Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)

1960-01-02 / 1. szám

SZIGOR herceg, avagy CARMEN’NI vegyésznek (Poliszintetikus zenedráma egy­­elvonásban, utójátékkal) Vegyészek vagyunk mind­ahányat! Az évek szállnak, mint a percek Géled kiöntött halmazával Irgalmazz nekünk Szigor Herceg December 12-én este lassan szitált a köd. Mínusz egy fok volt árnyékban. A fizikus hall­gatók néhány hét előtti zenés és fáklya nélküli észbomlásá­nak emlékére az egyetem kö­rül még most is keringő rend­őrőrszem a füléhez kapott. Az ifjúsági klubból most is hangok hallatszottak. Egy har­sány tenor a „száz édes csók­ra forrjon össze ajkunk” kez­detű Tosca-részletre a jóval profánabbul csengő „ezt meg kell húzni, menjen a fenébe” eddig kevésbé ismert változa­tot énekelte. Az előre megfon­tolt szándék tényét a zongora­kíséret bizonyította. Az őrszem pillanatok alatt felismerte a helyzetet. Ez me­gint valami szeánsz. Közben, most már kórussal, a Rigolettóra csaptak át. „A lakmusz ingatag, nem tud­juk, hol csap át. A fenolftaleint bántja a kar­bonát. Egy indikátort használunk mi mind: Paraetoxikrizoidint.” A helyzet rendkívüli voltá­hoz most már nem férhetett kétség. Úgy látszott, hogy a hangulat a tetőfoka felé tart. Ilyenkor pedig nagyon kell vigyázni. Különösen a lámpá­ra. A lámpának feltétlenül ég­nie kell. A lámpa pedig égett. Beavatkozásra tehát nem volt szükség. A rendőrőrszem meg­nyugodva gyújtott rá egy ci­garettára. De nézzük meg az előzmé­nyeket. Október közepe. A vegyész KISZ-alapszerv elhatározza a vegyészopera felújítását. Október vége. Megtörténik az első összecsapás a zongo­rista és a kórus között. A kör­nyéken sétálgatók közül töb­beket hosszasan ápolnak a partvonal mentén. December eleje. A kiszisták kezdik árusítani a meghívó­kat. Ez nagyon körülménye­sen folyik. Külső szemlélő csak annyit lát ebből, hogy a lehetőséghez képest udvaria­san kitérnek az ő kérése elől. Komoly szakkörökben ezzel egy időben vetődik fel az if­júsági klub kitágításának gon­dolata. Ezt a tervet az idő rö­vidsége miatt elvetik. Sokan kísérletsorozatot kezdenek ve­gyészoperára szóló meghívó laboratóriumi méretekben tör­ténő előállítására. (Utánanéz­tünk, a kísérletek még nem fejeződtek be. A siker nem látszik biztosnak, egy publiká­ció azonban könnyűszerrel­ ki­kerekíthető belőle.) Eközben a beavatottak ígéretet, az élén­­kebbek pedig meghívót kap­nak. A színlap a minden jegy elkelt szalaggal díszítve jele­nik meg az egyetem kevésbé forgalmas pontjain. December 12-én este a sze­rep­lők izgalma a tetőfokára hág. Különös véletlen folytán a közönség érdeklődése is ek­kor éri el maximumát. A ki­szisták a félre nem érthető kedvező előjelen felbuzdulva megkezdik az előadást. •­ A vegyészopera felújításban került színre, ősbemutatója 1947 decemberében volt, az ak­kori harmadéves vegyészek adták elő „Szigor herceg” cím­mel. Az idők folyamán egyre bővült, 1949-ben beleolvadt a „Carmenini vegyésznek” című hasonló műfajú darab. Kisebb változtatásokkal eddig hatszor adta elő az eredeti gárda, leg­utóbb 1955-ben. A vegyész KISZ-alapszerv lelkesen készült a bemutatóra és az elérhető régi szereplők támogatását igénybe véve az eredetihez méltó előadást pro­dukált. Balogh Gyula rendező és a szereplők együttesen dicséretet érdemelnek. A profokat alakí­tók közül Laufert és Strelis­­kyt, a vizsgázók közül Ruffot és Zentelt kell kiemelnünk. A feladat a zongoristát is szokat­lan probléma elé állította, amelyet Sasvári Attila kitűnő­en oldott meg. A siker nem is maradt el. Többször azt kellett hinnünk, hogy a közönség már-már ze­neileg kezdi élvezni az elő­adást. Az operát vegyészbál követ­te. Sajnos, az idősebb korosz­tályt hamar lehangolta annak a ténynek a felismerése, hogy a büféből hiányzik a szeszes ital. (Itt jegyezzük meg, mi sem értjük, hogy egyetemi hallgatók miért csupán mackó névadó ünnepséggel egybekö­tött babazsúr jellegű rendezvé­nyeken láthatják vendégül egymást és oktatóikat, akár az egyetem területén is, azzal együtt, hogy az egyetemet mi sem tévesztjük össze Óbudá­val.) A bál azonban így is jól sikerült, amelyben nem kis ré­sze volt a kitűnően játszó Ta­vasz-zenekarnak. Beke Gyula asírozás mint népbetegség -!- Alkalmi rulett használati utasítása így tanulunk mi az Egyetemi Könyvtárban . Szinte szégyellem leírni a címet; annyira megkopta­tott, annyira ismert. De olyan időszerű! És a valóság annyi­szor ismétli magát. Mindenki­nek meg­­kell tanulnia járni... így vagyunk a vizsgákkal is. Eredményes letételükhöz sok minden szükséges, a ta­nuláshoz is nem elég csak a tanulás. Ami pedig az ered­ményességet illeti, ez is re­latív. Kinek-kinek más az eredmény. (Olykor egy elég­séges is eredmény.) Jogászokkal, kollégáimmal beszélgettem ezekről a dol­gokról. Sz. Ágnes negyedéves, pár surranó hónappal az ál­lamvizsga előtt. Nyugodt. Legalábbis ebből a szempont­ból. Kicsit szomorkás, de azt hiszem ennek nem a vizsgák­kal összefüggő okai vannak. Szerinte — remélem igaza van — már sokan befejezték a szakdolgozatot. De a töb­biek legalábbis hozzákezdtek. Eredmény: majd meglátjuk. Állásgondok? Nincsenek, a diploma megszerzése után mindenkit elhelyeznek. H. Mária harmadéves: Igen, a büntetőjog, a „mumus”­­, de azért mosolyog. Reméljük, nem lesz ezzel baj. Nem valami könnyű az ál­lamigazgatási jog első fejezete sem. Kevesen értik. Általános vélemény ez az évfolyamon. Aránylag elég sok idő van egy-egy vizsgára felkészülni. Mi, a kollégista lányok ilyen­kor a jogásztársalgót is „ta­nulónak“ nevezzük ki, mert a tulajdonképpeni tanuló ilyen­kor aztán zsúfolt. Cz. Gyula másodéves, fél­nek a filozófiától. Emlékszem, tavaly is beszélgettem vele (nem egy majdani riport cél­jából), akkor a római jogtól féltek. Szóval a filozófia! Ezt érteni kell. Földesi Tamás adjunktus elvtárs a tanú rá. Ő egyébként rendszerint már az év elején hangoztatja. Csak akkor „nem érdekes”. Akkor „hegyibeszéd". A gólyák. Két elsőéves kis­lány. A nevük monogramját — sajnos — elvesztettem. Úgy is inkognitóban akartak maradni, ötte is félnek. A ró­mai jogtól. Természetesen Ezt a stúdiumot minden jo­gász „végigféli’’. Megállapították — s ezt az érettségitől félőknek üzenik —, hogy nem az érettségi a legnehezebb vizsga a világon. REGGEL NYOLC ÓR­A öt perckor meggyorsul a forga­lom az Egyetem utcában. In­nen is, onnan is feltűnik egy­­egy kipirult arcú egyetemista és sietve kígyózik a békés járókelők között az Egyete­mi Könyvtár bejárata felé, s hármasával véve a lépcsőket, eltűnik az épületben. Kabát­ját villámsebesen Ambrus bá­csi karjaiba dobja, s két perc múlva elégedett szuszogással foglal helyet jól kiült törzs­helyén. AZ UTOLSÓ SORBAN ül­nek a kíváncsiak. Innen nagyszerűen látni mindent, ami a teremben történik, és nagy előnye, hogy feltűnés nélkül lehet nézelődni. Én is itt ülök, s mivel a géptan elég száraz dolog, nézelő­döm. Ülök a 103-as asztalnál, a számom 24. Nem tesz sem­mit. Itt­­ nem tudom mi­lyen okból kifolyólag, lehet, hogy babona, aki az olvasó­termi számának megfelelő asztalhoz ül, azt meghúzzák, de lehet, hogy az ősmagya­roktól fennmaradt íratlan törvény — mindenki ahhoz az asztalhoz ül, amelyik a leg­szimpatikusabb neki, illetve, amelyik — csinos. Tehát ülök és nézelődök. Feltűnő, hogy mindenki, aki belép, álmos. Már én is ásí­tok. Szörnyű! Nézzük inkább a csavarféleségeket. Igen, van hatszöges csavaranya, lencse­fejű, sülyesztett fejű csa­var .­­. . Már megint jött valaki. Ní­­csak, milyen szép szőke ha­ja van. A konty is szép a fe­jén. Mint egy félgömbfejű csavar. Vajon jobb vagy bal menetű-e? Na most eltűnt. Leült valahová. Hát akkor folytassuk a csavarokat. AMIKOR MÁR vagyon ke­mény a szék, szünet követke­zik. Ez a hallgató testi felé­pítése szerint egy—másfél, különösen adott esetekben két óránként következik be. A szünet áll: cigaretta vagy­­táplálkozás és rulettből. Ori­­ginál egyetemi rulett. Állító­lag — bennfentes jogászok szerint — a kerek, középen forgatható pléh hamutartót egyenesen Monte­­Carlából hozatták, hogy a szegény ELTE-sek előre megtudhassák következő vizsgájuk eredmé­nyét. Sajnos, a szállítás köz­ben a használati utasítás el­kallódott. Most megragadom az alkalmat és több féléves tapasztalat alapján közlöm a rulett használatával kapcso­latos tudnivalókat. A hamutartót mindenki használhatja (dohányzás céljaira is). © Pörgetés előtt nem árt a középső részt megtisztí­tani a csikkektől. © Pörgetés előtt mindenki vegyen lélegzetet a kör­nyéken. _ O Utáng, pörgessünk. Ha a pörgető már bizonyos tapasztalattal rendelkezik és olyan ügyesen tudja a tár­csát működtetni, hogy csak kis hamufelhő keletkezik, a 3. pont elmaradhat. Az idegesebbek többször pörgethetnek. Ilyenkor kicsit bonyolultabb számításokra van szükség. Legalább öt pörgetés után a kapott szá­mok számtani közepét veszi szűk, hozzáadjuk az aznap megtanult oldalak számának négyhetedét, a kapott értéket megszorozzuk az aznap látott kéményseprők számával. (Ha egyet sem láttunk, szorozás helyett kivonást alkalmaz­zunk.) Ezután osztunk öttel és ha a kapott érték egy és öt közé esik, annak a való­színűsége, hogy a vizsgán ezt az osztályzatot kapjuk: 1/5. MÉG EGY ÉSZREVÉTEL a szünetelésnél. Mindenki szereti a kifli csücskét. Azt hiszem sok hallgató kérését tolmácsolom, amikor arra ké­rem a Szerkesztőséget, has­son oda, hogy a sütőipar gyártson kimondottan egyete­misták számára négy vagy több csücska kifliket. Jogász-félelem A menzán abszolút „egye­temi polgári nyugalom”-mal fogyasztják a­­ levest. Hogy milyen levest? Ezt néha még a főzéshez értők sem tudják. A menza jobban kondicionál­hatná a vizsgázókat. Mindannyian félünk egy ki­csit. Fojtsuk ezt bele a tanu­lásba. Jó? HOLLYWOODBAN SEM CSINÁLHATTAK VOLNA MEG KÜLÖNBÜL... Szegény gazdagok Színes, szélesvásznú magyar film Magános lovas áll egy szik­la tetején. Fekete ruha, fekete selyemálarc... Lent az úton hintó poroszkál. A fekete lo­vas jelt ad, és jobbról-balról marcona rablók vágtatnak elő. Dulakodás, vérfagyasztó si­koly és a fekete álarcos vezér kezében ott csillog a híres fe­kete ékszer. Így kezdődik a Szegény gazdagok c. új ma­gyar film. Hollywoodban sem csinálhatták volna meg kü­lönbül ... A folytatása méltó a kezdet­hez. Van itt minden, mi szem­szájnak, illetve a kalandfilm kedvelőinek ingere: látványos népitánc, vérfagyasztó vereke­dés, sejtelmes rablóbarlang, tűzvésszel és üldözéssel sötét útvesztőiben, gyönyörű tájak, szelídített medve, küzdelem életre-halálra és idegtépő haj­sza ...És van fekete lovas is, igaz, hogy nem „Z”, hanem Fatia Negra. Csak egy valami hiányzik belőle: az író, Jókai Mór. Jókai csillogó romantikája valahogy elsikkad, helyét a hollywoodi szirup, álroman­tika foglalja el. A bőven bur­jánzó cselekményt természete­sem meg kellett ritkítani, a legfontosabb vonalat megke­resni, erre felépíteni a filmet. Ez elkerülhetetlen akkor, ha egy kétkötetes regényt kell belegyömöszölni háromezer méter celluloid szalagba. De... és itt jön a bökkenő: az író cselekedetekkel, az epizódok egész sorával jellemez. A va­lószínűtlen cselekményt va­lószínű epizódok támasztják alá. Hősei nem tipikus figu­rák, de jellemzésük, sokoldalú ábrázolásuk elhihető, hús-vér­­emberekké formálja őket min­den valószínűtlen tulajdonsá­guk ellenére is. A film szük­ségszerűen elvetette ezt az áb­rázolási módot, de, és itt a hi­ba, mást sem állított a helyé­re. Így történt aztán, hogy Fatia Negrából, a titokzatos, félelmetes és rettegett rabló­­vezérből közönséges vadnyu­gati figura, a színes, csapongó fantáziával megírt cselek­ményből, ügyes „story”, a tár­sadalmi háttérből néprajzi eg­zotikum, a mondanivalóból pedig néhány, a cselekménytől és általában az egész filmtől független mondat lett a film­ben. Ha nem mint Jókai tolmá­csolását, hanem csak egysze­rű kalandfilmet tekintjük a Szegény gazdagokat, minden különösebb igény nélkül, megállapíthatjuk, hogy mint ilyen, állja a versenyt a műfaj „rangos” alkotásaival is. Bán Frigyes, mint rendező, sokkal jobbnak bizonyult, mint for­gatókönyv-író; különösen a kocsmai jelenetben és a Ma­ridra kunyhója előtti éjszakai küzdelemben mutatkozik meg feszültségteremtő ereje. A barlangban kitörő tűzvészt azonban amerikai kollégái jobban csinálták volna ... A szocialista országok film­gyáraiban évek óta folyik a kísérletezés a kalandfilm, bűn­ügyi film megnemesítésére, szocialista mondanivalóval te­lítésére. Egy-két kiemelkedő alkotástól eltekintve, ezeket a próbálkozásokat nem kísérte siker. Hazai filmgyártásunk sem dicsekedhet ezen a téren jelentős eredményekkel, az egy Rákóczi hadnagyát kivéve. A Szegény gazdagok szintén ilyen irányú, de, sajnos, ered­ménytelen kísérlet. A szereplőknek nagyon ne­héz dolguk volt. Jókai hősei­nek megelevenítése különben sem könnyű feladat, és ezt még az is nehezíti, hogy a leg­jobb eszközöket maga a forga­tókönyv veszi ki a kezükből. Nézzük meg közelebbről pél­dául a következő jelenetet. A kettős életű báró névtelenül elküldi feleségének azt az ék­szert, amit mint Fatia Negra rabolt, hogy ezzel megalázza és közelebb hozza magához. A regényben a báró ördögi go­noszságát, a nemeslelkű Hen­riette lelki megrázkódtatását, érzelmeiben való szörnyű csa­lódását jellemzi ez a kis epi­zód, ami dramaturgilag is fon­tos: ettől a pillanattól kezdi megszeretni férjét a csalódott asszony. A forgatókönyvben egy, kicsit sunyi férfi és egy butaságig naiv asszonyka próbálják becsapni egymást, és ezen Benkő Gyula és Kren­­csey Marianne játéka sem vál­toztat. Henriette nem él át semmiféle lelki megrázkódta­tást, csak megijed egy kicsit, és elpityeredik. Ennek alap­ján nem érezhet iránta szánal­mat a néző... A színészi gárda, bármeny­nyire lelkiismeretesen küzde­nek is a szerepeikkel, nem tudnak a kalandfilmek sablon­­figurái fölé emelkedni. Egye­dül Egri Istvánnak sikerült Jókai-hőst teremteni... (Sevcsik) Emléktáblával jelölik meg az egykori sáregresi vízimal­mot, ahol Csók István édes­apja molnár volt. Itt született Csók István festőművész is. Az emléktáblát február 13-án, a művész 95. születésnapján leplezik le.• Marie Tesarova, Alfred Ra­­dok „Jégeső sem akadály” cí­mű zenés vígjátékát a Bartók­­teremben mutatja be az Or­szágos Rendező Iroda, január 7-én, 11-én és 28-án este fél 8 órai kezdettel, január 17-én és január 31-én délután 4 órai kezdettel. A darabot magyar színpadra Mészöly Dezső al­kalmazta. Szereplők: Vera — Mészáros Ági kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész, Pali — Benkő Gyula. A darab zenéjét szerezte és kíséri: Vécsey Ernő. Jegyek kaphatók a Bartók­­teremben és az Országos Ren­dező Iroda jegypénztárában (V., Tanács Körút 10. Telefon: 180—724) 10 és 24 forintos ár­ban. Kié az iratitáska? A VIII. kerületi Rendőrka­pitányság értesíti egyetemünk hallgatóit, hogy az egyik tele­fonfülkében irattáskát és egye­temünk tanrendjét megtalálta. Megfelelő igazolás ellenében a tulajdonos átveheti a VIII. ke­rületi rendőrségen.

Next