Brassai Sámuel: A magyar bővített mondat. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. I. kötet 10. szám, 1870)
A BŐVÍTETT MONDAT. *) 1. §. BEVEZETÉS. Mostani értekezésem tárgya a — nevezzük csak előre úgy — bővített mondat, melynek nem különben vannak számos sajátságai a magyarban szintúgy mint más nyelvekben. De mi bezzeg nem tartjuk meg lelkiismeretesen, mint a többi nyelvekben szokták megőrizni birtokosaik. Hiába kell lenni valami édességnek a bálványimádásban, hogy oly könnyen kisikamlanak feléje az emberek az igaz útból. Nem csuda hát, hogy a mi aranyborjúnk is — a nyelvmívelés, — akkora számmal s oly mámoros áhítattal bírja meghajoltatni oltárai előtt a népet. És mily dúsan terem, mily olcsón kapható a tömjén, melylyel oltára előtt füstölnek a papjai : a latinismusok, germanismusok, gallicismusok és slavismusok ')! Bár lehetnék a „homo dei", mint a kinek szavára „az oltár meghasada, és a hamu kiömlék róla" (Kir. I. 12, 5.). Bocsánatot kell kérnem a „delenda Carthago" kifogyhatatlan emlegetésiért; de mit tehetek róla, ha a nemzeti nyelv geniusa nyavalygásának s naponként látható roskadozásának egyetlenegy s talán utolsó Jeremiása vagyok ? „Ich muss nun einmal singen!" dalolá egykor a svéd csalogány. *) Negyedik részül a szerző dolgozataihoz „A Magyar Mondatról." Az I. a Nyelv- és Széptud. Értesítő I. kötetében jelent meg. P. 1800. a 11-d. és III. annak III. köt. 1863—5. A szerk. t) Erre már csóválják a fejeket úgy-é ? No hát egyszeribe mondok három slavismust : a) A tiok képző („elnök, titoknok"). b) Az ért, miatt és végett it iljárók összevetése, sőt rendszeres (csakhogy ferde) felcserélse. c) A határzó articulus kihagyása, jelesen a személyragos nevek előtt. Pista megfoltozta könyökét. Nem lelem kalapomat. Az utolsó pláne már szabály gyanánt jelenik meg a magyar nyelvtanokban !*