Dunántúl, 1925. május (15. évfolyam, 98-122. szám)
1925-05-01 / 98. szám
Péntek, 1925. május 1.,2. oldal. 14 vízvezeték kibővítése ! " Pécs, ápr. 30. — Vettük a következő sorokat: A Dunántúl f.hó 23.-i számában rövid tudósítást közöl a vízvezetéki bizottság Sütéséről. Az illésen, mint a pécsi ím. kir kultuszmérnöki hivatal kisküldötte vettem részt s úgy éristem, hogy a közönségnek a hivatalba helyezett bizalma megkívánja, hogy az ügyre,, visszatérjek. Atudósítás az általam említettek közül egy lényegtelen mondatot hozott érveim kivonatául s igy felszólalásom értelmetlennek látszik. De az eddig megjelent cikkekből is azt látom, hogy a város közönsége teljesen tájékozatlan, ezért a kibővítés kérdését rövid vázlatban összefoglalom. Az eredeti vízvezetéki terv keresztül vitele nem 2 esztendő kerekébe illett bele. Az 1901—902. évben kiépített u. n. galéria, 3 ártézi kút és 1 drb 250 mm-es csővonal, ha szükséges szivattyúk és erőgépekkel együtt, csak mintegy 15évig fedezték a szükségletet. Demár akkor gondoltak arra, hogy avízszükséglet emelkedésével fokozatosan bővítik a vízművet, amit igazolt is, hogy a második vezető fölőelágazási része a telepen márakkor elkészült. ti Hogy a háború és forradalmak megakadályozták a további kiépítést azt nem írhatjuk senki rovására. Ami azonban elmaradt, azt most kell fokozatosan elvégezni. (Vagyis a jövő feladatai: a portyogó vízmedence vízének kihasználására új kutakat fúrni, a bevezetőmásodik elővezetést lefektetni és szükséges gépeket beszerelni. A már kiépített rész csak napi 2200 köbméter vizet ad. De a Tortyogó vízmedencéje okszerű kihasználás mellett ennek 3—4 szeresét, vagyis 6—8000 köbmétert is képes szolgáltatni. (Ebben a hydrogeológiai szakértők véleménye megegyezik). A teljes kihasználás azonban oly nagy költséget jelent, amire ma kölcsön nélkül gondolni sem lehet. Mivel azonban a vízhiány fokozódik ideiglenes megoldásról kellet gondoskodni, mely azt tűrhetően csökkenti. ■ . A városi mérnöki hivatal úgy projektálta e megoldást, hogy egy új kutat fúr, hogy ezáltal napi 3000 köbméter vizet nyerjen. Továbbá a csővezetéket megszakítva új szivattyút épít körbe, mely a vizet a Damjanich utcai vízmedencébe nyomja. Erre azért van szükség, mert a 25 cm-es csövön az eddigi 2200 helyett 3000 köbméter vizet csak úgy lehet behozni a városba, ha a víz sebességét a csőben növeljük. E sebességnövelés azonban nagyobb nyomást is kíván. Ha a nagyobb nyomáshoz most hozzáadjuk aDamjanich utcai medence 55 méteres szintkülönbségéből előálló ca 5,5 atmosférát, az eredmény a csővezeték veszélyes megterhelése volna, amit nem szabad kockáztatni. E tervnek legszebb oldala az, hogy beilleszthető a teljes kiépítés keretébe, amennyiben a teljes kiépítéshez kb. 15 új kút lesz szükséges, s a most fúrandó ezeknek egyike lesz. (A közbeiktatott szivattyú telep helyett, ha a kölcsön közben meglenne, —• a második csővezetéket fektetnék le.) Az itt vázolt feladat 2 részre bontható. Az egyik a műszaki rész, a másik a geológiai. A műszaki rész a kút megfúrásából, csővezeték, gépi berendezés elhelyezéséből áll. Ezen állításom igazolására, hogy a műszaki rész nem probléma, hoztam fel a bizottság ülésén, hogy Somogy vármegyében 6 kutat fúrtak a múlt évben (egészen 300 m mélységig) minden különös akadálynélkül. De nem probléma a geológiai rész sem, vagyis azon a kérdés megoldása, hogy hol kell a kutat fúrni. Mert a portyogó vízmedencéje a 20 év előtti számos próbafúrással, — azt mondhatjuk, — ,geológiaiig teljesen fel van tárva .Sőt az a kút, melyet fel akarnak használni, — a Markó-csárdamellett levő próbákal, az építés idején több hétig ki volt próbálva és beigazolódott, hogy biztosan meg fog felelni a kívánalomnak.. Hogy a kút mellé mégis új kutat fúrnak, annak az az oka, hogy mint minden próbafúrásnak, úgy ennek is csak vékony kovácsvas csőfala van, annak élettartama pedig nem oly hosszú, hogy felhasználása biztonságot nyújtott volna. Az elmondottakból láthatjuk, hogy a város vízellátásához a legfontosabb kellék a víz, megvan. Csak be kell azt hozni. Ez pedig semmi egyéb, mint pénzkérdés. Taxner Béla. Orgyilkos merénylet egy magyar operaénekes ellen Newyorkban Merhán Castelli Károly magyar operaénekest egy bolseviki fejbevágta egy székkel, mert magyar nemzeti dalt énekelt Egy szemtanú beszámol a Dunántúlnak ! A newyorki Times, a TheWorld és a Daily News legnagyobb amerikai angol lapok révén Csaknem az egész világsajtót bejárta az a maga nemében szinte páratlanul álló, vakmerő, orvtámadás, amely Merhán Castelli Károly magyar operaénekest érte, s művészi hivatásának teljesítése Után, a newyorki Central Opera Houseban. Az eset részletei a következők. A newyorki római katolikus magyar templomépítő bizottság, az új magyar római katolikus templom építésének ügyéről beszámoló ülést tartott, az 5000 főnyi népességet befogadó Central Opera House-ban. Páter Peérl Bonavenstura, ferencrendi atya. a volt mohácsi plébános és házfőnök — a newyorki 420 E. 14. Sz.-i római katolikus magyar templomnak új plebánusa, mint a templom építő bizottság egyházi elnöke, valamintVarga János dr. gyógyszerész, —aki szintén pécsi származású — világi elnök. A tisztánállási ügy ’díszszónokául felkérte az akkorNewyorkban időzött Haller István volt kultuszminiszter, nemzetgyűlési képviselőt és Merhán Castelli Károly operaénekest, hogy néhány egyházi és nemzeti dallal ápolja az Amerikába szakadt véreink szívében a vallásos és hazafias érzést. Úgy Haller István, mint Merhán Castelli Károly a legnagyobb készséggel tettek eleget a felkérésnek. M. Castelli Károly rendkívüli népszerű énekes Newyorkban és különösen arról híres, hogy ő ápolja leginkább a magyar és hazafias dal kultuszát Newyork magyarsága között. Az elvadult, vad bolsevisták szemében már régen vörös posztól. Castelli Károly működése, annyival is inkább, mivel Castelli ének- művésznek minden fellépését oszjtatlan, óriási siker koronázza. A newyorki bolsevista és a velük egy gyékényen áruló Károlyi párti lapok, már hetekkel a gyűlés előtt, a legvadabb izgatást fejtettek ki a gyűlés ellen, mert nekik az elrugaszkodott söpredéknek minden fáj, ami vallás és ami magyar. Peéri Bonaventura plébános, aki szinte emberfeletti munkát fejt ki, hogy a Newyorkban élő 60.000 magyar katolikusnak új templomot építhessen, a gyűlés megkezdéskor felszólította azokat, akik itt valami politikai ügyre számítanak, hogy hagyják el szépen a termet, mert ez tisztán vallási ügy. Ez nem használt. Mikor a gyűlés első programmszáma, az amerikai himnusz akkordja felcsendült és 500 ember áhitatos imádsággal állt fel, hogy új hazájának himnuszát énekelje, a világcsalók és világfelforgatók, mintegy 60 főből álló csapata elkezdte ordítani a vörös Internacionálét, „Fel, fel, íi rabjai a földnek“. Erre iszonyú felháborodás fogta el az egész operaházat. A rendőrség is közbelépett, mert az amerikai a himnuszánál és a zászlójánál csak a hazafias és vallásos érzést tartja szentebbnek, és megtisztította az operaházat az „öntudatos lovagoktól.“ A katolikus nagygyűlés Programmja ezután simán folyt tovább. Feéri Bonaventura plébános hatalmas beszédben méltatta a new yorki magyar katolikusság áldozatkészségét, az új templom építését illetőleg, mert rövid egy év alatt 34.000 dollár gyűlt össze az új templom céljaira. Ez a bejelentés nagy örömet váltott ki mindenki szívéből. Az ezt követő egy pár szám után következett Merhán Castelli Károly operaénekes, óriási taps fogadta, mikor a színpadon megjelent, de amikor elmondta a magyar Hiszekegyet, amivel szinte belemarkolt a magyarság szívébe, a lelkesültségnek szinte határtalan érzésével töltötte el minden jelenlévők egész lényét. Ezután a nagyszerű művész elénekelte az ő gyönyörű, meleg tenorján, él Magyarok Égi Patrónáját és ezt követte a Piros hajinal, fehér álom, zöld remény című hazafias dal. A művész, mindeni érzését, hangjának varázsát, előadóképességének ezer skáláját vette bele a dalba, hogy minél jobban átéreztesse az amerikai magyarsággal azt a rettenetes helyzetet, amelyben most Magyarországi sínylődik. Ekkor a háttérben egy magyar díszbe öltözött ifjú jelent meg, a magyar nemzeti szinű zászlóval, amelynek egyik szegélyét festői magyar ruhás leány tartja és a művész átszellemülve fordul a zászlóhoz, ahhoz intézve a dal befejező refrénjét. • Piros hajnal, fehér álom, zöld remény, Koldus magyar temetőből jöttem én. Sírkövek közt: zug a sok szív, mint egy sötét gyásztó. Lesz e még a Kárpátokon, három szinű zászló? Nem marad-e könnyen vágyunk, tarkaszárnyú költemény, piros hajnal, fehér álom, zöld remény... Most Castelli lassan térdre ereszkedett és könnyes szemmel csókolta meg a zászló szegélyét. Ez olyan minden emberi szívet, lelket átjáró fenséges jelenet volt, hogy a hatalmas nézőtéren szem szárazon nem maradt és amikor az óriási közönség magához tértimély meghatottságából, farkat rengetően zúgott fel a taps és a közönség percekig ünnepelte felállva, a nagytehetségü, páratlan művészt, M. Castelli Károly maga. DUNÁNTÚL Olcsó nyári tüzelés! Egy kocsi bajtázott forgács aprított fával keverve 200.000 koron. Egy métermázsa kemény aprított tűzifa 50.000 korona házhoz szállítva. Megrendelhető: Fillioneit Józsefnél Rácváros. Telefonszám 231. A POLLO-ban Pénteken: 5, 7 és 9 órakor, szombaton: 7,5, 6, V8 és 9 órakor vannak az előadások. A csongrádi bombamerénylet vádlottjai a budapesti ítélőtábla előtt Budapest, ápr. 30. — A csongrádi bombamerénylet ügyét ma kezdte tárgyalni a budapesti ítélő- tábla. A tábla épületét már jóval 9 óra előtt erős rendőri készültségszállotta meg. Fél 10 óra előtt néhány perccel megjelentek a folyó-, són a vádlottak: Simkó László, Bölöny Miklós, Fülöp Andor, Piroska György, Piroska János, Sájgi János és Sági Rókus. Velük együtt érkeztek meg a védők Ulamm Ferenc dr. és Széchenyi István dr. Pontban fél 16 órakor Nyirő Géza táblai tanácselnök megkezdte a tárgyalást. A vádlottak személy- adatainak megállapítása után Medvigy István Ítélőtábla 1 . bíró megkezdi a szónoki törvényszék ítéletének és indokolásának felolvasását, amely körülbelül egy órás hosszat tartott. A főtárgyalás mai első napja előreláthatólag az iratok ismertetésével telt el. A tárgyalás maga 3 napig tart és a bíróság alkalmasint szombaton hirsdeti ki az ítéletet. iIBBEESBffllSBHESSBHBESSBBBS PARK MOZI Vashmp, m&jus hó 3. ifémászl S3 Főszerepben: 53 ® NOR^4A TALMADGS» ® «rSSflBSBBfflflBBBBBfflBBBBÍSÍU