Ex Symposion, 2005 (51-54. szám)

2005 / 51. szám

N. A. B. 0. K. 0. V. Vlagyimir Vlagyimirovics vagy Vladimir? Szirin vagy Nabokov? Orosz író vagy amerikai? Egy 1963-ban adott interjúban olvasható önmeghatározása szerint amerikai író, aki Oroszországban született, Angliában nevelkedett, a francia irodalmon nőtt fel, és tizenöt évet élt Németországban. Boldog világpolgár tehát, a nyelvváltás lehetetlenségének, az emigrációval együtt járó nosztalgikus múltidézésnek az eleven cáfolata, gazdag és független sikerszerző, aki soha, semmilyen társaságnak nem volt tagja a teniszklubon és a lepkegyűjtők közösségén kívül? Nabokov radikálisan kikezdi irodalomtörténeti gondolkodásunk számos sablonját, hiszen ho­gyan lehet írói személyiségről, egységes, ívként kifeszülő életműről beszélni olyan szerző esetében, aki egyetlen nemzeti irodalomtörténetnek sem lehet a része mentegetőző megjegyzések nélkül: „Éle­tének második felétől világhírű amerikai íróként tartották számon, és a nagyközönségnek fogalma sincs arról, hogy oroszul is alkotott. [...] Könyvünk, jellegéből adódóan, Nabokov oroszul írott, 1940 előtti műveire helyezi a hangsúlyt." (Az orosz irodalom története a kezdetektől 1940-ig, szerk. Zöldhelyi Zsuzsa, Bp., 1997, 299.) De az olvasót nem érdekli az irodalomtörténetben felépülő szerzőkép: ha mégis kíváncsi arra, ki rejtőzik az egyes szövegek mögött, elolvashatja a Nabokovval készült interjúkat, megnézheti a róla készült fotókat. Nem is sejtve, hogy mindkettő egy szinte szövegként megalkotott konstrukciónak, az önmaga által megteremtett Nabokov-képnek a része. A saját világától az emigráció miatt megfosztott, majd a külvilágtól gőgnek tűnő arisztokratizmussal elzárkózó író mintha saját személyiségét nagyra növesztve kebelezne be mindent: olvasóközönségét olyan tömegnek tartja, ahol minden ember az ő arcát viseli maszkként; fordítóival való elégedetlensége miatt önfordítóvá válik, és átülteti oroszra a Lolitát; tagadja, hogy szereplőinek modelljei lennének, hiszen mindegyik az ő fejében született meg; gyermekkora Oroszországát álomnak nevezi, ahova visszatérni nem lehet, de ami éppen ezért nem is veszhet el soha; legismertebb regényében, orosz emigránsként, létrehozza Amerikát. Nabokov, miközben nem önmagáról mintázza szereplőit, felbukkan csaknem minden mű­vében, akárcsak Hitchcock, legtöbbször azonban nem személyként kacsint ki a szövegekből, hanem egyes szereplőinek ad a saját nevének betűiből képzett nevet. Mintha nem lenne ő más, mint szöveg, betű, szó, név - név, amit az anyagi függetlenségét biztosító, a XX. század egyik botránykönyvét megvásárló amerikai olvasók nagy része még kiejteni sem tud helyesen. Az életművével együtt önmagát is megteremtő íróról ezúttal mi, az Ex Symposion szerkesztői és szerzői hoztuk létre saját konstrukciónkat. Olyan montázst, amelynek részletei szinte teljesen is­meretlenek voltak eddig Magyarországon. Megjelenik itt Nabokov, a versenysakkozót a sakkfeladvá­­nyossal kicserélő machinátor; Nabokov, a színész; Nabokov, aki kulcsot ad a minden részletében is­merősnek tűnő Móricz-kép újrarajzolásához. Egy író, aki a szerkesztői munkát hihetetlenül izgalmas kalanddá változtatta számomra. Élménnyé, amit szeretnék megosztani számunk olvasóival is. Szilágyi Zsófia „belenyugodtam, hogy olyan legyen az arcom, amilyennek a könyveim mutatják." (Esterházy Péter: A szív segédigéi)

Next