Esti Hírlap, 1973. május (18. évfolyam, 101-126. szám)
1973-05-29 / 124. szám
Hangosfotókat rakott egymás melé Deák Ferenc jugoszláviai magyar író, Interurbán című hangjátékában. Mint a címből is sejthető, kisváros vagy falu postahivatala a játék kerete. Az ötlet nem túlságosan eredeti, a telefon cselekménybonyolító dramaturgiai szerepét szívesen használják a hangjátékszerzők. Hogy csak néhányat említsünk a múlt évek terméséből, ilyen volt a Téves kapcsolás, A bizalom vonala, s nemrégiben Karinthy Ferenc Hangok az űrben című rádiójátéka. Kétségtelen, az ilyen, számunkra — a hallgatók számára — „lehallgatott” beszélgetések sokféle intimitást rejtenek, amelyek egyrészt szívszorítóak lehetnek, másrészt komikusak, nemegyszer pedig igen jó dráma lehetőségét ígérik. De bármelyikről legyen is szó, mindig csak egy villanásnyit, egy telefonbeszélgetésnyit ismerünk meg. Deák Ferenc a modern montázstechnikára építette darabját. Túlságosan sok sorsmorzsalékot és hatovány emberi portrét rakott egymás mellé, s ezeket dramaturgiailag nem szerkesztette valamely gondolatot és érzelmet egy irányba terelő egészbe. Vagyis: az író elfelejtette kiépíteni a hallgatók és a hangjáték közötti „vonalat”. Emiatt csupán csak kihallgattuk és tudomásul vettük ezeket a beszélgetéseket és portrékat. Érzelmi vagy gondolati felismeréssel alig gazdagított bennünket a hangjáték. (h. m.) HIBÁTLAN MŰSOR Averino kimossa a macskát Nem könnyű a kritikus dolga , mert új mércét adtak a kezébe, s oly magasat, hogy elgondolkodhat: ilyen remek műsor után vajon a jövőben miként hasonlítson. Hiszen feltétlenül emlékezni fog a Moszkvai Nagycirkusz kitűnő bemutatójára. Olyan előadást láttunk, amely egységes, s amelyben a halványabb is klaszszis, oly cirkuszi mutatványsorozatot, amely után elfogynak a méltató szótárából a hasonlatok, a dicséretek. Az előadás alatt sokszor azt hittük, a fokozás most már csakugyan lehetetlen, s akkor egy friss produkció ismét ámulatba ejtett mindenkit. Nyugtázhattuk: ily fergeteges tapsvihar talán még az emlékezetes cirkusznyitó gálaműsoron sem volt. Nincs könnyű dolga a kritikusnak, mert hozzászokott: a kitűnőnek minősített előadásokban is föllelhetők szerényebb produkciók és hiányosságok, amelyeket utóbb szemére vethet a Cirkusz Vállalatnak. Most viszont csak a dicséreteket osztogathatja az igazgatóságnak is. (Korábban, vagy fél tucatszor kifogásolta, miért nincs fűrészpor a porondon, a tömör gumipadló ellensége a lovak lábának. S íme, most jóleső érzéssel könyvelhette el, hogy a lovak lábai alatt menazsériához tartozó fűrészforgács ropog.) Modern cirkuszműsort láttunk, ilyen modernet még sohasem. Benne két bohócot — két igazi művészt —, aki mellőzött minden durva külsőséget, ám bőségesen ontotta a humort. Ki látott már olyan tandemkerékpárt, amelyen a két artista egymásnak háttal ül, s a bicikli mégis előre halad. Ezen a kerékpáron zenélni lehet, a csomagtartó xilofon, a biciklipumpa angol kürt, s mert vadászni indultak, a töltényekkel megrakott övről, mint faunok a pásztorsípból, dalokat csalnak elő. A kétcsövű remek fegyvert pedig flótaként használják. Gyönyörű jelenet, s ez csupán egy mozzanata az előadásnak, amely talán nem is magaslik ki, de reprezentálja a műsort. Miről is szóljunk? Talán a klasszikus balettet előadó hölgyről, aki a Hattyú halálát játszotta el a kifeszített dróthuzalon. Vagy a kitűnő trapézszámról, a kerékpáros abrobátültről, esetleg a bölcs kutyákról, vagy éppen a labdazsonglőrről? Talán a galambokról — egy köztérre valót hoztak el Moszkvából be- IfT-ük —, s mily illedelmesen repdestek a manézsban. Feltétlen említést érdemel a lovas zsonglőrök hallatlanul pontos száma, s nem feledhető az a művész sem, aki a kupola legmagasabb csúcsára akasztotta a lábát, majd fejest ugrott a mélységbe. Végül is két számnál állunk meg, a Zamotkin-csoportnál és a csodálatos Averinónál. Az ugró akrobaták remek számot hoztak el Budapestre. Csodálatos mutatvány: bejön egy ember három- vagy négyméteres gólyalábakon, majd az ugródeszkára áll, gyönyörű szállót ugrik, gólyalábai súrolják a kupola ormát, s visszatér a földre, mintha csak egy pocsolyát lépett volna át. Azután hétmérföldes léptekkel tovább ballag. S bejön egy másik, egy másik gólyaláb, azaz nem is jön, ugrál, mint a veréb, mert csak egy lába van. Hatalmas sialtó következik, remek érkezéssel. Hátborzongató, ördöngős produkció. S a másik: Kit, utóda. Vagy talán hibás is a meghatározás, Averino nem utód, Averino más. Egy energikus, elegáns ember, bejön, egyet pattint az ujjával, s valami előtűnik vagy éppen eltűnik. Olykor egy ember vagy egy rét, esetileg csak egy nyírfaliget. Majd megjelenik egy egész baromfiudvar. Bejön egy liliputi emberke, akit három kardra felfüggeszt, majd a kardokat elveszi alóla, a liliputit bebugyolálja egy asztalkendőbe. Azután eldobja, s az asztalkendő üresen hull le. Mi ez? Varázslat? Aligha. De akkor sem tudjuk, mi ez. Mert egy kártyát talán el lehet varázsolni, de két törpét a szemünk láttára kicserélni egy megtermett emberpárra a manézs közepén, ez más. Bizonyosan van rá magyarázat, de azt nem ismerjük. Averino nem mond semmit, csak csinálja. S az ember, a néző megdermed, s éppenséggel arra is gondolhat, hogy ez az Averino, ha eszébe jut, őt is eltüntetheti vagy elvarázsolhatja, s mondjuk, sült csirke formájában jön vissza. Vagy mint a fekete macskával tette, kimossa, kifehéríti. S ne feledjük a produkció kitűnő asszisztensét, a már korábban fényesen szereplő zsonglőrt, az ördöngős Averino segédét. De ne is folytassuk tovább. Végül az egész műsort elmesélnénk, holott ezt elsősorban látni illik. Mert az előadás hibátlan, s bár nem mondható rövidnek, a számok oly ritmusban peregnek, s úgy követik egymást, hogy a nézőnek pillanatnyi ideje sem lehet az unatkozásra. Schiffer Ferenc Fűrészpor ropog a porondon Flótázik a vadászpuska A VILÁG LEGJOBB TÍZ FILMJE Lengyel filmlap körkérdése Az 1972/71-es számában a Light and Sound című angol filmszaklap körkérdést tett fel húsz ország 81 kritikusának, hogy melyik tíz filmet tartják a legjobbnak, ami 1895 és 1972 között készült. A megkérdezett kritikusok nagyobb része — negyvenhárom — angol és amerikai volt; a szocialista országokból mindössze három filmkritikusnak tették fel a kérdést, de ezek között sem volt sem szovjet, sem jugoszláv, sem magyar. A lengyel Kino című filmszaklap a múlt év végén ellenszavazást rendezett. Most mintegy 80 filmkritikus válaszolt a szocialista országokból, ugyanerre a kérdésre. Az eredmény csak egykét ponton változott ahhoz képest, ami 1958-ban Brüsszelben egy hasonló, bár tizenkét filmre kérdező szavazás végeredménye volt. Íme, a Kino körkérdésének eredménye: Az első tíz film a következő, a szavazatok arányában: Patyomkin páncélos (Eizenstein), amely 46 szavazatot kapott; Aranypolgár (Orson Welles), amely 32; a Nyolc és fél (Fellini) 30; Hamu és gyémánt, 26 szavazat (Wajda); Aranyláz (Chaplin) 21 szavazat; Rashomon — Magyarországon , A vihar kapujában címmel játszották — 21 szavazat (Kurosawa), Türelmetlenség, 18 szavazat (Griffith), Biciklitolvajok, 17 szavazat (De Sica), A Föld, 15 szavazat (Dovzsenko) és a Róma nyílt város 12 szavazat (Rossellini). A következő tíz film, amely arányosan a legtöbb szavazatot kapta: Szerelmem, Hirosima, Jeanne d'Arc, Szomjúság, Rubljov, Modern Idők, A nap vége, Csapajev, Hétköznapi fasizmus, Kaland, Caligari, Kifulladásig, A nagy ábránd és Viridiana. Három magyar kritikus válaszolt a Kino kérdéseire. A magyar filmek közül a Szegénylegények kapott három szavazatot, de csak az egyiket a magyar kritikustól, a másik kettőt lengyel filmújságírók adták. A szavazatok alapján azt is összeállították, hogy különböző filmjeik alapján, mely rendezők kapták a legtöbb szavazatot. A sorrend a következő: Eizenstein, Chaplin, Fellini, Orson Welles, Kurosawa, Wajda, Griffith, Bergman, Bunuel és De Sica. —bel— Arcok, vallomások A Szépirodalmi Könyvkiadó Arcok, vallomások című sorozatáról rendez ankétot június 1-én, pénteken délután 5 órakor a Kossuth Klubban a TIT irodalmi-nyelvi szakosztálya és a Szépirodalmi Könyvkiadó. Bevezetőt mond: Domokos Mátyás főszerkesztő. Az ankéton neves irodalomtörténészek, kritikusok, valamint a sorozatban megjelent kötetek szerzői vesznek részt. Az Irodalmi Színpad, Bencze Zsuzsa rendezésében, holnap mutatja be Telitorokból című Majakovszkij-emlékműsorát. Képünkön: jelenet az előadásból. (MTI fotó: Keleti Éva felv.) A SZÍNHÁZ jegyében Végbeviszik a varázslatot Beszélgetés Szakonyi Károllyal, szerzői estjéről Szakonyi Károly Bécsbe készül, a Collégium Hungáriáimban lesz szerzői estje. Úgy tudjuk, hogy A színház jegyében című műsora, amelyet az Irodalmi Színpad mutatott be, s tart játékrendjén, valamiképpen kapcsolatban van ezzel a bécsi esttel. — Csakugyan — mondja a szerző. — Az est megrendezését a Irodalmi Színpadra bízták. Keres Emillel összeállítottuk a műsort, de mire végeztünk a munkával, kiderült, hogy a bécsiek másfajta előadást kérnek. Az eredeti összeállítást Jurka László rendezésében vállalta a Színpad, Bécsben pedig Erich Margo, a Volkstheater rendezője ottani színészekkel egy másik estemet készíti elő. A bevezető — A színház jegyében tehát szerzői est? — Részben az. Nem vállalkoztam rá, hogy áttekintést adjak eddigi munkámról, azt hiszem, ez még korai lenne. Inkább a színházhoz, a drámához való kötődésemről kívántam szólni, továbbá: úgy válogattam írásaimból, hogy minél több játékra adjak módot a színészeknek, s ennek révén a közönség is valamiféle színházi estben részesüljön. — A színészgárda — Bodnár Erika, Döry Virág, Monori Lili, Baracsi Ferenc, Buday István, Löte Attila, Szilágyi István, Somhegyi György és Verdes Tamás — élt a lehetőséggel, sok kitűnő alakítás és szép szövegmondás adott emlékezetes színházi élményt. — Örülök, hogy ezt mondja. Lelkiismeretes, szép munkával készültek a bemutatóra, s ez a szerzőnek mindig kitüntető. — Esténként az előadás előtt ön bevezetőt mond, s ebben Cirkusz című novellájából idézi ezt a mondatot: „A mi társulatunk célja, hogy megszabadítsuk az embereket keserveiktől, ehhez pedig az kell, hogy ne csak testünkkel, de szellemünkkel is, tehát egész lényünkkel végbevigyük a varázslatot a porondon.’' Gondolom, ez valami hitvallás a színházról. A felelősség órái — Szeretem a színházat, és hiszek benne. Sokfelé jártam már, sok színházművésszel megismerkedtem — munka közben — itthon és külföldön. S mindig csak erősödött bennem ez a hit, amikor láttam és éreztem mások hitét. A színház az emberi kapcsolatok egyik legfontosabb fóruma. Az író, a rendező, a színészek s mindazok, akik résztvevői az előadásnak, azért dolgoznak, hogy eleven kapcsolatot teremtsenek a közönséggel , az emberekkel. Ez létérdekünk. A színház nem öncélú, ha az, akkor meghal. A néző azért ül be a zsölyébe, hogy érzelmi kontaktusba kerüljön mindazzal, ami a színpadon történik, a színpadon pedig minden ezért a találkozásért jön létre. A színház jegyében szereplői éppen úgy vallják ezt, mint én, vagy mint sok más kollégájuk. Estéről estére megpróbálunk ellentmondani annak, hogy az emberek nem kíváncsiak egymásra. Kíváncsiak, decsak akkor, ha megnyilvánulásaik igazak, őszinték. A frázisok fordítanak el minket egymástól. Szeretem a színészeket, akikben látom azt a mély és igaz vágyakozást, hogy ledöntsék a közöny falait. A színházakban az előadások a felelősség órái, s aki még nem látta a színészeket a színfalak mögött, nem is tudja, milyen felfokozottságban készülnek kilépni embertársaik elé. Irodalmi Színpadon is olyan barátokat szereztem, akikről elmondhatom, hogy „egész lényükkel végbeviszik a varázslatot a porondon.” HUSZONKÉT ÁLLAMFÉRFI Interjúk a munkásegységről Elkészültek a Kossuth Kiadó könyvheti újdonságai. Megjelent a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülésének 25. évfordulójára az Interjúk a munkásegységről című kötet, 22 államférfi emlékezését közli. A megnyilatkozó politikusok egyike Kádár János. Budapest centenáriumára adták ki Békés István a főváros művelődéstörténetét 1867-től 1917-ig ismertető munkáját Szegény ember gazdag városban címmel. Az őstörténettel foglalkozik Ju. I. Szemjonov tanulmánya: Hogyan keletkezett az emberiség. □ AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT megnyitója június 2- án, szombaton délben lesz a Liszt Ferenc téri Adyszobornál. Ünnepi beszédet mond Darvas József, a Magyar Írók Szövetségének elnöke. A Szép magyar könyv, 1972 verseny díjainak ünnepélyes átadása június 2-án, szombaton délben lesz a Liszt Ferenc téri könyvklubban. Eljut Bécsbe — A színház jegyében műsor tehát Bécsnek készült, de Pesten mutatták be. A véletlennek köszönhető tehát a hazai premier? — Nem tudom, hogy a véletlennek-e? Mindenesetre így történt. De a hírek szerint eljut Bécsbe is; az illetékesek megnézték, s a véleményük alapján reméljük, hogy az együttest nemsokára meghívják vendégszereplésre.