Élet és Irodalom, 2012. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)

2012-08-17 / 33. szám - Bárdos Judit: Egy cinéphile jegyzetei • Bernardo Bertolucci: Nagyszerű rögeszmém, a film. (20. oldal) - Gyürky Katalin: Kísértetek - kísérletek • Szilágyi Ákos: A szuverenitás fantomja avagy a képzelt hely (20. oldal) - Szűcs Teri: Zátonnyá válni a Dunán • Győrffy Ákos: Haza (20. oldal)

BÁRDOS JUDIT: Egy cinéphile jegyzetei ■ Bernardo Bertolucci: Nagyszerű rögeszmém, a film, írások, emlékek, interjúk. Válogatta és szerkesztette Fabio Francione és Piero Spila, fordította Lukácsi Margit. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2012. 296 oldal, 3300 Ft Bertolucci számára a film az európai művészfilmet jelenti, a francia köl­tői realizmust, különösen Renoirt, az olasz neorealizmust, ezen belül Ros­­sellinit, a francia új hullámot, ezen belül Godard-t, azután az olasz mo­dernizmust, Antonioni műveit és Fellini Édes életét. És legfőképpen per­sze mestere, Pier Paolo Pasolini filmjeit. Nagyon találóan jeleníti meg azokat a pillanatokat, amelyekben ennek a modern filmművészetnek a lényege sűrűsödik. Amikor Antonioni a kalandban a „ki nem mondottra, a meg nem mutatottra, a meg nem magyarázódra fókuszál”, nála a film­művészet az egzisztenciális felfedezés kegyetlen és könyörtelen eszköze. Megmutatás is, érzéki élmény is, gyönyörűség is, és ugyanakkor reflexió is. A modern filmnek már a gyökerénél ott van a reflexió. Bazin nyomá­ban járva Bertolucci úgy látja, hogy „az igazi filmművészet azon kívül, hogy elmesél egy történetet, mindig annak természetén is elgondolkodik, amikor valamilyen kameramozdulat van, benne van ez az érzés is, hogy egyfajta írásmód megválasztásánál vagyunk jelen, vagyis látni egy filmet annyit jelent, hogy látjuk, hogyan íródik a film.” És mindezt a nyolcvan­­éves Jean Renoirral való találkozás tudatosítja benne, aki az ötéves Jean Renoirt ábrázoló szobor, Auguste Renoir alkotása mellett ül. A mosoly, a tekintet ugyanaz. Jean Renoir arra hívja fel a figyelmét, hogy „mielőtt elkezdjük a forgatást, mindig hagyjunk nyitva egy ajtót, mert sosem tud­hatjuk, mi történik: valaki vagy valami, amit nem vártunk, hirtelen belép­het rajta, és az a valóság”. Az európai művészfilm forrásvidékén járunk tehát, a fiatal Bertolucci rajongásának tárgya egyelőre a francia film, csak franciául hajlandó beszélni a filmről, mert meg van győződve arról, hogy a film nyelve a francia. Míg Párizsban meg nem tudja Henri Langlois­­tól, hogy a Cinémathéque-ban azért olyan hatalmas a vászon, mert Ros­sellini beállításai egyik percről a másikra kitágulhatnak fölfelé, lefelé, jobb­ra vagy balra. Erről a francia-olasz forrásvidékről ered a kelet-európai mű­vészfilm is, mindaz, amin mi, magyar cinéphile-ek is felnőttünk. A szer­ző többször is említi Eisensteint, Dovzsenkót, Wajdát. És mindent ezen a biztos alapon állva értékel, azt is, aki nem közvetlenül innen származik: Chaplint, Kubrickot, Scorsesét. Élvezetesen idézi fel az emblematikus pillanatokat, Ophülid gyönyör című filmjét, melyet - intenzív hatása mi­att - csak harmadszorra tudott végignézni, és melyet Barthes A szöveg örö­me című esszéjének fényében értelmez: függönyök, szűrők, rácsok közbe­iktatásával elválasztani a felvevőgépet a felvétel tárgyától, azaz reflexíven készíteni filmet. És felidézi Anna Karina utolsó pillantását az Eli az életét­­ben! A hatvanas évek moziját, amikor egy nemzedék érezte úgy, hogy a filmművészet a világ közepe, és amikor ő maga meghalni vagy ölni lett volna képes egy Godard-képsorért. De nem a nosztalgia a könyv témája! Bertolucci úgy eleveníti fel az új hullám korszakát, hogy tűpontos portrékat rajzol mestereiről, alko­tótársairól, és saját filmjeiről, művészetük lényegét megvilágítva. Há­rom apafigurát idéz fel, akik óriási hatással voltak rá, s akikkel azután le is kellett számolnia, hogy önálló lehessen: az édesapa, Attilio Ber­tolucci, költő és filmkritikus, Pier Paolo Pasolini és Jean-Luc Godard alakját. A legnagyobb hatással Pasolini volt rá, aki egy idő után hát­térbe is szorította benne az édesapját. Bernardo Bertolucci asszisztens volt a csóró forgatásakor, ezért Pasolini A kaszás című forgatókönyvének a megrendezését rábízta a huszonegy éves fiatalemberre, mert ő ekkor már a Mamma Rómán dolgozott. Ez a „pasolinis” film lett a fiatal ren­dező máig egyik legjobb filmje. De ennek az epizódnak a leírása - mi­ként a többié is - nemcsak a szerző önéletrajzának a szempontjából érdekes, hanem Pasolini jellemzéséhez is fontos adalék. Sehol sem ol­vastam még olyan találó, lényegbevágó jellemzést a mester korai film­jeiről, a lumpenproletár-figurák felmagasztalásáról, mint ezt: „Rásze­gezte a felvevőgépet az arcokra, a testekre, a barakkokra, minden egyes beállítása frontális kép volt, és végül a munkásosztály legalsó rétegé­nek állított kis dicsőség-oltár lett belőle.” Saját filmjeinek alapélményét hasonló lényeglátással világítja meg. A Pókstratégiát inspiráló gondolat a történelem kétértelműsége, a Meg­alkuvóé a fasizmus és a polgárság kapcsolata, a Huszadik századé az osz­tályideológia, a Partneré 1968 és az általa okozott csalódás, Az utolsó tangó Párizsbané a szerelem és a szex modern kapcsolata, az Álmodozóké is 1968. Amikor a baloldali, elkötelezett, humanista hagyománynak, a politikai filmnek, az eddigi kontinuitásnak s talán az európai film­nek is vége szakad, akkor a rendező egzotikusabb témák megfilmesí­tésébe fog (Oltalmazó ég, Az utolsó kínai császár, A kis Buddha). AJÁNDÉKOZZON ÉLET ÉS IRODALMAT! Lepje meg családtagjait, barátait, üzletfeleit Élet és Irodalom­­előfizetéssel! Rendelje meg igényes grafikai kivitelű ajándék­­utalványunkat, s adja át annak, akit tartalmas és maradandó ajándékkal kíván megtisztelni. Hónapokon át mindig Önre emlékezteti majd őt a hetenként érkező Élet és Irodalom. Az ajándékutalvány meg­rendelhető a 210-5149-es és a 210-5159-es telefon­számokon, es@es.hu e-mail címen, valamint személyesen megvásárolható az ÉS szer­kesztőségében (1089 Buda­pest, Rezső tér 15.). Az előfizetés díja: negyedévre 5655 Ft, fél évre 9750 Ft, egy évre pedig 18 000 Ft 20 ÉLET ÉS­Z IRODALOM GYÜRKY KATALIN: Kísértetek - kísérletek ■ Szilágyi Ákos: A szuverenitás fantomja avagy a képzelt hely. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2012. 480 oldal, 3000 Ft „A politikai szuverenitás értéke ak­korát zuhant az utóbbi húsz évben a globalizált világ tőzsdéin, hogy még a bóvli kategóriába sem igen fér bele. Nem oszt, nem szoroz. In­kább a szimbolikus és érzelmi, mint az anyagi javak világához tartozik.” (80.) - ezzel a világpolitikai folya­matot tükröző ténnyel szegezi szem­be az olvasót Szilágyi Ákos leg­újabb kötete. A szerző a globalizált világ fantomjaként, kísérteteként ábrázolt - hisz az egyes nemzetál­lamok világgal szembeni dacos, lá­zadó, különutas magatartását kife­jező - szuverenitás szerepét azon­ban nemcsak az utóbbi két évtized­re vonatkozóan vizsgálja. Hanem a történelem egészére nézve, azon belül a globalizálódás szempontja­it figyelembe véve elemzi. A történelem egészét tekintve a szuverenitás korántsem pusztán negatív konnotációval bíró foga­lom. A nemzetállamoknak mint önálló, független térségeknek a ki­alakulásában a kétféle: a tényleges és az elismeréses szuverenitás kulcssze­repet játszott, hisz a későbbiekben mind az ENSZ-nek, mind pedig az Európai Uniónak csak a mások által is szuverénnek elismert nem­zetállamok lehettek egyenjogú tag­jai. Ezért a globalizálódás első lép­csőfoka épp a világ szuverén nem­zetállamokra történő „fölfűrésze­­lése” volt. A globalizálódás következő lép­csőfokán viszont, azaz az utóbbi húsz évben, amikor a világ a min­dent átható gazdasági-pénzügyi rendszereivel egyértelműen az in­tegráció felé halad, a modern kor legfontosabb politikai-jogi egysé­gét, a nemzetállamot, főleg az izo­lációra koncentráló szuverén nem­zetállamot a szerző szerint el kéne felejteni. Ennek a folyamatnak a minden­kit józan belátásra bíró ábrázolá­sa ellenére a kötet - egyfelől - még­is mintha apokaliptikus víziók so­rozata volna. Szilágy Ákos nem tit­kolt célja érzékeltetni, hogy amíg a racionális érvek a világ egyre egy­ségesebbé válása mellett szólnak, a szuverenitás fantomja ott kísért bizonyos nemzetállamoknál. Ezért vízióin keresztül épp azt próbálja felvázolni, hogy mi történik egy országgal, ha a XXI. században a szuverenitásba mint „ideológiai pajzsba” kapaszkodva próbálja el­szigetelni magát. Mi történik vele nemzetközi, belpolitikai, kulturá­lis és interperszonális téren egy­aránt. Másfelől viszont, miközben rend­kívül kifejezően „üres helynek” ti­tulálja a dacos szuverenitása miatt végpusztulásra ítélt nemzetállamot, a szerző azokat a „kísérleteit”, „el­lenvízióit” is vázolja, amelyek se­gítségével - másfajta szuverenitás­fok­ hangoztatásával - egy állam nem sereghajtója, hanem élenjáró­ja lehet a globális folyamatoknak. S „kísérlete” ismét minden terület­re kiterjed. A nemzetközi és belpo­litikai javaslata összefügg: egy ál­lamnak kötelessége a nemzetálla­mok integrációs szintje alatt és fe­lett új politikai integrációkat, új szuveréneket támogatni. Úgyneve­zett szuperszuverén és szubszuverén he­lyeknek átadnia az irányítást. Vagy­is nemzetközi szinten (a most elég­gé működésképtelen Európai Unió helyett) új állami föderáció létre­hozását, belpolitikai téren pedig különböző civiltársadalmi helyek születését látná üdvözítőnek, „ame­lyeken keresztül a nemzeti hely mint a helyek helye szerveződhet újjá.” (440.) A szerző kulturális és interperszo­nális „ellenvíziója” is sok ponton ta­lálkozik. A jelenlegi politikai hatal­mat támogató egykori barátjának hosszú, fajsúlyos levélben írja meg vágyálmait a két oldal párbeszédé­nek újraindulásáról: az emberekben benne rejlő különböző „világok”, „helyek” értelmes ütköztetésének le­hetőségeiről. Miközben tudja, hogy ezek felszínre hozásához megfelelő nyelvre, nem pedig elcsépelt, piac­­orientált, viszketeg szavakra lenne szükség. Csakhogy, amíg az embe­ri kapcsolatok lényegét nyelvileg (is) feltáró magaskultúra termékei a he­lyi és globális piacon eladhatatla­nok maradnak - erről szól A kultúra­­eltartása című függelék - addig a szerző ez irányú javaslatai, tartok tőle, valóban kísérletek, teszem hoz­zá, rendkívül tanulságos kísérletek maradnak csupán. www.irolboltja.hu. SZŰCS TERI: ■£, , ■ “ . ‘ -3V­Zátonnyá válni a Dunán ■ Győrffy Ákos: Haza. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2012. 108 oldal, 2290 Ft Arra, hogy hol járunk Győrffy Ákos új kötetében, nincsen szavunk; maga Győrffy is azt írja: „az úgynevezett természetben”. Hogyan mondhat­juk másképp? A tájban? Erdőben, hegyen, folyóparton. A Börzsöny­ben, a Dunakanyarban, a Kvarner­­öbölben. Nincs fogalom, ami a ter­mészet és az ember találkozásának intimitását kifejezné, és olyan sincs, ami leírná a tájban megtett utat. A kirándulás vagy a túra nem az, ami­ről Győrffy beszél. Amikor kimegyünk a partra, felme­gyünk a hegyre, bemegyünk az erdő­be, néma tartományba jutunk - ha ide vágyunk, azt szeretnénk, hogy a kor­társ irodalom bevezessen, visszave­zessen a természetibe, a nem nyelvi­be, akkor a Haza esszétöredékeiben is említett Mészölyhöz fordulunk, az ő egzisztenciális körképpé szélesedő táj­leírásaihoz, vagy Nádas nagyívű ter­mészeti és mentális képeihez, a Bo­dor-féle tapasztalathoz a természet­nek (úgy is mint a hatalomnak) való kiszolgáltatottságról, vagy akár a tek­tonikus rétegzettség, a kőtetek leírá­saihoz a Lanczkor-versekben. Győrf­fy Ákost legelső kötetétől kezdve (A Csóványos északi oldala, 2000.) az érdek­li, mi történik az emberrel az erdő­ben, a hegyen, a parton - hogyan ala­kulnak át az értékei, a nyelve, és leg­főképp mi lesz az énnel, amikor ma­gához vonja a személytelen erő, a táj. Önelvesztés a természetben, ez az, amit Győrffy szüntelenül vizsgál. A tájjal való találkozást olyan tapaszta­latnak tartja, ami az ént az alapjaihoz, az arkhéhoz fordítja vissza­­ rémisz­tő kimozdulásnak a növényi, állati lét­forma felé, ugyanakkor pedig egy nyersebb, ösztönös otthonosság sej­tésének. (Ezért furcsa az esszékötet címválasztása, hiszen Győrffy nem­­ille­űérkezésről ír, nem arról beszél, hogy az embernek a tájtól való elvá­lasztottsága megszűnhetne.) Győrffy Ákos szövegei legkiemel­kedőbb pontjaikon figyelmesen meg­állnak a természeti szép vagy, mond­hatjuk úgy is, a fenséges - a Duna, a Börzsöny, a tenger - előtt; adomá­nyuk az enyhület, a reflexió, az ön­azonosság kényszerének oldódása. Mindeközben pedig a lehető legki­munkáltabb nyelven szólnak, a hai­­kuszerű rövid szerkezetekben épp­úgy, mint a nagyversekben vagy mint most, a Hazfl meditatív, töredékes esz­­széiben. „Bolyongtam az őszi, a fo­lyó alacsony vízállása miatt szárazra került zátonyokon, éveken át. Nem akartam látni senkit egyáltalán, leg­kevésbé magamat nem. Soha nem tudtam elérni, hogy ne lássam ma­gam. Vagy csak ritkán, érthetetlen és rövid pillanatokra sikerült. Mikor a zátonyok és a kötelékekben repülő vadludak, az elvadult gyümölcsösök és a mezők nem különböztek tőlem. Villanásnyi időkre egy lettem velük. És órákig nézni a lehullott, rothadó körtéket a harmatos fűben.” De aho­gyan a kivonulás, a tájjal való talál­kozás enyhülete csupán átmeneti, úgy a Haza írásainak tágassága, leve­gőssége is csak néhány mozzanat ere­jéig tart - gyakran tanító, okoskodó hang magyarázza, mi az, amit észle­lünk, amit látunk. Sűrűn bukkannak fel a misztikus tapasztalat leírására használatos bevett fogalmak, az an­gyal és a démon, a hamis és a valódi, a be­avatás, a szent, a kegyelmi pillanat, a tudás, és ezek nem telnek meg élettel, új tar­talommal. Ilyenkor úgy válik élette­lenné a szöveg, ahogyan a kötetben leírt különös illatú völgy vonzása hal­na el attól, ha kiderülne, mohos kö­vei árasztják-e a titokzatos szagot - Győrffy még odabiggyeszti, „aho­gyan a helyek és a dolgok meg tud­nak halni a magyarázatok és a ma­gyarázatokból következő tettek ál­tal”. Az okoskodás éppen a szöveg szándéka ellenében hat, pedig ezen a ponton fontos dolog történik: a könyvben, mely az általa tudatosan vállalt misztikus hagyományhoz hűen a látás, a látvány elsőbbségét vallja, először jelenik meg a szaglás, az il­lat, hogy még számtalanszor vissza­térjen: tengerszag, Duna-szag, pá­rálló ló szaga, füst, szénaillat, az erdő illatai. Érezzük a többit is, füveket, bokrokat, amiket nem nevez meg Győrffy. Mintha nem tudna róla, úgy vezet vissza a mély emlékezet illatél­ményeihez. És igaza van, amikor azt hja - ezt nem magyarázza túl -, hogy ezek a nem verbális és alig személyes emlékek mintha nem is a sajátjaink lennének; mintha végre megpihen­hetnénk magunktól, saját arcunk lát­ványától. Ezek inkább az erdő vagy - egy Győrffy-verssorozat címével - a völgy emlékei. [ÉLET Ésjj [IRODALOM Az ország legigényesebb választékú könyvesboltja Magyar, angol, német, francia nyelvű könyvek. , B Diákoknak, tanároknak kedvezménnyel! is Könyvimport szolgálat, interneten is. 1061 Budapest, Király utca 2., Anker Ház Tel.: (36 1) 267 6258 T'^'-nail: ad­book@t-online.hu • www.atlantiszkiado.hu 2012. AUGUSZTUS 17.

Next