Esti Hírlap, 1968. március (13. évfolyam, 52-77. szám)
1968-03-01 / 52. szám
A magyar kultúra nagykövetsége 80 országba exportál A Kultúra Külkereskedelmi Vállalat speciális áruval kereskedik. Ez az áru egyszerre terjeszti a magyar kultúrát a nagyvilágban és a külföld szellemi termékeit itthon. MÁSFÉL MILLIÓ KÖNYV A vállalat 18 éves. Jelenleg 80 országgal van kapcsolata. A legjelentősebb üzletfelek: a Szovjetunió és a többi szocialista ország, valamint Anglia, NSZK, USA, Ausztria, Ausztrália, de eljut a magyar könyv Koluszbiába, Peruba, a Csád Köztársaságba is. A könyvexport két részből áll: magyar nyelvű könyvekből és magyar szerzők idegen nyelven kiadott műveiből. Tavaly több mint másfél millió kötet magyar és egymillió idegen nyelvű könyvet adott el a vállalat. Elsősorban az Akadémiai Kiadó tudományos munkái, idegenforgalmi könyve — útikönyvek, városismertetők, Balaton-album — keresettek külföldön. Szakács- és sportkönyveket is szép számmal ad el a vállalat. Mindez, persze, nem jelenti a szépirodalmi művek háttérbe szorulását. Különösen sikerült (külföldi kereskedők szerint is) a Hungarian Library Series, azaz a Magyar Könyvtár Sorozat kibocsátása, amely a magyar próza kincseiből ad ízelítőt az angolul tudó olvasónak. E sorozatban adta ki a Corvina többek között Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba. Capillária, Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz, Móra Ferenc: Aranykoporsó, Szerb Antal: Pendragon legenda, Illyés Gyula: A puszták népe és Fekete Gyula: Az orvos halála című műveit. BIZOMÁNYI SZERZŐDÉSEK A vállalat 1968-ra részben már megkötötte szerződéseit hazai szállítóival: a Corvinával, Akadémiai Kiadóval, Hanglemezgyártó Vállalattal, Zeneműkiadóval, Tanévttel. — A megrendelőket mi kutatjuk fel a világpiacon — mondja Bass Tibor főosztályvezető. — Két évtizedes tapasztalatunk van már, sok kereskedővel és a világ szinte valamennyi neves kiadójával kapcsolatot tartunk. Több száz kereskedő egyben helyi megbízottunk is. A Kultúra katalógusában négyszáz újság, folyóirat található. Nagy az érdeklődés a zeneműkiadványok iránt is. Nem csupán a magyar klasszikusok, Bartók, Kodály műveit keresik külföldön, hanem a mai magyar zeneszerzők, Durkó, Láng, Petrovics, Szokolay — alkotásait is. A hanglemezexport szintén megnőtt az utóbbi években. A szocialista országokban főleg tánclemezeinket, az USÁ-ban, NSZK-ban pedig a magyar klasszikusokat vásárolják. A kultúra jelentős nyomdai exportot is lebonyolít. Sok külföldi kiadó rendel bélyeget, könyveket, mert a magyar nyomdák — és nyomdászok — színvonala lehetővé teszi a legbonyolultabb matematikai szedéseket is. (A bevétel egy részéből a nyomdák új gépeket, berendezéseket vásárolnak.) ÜZLET ÉS KULTURMISSZIÓ A kultúra nemcsak eladó, de igen komoly vevő is a világpiacon. Fontos műszaki-tudományos publikációkat megszereznek szakembereinknek. Az üzleti, és a szakmai tájékozódás miatt évente 50—60 külföldi kiállításon vesz részt áruival a vállalat és számos tudományos konferencián mutatja be az illető tudományág magyar könyveit. Üzlet és kultúrmisszió nem zárja ki egymást. Az új mechanizmusban a vállalatnak úgy kell dolgoznia, hogy mindkét feladatának eleget tegyen. Lukács Teréz Nem Árpád sírja, hanem vasbánya Úgy látszik, megoldódott, vagy rövidesen megoldódik az a titok, amely a Pomáz melletti Holdvilág árokkal kapcsolatban hosszú ideje foglalkoztatja a régi idők nyomainak kutatóit. Ennek a vadregényes szurdoknak a végében egy 6—8 méter magas, 18—20 méter széles, függőleges sziklafal áll, amelyen tisztán felismerhetők a finom rovátkák, hajdani vésők vagy csákányok nyomai. A sziklafal mellett pedig egy barlangjárat nyílik, amely körülbelül 7 méteres terembe vezet le, ahonnan 10—12 méteres kürtő nyílik fel a faragott fal feletti teraszra. Sokáig tartotta magát a hiedelem, hogy itt, a Holdvilág árokban nyugszik honfoglaló Árpád. 1962 óta a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének szervezésében, dr. Erdélyi István régész vezetésével folynak itt kutatások. Az első végleges következtetés az, hogy Árpád sírját keresni itt céltalan vállalkozás. Nemcsak azért, mert a honfoglalók nem temetkeztek sziklakamrákba — és nem is sikerült itt egyetlen régi sírt találni —, hanem azért is, mert ez a terület Árpád vezérlő fejedelem társuralkodójának, Kurszánnak, birtoka volt, és valószínűtlen, hogy Árpádot más birtokán temették volna el. De a kutatás a negatívumon kívül pozitív eredményekre is vezetett. Kétségkívül bebizonyosodott, hogy a barlang emberkéz munkája. Megállapították, hogy a vulkanikus alapkőzet mágnesvasércet tartalmaz. Keletkezésének korát még nem sikerült megállapítani, de az egész barlang a kora középkori bányászat jellegét viseli magán. A vizsgálatokat még folytatják, de alátámasztja ezt az elképzelést többek között az is, hogy a tatárjárás előtti dokumentumok ezen a helyen említik Kiskovácsi és Nagykovácsi községet, sőt, a közelben ma is ott van a Kovácsi major. Márpedig a kovácsok települései annak idején többnyire a vasbányák közelében helyezkedtek el. amikor a HUNGARHORTELS vállalat osztályvezetőjétől, Bíró Károlytól, a londoni Hilton Hotelben nemrég lezajlott, két hétig tartó magyar élelmiszerfesztiválról érdeklődtem, szívderítő dolgokat mesélt el. Elmondta, hogy Lakatos György és cigányzenekara már odafelé, a repülőgépen elkezdett muzsikálni, s az utasok — köztük a budapesti film forgatásáról éppen hazatérő angol színész, Hugh Griffith — végig kitűnően mulattak a levegőben. Szólt arról is, hogy a hatalmas londoni repülőtéren egy percre szinte megállt az élet a meglepetéstől, mert Lakatosék végig muzsikálva tették meg az utat a géptől a kijáratig. A Park Lane-en, a Hilton-felhőkarcoló bejáratán két hétig magyar zászló lobogott, a szálloda minden szobájában elhelyezték a „Hungarian Food Festival’’ ízléses prospektusát, s a siker akkora volt, hogy a rendőrségtől külön engedélyt kellett kérni az italmérési záróra meghosszabbítására. Mérhetetlen menynyiségű étel fogyott a magyar szakácsok mintegy harmincféle hazai készítményéből, nem beszélve a magyar cukrász almás, túrós és mákos réteseiről, meg a tokajitól a szürkebarátig terjedő magyar fajborok gazdag választékáról. Ilyenformán az sem meglepő, hogy a baharai maharadzsától Leslie Caron filmvilágsztárig mindenki megfordult ebben a két hétben a Hilton International Restaurant-jában rendezett magyar élelmiszer-fesztiválon, aki csak a londoni „high society”-hoz tartozik. És az sem csodálatos, hogy a Hilton igazgatósága a két hét leteltével hosszabbítást kért, ám sajnos, erre nem volt mód, mert a HUNGARHOTELS-nek és a magyar szakácsbrigádnak már az új feladatokra kell felkészülnie: a közeljövőben sorra kerülő hasonló rendezvényről tárgyalnak Amszterdamban, Teheránban és Nyugat-Berlinben. A leginkább az lepett meg, hogy Bíró Károly milyen lelkesedéssel beszélt az MALÉV-val való együttműködésről! Valljuk meg, fehér holló ritkaságú még nálunk, hogy egy vállalat a másikat dicséri! Jó eset az, ha semleges hangon beszél róla, de sokkal gyakoribb, hogy szidja, vagy legalábbis a hibákért áthárítja a felelősséget. Nem így most, írjon a MALÉV-ról, mondta Bíró, milyen popipásan működtünk együtt, milyen remek volt, hogy Petrási Tiborné, akit csak Madame MALÉV-nek nevezett mindenki, odament az asztalokhoz és a vendégeknek ezerféle felvilágosítást nyújtott Magyarországról. Mert a jó ízek hatására egyszeriben felébredt az érdeklődés! Hol is van ez az ország? Hogyan lehet oda eljutni? Mit lehet ott látni? Bíró és kollégája, a Gundel üzletvezetője, az étlapon szereplő titokzatos (a londoniak számára titokzatos) ételek ízeiről, tartalmáról, összetételéről adott felvilágosítást. Ha pedig valaki tovább kérdezett, akkor Madame MALÉV-et küldték. Petrásiné pedig, képletesen szólva, a töltött káposztától képzeletben a budai Mátyás-templomig vezette el a Hilton vendégeit. Felkerestem Madame MALÉV-et is, a Váci utca sarkán levő irodájában. Fiatal, csinos, végtelenül bájos hölgy, mindig mosolyog, akárcsak egy régi Mona Lisa. Zavartan szabadkozik, sajnos, nincsenek londoni élményei, mert egész nap dolgozott. Szégyelli, de még múzeumba menni se nagyon volt ideje. Mit is mesélhetne, örül, hogy a magyar élelmiszerfesztiválnak — 23 brit lap és a BBC televízió híradója is foglalkozott vele — sikere volt. Aztán azt mondja, szóljak ám a MALÉV- központnak, mielőtt írok, mert ők csak az igazgatóság engedélyével nyilatkozhatnak. De hiszen nem is nyilatkozott! — mondtam neki. Csak beszélgettünk néhány szót. S hogy beszélgetésünkről, meg Madame MALÉV derekas londoni munkájáról írjak, azt már az érdem is megköveteli. Barabás Tamás „Madame MALEV” Tornyok, apró darabokból Nemzetközi kooperáció a százhalombattai olajfinomítónál A magasság negyven méter; vasbraverek, szerelvények, csövek — mint egy polip óriási karjai — fonják körül a hatalmas tornyot. Készül — nemzetközi kooperációban — Százhalombattán az ország legnagyobb kapacitású finomítója. Valóságos toronyerdő ez az épülő, kétmillió tonna teljesítményű, atmoszférikus és vákuumdesztillációs üzem. Egymás mellett a tornyok: az előlepárló, a főlepárló, az atmoszférikus vákuum I. és vákuum II. és a sok kigőzölgő. Az I. torony átmérője 8 méter, súlya több mint 100 tonna, és Szovjet vállalat szállította, „apró darabokban”, a tornyokat — magyarázza kísérőnk, Watterich Gusztáv mérnök. A szivattyúk is a Szovjetunióból érkeztek. A kőolaj és a pakura előmelegítését szolgáló csőkemencék csehszlovák gyártmányúak és a hőcserélők hazaiak, a műszerezést a Budapesti Kőolajipari Gépgyár végzi. Az új, nagy teljesítményű desztillációs üzemre nagy feladat vár: a Barátsag vezetéken érkező kőolajból kell előállítania különféle termékeket. A 10 ezer köbméteres, ezüst fényű kőolajtárolók karéjából magasodik ki a 270 millió forint beruházással épülő vákuumdesztillációs üzem. Nemcsak az ország, hanem Európa egyik legnagyobb, legmodernebbfinomítója lesz. A tervek szerint már az idén megindul a „nagyüzem” ... magassága csaknem 50 m. Az ötven méter magas desztilláló torony szivattyúját tér. Kalocsai László szereli. Szerelik a tornyokat, csőkemencéket, a szerelvényeket (völgyi) összekötő csőhálózatot (Wormser felvételei.)