Földvári Part-oldalak, 1998 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1998-03-26 / 1. szám
Városunk kitüntetettjei PIRI NÉNI munkásságát ismeri mindenki Földváron, hiszen rendszeresen kiállít itthon. Nincs olyan szép tája hazánknak és a környező országoknak, ahol ne dolgozott volna. Sok lakás, intézmény falán megtalálhatók képei. A kezdetekről beszélgetünk. - Hogyan indult pályája, festőnek készült? - Nem, beosztottak rajztanárnak. A tanítóképzőben nagyszerű rajztanárnőm volt, megszerettem, éltem-haltam a rajzért. Ezt tudták rólam Földváron is, és amikor férjhez mentem, hazajöttem rajztanárnak. Az Állami Polgári Iskolában tanítottam. Az első szakfelügyelői látogatás után munkaközösség-vezető lettem itthon és a járásban is. A gyerekekkel nagyon jó eredményeket értünk el, együtt nőttem velük. Megrökönyödtem, milyen óriási feladatot vállaltam, elmentem egy művésztelepre Sopronba és ott határoztam el, hogy beiratkozom a főiskolára. (Magyar-történelem szakos diplomával harmadik szakként végeztem el a rajzot.) Ez volt az első alkalom, hogy rajzosokat kerestek, korábban nem volt rajzképzés. Minden szombaton hajnali fél kettőkor vonatra ültem és éjfélkor értem haza. Fehérvárra jártam, és minden szünidőben Pécsett tanultam, így nem csak papíron, hanem valóságosan is felfejlődtem. -A szakköri munka hogyan indult Földváron? - Felnőttekkel és gimnazistákkal kezdtünk dolgozni. Ványi Gabi csodálatosan aquarellezett, Áprily agronómus szintén, Petreszék, Niklné Margitka voltak az első tagok. Közben beindult a gyerekszakkör is. Gyarmathy Tihamér pécsi absztrakt festő sintérnek nevezte a rajztanárokat, merthogy azok kiirtják a gyerekből az eredetiséget. Próbáltam követni, mert igaza volt, hiszen egy violinkulcsost sem tud két ember egyformán lerajzolni. Vigyáztam rá, hogy mindenki egyénisége szerint dolgozhasson. A szakkörökben zenét hallgattunk, ki-ki elolvasta kedvenc verseit, farsangkor még buliztunk is. Rengeteg kedves dolog volt, jól éreztük magunkat. Nyaranta művésztelepek voltak a gimnáziumban. A művésztelep találkozott a szakkörrel, nagyobb kedvet kaptak a gyerekek. Egy olyan társaság volt ez, ahol ember és ember között nem volt megkülönböztetés, a munkákat együtt beszéltük meg. Próbáltuk felejthetetlenné tenni “a mi kis városunkat”, ami sikerült is. Martinek Jóska vezette, három évig itt voltak, aztán elpárologtak Paksra. - Igen, ez a paksi tábor ismerős, itt már én is dolgoztam két-három alkalommal. A Laborcz Feri bácsi vezette földvári táborban is részt vettem. Remek előadókat hívott művészettörténészeket, zeneesztétákat estére. - Nagyon értett a tárgyához meg a gyerekekhez. Évekig nagyon jó hangulatú telepeken vettem részt Pakson. Posztimpresszionista stílusú festőcsoport alkotta a magját, csak néhány név: Lázár Pál, M. Molnár György, Mözsi Szabó István, Szili Géza, Staub Ferenc, Határ János, de együtt dolgoztunk Gábor Jenővel, Gyarmathy Tihamérral is. A telepek után tárlatokat rendeztünk a munkákból, de a szakkör is rendszeresen kiállított helyben, szerepeltünk megyei tárlatokon, megyei gyerekrajz kiállításokon, és szép díjakat hoztunk. - Kik voltak azok a mesterek, akik hatottak, akiket szeretett Piri néni? - Szőnyi Istvánt nagyon szerettem, csodálatos színvilágát, egyéni ábrázolását - hozzám szóltak. Egy fény-árnyék jelenségei is hatottak rám, de nem annyira, mint Szőnyi munkái. - És a Földvárról elszármazott festők, velük milyen kapcsolata volt? - Sugár Gyula mindig eljött, adomázott, érdekesek voltak témái, világfelfogása - valami kedves, fanyar humor volt benne. Doór Feri kedves, segítőkész ember, sokat segített nekem Ferinek főiskolás korában ( 30-as évek vége) volt egy mini művésztelepe a Felső-Öreghegyen. A 60-as évek közepén lehozta a barátait Földvárra, felélesztettük a mini művésztelepet. - Tanítás mellet hogyan lett ebből alkotó munka? - Tulajdonképpen először nem magamra gondoltam, hanem -de komolyan- a gyerekekre, ha többet tudok, többet tudok adni is. És valahogy a tudás ragad, ezért hasznos dolog együtt dolgozni, lelkesít is és tanulhatunk a többiektől. Sokat kaptam sok embertől anélkül, hogy magamat fel kellett vona adnom. Érdemes tanulni, ha van, akinek tovább lehet adni, van hol megmutatni, ha van egy szülőváros, aminek hírét képeken keresztül is lehet vinni messze földre. Piri néni keresi a számára kedves motívumokat, hangulatokat és megörökíti őket. Kívánok hozzá sok erőt! Volt tanítványa, Kiss Éva "Matróztrikójában, fakó svájcisapkájában éppen csak énekre nem gyújt a bakon. Tersánszky elbeszélést írna róla, de előbb elmenne vele a legközelebbi kocsmába, ahol csapolt sört mérnek. Gyurcsik Károly azelőtt sem igen élt mással, akkoriban sem, amikor még iható volt a Duna vize. Megelégedett azzal, hogy másokat kiszolgáljon vele." A Dunaföldvárért emlékplakett egyik idei tulajdonosával lányáék házában beszélhetünk. - Karcsi bácsi, hogy-hogy itt találom, nem a Bölcske utcai házban? - Karácsonykor nem tudtam lábra állni és a fájdalom csak nem akart elmúlani. Február 10-én kórházba kerültem egy kivizsgálásra. Kilenc napot töltöttem ott, de az nekem maga volt az örökkévalóság. - Mikor értesült arról, hogy meg fogja kapni a Dunaföldvárért emlékplakettet? - Éppen a kórházban, el sem akartam hinni. Volt ott néhány dunaföldvári, akik gratuláltak, mondván: hallották a jó hírt. - Karcsi bácsi, úgy látom, javul a lába, mert egészen fürgén tetszett elém jönni. - Egészen az ünnepség napjáig nem tudtam menni, de úgy látszik, a jó Isten megsegített, mert azon a napon egyedül mentem föl a városháza lépcsőin. - Milyen volt az ünnepség? - Még most is a hatása alatt vagyok. Nem szégyenlem, hogy többször is sírva fakadtam. Alig tudtam szóhoz jutni a meghatottságtól. Annyit mindenképpen el akartam mondani, hogy nagy öröm számomra ez az elismerés, mert nem mindenkinek adatik meg. Akiknek eszébe jutott a nevem, biztosan tudják rólam, hogy nagyon szerettem a munkámat, és igyekeztem mindig pontos és megbízható lenni. A videófilmet - ami az ünnepségről készült - többször is megnéztem. Nem tagadom, hogy nagyon jól esnek a gratuláló telefonok is, amelyeket napok óta kapok. - Tessék nekem mesélni valami érdekes történetet! Ó, hát ilyen van nekem sok. De talán a legtöbb a Dunához kötődik, hiszen minden földvári tudja, hogy nagyon sok vizet fuvaroztam onnan. Március 1-jén ünnepi képviselőtestületi ülésen Dunaföldvárért plakettet adományozott a város Dr. Velis Béláné, Vali néninek és Gyurcsik Karcsi bácsinak. A díszpolgári címet Oszoli Piroska festőművész kapta. 2. oldal