, hogy Kiss János nemes özvegye megvetéssel utasította vissza a hóhér „nagylelkűségét”, földalatti erejét és kiszolgálói kíméletlenségét, csakúgy, mint a „lágy melegre fordult, csigalábon mozgó” közvéleményt. Vállalta mégis a vezérletet, mert „a magyar idők mind németebbé válnak”. Egyszerűbb, igazibb ember nem sok volt nála. Mikor az ellenállás élére állott, akkor nem voltak nagyratörő ambíciói, de naprólnapra halálosabban féltette nemzetét, hogy az a menekülés utolsó alkalmát is elszalasztja. Ezért hajtogatta mindegyre: — Hogy velem mi történik, nem számít, csak népem maradjon. Mintha a Tihanyt koszorúzó bakonyi erdőségben, hol „élete legboldogabb napjait töltötte”, látnak indulni egyik hosszú sétaútjára, botját, melyet pedig támaszul vitt magával — jellegzetes módon magasra emelve, hogy az ember nem látta bozótot verje, aprítsa: úgy indult útnak Kiss János akkor is, amikor író és erős kezébe vette az Ellenállás katonai főparancsnokságát. Bajcsy-Zsilinszky. És a levél kézhezvételének napján írja Kiss János bakonyi barátjának: — Én most elindulok. Állni akarta régi, jó szavát. Népére gondolt, nem magára. Vértanuságát még megrendülőbbé teszi, hogy higgadt és megfontolt vértanúság volt. Tiszta és egyszerű cellű ősrégi székely atomcsaládból született 1883 ban az udvarhelymegyei Erdőszengyörgyön. 61 éves volt, amikor kivégezték. //Te vagy Bajcsy-Zsilinszky tudta, kit választ, amikor Kiss Jánost kérte fel a Magyar Ellenállás katonai részének megszervezésére: „Te vagy rá hivatott, senki más” — írta barátjának. Kiss János minden őse katona volt, köztük egész sereg vezéri polcon, végvári nagy katonák. Három nemzedéken belül, száz év alatt most másodszor zörgetett be a német hóhér az udvarhelyi Kissporta ablakán. 1849-ben Kiss János nagyapját ítélték halálra... „Csöndes erőben” várta az unoka is a német bitófát. Feleségét csak közvetlenül a kivégzés előtt engedték hozzá. — Megkínoztak, meggyaláztak, villanyárammal gyötörtek — türelemmel viseltem — mondta csöndesen a búcsú órájában. Első hetét a fogságban álmatlanul töltötte, mert akkor még azt hitte, megmagyarázhatja biráinak, mekkorát fordult volna a nemzet sorsa, ha a Magyar Ellenállás sikerül. — Hanem az első hét végén mér világosan láttam, hogy ezeket a nemzet sorra nem érdekli, csak az enyém, csak engem akarnak elveszteni mindenáron. Ettől fogva már nyugodtan aludtam ... A búcsú végpercében felesége a hivatott zokogva borult ayunkába és azt mondta férjének: — Ha már meg kell halnod, miért nem halhattál meg a harctéren? Kiss János a fogház udvara felé mutatott és így válaszolt: — — Itt is hazámért halok meg.” Halála előtt az őt még a vesztőhely küszöbén is jellemző szerénységgel lelkére kötötte feleségének, hogy szorgalmazza rehabilitációját. Holott nem rehabilitáció várt rá, hanem megdicsőülés. „A holttestet is visszaveszem magától Holttestét a kivégzés után kiadták feleségének. De mikor az özvegy megemlítette, hogy férjét a katonai temetőbe kívánná nyugalomra helyezni, Dominics hadbíró-őrnagy durván ráförmedi: — Ha ilyeneket mer kérni, majd még a holttestet is visszaveszem magától. Ideiglenes nyugvóhelyéről, a farkashéti temetőből, özvegye nemsokára elviszi a kőszegi családi sírhelyre. Mint fiatal hadnagy Kőszegen kezdte meg katonai pályafutását, Kőszegen ismerte meg az első világháború után 1919-ben Bajcsy- Zsilinszky Endrét... Megállítani a végzetet Fanatikus józansággal igyekezett elszakítani a magyar végzetet a némettől. Abban az időben, ammikor még a tábornoki kar öröme mindent elkövetett, hogy Ilorthyt a német fegyverek győzelmének bizonyosságáról megnyugtassa, Kiss János mosolyogva mulatott a térképre: — Amint az oroszok a Baltitengerhez érnek és ütőképességük SZuRMEKüBáTKÜH В01Е9ШК BUHÖÁK olcsón SZEMÉRE szűcsnél VII. Erzsébet körút 28 szám. Második emelet 1 Nem sokaság, hanem Lélek a szabad nép tesz csuda dolgokat. (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz és felszerelésük óriási fejlődése folytán oda is fognak érni, a németek végzete beteljesült. Miért szaladunk most mi is bele a biztos kelepcébe? Nem éppen csak a német sorstól, a német jellemtől is féltette a magyarságot. Feldlte a magyart a németek „ragadós hibáitól”, a mind féktelenebb nagyzolástól, dogmatikus konokságuktól, állatiassá vadult kegyetlenkedésüktől. — Tetejében— mondotta — nálunk még el is torzulnak a német hibák, éle legalább dühöngő őrültet állítottak az élükre, nekünk már csak futóbolond jutott. Féltette a magyart, hogy „szolgamódra lesz kegyetlen és majommódra lesz szisztematikus”. Tudta jól a nehézségeket, a kockázatot, ismeri a szemei befolyás A nagy katasztrófa mindannyiunkat a részvétlenség felé sodort. Szemünk előtt zúzódtak apró darabokra világok és országok, éleformák süllyedtek a mélybe és az emberek, az áldozatok úgy hulltak el, mint ősszel a legyek. Nem értünk rá arra, hogy ebben a süllyedő világban méltóképpen eltemessük és elbúcsúztassuk azt, aki tollal a kezében, gránátszilánktól találva esett össze Budapest hideg aszfaltján, félidőben, a nagy ostrom idején Szabó Dezsőről van szó. Irányt mutató, lázadó szellem volt. Csak a mi hazánkban, a Kárpátok medencéjében lehet ezt a meghatározást használni. Nálunk , ahol félni kellett mindig a „Igen tisztelt Uram, ígéretem, hogy a füzeteket küldöm, nem válthatom be. A ponyvarendelet kitörött az írók sorából. Hiszek Magyarország feltámadásában. Melegen üdvözli Ponyvás Szabol Dezső.“ Hullámhegyeken és hullámvölgyeken lovagolt vele végig az élet. A mindennapi és látszólag egyhangú órák finom rezdüléseit senki, egy magyar író sem tudta hívőbben, szebben és érdekesebben visszaadni, mint ő. Saját életén, vágyain és lázongásain keresztül filmre vette a mi életünket is: magyarokét: „Most az egyszer ne sajnáljanak tőlem egy egész oldalt. Biológiai szükség, hogy az idegen hülye újzaagyarkodást kifújjuk az Irodalomból és művészeiből. Kell egy kis friss szél. Itt van! Udv. P. Sz. D.“ Néha a keserűség szól ezekből az ismeretlen írásokból, egy nagy író elhullajtott, odavetett mondataiból, néha az öröm, néha a vágy és talán sokszor a kicsinyes emberi féltékenység. Mert az Író is ember és a szellem világából sokszor menthetetlenül a földre száll. Őt is legalább annyira bántják a sértések, mellőzések, a magány, mint ahogy téged, olvasó. Mire vágyott Szabó Dezső, az ember? Utolsó levelében így vall: „Végre: 64 rövidke év után eljutottam saját életemhez. Mint a vadvizek a lapály mélyedéseire, az élet új fényességei ömlenek belém és új kórusok csodálatos énekei fejlődnek elnyúlt mezőimen át. Hogy ezt az új életet teljes gazdagságban is termő nyugodtságában élhessem meg, ki kell költöznöm a világtörténetemből. Egy főváros pedig mindig, néha irgalmatlanul világtörténelem. Mivel most némi el- találkozzunk a Magyar Világ étteremben Esténként Roosz Emil rádiózenekara játszik. Sörözőben: Veres Károly Tulajdonos: Szirmay László IV., Semmelweis utca 1-3. hatalomtól és az ármányoktól, senki nem merte megmutatni teljesen leplezetlened igazi arcát. Még a lázadók s köztük Szabó Dezső sem. A gúny, amely tollából játékosan és csak úgy, mellékesen kifolyt, csupán kéziratban maradt ránk. A hatalom, különösen a legutolsó esztendőkben csúnyán bánt Szabó Dezsővel. Indexre tette műveit, az üdvözigt és sekélyes szellemű, mételyező ponvallók sorába iktatta. Ez volt talán a legfájdalmasabb, mellyel megsértették, egész életére. A mindenkori terror és cenzúra veszélyes, javíthatatlan girondenak látta az írót. Erről ez a kézirat tanúskodik: sodort guba ütődült hozzám; szeretnék valahol egy szép, békés vidéken, s melynek békéje a jövőben is valószínű, jóval a fővárostól, egy egyemeletes házat találni, lehetőleg nagy kerttel, széles udvarral, benn a faluban, akár bérletre, akár megvételre, etg tágasat, hogy könyvtárammal, minden cókmákommal és ambiciózus tüdőmmel elférhessek benne. És minél hamarabb. A közvetítőktől irtózom, mint azoktól, akik szellemi apjuknak mondanak, vagy tanítványaimnak dobolják magukat. Pedig ezektől nagyon irtózom. Ezért a Te leveted használom, hogy kérjek minden jó lelket, aki szereti a temetőket,a harang és az orgona szavát és aki tágas tűzhellyé sugárzik a frissen sült kenyér szagára; ha van ilyen alkalmatossága, vagy túl ilyenről, írjon azonnal nekem — Vili., József-kripta, 111. em. 4. — bőven részletező leírással. Vonal lehetőleg ne legyen az új otthon közelében. Ennyi szívességre talán már nem vagyok túlságosan érdemetlen. Hiszen én már töredelmes bocsánatot kérek mindenkitől, azért, hogy voltam, azért, hogy vagyok és azért, hogy ennél tovább szeretnék lenni." Megrendítő aktualitása van ez alábbi kéziratnak is. íme a vallomás: „Igen tisztelt Igazgató La! »m tudom, mi van a könyvvel. Korrektúrát okvetlenül kérek, mart Ьч itec »vetekben «agg«« tolteaitrlen hibák vannak. Ha a kiadó nem az eddig megjelölt volna, rámnézve jóvátehetetlen bántást jelentene, ha a kiadás a Magyar Élet — Püski, a Turul, a Mefhosz, vagy az Exodus kezébe kerülne. Kiváló tisztelettel P. Szabó Dezső.“ Ezek a hátrahagyott kéziratok, a sirverssel együtt egy méltatlanul mellőzött nagy író szenvedéseit takarják: „Szabó Dezső itt nyugodna, Hogyha meg volna nyugodva. De most is csüng egy kérdésen: Mi a filyfenének éltem?” Ha megérted, olvasd, ezeket a néhánymondatos, elhullajtott írásokat, felhoztál valamit a mélyből, melyet megérteni egy bölcsességgel és tapasztalással. S mert a Föld örök nyoszolyát ad mindannyiunknak, nincs vesztenivalód, merj ember lenni te is, mint az író. Ne legyél hazug, v tv álszemérmen. Légy ember~é5~szcreau az embert ! Eve tanít, ha jól meggondolod, e néhány odavetett mondatban Szabó Dezső, is — Várunk — írta neki Kőszegre Ismeretlen levelek „Ponyvás Szabó Dezső“ hagyatékából . ~~ te.. (T - * к *4 *****?••% ›uJL-9f*■ ^ »и»^ ^ V- • te-л • ctw-ć, *. „. dfT-s^-s* 4* «САЧ/ Sfr- Ar^v,: 9 ‘ C& Magyarán mondva — Demokráciára nevelni kell. A nevelést pedig a gyerekkorban kell kezdeni. Új szellemmel, új módszerekkel és új könyvekkel. Természetesen elsősorban rá kellene nevelni magukat a nevelőket. Ne felejtsük azonban el, hogy amiként a természet rendje szerint a nevelő neveli a gyereket, azonképpen a gyerek nem nevelheti a nevelőt és ne felejtsük el, hogy ha a gyerek fegyelmezetlen az iskolában, fegyelmezetlen otthon is, tehát ha bírálhatja nevelőjét, lesújtó ítétetet mondhat felette, akkor holnap bírálni fogja szüleit, és lesújtó ítéletet fog mondani azok felett is. + — Azt valljuk, hogy a bűnösök lakói jának, de legyünk méltányosak a tévelygők irányában. Más azonban az, ha valakit föleresztünk a kocsira s más, mintha a bakra engedjük ülni s átadjuk neki a gyeplőt. Sohase feledkezzünk ugyanis meg arról, hogy hajótörésnél az értékesebb poggyász elmerül s mindig Лг üres hordók menekülnek meg, könnyű lelkek és elmék tudnak csak úszni minden árra, a szájarany elsüllyed. S hogy azok a patkányok, amelyek megmenekülnek a süllyedő hajóról, elsőnek fogják cserbenhagyni az új hajót, amely elég botor volt arra, hogy hátára engedte őket. + ;— A’ politikusnak sohasem szabad hazudni, de bizonyos helyze- tekben nem szabad mindent kitalálni sem. Mert aki igazat mond, az becsületes ember; aki megmondja az igazat, az bátor ember; aki azonban mindig megmond mindent, az futóbolor.d. + — A közönség gyakran olyan, mint a kisgyerek: az orvost gyűlöli, mert fájdalmat okoz neki a sebkötözésnél, keserű orvosságot erőszakol bele, töltött káposzta helyett burgonyapépre szorítja, nem szállítja neki rövid időre a gyógyulást, sőt azt is eltűri, hogy a láz és fájdalmak időnként fokozottabban térjenek vissza. Nem is szólva arról, hogy egyik-másik gyerek hogy rúg-kapás, amikor megmosdatják, tistisen elunják leírni.