Egri Népujság, 1921. január-június (28. évfolyam, 1-145. szám)
1921-04-20 / 88. szám
Előfizetési díjak postai szállítással ! POLITIKAI NAPILAP. I Szerkesztőségi Eger, Líceum. Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Főszerkesztő: BREZNAY IMRE. I Kiadóhivatal: Líceumi nyomda*. Negyedévre 110 &. — Egy hóra 40K. - Felelős szerkesztő : BHRSY KÁROLY dr. Telefon Szám 11. Követésreméltó példa. Londonból jön a hír, hogy a bányamunkások sztrájkját ma már teljesen letértnek tekintik. A munkásság sajtóorgánumai keserves hangon panaszolják, hogy megtört az a szolidaritás, ami eddig fennállott az angol munkásszervezetek között. " Az angol sajtóorgánumok megállapítják, hogy a munkásmozgalom még nem szenvedett ilyen kudarcot, mint a mostani. Olyan jelenség ez, amely mellett nem mehetünk el megjegyzés nélkül és anélkül, hogy tanulságokat ne vonjunk le ebből a világraszóló bérmozgalomból. Egész Anglia reszketett a bányász-sztrájktól. Arról volt szó, hogy megáll Anglia valamennyi szén- és vasérc-termelése; megbénul az angol ipar s ennek logikus következményeképen munka nélkül marad az egész angol munkásság. Ezt pedig azt jelenti, hogy az ipar és kereskedelem nagyhatalmának, Angliának, vérkeringése megáll, megszűnik a kivitel s elmarad a behozatal, lesújt a végzet a szigetországra. És mielőtt ez bekövetkezett volna, győzött a munkásságban a jobb belátás. Ha ezt a tényt összevetjük a magyarországi márciusi nyomdászsztrájkkal, élesen ötlik szemünkbe az, amiben ez a két bérmozgalom egymástól különbözik. A győző, virágzó, a világon uralkodó Anglia munkássága belátta, hogy nem lehet a húrt túlfeszíteni; nem lehet a munkásság szervezett hatalmas tömegerejét az állami és társadalmi rend megdöntésére s az osztályérdekek egyoldalú erőszakolására harcba állítani. A legyőzött, nyomorban vergődő Csonka-Magyarország munkássága nem tudott a belátásnak ilyen magaslatára emelkedni. Ebből pedig az látszik, hogy a magyar munkásság, illetve talán csak a szociáldemokrácia táborába tömörült magyar munkásság olyan befolyás alatt áll, ami az állami és nemzeti szempontoktól idegen. Van aztán még egy tanulság, amit már régen le kellett volna vonnunk. Szervezettséggel szervezettséget kell szembe állítanunk. Az angol polgárság öntudata, szervezett egysége észretérítette az angol munkásságot. A magyar polgárság nyáj módjára sereglett most két éve a szakszervezeti tábla alá, hogy azután később idegen segítséggel, megszabadulva a járom alól, elülről kezdje a viszályt, széthúzást és pártoskodást. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen. Tallózás «oláh»-földről. i. Lapunk egyik barátja juttatott hozzánk néhány, az oláh megszállás alatt levő területen Azt hisszük, megjelenő, magyar újságot, szolgálatot teszünk olvasóközönségünknek, ha ez újságokból kiböngésszük azokat a híreket, amelyek a megcsonkított magyar haza lakosságát is közelről érdeklik. Mielőtt azonban ezekkel foglalkoznánk, leközöljük barátunk impresszióit, melyeket a megszállott területen szerzett. — Útlevelem megszerzése körülbelül tízezer koronámba került. Tisztán családi ügyben utaztam, ennek dacára utam tele volt kisebb nagyobb kálváriákkal. Maga az utazás egy rettenetes tortúra! 36 óra alatt tudtam elérni Aradot, temérdek várakozással helyenkint, s még több zaklatással mindenütt! Célomhoz érve, rendőrök és vámhivatalnokok fogadtak, kik még a podgyászomban lévő újságpapíroktól is megfosztottak, amelyekbe némely dolgom volt betakarva. Sőt még azt a negyedrésznyi újságpapírt is elvették, amelybe úti poharam volt becsomagolva. Pénztárcáink vizsgálata alkalmával, a vizsgálatot végző rendőrtiszt félig hivatalosan, félig barátságosan mindenkit figyelmeztetett, hogy a magyar pénzt tessék gyorsan beváltani! ! Lehet itt az állomáson is a hirlapárusnál! Egy félénk szívü útitársam rögtön el is indult a jelzett helyre, hol az udvarias pénzváltó irtózatosan becsapta ! Nem lehet mást gondolni, mint azt, hogy a pénzváltónak az a bizonyos rendőrtiszt volt a felhajtója. Aztán vagy ötféle hatóságnál kellett jelentkeznem s mindenütt kikérdeztek utam célja felől, sőt állításaimat okmányokkal kellett igazolnom. Persze mindenütt fizetnem kellett 10—20 lejt, mert az oláh közigazgatás semmit sem csinál ingyen. Ilyenformán sikerült 5 napra érvényes tartózkodási engedélyt szereznem, amelyet — amint mondtam is — tisztán családi ügyeim intézésének szentelhettem. — A megszállott területek lakosságának hangulatát kérdezi ? óh, arról jobb nem is beszélni! Kimondhatatlanul el vannak keseredve, s némelyik már nem is reménykedik . . . olvasva napról-napra a híreket a magyarországi helyzetről. Mert dacára annak, hogy Bécsen át kapják a magyar híreket, mindig elég jól vannak mindenről értesülve. Itt megjegyzek egy érdekes dolgot. Az úgynevezett «kapcsolt» részekbe Magyarországban nyomatott újság nem juthat be, de már a régi királyság területén vígan olvashatja bárki az Estet, Pesti Naplót stb. A megszállott területen megjelenő lapok azonban mind bécsi forrásból táplálkoznak s a cenzúra következtében bizony nem képviselhetik elég nyomatékosan a magyarok érdekeit, de ezt nem tekintve, mondhatom, hogy eléggé tájékozottak az emberek a magyarországi eseményekről. Szinte dühöngenek a mi drága véreink, ha a magyar politikáról esik szó, mert csak az elkeseredett düh válthatja ki belőlük az ilyen szólásokat, aminek pl. magam is fültanúja voltam: «A magyarnak csak a pofája (sic!) jár és folyton marakszik, ahelyett, hogy szervezkednék és — összetartana s mint egyetlen ember állana egy becsületes kormány mögött, mely vállvetett munkával talán a mi sorsunkon is javíthatna!» Ez az elkeseredés, ez a határtalan düh irántunk persze érthető a csaknem napról-napra ismétlődő atrocitások miatt. Ezen nincs is mit csodálkoznunk ! Pl. Arad városát — hova első utam vitt — már napok óta lázas izgalomban tartja egy példátlanul felháborító eset. Minden magyar erről beszél, persze falak között, zárt ajtók mögött. Utcán, vagy egyebütt lehetetlen még a suttogás is ilyesmiről. Az eset a következő. Az elmúlt hét elején, éjszakának idején rendőrök jelentek meg 270, mondd kettőszázhetven gimnazista és egyéb tanuló lakásán. A diákokat egytől-egyig — sőt némely ellenkezni próbáló szülőt is — az aradi vár kazamatáiba hurcolták. Ott némelyiket véresre botozták, sőt arról is beszélnek, hogy két diákot — kik szökést kíséreltek meg — főbe is lőttek. Másnap a szegény kis foglyokat Temesvárra szállították a hadosztálybírósághoz, hol az állam biztonsága ellen elkövetett bűntett miatt mindnyájuk ellen eljárást indítottak. Állításuk szerint ezek a diákok 1919-ben tagjai voltak az «Ime»-nek, vagyis az irredenta diákok magyar egyesületének, továbbá, hogy házkutatás alkalmával többeknél eldugott fegyverekre bukkantak. Persze ebből egy szó sem igaz. A cél: ezeknek a diákoknak megfosztása a tanulás lehetőségétől. Mert az oláhosítás tűzzel-vassal folyik, s a hódítók csak olyanokat tűrnek meg a tanulópadokban, akik kimondottan oláh érzelműek. A szerencsétlen diákok szülői pedig hiába szaladgálnak fűhöz-fához, nem segít rajtuk senki a jó Istenen kívül! Egy másik eset is történt nemrégiben, amely szintén vérig sértette a város magyar polgárságát. Egy éjszaka oláh tisztek mulattak valamelyik aradi kávéházban. Mikor hajnaltájban mámoros fővel hazafelé bandukoltak, eszükbe jutott, hogy kellene valami nagy dolgot csinálni! Ott állt éppen élet-