Dunaföldvári Part-oldalak, 2012 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2012-01-01 / 1. szám
ybiuiafri Mvtíti PART ä ч Ogyón érintett település. 1970-ben itt volt az ország negyedik legnagyobb földcsuszamlása - egymillió m3 föld mozdult meg, 2010-ben pedig 21 felszínmozgásos vis major bejelentésével a város csúcstartóvá vált. Azzal, hogy befejeződött a Kálvária komplex partfal stabilizáció és vízrendezés első üteme 95-98%-os biztonságúvá vált a Dunaföldvár egyik legszebb része. December közepére uniós támogatással elkészült a Ságvári Endre utca és Kereszt utca csapadékvíz elvezetési rendszerének rekonstrukciója is. A csapadék- és belvíz biztonságos elvezetésének érdekében az önkormányzat a Dél-Dunántúli Operatív Program „Települési bel- és külterületi vízrendezés” keretében pályázott sikerrel. A kivitelező ez esetben is az Alisca Bau Építőipari Zrt. volt, melynek építői nyílt betonlapokkal burkolt árkos vízelvezető rendszert épített ki betoncső kapubejáró átereszekkel, illetve zárt szakaszok közbeiktatásával mintegy 3.800 méter hosszúságban. A beruházás összköltségvetése 118 millió Ft, amelyből 80 millió Ft uniós támogatás, 38 millió Ft pedig az önkormányzat által biztosított önerő. A jövőre vonatkozóan Keresztes Lajos elmondta, hogy a dunaföldvári önkormányzat a partfal stabilizáció 2. számú ütemére is pályázik. Siker esetén 2013-ra biztonságossá válhat a Kálvária Duna felőli oldala és a Hősök terének löszfala is. ■ Új helyen a polgárőrség 2011. december 10-én ünnepélyes keretek között vették birtokukba új irodájukat a dunaföldvári polgárőrök. ■ Balogh Emese A képviselő-testület a volt Jókai utcai iskolaépület két tantermét a Kossuth utcai új iskola átadását követően bocsátotta a Dunaföldvári Polgárőrség rendelkezésére. A civil szervezet az elmúlt 20 évben az önkéntes tűzoltók egyik helyiségében, majd a gumiipari szövetkezet kiszolgált laborjában, végül a volt idősek otthonában rendezte be ideiglenes központját; most végre állandó helyre, saját irodába költözhetett. A beköltözést komoly munkák előzték meg: a két tantermet irodává, közösségi helyiséggé alakították, illetve vizesblokkal zárták le a folyosót. Széles János, a Tolna Megyei Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, hogy a Jókai utcában megközelítőleg 3,5 millió Ft-os felújítást végeztek, melynek jelentős részét társadalmi munkából fedezték, a fennmaradó költségeket pedig szponzori támogatásból pótolták ki. Az önkormányzat a felújítási munkákból nem vállalt részt, de az iroda fenntartási költségeihez már hozzájárul - így támogatva a helyi polgárőrséget. December elején a Jókai utcai volt iskolaépület kisebbik szárnyát vették birtokukba a polgárőrök. A másik szárnyat a helyi rendőrőrs rendelkezésére bocsátotta az önkormányzat. Mint megtudtuk, e szárny felújításának tervei elkészültek; a rendőrségnél az átalakításhoz szükséges anyagi fedezetet is elkülönítették. A munkálatokat a 2012-es gazdasági helyzet függvényében fogják elkezdeni. ■ Károlyi-emlékplakettel ismerték el Jákli János munkáját 2011. december 15-én kilencedik alkalommal adták át a magyarországi hitelszövetkezeti mozgalom egyik szervezőjéről, gróf Károlyi Sándor közgazdászról elnevezett emlékplakettet. Jákli János, a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója szűk körbe léphetett be ezen a napon, hiszen rajta kívül eddig mindössze nyolcan részesültek ebben az elismerésben. ■ Balogh Emese A gróf Károlyi Sándor-emlékplakett a takarékszövetkezeti szektor legmagasabb kitüntetése, melyet a takarékszövetkezetek által 1989-ben alapított Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. hozott létre azzal a céllal, hogy a takarékszövetkezeti integráció legjobb vezetőinek teljesítményét elismerje. A díjat évente egy személy kaphatja meg; az alapító szándéka szerint a jelölt életpályájának elismerést szolgálja, s a díjazásra jogosult személy részére egyetlen alkalommal ítélhető oda. Eöry Emil szobrászművész alkotását - melyhez oklevél és pénzdíj is társul -, a 2011. évben a kuratórium Jákli Jánosnak, a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatójának adományozta, s ünnepélyes keretek között Éliás Csaba, a Takarékbank Zrt. felügyelő-bizottság elnöke és Csicsáky Péter, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át. Jákli János elmondása szerint a díj odaítélésekor figyelembe veszik a jelölt vezető munkáját, a takarékszövetkezet eredményeit, a takarékszövetkezeti szektor fejlődése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységet, a takarékszövetkezetek közötti üzleti kapcsolatrendszer fejlesztése területén elért eredményeket. „A díj éppen ezért a munkatársak munkáját is elismeri, értékeli”- mondta Jákli János. A gróf Károlyi Sándor-emlékplakett odaítéléséről a bíráló bizottság tagjai a jelöltek életpályájának, eredményeinek ismeretében titkos szavazással döntöttek. Jákli János 17 éves takarékszövetkezeti vezetői munkájának elismerése mellett a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet helyét, eredményeit, súlyát is minősíti a Károlyi-emlékplakett, a legmagasabb takarékszövetkezeti kitüntetés. ■ Jákli János 2.