Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-16 / 3. szám

Harminckettedik évfolyam. 3. szám, Pápa, 1921 január 16. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkeszti és kiadta a dunántúli református püspöki hivatal (Komárom), ahova a lap szellemi részét érintő köslemények kiü­tserlik. Ez Megjelenik minden vasárnap. E3 A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. Si­ r Presbiteri Szervezetű Református Egyházak Világszövetsége és az új alkalom. Irta és a Világszövetség Lausanneban tartott gyűlését felolvasta : Prof. Carti* D. D., D. Litt. — Folytatás. —■ Továbbá, azt hiszem, megegyezünk abban is, hogy nagyban ki kell terjesztenünk a mi fiatal embe­reink, kik a lelkészi szolgálatra készülnek, kiváloga­tásának és külföldi theologiákra való kiküldésének ügyét. Igen szives hangok hangzottak el e tekintetben, ismételten, a konferencián a mi Skóciában végzett munkánkról és én bevallottam, hogy a kitűnő kiváló­ság a kontinentális diákok vendégszerető fogadását illetőleg, az Egyesült Szabad Egyházat (Skót) illeti. Tehetnénk mi többet is és tennünk is kell azt azonnal. A reformáció idejében az igazság és a szabadság ügye sokat köszönhetett a fiatal embereknek, akik dacoltak az utazás nehézségeivel, nélkülözéssel és szegénységgel és kik vándortarisznyával az oldalukon keresték fel a külföld egyetemeit, Iván a tudás és vallás forrásaiból, ahol csak megérintette az Úr a füidőt, hogy felfakadjon az élet tiszta forrása. A mozgalom, amint ellenfelei bevallották, úgy terjedt, mint a ragály. Ne felejtsük el, hogyan és kik által terjedt e szent ragály. Az nem elegendő, hogy Magyarország, Csehország, Itália, Franciaország, Hollandia és Belgium fiai hozzánk és Amerikába jöjjenek, de a mi fiainknak is el kell menni hozzájuk. Ti áldozok bennünket, hogy szívesen befo­gadtuk diákjaitokat, el kell ismernünk, hogy áldottabb dolog adni, mint venni. Örvendetes dolog felfedezni a kontinens egyházainak lelkészei közt az edinburghi típust, de én még büszkébb lennék, ha magunk közt, Skóciában a kontinens keresztyénsége történeti típu­sainak több nyomát fellelhetnénk, amit fiaink más presbiteriánus környezetben a ti vendégszeretetetek útján tapasztalnának meg. Nemcsak olvasni kell meg­tanulnunk, de beszélni is nyelveiteken. Eddig, nyilván­való okból, inkább tanultunk németül olvasni és be­szélni, mint franciául. Mi nem akarjuk elfelejteni a németet, sem száműzni a német kegyességet és theo­­logiát. Az ily eljárás nem lenne keresztyén s azon­felül bolondság is lenne. De el fogjuk küldeni diák­jainkat más országokba rendszeresebben és keressük az érintkezést Önökkel. S önöknek a kontinensen ugyanezt kell cselekedniük egymás között. Komolyan kértem amerikai barátaimat, hogy fontolják meg e kérdést igen komolyan. Britániában, Amerikában és más­ országokban össze kellene adnunk egy nagy összeget, melyet az egymással való érintkezés szent ügyének szentelnénk, teljesen eltekintve saját indivi­duális országainktól. Pl. segítenünk kellene Cseh­szlovákot Budapestre, Kolozsvárra és Lengyelországba, valamint Svájcba és Franciaországba menni és francia diákokat viszont ez országokba menni. Mi presbite­­riánusok ragaszkodtunk hagyományainkhoz és hivek maradtunk vallásunk típusához. Lényeges azonossá­gunkat fordítsuk hasznunkra és győzzük meg a világot arról, hogy egységünk nem névleges, de élő valóság. Ezzel kapcsolatban szeretnék egyet mást mondani a következő évben Pittsburghban tartandó jövő­gyű­lésről. Ama összegyülekezés történetünkben a legemlé­kezetesebb teend. Fognak-e önök igyekezni meggyőzni egyházaikat arról, hogy arra sok gondolkodással és imádsággal készülnünk kell és hogy arra minden egy­háznak legkiválóbb és legokosabb tagját, illetve kép­viselőjét kell elküldenie ? Nagyon gyakran megtörtént, hogy a delegátusokat nem annyira értelmi és lelki arravalóságuk szerint választották meg, mint inkább ráért idejük és pénzügyi képességeik alapján, melynél fogva könnyen viselhették egy hosszú út költségeit. Ha az egyháznak valamely vezető embere feláldozza idejét és félbeszakítja személyes munkáját csak azért, hogy egyházát képviselje egy ily követségben, akkor a szükséges költségek kell, hogy fedeztessenek akár saját egyháza, akár általunk, mindnyájunk által. A közös alapnak, amelyről az imént beszéltem, ki kellene elé­gítenie e nagy szükséget elsősorban. Mindaddig sohase fogjuk tudni biztosítani a társult egyházak méltó és teljes képviseletét és valóban ökonomikussá tehetni a mi gyűléseinket, máig meg nem tettük e vitálisan fontos lépést. Az utazás ma oly rendkívülien sokba kerül, hogy e szükség többszörösen sürgős. A megvitatandó tárgyak között, amelyek felett tanácskozni és ha lehet, határozni kell a következő gyűlésen, azt hiszem, a következőknek feltétlenül szerepelniök kell. Bele kell vonnunk szövetségünkbe a mindezideig nem csatlakozott egyházakat, legyenek azok akár kál­vinisták, akár evangliánusok vagy mások, amelyeknek tradíciói félreismerhetetlenül presbiteriánusok. A svájci lelkészekkel rendezett szombati megbeszélésünk arra

Next