Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-04-26 / 17. szám
CSUPA-CSUPA SZEMÉT A söprűs Hogy az új söprű jól söpör-e, azt a főváros fősöprőjével kapcsolatban már sohasem fogjuk megtudni. Budapesti uralgásának hetedik esztendejében jutott eszébe Demszky Gábor főpolgármesternek söprögetni a város utcáin. Söpört errefelé is, arrafelé is, végigsöpörte a fővárost. Egyedül ott nem söpört, ahol kellett volna, nevezetesen, saját háza táján. Pedig arrafelé is rengeteg ám a szemét. Persze az valószínűleg MÁS szemét, a másságot pedig — úgy látszik — még a szemétben is tisztelni kell. A hét évről jut eszünkbe: az ember hétévenként — így tartják — kicserélődik. Minden egyes sejtje. Mi még jól emlékezünk a hét évvel korábbi Demszkyre, aki akkor a hajléktalanokkal foglalkozott leginkább. Hét évvel később a súlypont a szemétre helyeződött át. Elképzelni sem tudjuk, miért. Csak nem azt állítja a főpolgármester, hogy a hajléktalanok gondját már megoldotta?! Még belegondolni is rossz, mi lesz velünk hét év múlva. Kiszámítottam: ha a szeméttel is úgy tesz, mint a hajléktalanokkal, hét év múlva, mire Budapest szemétgondjait is megoldja, elönt bennünket a szemét. Éppen nyakig, más számítások szerint fülig fog érni. De az is lehet, hogy belefúlunk. A tömeg Amíg Demszky söprögetett, addig a fővárosiak tüntettek. Ezúttal a Fidesz szervezésében, mégpedig a tömegközlekedés drasztikus romlása miatt. Hiszen ha így megy tovább, a főváros utcáin leggyakrabban előforduló járat a kukásautó lesz. Gusztus dolga. Mi, akik már megszoktuk a koszlott-kopott négyes villamosokat, a szörnyű hetes buszt, maradnánk — jobb híján, Mercedes híján — azokon. Igen ám, a kukásautókkal van viszont egy nagy gond: túlságosan kicsik. Akiknek azon lenne a helyük, dehogy is férnének fel rá valamennyien! Hacsak Demszky nem sűríti, legalább azt az egy járatot. Tessék választani! Gondolom, a témáról van mindenkinek bőségesen mondanivalója. A következő pár sort az olvasó számára rezerváltuk. Ki-ki beírhatja, felleltározhatja a környezetében lévő szemetet! AND MoléKu il. n Mll Nyílt nevét Demszky Gáborhoz (Ez nem csak áprilisi tréfa!) Tizenötéves személyes ismeretségünk miatt kötelességem tájékoztatni Főpolgármester Urat, hogy Pesterzsébet vezetői alaposan rászedték április 2-án, itteni villámlátogatásán. Helyi vezetőink megpróbálták elhitetni Önnel, hogy kerületünkben sok a gond, a megoldandó probléma, a lakosokat aggasztó kérdés. Önt előre megfontolt szándékkal felültették egy autóbuszra és végigvitték a legporosabb, legrázósabb utcáinkon, azt a látszatot keltve: ilyenek a XX. kerületi utak. Célzatosan a bajokat mutatták meg Főpolgármester Úrnak és szakértő csapatának. Önt alaposan rászedték, mert nem láthatta itt Pesterzsébeten a most megnyílt uszodát, a nemrég átadott mozit és a modern, új könyvtárat. Nem vitték el Önt a már működő nagyáruházunkba, a most átadott gimnáziumunkba, box-csarnokunkba. Nem találkozhatott a fizetésemelésükkel elégedett tanárokkal, hivatalnokokkal, kétkezi dolgozókkal. Ez nagyon nagy kár... És az is, hogy mindaz, amit felsoroltam az uszodától kezdve, a régen hiányolt mozin át, egészen a jól fizetett tanárokig, itt Pesterzsébeten csak álom, a képzelet műve. Sajnos! Számunkra a szigorú valóság: a sok poros, dimbes-dombos utca és az évről évre nehezen összerakott válságköltségvetés. Ez feladatnak elég sok, eredménynek nagyon kevés! Skribek Péter (MDF), képviselő Kun Béla Visszatér Az egyik tévé elkezdte ismételni Bors Máté kalandjait. Az idősebbek tán emlékeznek rá, ez volt többek között az a filmsorozat Kádár alatt, amely a Tanácsköztársaság szennyesét volt hivatva tisztára mosni. Azt a szennyest, amit nem kimosni, hanem kidobni kellett volna. Most a filmet ismétli az egyik televízió. Lehet, hogy Kun Bélából, Szamuely Tiborból és cimboráikból éppen a honfoglalás 1100. évfordulóján akarnak valakik hősöket csinálni?! Talán nem véletlenül!