Erdélyi Helikon, 1936 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám

HOMÁLYOS ESTE Mint hal, ami partrakerült, mint valami nem sikerült szándék, úgy érzem magamat. Fekete esti vidék kerete zárja egét körém. Ketrecben már a vad. Nincs levegő, megfutok itt, még pihenő szám szavait nincs nő, vagy testvér érteni, keserű nyelveivel csak a fű zöldje­ivel lábamhoz. Eb­ eb. .. és sunyi! Fent a kopott rácsu eget, lent kuvaszok, kancsal ebek poroszló-hűségét kapom. Madarak hullnak elém, csupa rab, mintha az én sorsom példáznák mind vakon. Sós kötelét fonja a szél, mind közelebb sújt a kötél, halálra verhetsz börtönőr! ma bezárt börtön az ég, ki se lát, hogyha sötét korbácsod szíjjá összetör. ÖRÖK SZARVAS Az eszme kábitó reményét mégis hagyd meg nekem! Ez az utolsó, végzetesnél is nagyobb szerelem. Tudom, te jobb szeretnél másként, inkább kissé bután, de férfinak, ki nem keresgél valami más után mint mit a tett s a test kivántat... Hidd el, én is irigy szemmel tekintek az ilyenre, de boldog lenni így mégsem kívánok. Mint a szarvas egykor Hunort s Magort, csábít valami ismeretlen a könyvek szerteszórt.

Next