Élelmezési Dolgozó, 1978 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1978-01-01 / 1. szám

Társadalmi aktívák a szakszervezeti gazdálkodás szolgálatában Szakszervezetünk évről évre növekvő, bővülő feladatait a választott testületek irányításával a kislétszámú függetlenített tisztségviselők és a több ezer társadalmi tisztségviselő közreműködésével tudja csak ellátni. Több ezer azoknak a száma is, akik vállalati munkájukmellett — nemegyszer alapszervezeti választott tisztségükből adódó feladataik mellett is — társadalmi aktívaként segítik a központi vezetőség apparátusát, a megyebizottságokat. A megyebizottságok mellettműködő gazdasági bizottságok— élükön az elnökkel, aki a megyebizottság választott tagja — közel másfél évtizede kerültek életrehívásra, folytatva és továbbfejlesztve a középszervi számvizsgáló bizottságok tevékenységét. Mintegy 100—120 mozgalmi munkában jártas, pénzügyi szakterületen képzett aktivista biztosítja a központi szintű — de általában csak 2—3 évenként sorrakerülő — pénzügyi ellenőrzés mellett a folyamatos évenkénti átfogó és a szükség szerinti cél- és utóvizsgálatot az alapszervezeteknél Ellenőrzéseik segítő jellege közismert, együttműködésük az alapszervezeti számvizsgáló bizottságokkal lassan erősödő tendenciát jelez. Vizsgálataik, elemzéseik elsősorban az alapszervezetek tagdíj- és jóléti gazdálkodásának segítését, erősítését szolgálják, de szerepük van a megyei és országos szintű értékelések kialakításában, a feladatok pénzügyi, anyagi hátterének megteremtésében. Csak az ő áldozatos munkájukkal érhető el az egyre növekvő pénzügyi alapok tervezésének, felhasználásának, beszámoltatásának megfelelő rendje, a tagság közvetlen, vagy közvetett érdekeinek kielégítése a pénzügyi munka eszközeivel is. A közelmúltban a gazdasági bizottságok elnökei értekezletre jöttek össze szakszervezetünk központjában, ahol az elnökség 1978. évi költségvetési irányelveiből s a SZOT elnökség, titkárság, valamint az állami pénzügyi rendelkezések végrehajtásából következő legfontosabb feladatokat ismerték meg, vitatták meg szakszervezetünk illetékes szakapparátusával közösen. Pénzzel bánni, gazdálkodni nem könnyű feladat családi körben sem, a nagyobb közösségi oszt, megyebizottság szintjén, méretei mellett méginkább nem. A gazdálkodást ellenőrizni, segíteni nem a legnépszerűbb és sokszor korántsem hálás feladat. De szükséges, sőt nélkülözhetetlen. A jövő évben az alapszervezetek 30 millió forintos tagdíjforrással rendelkeznek, s a szakszervezeti döntési jogkörbe utalt jóléti, szociális, kulturális, sport, üdültetési alapok nagyságrendje eléri a 64—68 millió forintot, s a segélykeret 18 millió forint lesz. A 116 millió forinttal, s a legalább kétszer ilyen értéket képviselő jóléti eszközökkel mozgalmi értelemben vett hatékony gazdálkodást, takarékosságot, pénzügyi fegyelmet elősegíteni, a demokratizmust támogatni szép, felelősségteljes feladat. A hibákra rámutatni, az esetleges visszaéléseket bátran leleplezni, feltárni, a jó gyakorlatot népszerűsíteni, a szakmai fogásokat, módszereket átadni, későbbi lazaságokat megelőzni, elsősorban szakmai, de jelentős politikai, nevelési feladat is. A gazdasági bizottságok vezetőinek értekezletén egy sor tartalmi, módszertani kérdésben történt állásfoglalás a jövő évi helyszínen segítő, ellenőrző munka további fejlesztése, korszerűsítése érdekében. A komplex vizsgálatok gondolata a megyebizottságok más munkabizottságaival, az alapszervezeti számvizsgáló bizottságok egy része passzivitásának feloldása, a tagdíj és jóléti anyagi források együttes felhasználásának tudatosítása, a szakszervezeti pénzgazdálkodás nyilvánosságának fokozása, a takarékosság és a hatékony pénzfelhasználás erősítése — mind-mind szerepelt a jövő évi gazdag program, feladatterv vitáján. Dr. Szilágyi László Megvalósulnak, teljesülnek a nőpolitikai határozatok Az ÉDOSZ Elnöksége novemberi ülésén beszámoltatta a Magyar Édesipar vezérigazgatóját és az iparág szakszervezeti tanácsának titkárát a nőpolitikai határozat végrehajtásának eddigi tapasztalatairól. Ennek nyomán látogattunk el az iparba, hogy rövid összegzést adjunk a végzett munkáról és a további feladatokról. Nem könnyű egy rövid cikk keretében érzékeltetni azt a rendszeres és következetes munkát, amelyet az édesipariban végeznek a nők helyzeteinek további javításáért. De ahogy ez a munka eredményes, ■az bizonyítja, hogy a novemberi ülést megelőző időszakban párt és szakszervezeti fóés a fentiekhez mindjárt hozzá kell tenni azt az alapvető megállapítást, hogy az édesipar nődolgozói nemcsak érzelmileg, hanem tudatosan is közelebb kerültek a szocializmus lényegéhez, politikánk céljaihoz, miután évről évre egyéni tapasztalataik alapján is meggyőződhettek az őket érintő sokoldalú támogatásról, segítségről. Az ipar nődolgozói tettekkel válaszoltak erre, amit bizonyít a 60. évforduló tiszteletére tett munkaversenyben való helytállásuk és a szocialista brigádmozgalomban való aktív részvételük. — Igen sokirányú és sokrétű az a munka, amit végzünk és folytatunk nődolgozóink érdekében — veszi át a szót Elmer Ferenc, az iparági szakszervezeti tanács titkára. Homokon is tárgyaltak az iparágban dolgozó nők helyzetéről és a kép ezeken a testületi tanácskozásokon is pozitívan zárult a Magyar Édesipar szempontjából. Találó módon kezdi beszélgetésünket Putics József vezérigazgató: — Mindennapi munkánk alapvető feltétele — és ezt megbízatásként kaptuk a párttól és a kormánytól —, hogy minden eszközzel tovább javítsunk a női dolgozók gazdasági és szociális helyzetén. Nincs és nem is lehet más választásunk, hiszen az édesipar összdolgozóinak kereken 71 százaléka nő, a közvetlen termelőmunkában pedig 80 százalék a nők aránya. Éves terveinket, az iparág jövőjét úgy alakítjuk ki, hogy abban minden női dolgozó megtalálja helyét, munkájának célját és értelmét. És valóban az édesiparban megtett intézkedések — amelyek a nődolgozókat érintik — egész sora között válogathatunk. 1971-től lépcsőzetesen ,valamennyi termelő egységben megszüntették a nők szombat éjszakai műszakját. Célul tűzték ki, hogy azokat az anyákat, akiknek 14 éven aluli gyermeke van, éjszakai műszakban nem foglalkoztatják. Ezt a feladatot tervszerűen, fokozatosan, a műszaki fejlesztés útján valósítják meg az édesiparban. A női dolgozók védelmében az iparág valamennyi termelőegységében biztosították az üzemorvosi, fogorvosi ellátást. Az egészségügyi szolgáltatások jelentős előrehaladást értek el a női dolgozók bérezési helyzetében. A több éves bérpolitikai intézkedések eredményeként az egyenlő munkáért egyenlő bért elve a gyakorlatban fokozatosan érvényre jutott. Az elmúlt hat évben a fizikai foglalkozású nődolgozók átlagbére 54,2 százalékkal növekedett, 13,1 százalékkal nagyobb mértékben mist a férfi dolgozóké. A munkakörülmények további javítását a munkavédelmi intézkedési tervben, valamint a műszaki fejlesztési tervekben határozták meg. Az iparág vezetői arra törekedtek, hogy a termelőterületeken elsősorban azokat a veszélyforrásokat szüntessék meg, amelyek a legtöbb balesetet okozták. Szem előtt tartják, hogy a műszaki fejlesztések során megvalósuljanak mindazok az intézkedések, amelyeknek közvetlen célja a dolgozók egészségének és testi épségének védelme. A szociális ellátottság fejlesztésére, a munkakörülmények javítására több mint 16 millió forintot fordítottak. Az iparban megvalósulásra kerülő gépi rekonstrukciónak is az az egyik alapvető feladata, hogy biztonságosabbá tegye a munkakörülményeket, a minimálisra csökkentse a nehéz fizikai munkát és a lehetőségekhez képest számolja fel a monoton munkavégzést. Itt is egy jellemző adat: a rekonstrukció során a csomagokat kibővítették nőgyógyászati és terhesrendelésekkel, onkológiai vizsgálatokkal. Más fejlesztésére, az anyagmozgatás gépesítésére 180 millió forintot irányoztak elő. Külön fejezet a nők képzése, továbbképzése, bevonása a vezetésbe. A Magyar Édesiparban az egyik fő célkitűzés a törzsgárda nődolgozók megbecsülése, megtartása, a fiatalok, az újonnan érkezettek beilleszkedésének segítése. Az édesiparban csaknem négyezren dolgoznak szocialista brigádokban. Ebből a nődolgozók száma 3165 fő. A szocialista brigádok száma 420, a szocialista brigádvezetők közül 289 a nő. Meg lehet állapítani azt is, hogy az elmúlt időszakban a nők aránya a vezetésben tovább növekedett. Az ÉDOSZ Elnöksége elé terjesztett jelentés összegezte a további feladatokat. Változatlanul megkülönböztetett gondot kell fordítani a nők politikai, szakmai műveltségének növelésére, a felnőtt szakmunkás képzésre a nők körében. Biztosítani kell azt is, hogy a szakmunkás képesítéssel rendelkező nők képzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozzanak és ez bérezésükben is realizálódjon. További erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a 8 általános iskolát nem végzett nők közül minél többen befejezzék, illetve elvégezzék ezt az iskolatípust. Vermes Tamás Meggyőződtek a sokoldalú támogatásról segítségről Következetes, eredményes bérpolitika A köznapi történet, hogy egy szocialista brigád megkoszorúzza névadója emléktábláját, valójában régebben kezdődött, mint maga az esemény. A Martos Flóra szocialista brigád vezetőjének egy levélborítéknyi ajándékot adott át Tóth Gyula, a brigád patronálója. — Nagy örömet szerzek ezzel az egész brigádnak — mondta, és láthatóan a brigádvezetőnél is nagyobb izgalommal várta a hatást. — Mi ez a picinyke csomag, amiért ekkora örömet várnak? — töprengett Tóth Istvánná, miközben szétnyitotta a papírt. Egy emléktábla egyszerű fotója volt, amely tudtul adta, hogy a Budapest II. kerület, Mecset utcai ház egyikében élt Martos Flóra, a magyar munkásmozgalom mártírja. A Szerencsi Csokoládégyár Diósgyőri Gyáregységének aszszonybrigádja ekkor már alighanem mindent tudott névadójukról, de az emléktábláról, a házról nem hallottak. Ismertek utcákat, iskolákat, amelyek kedvesek voltak számukra, mert Martos Flóra nevét viselték. Tudták, hogy valahol lenni kell háznak, ahol élt, emléktáblának, valamelyik vagy tán több fővárosi ház falán, amely ezt az utódoknak tudtul adja. És most kihull egy fénykép, megoldódik a régóta számontartott feladat... Tóth Gyula jártában-keltében csak véletlenül bukkant az emléktáblára. Sejtette, hogy ha a fél fővárost vinné Diósgyőrbe ajándékul, annak se örülne úgy a brigád, mint az emléktábláról szóló hírnek, s a fényképnek. Az asszonyok összejöttek. Ha van emléktábla, ha áll még a ház, amelyik példaképüknek fedelet adott, akkor oda kell menni. Martos Flóra emberi, erkölcsi, elvi nagysága ismert volt előttük. Ismert volt már tízegynéhány esztendeje, amikor nevét vette fel a brigád. Azóta gyűjtötték az emlékeket. De felkeresni a házat, ahol élt — egészen más. Valami maradandóbb, régen várt személyes élményt ad majd a látogatás. Hogy lehetne elindulni? Csak úgy nekivágni a kis budai utcának Diósgyőrből? Nem ez a brigád jellemzője. Erre az útra készülni kell, ezért dolgozni kell... *Úgy esett, hogy a Budapest II. kerületi tanács elnöke levelet kapott: „A Szerencsi Csokoládégyár Diósgyőri Gyáregységében dolgozó Martos Flóra szocialista brigád 14 fővel, a Szakma kiváló brigádja, háromszoros aranykoszorús brigád azzal a kéréssel fordul az Elnök elvtárshoz, hogy legyen segítségünkre abban, hogy Martos Flóra lakóházán levő emléktáblát 1977. november 25-én a brigád tagjai megkoszorúzzák ..." Ment a válasz a II. kerületből, mely szerint engedély nem kell, hanem köszönet meg segítség jár az ilyen szándékért. A tanács is részt vesz a koszorúzáson. Diósgyőrben feladattá változtak az elképzelések. Új levél ment a fővárosba az érkezés és koszorúzás időpontjáról, s arról a reményről, hogy „az ünnepség méltó lesz Martos Flóra nevéhez és a 60. évfordulóhoz”. A brigád patronálja a miskolci gyermekváros lakóit. Máskor társadalmi munkával keresett pénzből vittek ajándékot. Most másfajta ajándékkal álltak a gyerekek elé. Néhányukat jutalomból magukkal visznek Budapestre. Az apróságok önkormányzata választotta ki a legjobbakat, akik büszkén, meg kicsit félve készültek az óvodás korban még nagynak tűnő utazásra. A legjobbak sora kiegészült: a brigád hozta magával a legvásottabb gyereket is, gondolva, hátha jó hatással lesz rá az út komolysága, s mások nagyszerű utazásban testet öltő jutalma. Két műszakot dolgoztak le előre, hogy a munkából ne legyen kiesés, aztán útnak indultak, a brigád, a patronálók, meg a gyerekek az óvónénijükkel. A Mecset utca 8. számú ház előtt már várták őket. Volt előtte gondja a tanácsnak a II. kerületben: Martos Flóra nevét viselő úttörőörsöt szerettek volna meghívni a koszorúzáshoz, meglepetésül és tiszteletéül a brigádnak, de a kerületben nem leltek ilyen őrsöt. A harmadik kerületiek azonban segítettek, onnan jött Martos Flóra őrs, koszorúval és két nagyszülő kíséretével. A találkozás pontos volt Üdvözlés, köszöntés, pár mondatos megemlékezés, koszorúzás és valami nagyon meleg érzés. Itt, az emléktábla előtt találkozik az egymást soha nem ismerő, de azonos példaképet tisztelő diósgyőri brigád és egy budapesti úttörőőrs. Ezeket gyermekek, amazokat nagyszülők kísérik és egyként, meghatottan nézik a házat, ahol egy mártír lakott, akinek példáját követni, emlékét megőrizni vállalkoztak. Együtt indultak a II. kerületi tanácshoz, s ott folytatódott az ismerkedés, a barátkozás. Életükről, munkájukról a brigádtagok, tanulmányaikról az úttörők adtak számot, a találkozás nagyszerűségéről a tanácsbeliek, a nap szépségéről a nagyszülők szóltak. Rövid időre gazdát cserélt a brigádnapló és az őrsi napló. Alapos átolvasás után, majd kölcsönös beírás: a találkozás, a barátság írott emlékei. Még a holnapi közös munkát, a kapcsolatok fennmaradását biztosító megegyezések vannak hátra, aztán — mert a jól töltött idő gyorsan elröpül — ki-ki indul tovább. A brigád megy a gyermekekkel gyors városnézésre, meg az Állatkertbe, aztán indul haza. Diósgyőrben várja őket az éjszakai műszak, várják őket a munkatársak, barátok, s más brigádok ... A Mecset utcai emléktábla koszorúi előtt azóta is járnak az emberek. Nem is sejtik, hogy a koszorúk Martos Flóra, a diósgyőri brigád és az óbudai úttörők novemberi találkozásának az emlékét is őrzik, így tisztelgett a brigád Egy vétó margójára — Bérfejlesztés a bizalmiak nélkül — — Hadd mondjam el én a történetet, mert én vagyok a hibás a dologban — mondja Kovács Gyula főmérnök. — Augusztus 20-án avattuk a szép, új, kenyérgyárunkat. Nagyon vártuk a beindulását, hiszen a régi, elavult üzemeinkben nehéz volt a munka, s az igényeket sem tudtuk kielégíteni. A munkások a régi üzemekben sokat túlóráztak, s így a keresetük is magas volt. Az új üzemben viszont javultak a munkakörülmények, s ezzel együtt kevesebb lett a túlóra is. Az nyilvánvaló volt, hogy a keresetek nem csökkenhettek az új munkahelyen. Ezért döntöttünk úgy, hogy 2—3 Ft-tal megemeljük az alapbért. — Az igazgató szabadságra ment, és engem bízott meg a dolog rendezésével. Sürgős volt az ügy, ezért a vezetőkkel történt megállapodásnak megfelelően — a szakszervezeti bizottság tudta nélkül— intézkedtem a felemelt bérek fizetéséről. A kapkodás eredménye ki tagadná, hogy jól jön a nagyobb kereset, a nagyobb fizetés. És jogos is, hiszen megdolgoztak érte. Az évi bérfejlesztési keretből futja is, hiszen előrelátóan gazdálkodtak, tudták, hogy az új üzemben mások lesznek a körülmények, a feltételek, s a béreket majd ehhez az új követelményhez és helyzethez kell igazítani. Ám a kapkodó béremelés nem váltott ki osztatlan örömet a dolgozók között. Sőt! — A régi munkások között többen — s a szakszervezeti bizalmiak is — panasszal jöttek a szakszervezeti bizottsághoz, mondván, nem értenek egyet a rendezéssel — mondja Firányi Ferenc, a szakszervezeti bizottság titkára. — Mi lényegében ekkor szereztünk tudomást arról, hogy 41 dolgozónak jelentősen emelték a bérét a mi tudtunk, s a bizalmiak megkérdezése és egyetértése nélkül. A szakszervezeti bizottság megvizsgálta a tényeket, s ennek alapján kifogásolással éltünk a bérintézkedés végrehajtásával megbízott főmérnök intézkedése ellen. A szakszervezeti bizottság vétóját a vállalat igazgatója elfogadta, s az intézkedést felfüggesztve a bérkeretet leadták az üzemvezetőnek. S most már a törvényes kereteken belül a szakszervezeti bizalmiak egyetértésével osztották azt fel 52 dolgozó között. A megyei szervünk javaslatára munkásgyűlésen tájékoztatták a dolgozókat a törvényesen végrehajtott bérfejlesztésről, arról, hogy a korábbi bérfeszültséget is sikerült felszámolni. Az üzemi demokrácián esett súlyos csorbát tehát kijavították. A szakszervezeti bizalmiak, hatáskörüknek megfelelően, élni tudtak jogukkal, amely a dolgozók joga is egyben. Ennek nyomán az új üzemben új légkör is kezd kibontakozni, amelyben a választott tisztségviselőknek és vezetőknek tekintélyük és szavuk van, ténylegesen élvezik dolgozótársaik bizalmát, aktív támogatását. Okulásul mindenkinek Az ügy ezzel lezárult, tanulságokat hagyva maga után. A Bajai Sütőipari Vállalatnál — és másutt is — az egyik legfontosabb tanulság: ha a bizalmiak ismerik jogaikat, hatáskörüket, azzal megfelelően élni is tudnak, de ebben a bizalmiakat minden szinten segíteni kell. De ugyanígy a Vezetőktől is el kell várni, meg kell követelni a szakszervezeti jogok ismeretét és betartását, örvendetes, hogy a vállalat felügyeleti szerve és az ÉDOSZ Bács-Kiskun megyei bizottsága tanácskozásra hívta össze a felügyelete alá tartozó négy sütőipari vállalat gazdasági és társadalmi vezetőit, s az üzemi demokrácia érvényesítésének követelményeiről, feladatairól tájékoztatta őket, természetesen felhasználva a cikkünkben említett negatív példát is. S az csak természetes, hogy a mulasztókat érdemben felelősségre vonta. — A legjobb szándék vezetett, mégis tévedtem — mondotta a főmérnök. — Ez volt az első eset, de egy életre okultam belőle, ezért is szeretném, ha a jövő esztendőben sorra kerülő bérfejlesztésünkről is hírt adnának. Megtesszük! Sz. Gy.