Fáklya, 1988. június (43. évfolyam, 129-154. szám)
1988-06-15 / 141. szám
1986. június 15, szerda Az RKP KB plénumára készülve Magas követelmények a jogi öntudat (Folytatás az 1. oldalról) hasogatással. Minden adottságuk megvan ahhoz, hogy kollektív vélemény közvetlen intézményeivé váljanak. Az április 29-i expozé tézisei között különleges helyet foglalnak el a nevelő tevékenység feladatai és irányai. A jogrendszert illetően ezen a téren is a tökéletesítés távlatai körvonalazódnak. Valóban, a törvényalkalmazási tevékenységben — mondhatni — minden cselekménynek, szinte minden gesztusnak kisebbnagyobb hatása van az emberek tudatában. Ezért még inkább szükséges lendületet, fokozott hatékonyságot adni a törvények tartalma népszerűsítése, a magatartás befolyásolásának irányában. A Jogászszövetség kezdeményezte akcióknak, a jogászok részvételével szervezett szakmai vagy más nevelő célzatú tevékenységnek lépést kell tartania az életben, a törvénykezésben bekövetkezett változásokkal. Mint minden nevelési folyamatban, nincsenek ezen a téren sem át alakításában talános érvényű receptek. A cél a hatékonyság útjának felfedezése a köztudat felvilágosítására és meggyőzésére. Ez irányban pedig a pártszervek és -szervezetek együtt a jogászokkal, az SZDEF és SZDESZ szervezeteivel, a szakszervezeti bizottságokkal, a KISZ- és pionír-, valamint a nőszervezetekkel s a néptanácsokkal sokkal többet tehetnek. Különös fontossága van annak, hogy a párt állandó ellenőrzést gyakoroljon az állami szervek tevékenységét illetően, a törvényesség megőrzésére hivatott intézmények fokozottan érezzék felelősségüket a párttal s a néppel szemben. Mint minden más téren, jobban értékesíthető ezen is a létező intézményi keret, szorosabbra fűzhető a párt vezetésével, az állami és közösségi szervezetek működése és sokatmondóbb eredmények érhetők el a jogi öntudat kialakításában. Ez szélesebb és hatékonyabb nyitás lehetőségét biztosíthatja az általános állampolgári öntudat felé. Határozott intézkedések a beruházási terv teljesítésére (Folytatás az 1. oldalról) biztosítják a kettes számú áramfejlesztő gépcsoport június 30-ra való átadását. Ugyanez vonatkozik a Cris-Somes Hidroenergetikai Építő Szerelő Vállalkozóra, melynek tervében szerepel a Lugasul de Jos-i két 9 megawattos gépcsoport július 31-ig való átadása. Ebben a hónapban megyénkben még a további objektumok várnak átadásra: a Suplaeu de Barcáu-i Kőlajkitermelő Vállalatnál egy új kompresszor állomás, a Sinteza Vegyipari Vállalatnál a pigment részleg új kapacitása, három termelő részleg az Építőanyag Vállalatnál, az Üvegházak Állami Vállalatnál a gomba és micélium termelő részlegben. A különprogramban foglalt intézkedések azokra az építkezésekre is vonatkoznak, amelyeket ebben az évben kell befejezni.. Végrehajtásuk érdekében a pártszerveknek és -szervezeteknek, a forradalmi munkásdemokrácia szerveinek mindkét fél — a beruházó és a kivitelező — esetében arra kell törekedni, hogy biztosítsák a lehetőségeket az építésiszerelési tevékenység ütemének fokozásához. Tudott dolog, hogy jövőre valamennyi kapacitás termelési feladatot kell teljesítsen, átadási határidejük tiszteletben tartása, lerövidítése jelentős lépésnek számít a jövő évi és az ötéves terv feladatainak maradéktalan teljesítése A termelő, felvásárló és áruforgalmazó szövetkezeteknél EREDMÉNYESEBB, MOZGÓSÍTÓBB MUNKÁRA VAN SZÜKSÉG A FELVÁSÁRLÁSI TERV VÁLASZTÉK SZERINTI TELJESÍTÉSÉÉRT Megyénk termelő, felvásárló és áruforgalmazó szövetkezeteiben ebben az esztendőben minden eddiginél jóval átfogóbb, szervezettebb tevékenységet fejtenek ki a felvásárlási terv végrehajtásáért. Erről tanúskodik az a tény — amint azt Gheorghe Negrau közgazdász, a megyei szövetség szerződéskötési-felvásárlási részlegének munkatársa mondotta —, hogy az elmúlt öt hónapban a felvásárlási értéktervet 103,5 százalékra teljesítették a megyei összesítésben. Az elmúlt esztendő azonos időszakához viszonyítva több mint egy millió lejjel gyarapodott a felvásárolt termények értéke. A megyei szövetségnél szövetkezetenként követik a teljesítményeket. Ezek alapján, miként értékelhetők a szövetkezetek? — A jók között beszélhetünk Aread, Buntești, Celca, Nojorid, Salonta, Salacea, Suplacu de Barcau, Valea lui Mihai, Diósig szövetkezetéről, amelyek jelentős módon elősegítették a megyei összesített eredmények létrehozását. Sorozatos ellenőrzéseink alkalmával megismerkedhettünk módszereikkel is. Közülük a legfontosabb és legcélravezetőbb volt, hogy a szövetkezet vezetősége állandóan követte a felvásárlási — s ezt megelőzően a szerződéskötési — terv valóra váltását, dekádonként elemezte a teljesítményeket, ha lemaradást tapasztalt, azonnal intézkedett. Meggyőződésem, hogy a felvásárlás — de a szerződéskötés is — állandó jellegű feladat, nem korlátozható csak bizonyos időszakokra. Folytonos, közvetlen kapcsolatot kell biztosítani a lakosokkal, alaposan ismerni a lehetőségeket. — Ahol ezt a szükségszerűséget nem ismerték fel ott a teljesítmények is gyengék. Említene néhány konkrét esetet? — Vegyük mindjárt Cherechiu községet, öt hónap zártával mindössze 18,4 százalékot teljesített felvásárlási tervéből. Ineu de Cris 15,7, Remetea 20,2, Sacadat 26,7, Astileu 43,9, Pocola 53,2 százalékos teljesítménnyel jelentkezett öt hónap múltán . Ez ideig a felvásárlási értéktervről esett szó. A szerződéskötéseket, majd a felvásárlást azonban termények szerint végzik. Választék szerint milyenek voltak teljesítményeink? — Az első hónapra 15 termékre volt konkrét tervfeladatunk. Néhánynál valóban nagyon jók voltak az eredmények, így például a baromfihúsra vonatkozó felvásárlási tervet megyei szinten 134,1 százalékra teljesítettük, mézből 100, szemesbabból 122,5, szénából 322, levágásra szánt lovakból 138,5 százalékra. Elmondhatom, hogy a tervezett választék csaknem felénél többletet vásároltunk fel. Nem értük el azonban a tervben szereplő mennyiségeket a tojásnál, a házinyúlnál, a toknál, a gyógynövénynél, a csigánál, a burgonyánál. Az elkövetkező hónapokban minden szövetkezetnél arra kell törekedni, hogy a lehetőségek határain belül a lehető legjobb teljesítményt mutassák fel, behozzák a lemaradást. Következetes mozgósítással, állandó ellenőrzéssel, követéssel, hatékony intézkedésekkel eredményesebbé tehető a felvásárlási tevékenység. SZ. I. A szőlőmoly kártétele Évről évre visszatérő gond a szőlőmoly elleni védekezés kérdése. Ha elhanyagolják a permetezés elvégzését, a lárvák a bogyók megrágásával utat nyitnak a szürkepenész tömeges elszaporodásához, így a legjobb gombaölő szerektől sem várhatunk teljes sikert. Tetemes az a kár is, amit a rügyek, a levelek és a bogyók elfogyasztásával okoznak. Az eredményes védekezéshez nélkülözhetetlen a kártevők életmódjának az ismerete. Melyek is ezek? A szőlőilonca mindenütt előfordul és kedvező feltételek között komoly károkat okoz. A lárva áttelel a tőke, a karó vagy az oszlopok repedéseiben. Kezdetben a rügyeket odvasztja, rágja, majd a fiatal hajtásokat, fürtöket dézsmálja. A fürtkezdeményezéseket teljesen tönkre teheti. Évente egy nemzedéke fejlődik. Szárazabb, melegebb években várható a tarka szőlőmoly tömeges elszaporodása. Veszélyessége azért is nagy, mert évente három nemzedéke fejlődik. Báb alakban telelnek át a tőke és támberendezések repedéseiben. Április végén, május elején kezdődik a lepkerajzás. Az esti és a hajnali órákban aktívak. Párzás után az alkonyati és az éjszakai órákban rakják a tojásokat a szőlőlevél színére és a virágokra. A kikelő kishernyók a virágbimbókat vagy a fiatal bogyókat károsítják. Fejlődésük körülbelül egy hónapig tart. A második lepkerajzás júniusban és júliusban, a harmadik pedig általában augusztusban következik be. Ezt követően növekszik a kártételük is. A hűvösebb, csapadékos időjárás kedvez a nyergesszőlőmoly tömeges elszaporodásának. Két nemzedéke fejlődik. Báb alakban telel át a tőkefej repedéseiben. Az első hernyónemzedék májusban, a második július és augusztus hónapban károsít. A hernyó csőrszerű szövedékben él, és azt csak ritkán hagyja el. A kocsányok átrágásával jelentős bogyóhullást okoz. Miként lehet ellenük védekezni? A molyok fejlődését, a lepkerajzásokat kell figyelemmel kísérni. Ezt a növényvédő állomások fénycsapdával és szexferomon csapdákkal végzik. Ajánlatos hát figyelemmel kísérni az előrejelzéseket. Legfontosabb a tavaszi hernyókártétel megakadályozása, majd az egyes nemzedékek tömeges lárvakelésének idején szükséges gondosan és szakszerűen permetezni. A kiskertekben a Sinoratox 35 CE 0,15 százalékos, a Carbetox-37 CE 0,4 százalékos, vagy a Metation E-50 0,1 százalékos oldata ajánlott. A szőlőmolyok elleni védekezést mindig kombináljuk a szőlőporonoszpóra és a lisztharmat elleni védekezéssel, megfelelő gombaölő szereket keverve a javasolt készítményekhez. FAZEKAS JÓZSEF, a Salonta-i növényvédő állomás munkatársa KERTBARÁTOKNAK FÁKLYA 3. OLDAL SPORT 1 L T NÉLKÜL KÖNNY Szokatlanul csendes A- osztályú röplabda mérkőzések zajlottak le szombaton és vasárnap a Sportpalotában. A CSU Sanatatea Oradea férfi csapata ugyanis már biztos kiesőként lépett pályára a CSM Suceava elleni kettős találkozón, ugyanakkor a vendégeket sem zavarta a vereség, hiszen középmezőnyösként biztonságban tudták magukat. Ráadásul egy ilyen találkozó a sportág kedvelőit sem vonzotta. Vasárnap délelőtt például minden jelenlévő egy perc alatt kezet szoríthatott egymással, mondván: megint itt vagyunk a közös kesergőn ... Mert a hűséges szurkolók szűk körének mégiscsak fáj a helyi röplabdázás nagyméretű visszaesése. A csapatoknak viszont tét nélkül könnyen ment a játék. A CSU Sanatatea mind a két mérkőzést gond nélkül megnyerte: szombaton 3—1-re (9—15, 15— 13, 15—5, 15—5), vasárnap 3—0-ra (15—12, 15—5, 15—6). Az első találkozón legalább egy játszmában a vendégek is megmutatták, hogy tudnak röplabdázni, vasárnap viszont olyanok voltak, mint az ökölvívók kiütés után: szédelegtek a pályán. A mieink tíz perc alatt elhúztak 10—3-ra. Más kérdés, hogy itt leálltak és bevárták versenytársaikat 12—12-nél. Alexandrescu és Oltean aztán néhány leütéssel bebiztosította a győzelmet. A második játszmában 14—2- re húzott el a CSU Sanatatea. Itt megint lazsált egy kicsit a csapat, de nyert. A harmadik játékrészben 14—3 volt a legnagyobb különbség a mieink javára. A vendégek nyugodt lelkiismerettel elkönyvelték az újabb vereséget. A második találkozón tehát mindössze 50 perc alatt zajlott le a játék, a szüneteket, fordulásokat is beleértve. Rekord idő! Kieső együttest nem illik dicsérni, még akkor sem, ha történetesen győz. Teleagu, Alexandrescu, I. Dragoff és Oltean időnként mégis kiérdemelte az elismerést. Ugyanakkor Cristian Strauff és FI. Popescu általános közömbössége bántóan hatott. Az utóbbit mindjárt az első játszma után le is cserélte Octavian Boc tanáredző. Komoly változtatásokra lesz szükség ahhoz, hogy a CSU Sanatatea csapatának helyzete a B-osztályban majd jóra forduljon. Ioan Pintea (Baia Mare) és Mircea Herta (Cluj-Napoca) bírók figyelmesen látták el feladatukat. IFJÚSÁGIAK Lezajlott az ifjúsági asztaliteniszezők megyei bajnoksága. A lányoknál a bajnoki címet Márton Stefánia nyerte el. Őt követi Szabó Emese, Vitos Klára és Vonház Júlia, valamennyien az Eternit SE DÖNTŐJE tagjai. A fiúknál Znamencsikov Sándor (IMU Petrolul Marghita) lett a bajnok, majd Tóth Szilárd (Bihoreana Marghita), Murvai Attila és Farkas Róbert (Spartac Oradea) következik. LABDARÚGÓ KUPA SELE .1TE Z üK Ma délután a Daciada égisze alatt folytatódnak a helyi selejtezők Románia Labdarúgó Kupájáért. Néhány érdekesebb találkozó: Avintul Mizies — XAMT Oradea, Staruinta SNT Sacueni — Crisana Tinea és Termulul Livada — Mineral Crasul Dr. Petra Groza. A mérkőzések 17 órakor kezdődnek. MEGLEPETÉSEK LÁNCOLATBAN Lezajlott a megyei labdarúgó bajnokság utolsó fordulója is. Az első helyért már nem folyt küzdelem, a Vointa Oradea — egyébként is állt az utolsó fordulóban — korábban bebiztosította magának az első helyet, s amint hallottuk, keresett magának egy csendes hegyi zugot, ahol szorgalmasan készül a C-osztályba jutásért kiírt selejtezőre. Azt még nem tudjuk, hogy melyik szomszédos megyéből kap ellenfelet. Ám térjünk vissza a bajnokság vasárnapi eseményeire. Mint ilyenkor lenni szokott, a meglepetések láncolata indult el. Az a csapat, amely végig nyerte a tavaszi idényt, most megadta magát: a Mineral Orasul Dr. Petru Groza kikapott a Stinca pályáján. Ebből is látható, hogy a Mineral tét nélkül nem az igazi. Az Avintul Mizies számára viszont nagy volt a tét: a kiesés elkerülése. S hogy reményei megmaradjanak, győzelmet harcolt ki a Victoria Tulea pályáján. Nem volt nehéz dolga, a helybeliek — biztonságban érezvén magukat — könnyelműen vették a találkozót. A Termálul Livada szintén félt a kieséstől, ezért valósággal lerohanta jobb, tapasztaltabb ellenfelét, a Biharea Vaseau együttesét. Meglepetésnek számít továbbá, hogy a Recolta Diósig nyerni tudott Tinea községben. Változatos, sok gólos volt a találkozó. A Crisana rosszul járhat a vereséggel, mert még nem lehet pontosan tudni, hogy hány csapat esik ki a megyei bajnokságból, hiszen ez függ a C-osztályba való feljutástól, úgyszintén az onnan kieső helyi csapatok számától. A Recolta viszont bebiztosította magának az ötödik helyet. Eredmények: Victoria Tulca — Avintul Miziies 3—4, Termálul Livada — Biharia Vaseau 5—1, (ifjúsági 4—4), Crisana Tinea — Recolta Diósig 2—3 (ifjúsági 8—2), Stinca Vadu Criíjului — Minerul Oras Dr. Petru Groza 2—1, Metalica Oradea — Victoria Avram láncú 4—0, Stiele Pädurea Neagrä — Bihoreana Marghita 2—1 (ifjúsági 1—3), Petrolul IMU Marghita — Stäruinta SNT Säcueni 0—0 (ifjúsági 5— 0), IAMT Oradea — Minerul Voivozi 0—0. A végleges táblázatot most nem közölhetjük, mert a megyei labdarúgó kommisszió gyűlésén tárgyalja meg és hagyja jóvá az összes eredményeket, a szankciókat és pontlevonásokat. Annyi bizonyos, hogy a Vointa Oradea 56 ponttal nyerte el a bajnoki címet. Második a Minerul Órásul Dr. Petru Groza 50, harmadik a Stáruinta Sacueni 48 ponttal. A táblázat alján az Avintul Mizies és a Lticla Pádarea Neagru egyaránt 20 ponttal rendelkezik, az utóbbinak viszont rosszabb a gólaránya.