Élet és Irodalom, 2002. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
2002-10-18 / 42. szám - Borhi László: 1956 helye a nemzetközi szakirodalomban (17. oldal)
1956 helye... BORHI LÁSZLÓ (Folytatás a 17. oldalról) A forradalom emléke Hruscsov és Eisenhower kései utódait óvatosságra intette. Jacques Lévesque szerint 1989-ben Gorbacsov részben azért tartózkodott a konzervatív kelet-európai vezetők eltávolításától, mert elődjének azon törekvése, hogy kedvére való vezetőt ültessen hatalomra, 1956-ban nehezen kezelhető válsághoz vezetett. Az idősebb Bush egykori nemzetbiztonsági tanácsadójával, Brent Scowcrofttal közösen írt visszaemlékezésében leírja, hogy 1956 tapasztalata óvatosságra intette 1989-ben, és nem akart olyat mondani vagy tenni, ami az akkori katasztrófa megismétléséhez vezethetett volna. Beschloss és Talbott szerint Bush aggodalmát fejezte ki arról, hogy a magyar reformvezetés, illetve az ellenzék nem túlságosan türelmetlen-e a változások bevezetésében.17 Hogyan értelmezhető 1956 hatása a világpolitikára 1989 után? Adam Ulam szerint Hruscsov és Gomulka megegyezése fordulópont lehetett volna Moszkva és csatlósai viszonyában, és elvezethetett volna a finn modell alkalmazásáig. Úgy véli, ha a „magyar dráma” nem következik be, Moszkva eljuthatott volna a valódi nemzetközösség gondolatáig, a proletár internacionalizmus érvényét veszthette volna. Elismeri ugyanakkor, hogy a magyar forradalom „hírnöke volt a jövő vereségeinek, a proletár internacionalizmus és állandó társa, a szovjet imperializmus összeomlásának”.18 A forradalom hatásainak Gaddis- és Ulam-féle értelmezését nem lehet teljességgel összeegyeztetni azzal a sokkal közkeletűbb felfogással, miszerint az 1956-ban felbukkant ellentétek egyszersmind a XX. századi kommunizmus sírját is megásták. Lehetséges-e bármely történeti esemény egyöntetű értelmezése? Kijelölhető-e 1956 helye a történelemben? Szerves részévé válhat-e a nemzetközi történeti kánonnak? Nem áll-e fenn annak az esélye, hogy az újraértelmezés helyett kiüresedett, dogmává merevedett idézet szerepét tölti majd be? Ennek kapcsán fel kell tenni a kérdést, hogy vajon létezik-e önmagában való történeti érték, nem tudományon kívüli szempontok, mint például a nyelvi hozzáférhetőség vagy a kulturális nagyhatalmi státus kristályosítja-e ki egy-egy eseménynek a kollektív történeti emlékezés által megőrzendő vagy feledésre ítélt voltát? Szerepet játszhat-e az események megítélésében, hogy (a nagyhatalmak szempontjából) a centrumban vagy a periférián játszódott-e le? Lehetnek-e egyetemes érvényűek a periféria történései? És vajon milyen szempontok szerint vethető össze két múltbeli történés? A befogadó szemszögéből megközelítve a probléma az, hogy elválasztható-e az esemény a feldolgozásától, vagyis a megítélést nem a történetmondás közvetíti-e csupán, és nem áll fenn közvetlen viszony az esemény és a befogadó között. * Egyes vélemények szerint nincsen történelem, csak értelmezései. A kettő között levő szakadékot betöltheti az emlékezet. Jacques Lévesque, amikor Kelet-Európa 1989- es felszabadulásáról ír, a magyar demokratizálódási folyamat katalizátoraként nem 1956-ot, a történeti eseményt jelöli meg, hanem az arra való közös emlékezést, Nagy Imre szimbolikus jelentőségű újratemetését, amely szerinte „jelentősen megváltoztatta a politikai légkört Magyarországon... és a Kádárrendszer végét is megtestesítette”.19 Az általam áttekintett szakirodalom reflexiói - illetve azok hiánya is - rávilágítanak arra, hogy nincsen konszenzus 1956 jelentőségét illetően, melynek egy momentumát, a Sztálin-szobor ledöntését egy amerikai politikai gondolkodó a „legjelentősebb magyar hozzájárulásként” jellemezte „a politikai szemiotikához”.20 A magyar forradalom korának olyan óriási jelentőségű eseménye volt, amelyre a korszak vezető politikusainak megítélésekor illik reflektálni. Egy Eisenhower katonai és politikai pályáját átértelmező kötet, melynek társszerkesztője az egykori hadvezér és elnök életének és pályafutásának legjelentősebb szakértője, Stephen Ambrose, felhívja a figyelmet, hogy a történelmi jelentőségű döntések megítélése korszakonként változhat. Igaz, a történelmi jelentőségűnek minősített döntések történészi kiválasztása is. Eisenhower esetében ide sorolták a szerkesztők azt, hogy 1945- ben nem foglalta el Berlint, hogy 1956-ban nem avatkozott be Közép- Európában, és hogy Szueznél nem támogatta a briteket és a franciákat.21 Ugyanakkor az elnök keleteurópai politikájának egyetlen sort sem szentelt a tanulmánykötet. Bowie és Immerman már említett Eisenhower hidegháborús stratégiájának szentelt könyvének kiindulási pontja, hogy a szovjet rendszer és kelet-európai birodalmának összeomlása megköveteli, hogy friss szemmel tekintsük át az USA és szövetségeseinek politikáját, amely - legalábbis szerintük - hozzájárult ehhez a végkifejlethez. Ehhez képest a kelet-európai eseményeket egyáltalán nem elemzik. Raymond Garthoff, aki két kötetet és 1600 oldalt szentelt a hidegháború 1972 utáni történetének, nem utal arra, hogy a forradalomnak bármilyen hatása lett volna az általa tárgyalt korszakra. A kommunista világ összeomlását a moszkvai vezetés „új nemzedékének” tulajdonítja, amely ráébredt belső rendszerének és külpolitikájának súlyos kudarcára. „Mihail Gorbacsov vetett véget a hidegháborúnak”, melynek végső soron csak egy szovjet vezető vethetett véget.22 Jacques Lévesque Gorbacsov új Európa-víziójának javára írja Kelet-Európa felszabadulását. Bár munkájából kiviláglik, hogy az ellenzéki mozgalmak nélkül nem kerülhetett volna sor a teljes demokratikus fordulatra, a kezdeményezést és a demokratikus mozgalmak sikerét a szovjet reformereknek és személyesen Gorbacsovnak tulajdonítja.23 A hidegháborúval foglalkozó speciális munkák gyakran nem foglalkoznak kelet-európai eseményekkel, így 1956-tal sem. Egy jelentősnek tartott stratégiai gondolkodó, a brit Mark Trachtenberg sem talált neki helyet negyven esztendő múltán, 1999-ben megjelent könyvében. Ugyanakkor Georges- Henri Soutou francia történész több oldalt szentelt a forradalomnak, melynek jelentőségét a korabeli világpolitika alakulása és a Szovjetunió nemzetközi megítélésének szempontjából vizsgálta. Bár elkövet néhány hibát, így Andropovot prágai nagykövetnek tartja, a szovjet beavatkozás magyarázata tükrözi az újabb szakirodalom eredményeit. Soutou szerint a „magyar tragédiának hatalmas visszhangja volt”, jelentősége (a lengyel válsággal együtt) az, hogy „csapást mért” az enyhülés folyamatára, megmutatta, hogy a sztálini rendszer lebontása nem jelentette a kommunista célok feladását, valamint azt, hogy a lakosság alapvetően nem fogadta el a rendszert. Ezzel együtt Gaddis véleményével egybecsengően úgy véli: a Nyugat ettől fogva már tartósnak, és nem véletlenszerűnek vagy ideiglenesnek fogadta el a vasfüggönyt.24 • * Más esetekben az említést alig töltik meg tartalommal. 1956 kanonizálásának fontos fejleménye, hogy helyet kapott néhány a szélesebb közvéleménynek szánt összefoglalóban, így Peter Calvocoressi nagyszabású, számos kiadást megért összefoglalásában is az 1945 utáni nemzetközi kapcsolatokról. Michael Kort The Columbia Guide to the Cold War című munkájában tíz sort szentel 1956- nak, és „a legnagyobb hatású eseménynek” jellemzi, amely Hruscsov titkos beszéde után „megingatta a kommunista világot”. Az egyébként általában a legfrissebb irodalmat használó szerző a szovjet beavatkozást Nagy Imre november 1-jei bejelentésének tulajdonítja, amely szerinte „teljes körű forradalmat indított el”.25 Fennáll a veszély, hogy az új kutatások eredményei ellenére 1956 az tartalomtól megfosztott idézet szerepét kapja, amelyből hiányzik a történeti beágyazottság igénye és a megértésre törekedő értelmezése. 1 2 3 4 1 A poszt-modern történetírásról lásd Gyáni Gábor: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése (Budapest: Napvilág Kiadó, 2000), 11-30. o. Alun Munslow: Deconstructing History (London: Routledge, 1997). Hayden White szerint a történészek nem tudtak közös nevezőre jutni arról, hogy milyen konkrét diskurzust használjanak, ezért kénytelenek több, egymást kizáró, bár egyformán legitim értelmezést adni ugyanarról az eseményről. Lásd: Hayden White: Metahistory - The Historical Imagination in 1910 Century Europe (Baltimore and London: The Johns Hopkins University Press, 1975), különösen 426-434. o. 2 Lásd: V. K. Volkov et al. szerk.: Szovjetszkij Szojuz i Vengerszkij Krizisz 1956 Goda - Dokument! (Moszkva: Rosszpen, 1998). Gál Éva et al. szerk.: A „Jelcin-dosszié” - szovjet dokumentumok 1956-ról (Budapest: Századvég, 1956-os Intézet, 1993); Vjacseszlav Szereda, Alekszandr Sztikalin szerk.: Hiányzó Lapok 1956 történetéből (Budapest: Móra Ferenc Kiadó, 1993); Hegedűs B. András et al. szerk.: Döntés a Kremlben, 1956 - A szovjet pártelnökség vitái Magyarországról (Budapest: 1956-os Intézet, 1996). 3 Kiemelkedő Kieran Williams orosz és csehszlovák levéltári anyagot is felhasználó munkája: The Prague Spring and its aftermath: Czechoslovak Politics 1968-1970 (Cambridge, England: Cambridge University Press, 1997). Fontos, de az újabb források fényében már kissé megkopott elemzése a szovjet beavatkozásnak Jiri Valenta: Soviet Intervention in Czechoslovakia, 1968. Anatomy of a Decision (Baltimore: Johns Hopkins University Press, 1991). Valenta munkáját nyilvánvalóan Graham Allison klasszikus, a kubai rakétaválság elemzésére kidolgozott modellje inspirálta. 4 Henry Kissinger: Diplomacy (New York: Simon and Schuster, 1994), 562. o. Kevésbé sarkosan, de ezt az álláspontot sugallja Adam Ulam: The Communists - The Story of Power and Lost Illusions: 1948—1991 (New York: Charles Scribner's and Sons, 1992), 161-162. 0. 5 Rainer M. János: „Döntés a Kremlben, 1956 - Kísérlet a feljegyzések értelmezésére”, in Hegedűs B. András szerk.: Döntés a Kremlben, i. m., 111-154. o; Mark Kramer: „The Soviet Union and the 1956 Crises in Hungary and Poland: Reassessements and New Findings”, Journal of Contemporary History, Vol. 33, No. 2 (April 1988), 163-214. o. 0 Constantine Pleshakov-Vladislav Zubok, Inside the Kremlin’s Cold War — From Stalin to Khruschev (Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, 1996), 186-187. o. 7 Lásd erről László Borhi: „Rollback, Liberation, Containment or Inaction - U. S. Policy and Eastern Europe in the 1950s", Journal of Cold War Studies Vol. 1, Number 3 (Fall 1999), 105. o. 8 Csen Csien: „Peking és az 1956-os magyar válság", Hegedűs B. András et al. szerk. Évkönyv 1956 (Budapest: 1956-os Intézet, 1997), 186-195. o. 9 Bennett Kovrig: Of Walls and Bridges - The United States and Eastern Europe (New York: New York University Press, 1991), 102. o. 10 Gregory Mitrovich: Undermining the Kremlin: America’s Strategy to Subvert the Soviet Bloc, 1947-1956 (Ithaca: Cornell University Press, 2000); Peter Grose: Operation Rollback: America’s Secret War Behind the Iron Curtain (Boston: Houghton Mifflin, 2000). 11 Robert R. Bowie and Richard H. Immerman: Waging Peace - How Eisenhower Shaped an Enduring Cold War Strategy (New York, Oxford: Oxford University Press, 1998); Saki Dockrill: Eisenhower’s New Look National Security Policy, 1953—1961 (London: Macmillan, 1996). 12 László Borhi: Rollback, Liberation, Containment or Inaction, i. m., 67-110. o. Az 1956-al kapcsolatos amerikai politikára vonatkozó új eredményekről lásd még Csaba Békés: „The 1956 Hungarian Revolution and World Politics”, Working Paper No. 16, Cold War International History Project (Washington D. C.: Woodrow Wilson Center, 1996). 13 H. W. Brands: The Devil We Knew - Americans and the Cold War (New York, Oxford: Oxford University Press, 1993) . 14 John Lewis Gaddis: We Now Know - Rethinking Cold War History (Oxford: Oxford University Press, 1997), 235. o. 15 Vladislav Zubok-Constantine Pleshakov: Inside the Kremlin’s Cold War, i. m. 187. o. 10 Timothy Naftali-Anatoly Fursenko: „One Hell of a Gamble” — Khruschev, Castro, Kennedy, The Secret History of the Cuban Missile Crisis (New York and London: W. W. Norton Co., 1997), 152. o. 17 Jacques Levesque-George Bush-Brent Scowcroft: A World Transformed (New York: Vintage Books, 1999), 180. o.; Michael R. Beschloss-Strobe Talbott: At the Highest Levels - The Inside Story of the End of the Cold War (Boston: Little, Brown and Company, 1993), 91-92. o. 18 Adam Ulam: The Communists, 155., 168. o. 19 Jacques Levesque 20 Sanford Levisnson: Written in Stone - Public Monuments in Changing Societies (Durham and London: Duke University Press, 1998), 12. o. 21 Günter Bischof and Stephen E. Ambrose: Eisenhower: A Centenary Assessement (Baton Rouge: Louisiana University Press, 1995). 22 Raymond Garthoff: The Great Transition: American-Soviet Relations and the End of the Cold War (Washington D. C.: The Brookings Institution Press, 1994) , 772-778. o. 23 Jacques Levesque 24 Georges-Henri Soutou: La guerre de cinquante ans - Le conflit Est - Ouest 1945-1990 (Fayard, 2001), 315, 334-336. ο. 25 Michael Kort: The Columbia Guide to the Cold War (New York: Columbia University Press, 1998), 133-134. o. Figyelemre méltó, hogy a Columbia Egyetem és a nevével fémjelzett kiadó jelentős szerepet vállalt a forradalom eseményeinek tudományos feltárásában. Ugyanez a szerző a Szovjetunió felemelkedésének és bukásának három kiadást is megért szentelt munkájában az 1956-os lengyel és magyar események jelentőségét abban látja, hogy politikailag majdnem végzetesnek bizonyultak Hruscsov szempontjából. Lásd The Soviet Colossus - Rise and Fall of the USSR (London: Μ. E. Sharpe, 1993), 241. o. BADENWÜRTTEMBERG ARCAI Kulturális Fesztivál 2002 2002. október 25 - 2003. február 25. HánÖRTÉNETIK: DUNA MENTI SORSOK Az Ulmi Dunai-sváb Központi Múzeum kiállítása Magyar Néprajza Múzeum, Budapest. Kossuth tér 12. TOVAnni PROGRAMOK OKTÓBERBEN. Október 19.20 óra Merlin Színház Budapest V, Garliczy u. 9. BERND KONRADS EGYÜTTESÉNEK DZSESSZ KONCERTJE Október 21-22. C3 Kulturális és Kommunikedés Központ Budapest I. Országház u. 9. FÓKUSZBAN A ZKM Iconoclash. Peter Weibel eletadása Intermentél. Kétnapos videovetítés Bédy Gábor videó-felvéiraténak anyagéból Jegyek a helyszínen kaphatók. A fesztivál további eseményeiről az alábbi honlapkon olvashat: www.hungarofest.hu és www.landesjubilaeum.de ! "Qybrrf BRADF.N 0 WÜRTTEMBERG PARCAISADEN wömfMiHG HUNGAROFF.ST JP*M* Ntfmm MCttCMSÚGÓ ÉLET ÉS ÍZ IRODALOM 2002. OKTÓBER 18.